A halál materialista értelmezésben az élet vége, egy biológiai esemény, az a folyamat, amikor az élő szervezet komplex működése végleg leáll. A halál minden földi élőlény életében elkerülhetetlenül bekövetkezik.
Az emberi lélek szempontjából a legtöbb kultúrkörben nem pusztán fizikai, fiziológiai jelenség a halál, hanem egyben az ember legnagyobb és legnehezebb létkérdéseinek egyike. Számos filozófus szerint az emberi lét értelmét vesztené a halál ismeretével. A vallások fő kérdései a halállal kapcsolatosak, sőt egyes vélemények szerint vallások nem is léteznének a halál jelensége nélkül. thumb|right|Teodors Ūders Halál című munkája (1914) thumb|right|Michelangelo Buonarroti: Pietà (1498–1499)
Meghatározások A tudományban thumb|right|A koponya az elmúlás egyetemes emberi jelképe. Másrészt az emberi őstörténetkutatás szempontjából az ember egyik legfontosabb anatómiai képlete, ami nagyjából annyira jellegzetes a Hominida fajok és azok rokonsági kapcsolataira nézve, mint az emlősök esetében a fogazat, vagy a növényeknél a virág funkcionális anatómiája right|thumb|A kaszás halál elvágja az embert a múltjától Többféle meghatározása van, a különböző tudományterületek szerint: A biológia számára a halál az élőlény elpusztulása, ami után passzívan vesz részt az ökoszisztémában. A magyar jog szerint a halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul. – 1997. évi CLIV. tv. XI. fej. 202. § g) Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai halál, agyhalál és biológiai halál fogalmát: A klinikai halál, állapotában az életjelenségek (keringés, légzés, agyműködés) átmenetileg szünetelnek. Az agyhalál állapotában a személy agya olyan mértékben károsodik, hogy többé nem képes a szervezet irányítására, a vegetatív idegrendszer teljes vagy részleges sérülésekor. Eszméletvesztés, kóma esetében lehetséges a károsodás nélküli felépülés. A biológiai halál – latinul Exitus -, az élő szervezet működésének visszafordíthatatlan, végleges leállása.
A nyugati civilizáció materialista beállítódásaNyugati civilizáció , szazadveg.hu sok új információval gazdagította a test halálának és az elmúlás folyamatának tudományos megértését, azonban keveset foglalkozott a lélekkel és annak spirituális aspektusaival. Vallásonként, koronként és emberenként is jelentős különbségek voltak és vannak.
A különböző vallásokban és kultúrkörökben A különböző vallásokban és kultúrkörökben nem a végpontot, hanem egy átmenetet (tranzíciót) jelent a lélek vagy a tudat számára, amelynek pontos jelentése a feltámadás, az újraszületés vagy a megsemmisülés fogalmai köré épül.
Az alábbi táblázat összefoglalja a legfontosabb világvallások és kultúrkörök halálfelfogását, a lélek sorsát és a kapcsolódó alapvető rituálékat. Vallás / KultúrkörA halál meghatározásaA lélek/tudat sorsa a halál utánKulcsfontosságú rituálé / SzokásKereszténységA földi élet vége, a legtöbb irányzatban a halhatatlan lélek elválása a halandó testtől.Várakozás a végítéletre; az ember a tettei alapján a mennyországba, pokolba vagy egyes nézetekben a purgatóriumba kerül.Temetés (hagyományosan földbe temetés, ma az elhamvasztás (kremáció) is elfogadott), gyászmise vagy temetési szertartás.IszlámA földi próbatétel vége, átmenet az örökkévalóságba Allah terve szerint.A lélek a sírban várja a feltámadás napját (kijáma), ahol angyalok kérdezik ki a hitéről.Azonnali temetés (rövid időn belül), a test lemosása, fehér lepelbe csavarása, de a hamvasztás tilos.JudaizmusA földi lét lezárulása; a vallás az élet szentségére fókuszál, a halál nem tragédia, hanem a természet rendje.A lélek visszatér Istenhez; a túlvilág (Olam Ha-Ba) pontos képe irányzatonként változik.Gyors temetés, a test érintetlenségének megőrzése, a Sivá (egyhetes intenzív családi gyászidőszak).HinduizmusA fizikai test pusztulása, de az örök lélek (átman) elpusztíthatatlan.A lélek a karma (tettek) alapján új testben születik újjá (szamszára), amíg el nem éri a megszabadulást (móksa).Hamvasztás (tűz általi megtisztulás), a hamvak szent folyóba (pl. Gangesz) szórása.BuddhizmusÁtmeneti állapot, a fizikai és mentális folyamatok felbomlása, a tudat folytonosságának változása.