Zug (latinul Tugium) település Svájcban, az azonos nevű kanton székhelye.
A város története Az első települések, i. e. 4000 A település története az újkőkorszak idejére nyúlik vissza: ebből az időből származnak az első tóparti cölöpépítmények (a mai Vorstadt területén). A hallstatti- és a La Tène-kultúra idejéből származó leletek azt bizonyítják, hogy a hely tómenti fekvése miatt már abban az időben biztonságosnak számított különböző korszakok különféle népei számára. Zug neve nagy valószínűséggel a Fischzug (halfogás hálóval) szóból alakult ki, ami arra enged következtetni, hogy a terület lakói a vizet táplálékforrásként használták.
A Loreto városrészben talált római kori halottégetéses sírmezőkA rómaiak kétféleképpen temetkeztek. Egyesek elégették a halottat, vele az áldozati tárgyakat is, majd összeszedték az égett csontokat, urnába zárták, és az urnát a síremlék belsejében helyezték el. Mások nem az égetést választották, hanem koporsóba fektették a halottat, s úgy földelték el. Vele temették kedvelt tárgyait: a nők koporsóiban illatszeres üvegeket, a gyermekekében játékokat. A RÓMAI TEMETKEZÉSI SZOKÁSOKRÓL és egyéb leletek a város területén, valamint egy alemann temető Löberen városrészben igazolják az ókori népek letelepedését a mai Zug területén. A szomszéd városok nevei – például Inwil, Trubikon, Oberwil – alemann betelepülőkre vezethető vissza, akik a 6-7. században telepedtek le a Zugi-tó északkeleti partján.
Városalapítás Az alemann hercegség összeomlása után a mai Zugi kanton területének nagy része a zugi várban lakó II. Rudolf lenzburgi grófé és családjáé volt. Halála után, 1173-ban a Kyburgok örökölték a lenzburgi birtokokat és a 13. század elején megalapítottak Zug városát. A várossal együtt a többi uradalmi terület is a kyburgi grófok birtokába került, akik folyamatosan kibővítették és megerősítették a várost. 1242-ben jelenik meg először hivatalos okiratban Zug neve oppidium-ként (latinul város, kisváros), majd 1255-ben első ízben történik említés a településről, mint várról (castrum).
Sokáig azt gondolták, hogy a városalapítás motívuma a település kedvező fekvése a Zürichtől Gotthardon keresztül Észak-Olaszország irányába vezető úton. A feltételezés ellen szól az a tény, hogy Zug csak később – 1303 és 1326 között – kapta meg a vámelőjogot és Zürich olaszországi kereskedelme során előnyben részesítette a kedvezőbb fekvésű graubündeni hágókat.
A város kezdetben csupán a mai óváros egy részét foglalta magában, de a mai Untergasse (=alsó köz) alatt volt még egy harmadik utca, ami már nem létezik. (A mai Untergasse az 1435-ben bekövetkezett szerencsétlenségig a Mittelgasse (=középső köz) volt.) A város hat, nagyjából párhuzamosan, déli irányba futó házsorból állt.
Kereskedők, árusok, kézművesek és napszámosok hamar felismerték a Zugi-tó északkeleti partján elterülő város jelentőségét. A virágzó Gotthard-útvonal – amely mentén Zug fekszik – rövid idő alatt jóléthez, hatalomhoz és pénzhez juttatta a várost.
Az osztrák uralom A XIII. század közepére kihaltak a Zähringenek, a Kyburgok, és a Habsburg házasodási politika meghozta gyümölcsét: ők lettek a mai Svájc legjelentősebb hűbérurai, miután vonzónak találták a Szent Gotthárd-hágó kereskedelmi forgalmát.
A 13. század második felében Zug és a városhoz tartozó területek nagy része gazdát cserélt: ettől kezdve az osztrák Habsburg dinasztia őrködött felette: 1273-ban néhány hónappal királlyá koronázása előtt I. Rudolf felvásárolta az egykor kyburgi és laufenburgi birtokok nagy részét, valamint Zug városát és Arthot is. Rudolf nem vonta ugyan vissza a korábbi szabadságjogokat, de mivel személyesen nem tudta gyakorolni jogait, helytartókat nevezett ki. A feszültséget az okozta, hogy a helytartók idegenek voltak, nem ismerték el a helyiek hagyományait, önrendelkezését és bíráskodási gyakorlatait, hanem ezeket saját maguk próbálták intézni.
