Málta eddig harminchét alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A máltai műsorsugárzó a Máltai Közszolgálati Műsorsugárzó, amely 1969 óta tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1971-ben csatlakozott a versenyhez.
Málta eddig egyetlen alkalommal sem aratott győzelmet, ők a legrégebb óta versenyző és győzelemmel nem rendelkező ország.
Története Évről évre Málta 1971-ben vett részt először. Két utolsó, és egy 12. hely után a máltai tévé a visszalépés mellett döntött, és csak 1991-ben tértek vissza, ekkor már sokkal több sikerrel. Tíz év alatt csak egyszer nem tudtak az első tízben végezni, és 1998-ban és 2002-ben is nagyon közel kerültek a győzelemhez.
Horvátország és Svédország mellett az egyetlen ország, amely 1993 és 2003 között, amikor érvényben volt a kieséses szabály, egyszer sem kényszerült kihagyni a versenyt.
balra|bélyegkép|200px|Ira Losco, a 2016-os máltai versenyző. Az elődöntőket 2004-ben vezették be, ekkor sikerült továbbjutniuk, és a következő két évben automatikusan döntősök voltak. Azonban 2006-ban a döntő utolsó helyén végeztek, majd kétszer egymás után kiestek az elődöntőben. 2009-ben Chiara képviselte őket, aki korábbi két szereplése alkalmával a második, és a harmadik helyen végzett. Bár sikerült továbbjutnia az elődöntőből, a döntőben nem tudta megismételni a jó eredményt. 2010-ben és 2011-ben ismét nem sikerült továbbjutniuk az elődöntőből, előbb hét, majd egyetlenegy ponttal lemaradva a továbbjutást érő tíz hely egyikéről. A következő három évben továbbjutottak, de a legjobb tízbe csak 2013-ban tudtak bekerülni. 2015-ben ismét nem sikerült továbbjutniuk. 2016-ban visszatért a 2002-es verseny második helyezettje Ira Losco, és ezúttal a tizenkettedik helyen végzett a döntőben. 2017-ben és 2018-ban nem tudták a versenyzőik továbbjutni az elődöntőből. 2019-ben új módszerrel választották ki előadójukat, ennek köszönhetően ismét kvalifikálták magukat és végül a tizennegyedik helyen végeztek.
2020-ban Destiny Chukunyere, a 2015-ös Junior Eurovíziós Dalfesztivál győztese, képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A máltai műsorsugárzó jóvoltából az énekesnő végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. 2021-ben az elődöntőből első helyezettként sikeresen továbbjutottak a döntőbe, ahol 2013 óta először a legjobb tíz között végeztek. A 2022-ben nem jutottak tovább a döntőbe, tizenhatodikak lettek az elődöntőben. 2023-ban és 2024-ben pedig utolsók lettek az elődöntőben. 2025-ben ismét kvalifikálták magukat a döntőbe, ekkor tizenhetedik helyezettként zárták a versenyt.
Málta két második és két harmadik helyével az egyik legsikeresebb országnak számít, amely még nem tudta megnyerni a versenyt.
Nyelvhasználat Málta 1971-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis máltai nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1973 és 1976 között rövid időre megszüntették, ekkor 1975-ben egy angol nyelvű dallal neveztek. A nyelvi szabályt 1977-ben ismét bevezették, és végül 1999-ben törölték el.
Málta 1991-es visszatérésekor már az angol is az ország hivatalos nyelve volt, és azóta kivétel nélkül angol nyelvű dalokkal neveztek. Mindössze egyszer, a 2000-es dalban egy versszak erejéig hallhattuk a máltai nyelvet.
Málta eddigi harminchét versenydalából harmincnégy angol nyelven, kettő máltai nyelven, egy pedig angol és máltai kevert nyelven hangzott el.
2021-es daluk a francia nyelvű cím ellenére a dal szinte teljes egészében angol nyelven hangzott el, a je me casse kifejezés azonban többször ismétlődött a szövegben.