Újraszületés a karmikus felhalmozódások alapján, a végső cél a létforgatagból való kilépés (nirvána).A halott melletti kántálás (segítve a békés tudatállapotot), hamvasztás, néhol a Tibeti halottaskönyv felolvasása.Kínai univerzizmus (Taoizmus/Konfucianizmus)A Jin és Jang energiák szétválása, az életenergia (csi) átalakulása.A szellemé válás; a lélek egy része a sírnál/szentélynél marad, védelmezve a családot.Ősök tisztelete, áldozati ajándékok (papírpénz, étel) égetése, hogy a szellem ne szenvedjen hiányt.Afrikai törzsi vallásokNem a létezés vége, hanem belépés a láthatatlan spirituális világba.Az elhunyt az ősök közösségének tagjává válik, akik aktívan beavatkozhatnak az élők mindennapjaiba.Hangos, táncos, közösségi rituálék, amelyek biztosítják, hogy a szellem ne maradjon a földön kísérteni.Sámánizmus / Őslakos kultúrákKapu a szellemek világába; az emberi és a természetfeletti világ közötti határ átlépése.A lélek utazása az alsó vagy felső világba, ahol az ősökkel egyesül.Sámán által vezetett utaztatási rituálék, a test természetközeli elhelyezése.
A halál termodinamikai és információelméleti értelmezése
„Ha feltételezzük, hogy a biológia nem más, mint az igen bonyolult anyag fizikája, akkor érdekes módon azt tapasztaljuk, hogy minden a helyére kerül…”
thumb|240px|right|ATP-molekula
A halál valós biológiai, biofizikai jelentése és folyamata meglepően jól megfogalmazható az információelmélet és a termodinamika ismeretei és nyelve által. Fontos megemlíteni, hogy a termodinamikai-információelméleti megközelítés pusztán materiális szemlélet, nem foglalja magába a szubjektív emberi és kulturális jelentést, tartalmakat.
Az élő szervezetek entrópiaszintje – rendezetlensége – a legalacsonyabb a természetben, a magukra hagyott rendszerek entrópiája pedig állandóan növekszik. A Föld fő entrópia-csökkentői a Nap hősugárzását és a Föld belsejéből eredő radioaktív bomlási hőt felhasználó autotróf élőlények. A növényevő és ragadozó állatok entrópiaszintjük fenntartását ebből az energiából fedezik, az élő szervezetek a környezet állandóan növekedő entrópiaszintje mellett igyekeznek igen alacsony entrópiaszintjüket fenntartani a környezet rendezetlenségi állapotának növelése révén. Abban a pillanatban, amikor szervezetük alacsony valószínűségű szervezettségi állapota felborul, beáll a termodinamikailag sokkal magasabb valószínűségű rendezetlenségi állapot: a biológiai halál. Ezt úgy is tekinthetjük, hogy az addig rendkívül alacsony entrópiájú, nagy információtartalmú objektum entrópiáját fenntartani hivatott rendszerek kiesnek, elindul a lebomlás folyamata. Biokémiai értelemben az alacsony entrópia forrása az oxidatív foszforiláció, melynek fő struktúrái megosztva találhatók a citoplazmában és a mitokondriumban, de a mitokondrium szerepe az elsődlegesebb. Az előállított és ATP formájában részben megkötött energia (részben megkötött, mert a folyamatok nem hasznosíthatják a kiindulási energiahordozókat 100%-ban, és ez nem is lenne célszerű, mert nem létezhetne hőtermelés) a sejtmembránok (citoplazma-mitokondrium, sejtmag-citoplazma, citoplazma-sejtközti tér) között fennálló elektrodinamikai, kémiai különbség fenntartására hivatott, ami maga az entrópia. Információként írható fel a sejtmembránok közötti töltéskülönbség és a töltést hordozó ionok és ionizált molekulák koncentrációkülönbsége. Gyakorlatilag minden folyamat