A Habsburgok jelentősen hozzájárultak a város védelmi rendszerének kiépítéséhez: az egyszerű városkaput 1300 körül egy toronnyal erősítették meg. A várost körbevevő falat egy további fallal tették erősebbé (1326 és 1370 között), amit kívülről mélyárok védett.
Morgarteni csata thumb|right|200px|A Morgarteni csata, Berner Chronik, 1483 A rossz viszony a konföderáció és a Habsburg uralkodóház között az 1314. november 25-ei német-római királyválasztás idejéből származik: egyidejűleg választották meg Wittelsbachi Iv. Lajost és Habsburg Szép Frigyest. A szövetség Lajost támogatta. Ez és az Einsiedelni apátságra mért támadás vették rá I. Lipótot a konföderáció elleni hadjáratra.
A csata előestéjén az osztrák urak I. Lipót osztrák herceg vezetésével összegyűltek, hogy megvitassák a stratégiát. Zug a habsburg, a lenzburgi és kyburgi lovasok, valamint a zugi, zürichi és einsidelni harcosok felvonulási helyeként szolgált: innen indult el a sereg az Aegeri-tónál elhelyezkedő fennsíkon keresztül Sattel irányába, hogy behatoljon Schwyzbe. Akkoriban szokás szerint az ellenséges erők tájékoztatták egymást a mindenkori tervekről és szándékokról és egy meghatározott csatamezőn mérték össze erejüket. Ebben az esetben viszont nem a klasszikus értelemben vett, katonák közötti harcról volt szó: az osztrák helytartók az eljövendő összecsapást schwyzi parasztok és Habsburg lovagok közötti dolognak tartották, ezért nem tartották be az általános szabályokat.
A Habsburg sereg létszámban és fegyvertechnikailag is egyértelmű fölényben volt az ellenséghez képest: egy 2 000 lovasból és 7 000 gyalogosból álló osztrák sereg indult el, hogy helyreállítsa a Habsburgok uralmát a felkelő kantonok felett. A svájciak 1 500 emberből álló maroknyi serege mozgékony gyalogságból állt, fő fegyverük a hosszú lándzsa vagy alabárd volt. A svájciak előre felkészültek voltak, alaposan felmérték a terepviszonyokat és keresték a terület számukra jó adottságait, míg az osztrák sereg számára a svájci terep- és olykor rossz látási viszonyok nagy akadályt jelentettek.
Henrik hünenbergi gróf viszont figyelmeztette a schwyzi parasztokat, akik kövekkel és fatörzsekkel zárták el a hozzájuk vezető utat. 1315. november 15-én a szövetséges svájciak az Aegeri-tó feletti szűk helyen bújtak el és készenlétbe helyezett kövekkel és feszítővasakkal várták a zugi-Habsburg lovasok megérkezését. Az osztrák sereg gyanútlanul vonult a Morgarteni-hágóban: nem számítottak támadásra, azt gondolták, hogy a svájciak majd a falvakban és erdőkben folytatnak ellenállást. A hágó szűk utcájába érve viszont a svájciak hatalmas sziklákat gurítottak a seregre, majd szörnyű mészárlásba kezdtek. Az osztrákok teljesen képtelenek voltak a védekezésre, megsemmisítő vereséget szenvedtek.
Belépés az államszövetségbe thumb|right|250px|Zug legrégebbi ábrázolása Johannes Stumpf krónikájában (1547/48) A Habsburgok veresége után Zug egy ideig továbbra is Habsburg irányítás alatt maradt. Miután 1332-ben Luzern belépett a szövetségbe és Zürich is tagja lett a konföderációnak (1351. május 1.), Zugot teljesen svájci szövetséges terület vette körül. Zug nem kapott segítséget Albrecht hercegtől, különösebb ellenállás nélkül megadta magát és a szövetség erői 1352. június 8-án megszállhatták Zugot. A város külső kerületeivel (Ägeri, Menzingen és Baar) együtt 1352. június 27-én belépett a svájci államszövetségbe. Az úgynevezett Zugi szövetség (Zugerbund) nem sokat változtatott a hatalmi helyzeten: a Habsburg uralom Zug felett nem szűnt meg, a zugiakat továbbra is a Habsburg törvények elismerésére és kiszabott adók megfizetésére kötelezték.
