Ausztria eddig ötvennyolc alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az osztrák műsorsugárzó az Österreichischer Rundfunk, amely 1953 óta tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1957-ben csatlakozott a versenyhez.

Ausztria eddig három alkalommal, 1966-ban, 2014-ben és 2025-ben aratott győzelmet.

Története Évről évre Ausztria már az első, 1956-os Eurovíziós Dalfesztiválra is jelentkezett, de végül nem vettek részt, hanem egy évvel később, 1957-ben debütáltak. Első részvételükön Bob Martin dalával, a Wohin, kleines Pony?-val az utolsó helyen végeztek. A következő években többnyire a középmezőnyben vagy az utolsók között szerepeltek.

Az ország első győzelmét 1966-ban Udo Jürgens és dala, a Merci, Chérie érte el, sorozatban harmadik szereplésekor. A győzelemnek köszönhetően 1967-ben Bécsben rendezték a versenyt. Ekkor holtversenyben utolsó előttiek lettek Hollandiával és Norvégiával. Később már nem tudtak ötödiknél jobb helyet elérni, egészen 2014-ig, amikor ismét a dobogó felső fokára állhattak.

1969-ben Ausztria nem vett részt a Spanyolországban rendezett versenyen Francisco Franco elleni tüntetésként. A következő versenyt a skandináv országokkal, illetve Portugáliával közösen bojkottálták, az előző évi négyes holtverseny miatt. 1971-ben visszatértek, azonban ismét rossz helyezést értek el. Tizenhatodikak lettek a tizennyolc fős versenyen. 1972-ben a Milestones ötödik helyezett lett a Falter im Wind című dallal. A következő évben ismét visszaléptek, és csak 1976-ban tértek vissza. Ezután folyamatosan versenyeztek, de csak ritkán sikerült az első tízben végezniük.

Az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer alatt 1998-ban és 2001-ben nem vehettek részt az előző évek rossz eredményei miatt. 2003-ban Alf Poier komikus előadásával a hatodik helyen végeztek, és a jó eredménynek köszönhetően a következő évben automatikusan döntősök voltak. A 2004-ben bevezetett elődöntőben kétszer, 2005-ben és 2007-ben vettek részt, mindkétszer sikertelenül, ezután az ORF visszalépett a versenytől. A visszalépés okaként Edgar Böhm, az ORF szórakoztató főszerkesztőségének vezetője a szavazás igazságtalanságát nevezte meg.

bélyegkép|210x210px|Conchita Wurst, a 2014-es dalfesztivál győztese a döntő utáni sajtótájékoztatón|balra A 2010-es versenyen elért német győzelem után a visszatérés mellett döntöttek, ekkor első alkalommal tudtak továbbjutni az elődöntőből. 2012-ben ismét kiestek az elődöntőben, ahol mindössze 8 ponttal az utolsó helyen végeztek. 2013-ban sem sikerült továbbjutniuk. 2014-ben Conchita Wurstnak köszönhetően megszerezték második győzelmüket, azonban a következő évben a hazai rendezésű versenyen az utolsó helyen végeztek 0 ponttal. 2016-ban és 2017-ben sikerült kvalifikálniuk magukat a döntőbe, ahol a tizenharmadik és tizenhatodik helyet érték el. 2018-ban pedig, a dobogó harmadik fokára léphettek fel. Ekkor Cesár Sampson megnyerte a zsűri szavazást, a közönségszavazáson azonban tizenharmadik helyen végzett Nobody but You című dalával. Öt év után 2019-ben ismét nem sikerült továbbjutniuk, utolsóelőtti helyen végeztek az elődöntőben.

bélyegkép|200x200px|A 2026-os verseny színpada 2020-ban Vincent Bueno képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. Az osztrák műsorsugárzó jóvoltából végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. Az énekesnek végül nem sikerült továbbjutnia a döntőbe, összesítésben tizenkettedik helyen végeztek. 2022-ben sem jutottak tovább, ekkor tizenötödikek lettek. 2023-ban Teya és Salena továbbjutottak a döntőbe, ahol tizenötödik helyen végeztek. 2024-ben az utolsó előtti helyen végeztek a döntőben. 2025-ben JJ megszerezte az ország harmadik győzelmét. Versenydala a Wasted Love 436 pontot gyűjtött össze (258-at a szakmai zsűritől, 178-at a nézői szavazáson), ezzel a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivál rendezési jogát is elnyerte Ausztria számára, ahol a döntőben utolsó előtti, huszonnegyedik helyen végeztek.

Nyelvhasználat Ausztria eddigi ötvenhét versenydalából harminckilenc német nyelven, tizenhat angol nyelven, egy francia nyelven, két kevert nyelven: egy német és angol, egy pedig angol és spanyol nyelven hangzott el. A német dalok közül négyet adtak elő valamilyen dialektusban: az 1971-es dal bécsi, az 1996-os vorarlbergi, a 2003-as stájeri, a 2012-es pedig bajor nyelvváltozat volt.

