A 2009–2010-es olasz labdarúgó-bajnokság a Serie A a 78. kiírása. A szezonban a másodosztályból feljutott 3 csapat vett részt valamint az előző szezon első 17 helyezettje.
A sorsolást július 29-én tartották Rómában. Az első fordulóra augusztus 22-én valamint 23-án került sor.
A bajnok Internazionale viszonylag hamar az élre állt a szezon elején. Ezt követően 26 fordulón keresztül birtokolta első helyét. Az évadot gyengén kezdő ám a későbbiekben egyre jobb eredményeket elérő Roma előbb megközelítette majd meg is előzte a milánóiakat. Két fordulót követően azonban a kék-feketék visszaelőztek és meg is tartották pozíciójukat a bajnokság végéig, ezáltal megszerezvén a klub 18. bajnoki címét. A csapat ezzel duplázott mivel már korábban elhódították az olasz kupát. Később a triplázás is sikerült: a Bajnokok ligája döntőjében a német Bayern München együttesét múlták felül. A bajnoki versenyfutásban sokáig tartotta magát a Milan is de a 30. fordulót követően egyre több döntetlen illetve vereség következett és ez odáig vezetett, hogy a csapat kénytelen volt lemondani a Scudettóról.
A 4. még BL-t érő pozíciót a Sampdoria szerezte meg. A genovaiak jó kezdése után egy hullámvölgy következett amiből a szezon végére kikerültek. Az 5. helyezett Palermo Delio Rossi kinevezése után kapott szárnyra, akivel a 13. helyről egészen a 4. helyig jutottak. 5 fordulóval a vége előtt előzte meg őket a Sampdoria. A Napoli a szicíliaiakhoz hasonlóan rosszul kezdte az idényt, majd javuló tendenciát követően az élmezőnyhöz zárkózott fel. Nem sokáig tudták tartani jó helyezésüket és a 8. pozícióig csúsztak vissza. Végül a 6. helyen végeztek.
A várakozásokkal ellentétben igen gyengén szerepelt a Juventus. A zebrák Ciro Ferrara vezetésével ugyan a bajnokság feléig a Bajnokok ligája csoportkörében való indulást biztosító helyen álltak de a később egyre romló teljesítmény a fiatal edző leváltását eredményezte. Helyére Alberto Zaccheroni került akivel végül a 7. helyen zárt a klub.
Az újoncok közül a Parma illetve a Bari remek idényt tudhatott maga mögött. Előbbi 8. utóbbi 10. helyen végzett. Velük ellentétben a harmadik újonc Livorno rosszul szerepelt. Az évad közepi jó teljesítményt nem tudták tartani a bajnokság végéig így az utolsó helyen kiestek. A kiesés sorsára jutott az Atalanta valamint a Siena együttese is. Mindkét csapat kétszer cserélt edzőt a szezon folyamán ám ez sem hozott javulást.
Csapatok Kiesett csapatok A következő csapatok estek ki az előző idényben: Torino FC Reggina Calcio US Lecce
Feljutott csapatok A következő csapatok jutottak fel a másodosztály előző idényéből: AS Bari Parma FC AS Livorno Calcio
Az induló csapatok
Klub Város Stadion Előző szezon Atalanta Bergamo Atleti Azzurri d'Italia 11. a Serie A-ban Bari Bari San Nicola Bajnok a Serie B-ben Bologna Bologna Renato Dall'Ara 17. a Serie A-ban Cagliari Cagliari Sant'Elia 9. a Serie A-ban Catania Catania Angelo Massimino 15. a Serie A-ban Chievo Verona Marcantonio Bentegodi 16. a Serie A-ban Fiorentina Firenze Artemio Franchi (Firenze) 4. a Serie A-ban Genoa Genova Luigi Ferraris 5. a Serie A-ban Internazionale Milánó Giuseppe Meazza Bajnok a Serie A-ban Juventus Torino Olimpico (Torino) 2. a Serie A-ban Lazio Róma Olimpico (Róma) 10. a Serie A-ban Livorno Livorno Armando Picchi Rájátszás győztes a Serie B-ben Milan Milánó Giuseppe Meazza 3. a Serie A-ban Napoli Nápoly San Paolo 12. a Serie A-ban Palermo Palermo Renzo Barbera 8. a Serie A-ban Parma Parma Ennio Tardini 2. a Serie B-ben Roma Róma Olimpico (Róma) 6. a Serie A-ban Sampdoria Genova Luigi Ferraris 13. a Serie A-ban Siena Siena Artemio Franchi (Siena) 14. a Serie A-ban Udinese Udine Friuli 7. a Serie A-ban
Vezetőedző-váltások Szezon előtti vezetőedző-változások
Csapat Távozott vezetőedző A távozás módja A távozás ideje Érkezett vezetőedző A kinevezés ideje Milan Carlo Ancelotti Távozott a Chelseahez 2009. június 1. Leonardo 2009. június 1. Sampdoria Walter Mazzarri Közös megegyezés 2009. június 1. Luigi Del Neri 2009. június 1. Palermo Davide Ballardini Lemondott 2009. június 5. Walter Zenga 2009. június 5. Atalanta Luigi Del Neri Szerződés lejárt 2009. június 1. Angelo Gregucci 2009. június 5. Catania Walter Zenga Közös megegyezés 2009. június 1. Gianluca Atzori 2009. június 10. Lazio Delio Rossi Szerződés lejárt 2009. június 8. Davide Ballardini 2009. június 16. Bari Antonio Conte Közös megegyezés 2009. június 8. Gian Piero Ventura 2009. június 29. Livorno Gennaro Ruotolo Ügyvezetői időszak vége 2009. július 9. Vittorio Russo 2009. július 13.