Zürichet másodszor is megszállta Albrecht herceg; a konfliktus 1352. szeptember 1-jén Brandenburgi Lajos gróf közvetítésével kötött békeszerződéssel ért véget. A szerződés elismerte ugyan a svájci szövetséget, de nem tett említést a Zugi szövetségről: fennmaradt a Habsburg fennhatóság.
1365 nyarán a schwyziek – a többi szövetséges település segítsége nélkül – hatalmába kerítette Zugot: okmányok bizonyítják, hogy ettől kezdve (1370 és 1404 között) Schwyz nevezte ki a tiszttartókat, illetve törvényszolgákat. Az adók viszont továbbra is a Habsburgokat illették.
1400. június 24-én Vencel német király pallosjogot adományozott Zugnak.
Zug függetlensége Luxemburgi Zsigmond rendelkezése szerint Zug 1415-től kizárólag a császár hatalma alatt állt; ezzel minden Habsburg igény megszűnt. A 14. és 15. század folyamán Zug egyre több helytartóságot (Cham, Steinhausen, Hünenberg, Risch és Walchwil) szerzett a Zugi-tó körül. Gazdagsága lehetővé tette a város bővítését és szépítését: 1478-ban Hans Felder építőmester vezetésével megépült a Szent Oszvald templom, 1505-ben elkészült a Rathaus, 1516-ban egy kórház (ma iskolaépület) és 1530-ban a magtár (Kornhaus, ma könyvtár). A város új védelmi rendszere és a Neugasse (új utca) egy teljesen szabályos körív szerint halad, amelynek közepén – a Kolinplatzon – minden közlekedési útvonal találkozik. A város tervrajza az olasz reneszánsz városokéval mutat hasonlóságot.
Katasztrófa az óvárosban 1435. március 4-én délután 5 órakor egy szörnyű katasztrófa sújtotta az akkor kb. 4-500 lakosú Zugot. Az óvárosi utcák közül a „legalsó” („alsó utca”), ami közvetlenül a Zugi-tó partján húzódott, beszakadt és elsüllyedt a tóban. A szerencsétlenség során mintegy 60 ember vesztette életét, köztük az akkori tiszttartó és a város írnoka, ami azt bizonyítja, hogy akkoriban ezek a házak Zug előkelő lakónegyedét alkották.
A kappeli vallásháborúk thumb|right|250px|A 2. kappeli csata, 1531. október 11., Johannes Stumpf krónikájában Zug a reformáció idején (1526) katolikus maradt. A kappeli háborúk során (Kappeli csata, 1529 és Gubeli csata, 1531) a református zürichiek és a katolikus belső svájciak álltak egymással szemben. Az első vallási nézeteltérés harc nélkül zárult: döntés született arról, hogy minden település azt a vallást gyakorolhatja, amely mellett a többség dönt. A békét az úgynevezett „kappeli tejlevessel” pecsételték meg, amelyhez Zürich a kenyeret, Belső-Svájc pedig a tejet szolgáltatta.
A megállapodás nem tartott sokáig. A zürichi református Ulrich Zwingli újabb támadásra hívta fel a reformátusokat: Zürich 1531. október 9-én hadat üzent. A Kappel am Albisnál lezajlott csatában (október 11.) a zürichiek vereséget szenvedtek, Zwingli elesett a csatában. A 13 nappal későbbi harc Gubelnél véglegesen a katolikusok javára döntötte el a háborút. A második kappeli békével (1531. november 20.) lezárult a második vallásháború is és ezzel együtt véget ért a reformáció tovább terjedése Svájcban.
Zug Uri, Schwyz, Unterwalden, Freiburg és Solothurn kantonokkal együtt 1586. október 5-én létrehozta az Arany Szövetséget (Goldener Bund;Goldener Bund: nevét a szerződés arany színű kezdőbetűiről kapta; a tagok megígérték, hogy a régi hitet követik és esküt tettek, hogy veszély esetén segítséget nyújtanak egymásnak.)
Sonderbund-háború A napóleoni háborúk idején a Helvét Köztársaságban Zug a waldstätti kanton politikai központja, 1799-1802 között a kanton székhelye lett. A Helvét Köztársaság szétesése után Zugot 1814-ben a Zugi kanton első alkotmánya alapján a kanton székhelyének nevezték ki.