A dalverseny első éveiben nem vonatkozott semmilyen szabályozás a nyelvhasználatra. Ekkor egyszer, 1963-ban neveztek angol és német kevert nyelvű dallal. 1966-tól az EBU bevezette azt a szabályt, hogy mindegyik dalt az adott ország egyik hivatalos nyelvén kell előadni, vagyis Ausztria indulóinak német nyelven. Ezt a szabályt 1973 és 1976 között rövid időre eltörölték. Bár Ausztria ezekben az években csak egyszer vett részt, ekkor küldték első teljesen angol nyelvű dalukat.

A nyelvhasználatot korlátozó szabályt 1999-ben véglegesen eltörölték, ezután főleg angol nyelvű dalokkal neveztek, kivéve 2003-ban, 2004-ben és 2012-ben, amikor német nyelvű dallal szerepeltek, 2005-ben angol és spanyol kevert nyelvű dallal, valamint 2016-ban francia nyelvű dallal.

Nemzeti döntő bélyegkép|Zoë, a 2016-os nemzeti döntő győztese|233x233px Ausztriában nem alakult ki hagyományos, minden évben megrendezett nemzeti válogató. Az osztrák induló kilétét vagy nemzeti döntő segítségével, vagy nemzeti döntő nélküli belső kiválasztással döntötték el.

Kezdetekben az ORF belső kiválasztással döntötte el, hogy ki képviselje az országot a versenyen, és egészen 1981-ig kellett várni az első osztrák nemzeti döntőre. Ekkor Marty Brem három dalt énekelt, melyek közül a nézők választották ki a győztest. A következő években is rendeztek nemzeti döntőt, ekkor már tizenkettő előadó részvételével. Az 1984-es utolsó hely után ismét a belső kiválasztás mellett döntöttek. 1990-ben rendeztek újra nemzeti döntőt, de az eredeti győztest kizárták miután kiderült, hogy a dal már az 1988-as német selejtezőben is szerepelt.

1991-ben és 1994-ben rendeztek még hasonló, több előadó részvételével megrendezett nemzeti válogatót, 1993-ban pedig mindegyik dalt Tony Wegas énekelte. A következő néhány évben ismét nemzeti döntő nélkül választották ki az osztrák indulót, egészen 2002-ig. 2002 és 2005 között minden évben rendeztek nemzeti döntőt, majd Ausztria, 2007-es indulójáról újra belső kiválasztással döntöttek. A 2011-es visszatérésükkor ismét rendeztek nemzeti döntőt, "Guten Morgen Düsseldorf" névvel. 2012-ben és 2013-ban "Österreich rockt den Song Contest" néven tartott nemzeti döntőn választották ki az osztrák indulót, míg 2014-ben a köztelevízió kérte fel Conchita Wurstot Ausztria képviseletére.

Második győzelmük után 2015-ben és 2016-ban egy új nemzeti döntő segítségével választották ki előadójukat és dalukat, melynek címe "Wer singt für Österreich?" volt. 2017 és 2025 között azonban ismét belső kiválasztással választották ki képviselőiket. Harmadik győzelmük utáni évben, 2026-ban ismét ezt a nemzeti döntőt alkalmazzák képviselőjük kiválasztásához.

Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 1957 Bob Martin Wohin, kleines Pony? Hová, kicsi póniló?10.3 Nem volt elődöntő 1958 Liane Augustin Die ganze Welt braucht Liebe Az egész világ szerelemre vágyik 5. 8 1959 Ferry Graf Der K und K Kalypso aus Wien A bécsi császári és királyi Kalypso 9. 4 1960 Harry Winter Du hast mich so fasziniert Annyira elkápráztattál engem 7. 6 1961 Jimmy Makulis Sehnsucht Vágyódás15.1 1962 Eleonore Schwarz Nur in der Wiener Luft Csak a bécsi levegőben13.0 1963 Carmela Corren Vielleicht geschieht ein Wunder Talán csoda történik 7. 16 1964 Udo Jürgens Warum nur, warum? Miért, csak miért? 6. 11 1965 Udo Jürgens Sag ihr, ich laß sie grüßen Mondd meg neki, hogy üdvözlöm 4. 16 1966 Udo Jürgens Merci, Chérie Köszönöm drágám1.31 1967 Peter Horton Warum es hunderttausend Sterne gibt Miért van százezernyi csillag? 14. 2 1968 Karel Gott Tausend Fenster Ezernyi ablak 13. 2 1971 Marianne Mendt Musik Zene 16. 66 1972 Milestones Falter im Wind Pillangó a szélben 5. 100 1976 Waterloo és Robinson My Little World Az én kis világom 5. 80 1977 Schmetterlinge Boom Boom Boomerang Bumm bumm bumeráng 17. 11 1978 Springtime Mrs. Caroline Robinson — 15. 14 1979 Christina Simon Heute in Jerusalem Ma Jeruzsálemben18.5 1980 Blue Danube Du bist Musik Te vagy a zene 8. 64 1981 Marty Brem Wenn du da bist Amikor itt vagy 17. 20 1982 Mess Sonntag Vasárnap 9. 57 1983 Westend Hurricane Forgószél 9. 53 1984 Anita Einfach weg Csak menj19.5 1985 Gary Lux Kinder dieser Welt A világ gyermekei 8. 60 1986 Timna Brauer Die Zeit ist einsam Az idő magányos 18. 12 1987 Gary Lux Nur noch Gefühl Csak érzések 20. 8 1988 Wilfried Lisa Mona Lisa Lisa, Mona Lisa21.0 1989 Thomas Forstner Nur ein Lied Csak egy dal 5. 97 1990 Simone Keine Mauern mehr Nincsenek többé falak 10. 58 1991 Thomas Forstner Venedig im Regen Velence az esőben22.0 1992 Tony Wegas Zusammen geh’n Menjünk együtt 10. 63 1993 Tony Wegas Maria Magdalena Mária Magdolna 14. 32 1994 Petra Frey Für den Frieden der Welt A világ békéjéért 17. 19 1995 Stella Jones Die Welt dreht sich verkehrt Rossz irányba forog a Föld 13. 67 1996 George Nussbaumer Weil’s dr guat got Jól megy most neked 10. 68 1997 Bettina Soriat One Step Egy lépés 21. 12 1999 Bobbie Singer Reflection Tükörkép 10. 65 2000 The Rounder Girls All to You Mind neked 14. 24 2002 Manuel Ortega Say a Word Mondj egy szót 18. 26 2003 Alf Poier Weil der Mensch zählt Mert az ember számol 6. 101 2004 Tie Break Du bist Te vagy 21. 9 Automatikusan döntős 2005 Global Kryner Y así Így Nem jutott be a döntőbe 21. 30 2007 Eric Papilaya Get a Life – Get Alive Tedd magad hasznossá – Éld az életed Nem jutott be a döntőbe 27. 4 2011 Nadine Beiler The Secret Is Love A szerelem a titok 18. 64 7. 69 2012 Trackshittaz Woki mit deim Popo Rázd a feneked Nem jutott be a döntőbe 18. 8 2013 Natália Kelly Shine Ragyogás Nem jutott be a döntőbe 14. 27 2014 Conchita Wurst Rise Like a Phoenix Felemelkedni, mint egy főnix 1. 290 1. 169 2015 The Makemakes I Am Yours A tiéd vagyok 26. 0 Automatikusan döntős 2016 Zoë Loin d’ici Messze innen 13. 151 7. 170 2017 Nathan Trent Running on Air Levegőn futás 16. 93 7. 147 2018 Cesár Sampson Nobody but You Senki más, csak te 3. 342 4. 231 2019 Pænda Limits Határok Nem jutott be a döntőbe 17. 21 2020 Vincent Bueno Alive Élek Elmaradt a verseny 2021 Vincent Bueno Amen Ámen Nem jutott be a döntőbe 12. 66 2022 LUM!X feat. Pia Maria Halo Glória Nem jutott be a döntőbe 15. 42 2023 Teya & Salena Who the Hell Is Edgar? Ki a fene az az Edgar? 15. 120 2. 137 2024 Kaleen We Will Rave Tombolni fogunk 24. 24 9. 46 2025 JJ Wasted Love Eltékozolt szerelem 1. 436 5. 104 2026 Cosmó Tanzschein Táncengedély 24. 6 Automatikusan döntős 2027

Szavazástörténet 1957–2026

Ausztria a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 93 2. 77 3. 72 4. 64 5. 63 6. 62 7. 59 8. 54 9. 52 10. 51

Ausztria a következő országoktól kapta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 72 2. 56 3. 54 4. 53 5. 51 6. 49 7. 46 8. 45 9. 44 10. 44

Ausztria még sosem adott pontot az elődöntőben a következő országoknak: Andorra, Monaco és Montenegró

Ausztria még sosem kapott pontot az elődöntőben a következő országoktól: Monaco, Montenegró és Törökország

Ausztria a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 216 2. 213 3. 191 4. 188 5. 183 6. 177 7. 170 8. 150 9. 125 10. 104

Ausztria a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 148 2. 133 3. 124 4. 119 5. 109 6. 108 7. 108 8. 107 9. 107 10. 104

Ausztria még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Grúzia, Montenegró, Marokkó, San Marino és Szlovákia

Ausztria még sosem kapott pontot a döntőben a következő országtól: Andorra

Rendezések