a szervezetben (kezdve a sejtszintű transzportfolyamatoktól, az izommunkán át az idegtevékenységig) ezt a koncentráció és elektromos töltésbeli különbséget használja fel olyan módon, hogy egy térbeli információváltozást (mozgás, transzport) egy elektrokémiai entrópianövekedéssel vált ki. Mivel ez a folyamat (ATP → ADP+Pi átalakulás) állandó energiaigénnyel jár, ha a szervezet életben akar maradni, a steady state állapot fenntartásához folyamatosan cukrot kell égetnie, végső soron napenergiát kell használnia. A biológiai halál során azoknak a rendszereknek a működése borul fel végzetesen, amelyek a napenergiából származó alacsony valószínűségi állapot – alacsony entrópia – fennállását hivatottak fenntartani. Ezek szerint megérthető, hogy az egyes halálokok miért végzetesek az élőlények számára. Az éhenhalás során megszűnik az entrópiacsökkentésre használható napenergia „betáplálása” a szervezetbe. A sejt-, vagy szervezetszintű fulladás során az entrópiacsökkenés nem tud bekövetkezni oxigén hiányában. Savak, lúgok, hő, mérgek, vagy bármely durva mechanikai behatás sejtroncsoló hatása során sérülnek azok a szervezet-, szervrendszer-, szövet-, vagy sejtszintű alkotók, melyek az energiahordozók és a szükséges oxigén és víz elosztását, a káros anyagok eltávolítását és a megfelelő felhasználását biztosítanák. Ezért vezet halálhoz a vérkeringés és a légzés leállása is. A bármilyen okból bekövetkező ionháztartás-, ill. pH-borulás (akár keringés-, vagy légzésleállás, a kiválasztás megszűnése vagy a méregtelenítés leállása miatt) gyakorlatilag az ellen hat, hogy a sejtek intra- és extracelluláris oldala közötti elektrokémiai potenciálkülönbség fennmaradjon. Ha a keringési-respiratorikus rendszer nem működik, akkor hasonló történik a szervezetben, mint egy olyan elemmel, ahol a két, egymástól szemipermeábilis membránnal elválasztott elektrolitoldat között kiegyenlítődik az ionkoncentráció, s ezzel 0-ra csökken a potenciálkülönbség. A fentebbi ízelítőből látható, hogy a halál termodinamikai szempontból valójában többlépcsős folyamat. Bekövetkezik egy károsító hatás, ami károsítja a szervezet valamely szabályozási, keringési, légzési, kiválasztási rendszerét vagy közvetlenül sejt szinten hat. Ez a szervezet kritikus állapota, még reverzibilis lehet. Ennek hatására nő az entrópia sejtszinten, elkezdődik a sejtmembrán két oldala között található elektrokémiai potenciálkülönbség kiegyenlítődése. Ez a klinikai halál, szintén még reverzibilis lehet. A sejtszintű változások miatt leáll a szabályozó rendszer (neuro-immuno-hormonális szisztéma), ami tovább csökkenti a rendszer információtartalmát. Ez az agyhalál, a szervezet egészét tekintve e folyamat már irreverzibilis, bizonyos szervek egy másik, alacsony entrópiájú emberi rendszerbe átültetve még életképesek maradhatnak. A szabályozás leállása után rohamosan nő a rendszer entrópiája, a sejtmembránok közötti potenciálkülönbség kiegyenlítődik. Ez a sejtszintű halál, a tényleges biológiai halál. Ebben az állapotban az egykori élőlény maradványa már nagyságrendekkel, minőségileg kisebb információtartalmú, mint eredetileg. Kémiai tartósítása esetén is csak egy halott anyagot konzerválhatunk. Megkezdődik a bakteriális és az autokatalitikus lebontás, a miliő entrópiája már csak az egyes mikrobák szempontjából csökken. Élő rendszerről már nem, csak környezeti rendszerről beszélhetünk, melynek az entrópiája rohamosan emelkedik. Végül az egykori test entrópiájából alig marad valami, esetleg a dögevők révén egy ideig még vándorol a táplálékláncban az eredeti alacsony entrópia egy töredéke. Szélsőséges és ritka esetben az élőlény teste megkövesedhet. (Lásd: fosszília c. szócikket!).
200px|bélyegkép|jobbra|A haldokló Achilleus
A halál kérdésének komplexitása