Nemzeti döntő A máltai nemzeti döntő a Malta Eurovision Song Contest ("Málta Eurovíziós Dalfesztivál") nevet viselte egészen 2018-ig, és az ország debütálása óta kivétel nélkül minden alkalommal megrendezték. 2019-től az X Factor máltai változatának győztese érdemelte ki az indulási jogot, a 2021-es év kihagyásával, amikor a 2020-as képviselőjük, Destiny Chukunyere, a 2015-ös Junior Eurovíziós Dalfesztivál győztese, új lehetőséget kapott a műsorszolgáltatótól, miután elmaradt a verseny a Covid19-pandémia miatt.
A hetvenes években a nemzeti válogatót öt vagy hat előadó részvételével rendezték, akik közül egy zsűri választotta ki a nyertest.
A kilencvenes években már elődöntőt is rendeztek. 1991 és 1994 között szokás volt, hogy a dalokat angol és máltai nyelven is előadták. 2001 óta a nézők is beleszólhatnak a döntésbe, telefonos szavazás segítségével.
Érdekesség, hogy Olivia Lewis 1997-től kezdve minden évben részt vett a nemzeti döntőn, míg végül 2007-ben sikerült elnyernie a jogot, hogy képviselje hazáját.
Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 1971 Joe Grech Marija l-Maltija Mária, a máltai lány18.52 Nem volt elődöntő 1972 Helen és Joseph L-imħabba Szerelem18.48 1975 Renato Singing This Song Énekelni e dalt 12. 32 1991 Paul Giordimaina és Georgina Could It Be Lehetne-e? 6. 106 1992 Mary Spiteri Little Child Kisgyermek3.123 1993 William Mangion This Time Ez alkalommal 8. 69 1994 Moira Stafrace és Christopher Scicluna More Than Love Több, mint szerelem 5. 97 1995 Mike Spiteri Keep Me In Mind Tarts engem észben 10. 76 1996 Miriam Christine In A Woman's Heart Egy nő szívében 10. 68 1997 Debbie Scerri Let Me Fly Engedd, hogy repüljek 9. 66 1998 Chiara The One That I Love Az, akit szeretek3.165 1999 Times Three Believe 'n Peace Hiszek a békében 15. 32 2000 Claudette Pace Desire Vágy 8. 73 2001 Fabrizio Faniello Another Summer Night Egy másik nyári éjjel 9. 48 2002 Ira Losco 7th Wonder Hetedik csoda2.164 2003 Lynn Chircop To Dream Again Újra álmodni 25. 4 2004 Julie és Ludwig On Again... Off Again Bekapcs...kikapcs 12. 50 8. 74 2005 Chiara Angel Angyal2.192 Automatikusan döntős 2006 Fabrizio Faniello I Do Megteszem24.1 Automatikusan döntős 2007 Olivia Lewis Vertigo Szédület Nem jutott be a döntőbe 25. 15 2008 Morena Vodka — Nem jutott be a döntőbe 14. 38 2009 Chiara What If We Mi lenne, ha mi... 22. 31 6. 86 2010 Thea Garrett My Dream Az álmom Nem jutott be a döntőbe 12. 45 2011 Glen Vella One Life Egy élet Nem jutott be a döntőbe 11. 54 2012 Kurt Calleja This Is the Night Ez az az éjszaka 21. 41 7. 70 2013 Gianluca Tomorrow Holnap 8. 120 4. 118 2014 Firelight Coming Home Hazatérés 23. 32 9. 63 2015 Amber Warrior Harcos Nem jutott be a döntőbe 11. 43 2016 Ira Losco Walk on Water Vízen járni 12. 153 3. 209 2017 Claudia Faniello Breathlessly Lélegzet-visszafojtva Nem jutott be a döntőbe 16. 55 2018 Christabelle Taboo Tabu Nem jutott be a döntőbe 13. 101 2019 Michela Chameleon Kaméleon 14. 107 8. 157 2020 Destiny All of My Love Minden szeretetem Elmaradt a verseny 2021 Destiny Je Me Casse Szakítok 7. 255 1. 325 2022 Emma Muscat I Am What I Am Az vagyok, aki vagyok Nem jutott be a döntőbe 16. 47 2023 The Busker Dance (Our Own Party) Tánc (A saját bulink) Nem jutott be a döntőbe 15. 3 2024 Sarah Bonnici Loop Hurok Nem jutott be a döntőbe 16. 13 2025 Miriana Conte Serving Szolgálni 17. 91 9. 53 2026 Aidan Bella Gyönyörű 18. 89 8. 1432027
Visszaléptetett indulók Év Előadó Dal Magyar fordítás 2016 Ira Losco Chameleon Kaméleon 2022 Emma Muscat Out of Sight Láthatatlan
Szavazástörténet 1971–2025
Málta a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 135 2. 83 3. 78 4. 73 5. 69 6. 66 7. 61 8. 54 9. 52 10. 49
Málta a következő országoktól kapta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 84 2. 68 3. 64 4. 55 5. 55 6. 54 7. 54 8. 52 9. 50 10. 49
Málta mindegyik országnak adott legalább egy pontot az elődöntőkben
Málta mindegyik országtól kapott legalább egy pontot az elődöntőkben
Málta a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 252 2. 189 3. 160 4. 109 5. 105 6. 99 7. 97 8. 94 9. 91 10. 89
Málta a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 117 2. 115 3. 100 4. 89 5. 85 6. 84 7. 82 8. 80 9. 77 10. 72
Málta még sosem adott pontot a döntőben Montenegrónak.
Málta mindegyik országtól kapott legalább egy pontot a döntőkben.
Háttér Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő 1971 Dublin Victor Aquilina rowspan="2" 1972 Edinburgh Norman Hamilton 1973 Luxembourg Charles Saliba Nem vettek részt 1974 Brighton 1975 Stockholm Norman Hamilton 1976–1990 Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt 1991 Róma Toni Sant Dominic Micallef 1992 Malmö rowspan="2" Anna Bonanno 1993 Millstreet Kevin Drake 1994 Dublin Charles Arrigo John Demanuele 1995 Dublin Enzo Gusman Stephanie Farrugia 1996 Oslo Charles Saliba Ruth Amaira 1997 Dublin Gino Cauchi Anna Bonanno 1998 Birmingham Stephanie Spiteri 1999 Jeruzsálem Charlo Bonnici Nirvana Azzopardi 2000 Stockholm Valerie Vella 2001 Koppenhága Alfred Borg Marbeck Spiteri 2002 Tallinn John Bundy Yvette Portelli 2003 Riga Sharon Borg 2004 Isztambul Eileen Montesin Claire Agius 2005 Kijev Valerie Vella 2006 Athén Moira Delia 2007 Helsinki Antonia Micallef Mireille Bonello 2008 Belgrád Eileen Montesin Moira Delia 2009 Moszkva Valerie Vella Pauline Agius 2010 Oslo Chiara Siracusa 2011 Düsseldorf Eileen Montesin Kelly Schembri 2012 Baku Ronald Briffa és Elaine Saliba Keith Demicoli 2013 Malmö Gordon Bonello és Rodney Gauci Emma Hickey 2014 Koppenhága Carlo Borg Bonaci Valentina Rossi 2015 Bécs Corazon Mizzi Julie Zahra 2016 Stockholm Arthur Caruana Ben Camille 2017 Kijev Nem volt kommentátor Martha Fenech 2018 Lisszabon Lara Azzopardi 2019 Tel-Aviv Ben Camille 2021 Rotterdam Stephanie Spiteri 2022 Torino Aidan 2023 Liverpool Ryan Hili 2024 Malmö Matt Blxck 2025 Bázel Ingrid Sammut 2026 Bécs Mya Scicluna 2027 Burgasz
Díjak Barbara Dex-díj Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín Helyezés Pontszám 1997 Debbie Scerri Let Me Fly 9. 66 Dublin
Marcel Bezençon-díj Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín Helyezés Pontszám Sajtódíj 2005 Chiara Angel 2. 192 Kijev
ESC Radio Awards Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín Helyezés Pontszám Legjobb női előadó 2021 Destiny Je Me Casse 7. 255 Rotterdam
OGAE-szavazás Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín Helyezés Pontszám OGAE Song Contest Poll 2021 Destiny Je Me Casse 7. 255 Rotterdam
Galéria
Lásd még Málta a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon
Jegyzetek
További információk Málta profilja a eurovision.tv-n
Malta euro