Szezon közbeni vezetőedző-változások
Csapat Távozott vezetőedző A távozás módja A távozás ideje Helyezésa tabellán Érkezett vezetőedző A kinevezés ideje Roma Luciano Spalletti Lemondott 2009. szeptember 1. 20. Claudio Ranieri 2009. szeptember 2. Atalanta Angelo Gregucci Kirúgták 2009. szeptember 21. 20. Antonio Conte 2009. szeptember 21. Napoli Roberto Donadoni Kirúgták 2009. október 6. 15. Walter Mazzarri 2009. október 6. Bologna Giuseppe Papadopulo Kirúgták 2009. október 20. 18. Franco Colomba 2009. október 20. Livorno Vittorio Russo Kirúgták 2009. október 21. 20. Serse Cosmi 2009. október 21. Siena Marco Giampaolo Kirúgták 2009. október 29. 20. Marco Baroni 2009. október 29. Palermo Walter Zenga Kirúgták 2009. november 23. 12. Delio Rossi 2009. november 23. Siena Marco Baroni Lemondott 2009. november 23. 20. Alberto Malesani 2009. november 23. Catania Gianluca Atzori Kirúgták 2009. december 8. 19. Siniša Mihajlović 2009. december 8. Udinese Pasquale Marino Kirúgták 2009. december 22. 15. Gianni De Biasi 2009. december 22. Atalanta Antonio Conte Lemondott 2010. január 7. 19. Walter Bonacina(ügyvezető) 2010. január 7. Atalanta Walter Bonacina Ügyvezetői időszak vége 2010. január 11. 19. Bortolo Mutti 2010. január 11. Juventus Ciro Ferrara Kirúgták 2010. január 29. 6. Alberto Zaccheroni 2010. január 29. Lazio Davide Ballardini Kirúgták 2010. február 10. 18. Edoardo Reja 2010. február 10. Udinese Gianni De Biasi Kirúgták 2010. február 21. 16. Pasquale Marino 2010. február 21. Livorno Serse Cosmi Kirúgták 2010. április 5. 20. Gennaro Ruotolo 2010. április 5. Cagliari Massimiliano Allegri Kirúgták 2010. április 13. 12. Giorgio Melis(ügyvezető) 2010. április 13.
A bajnokság végeredménye
Mivel az olasz kupa döntősei (a Roma és az Inter) előrébb végeztek, így a Juventus indulhatott az Európa-ligában.
Helyezés fordulónként
A táblázat a jobb oldali szövegre kattintva nyitható/csukható Cs./F.1 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 Atalanta 19. 19. 19. 20. 20. 19. 19. 17. 16. 16. 16. 17. 17. 17. 17. 18. 18. 19. 19. 18. 19. 19. 19. 19. 19. 19. 19. 19. 18. 18. 18. 18. 18. 18. 18. 18. 18. 18. Bari 9. 12. 13. 9. 12. 12. 13. 9. 7. 9. 11. 9. 10. 8. 12. 7. 8. 6. 10. 10. 12. 10. 10. 10. 11. 13. 10. 11. 11. 9. 10. 11. 11. 11. 12. 11. 11. 10. Bologna 9. 12. 16. 16. 14. 16. 16. 17. 18. 17. 17. 15. 16. 16. 15. 16. 16. 17. 17. 17. 14. 14. 15. 14. 14. 14. 14. 14. 14. 15. 15. 15. 17. 17. 17. 17. 17. 17. Cagliari 13. 15. 18. 19. 16. 13. 14. 16. 14. 13. 9. 8. 8. 7. 10. 12. 13. 12. 11. 8. 7. 8. 9. 8. 8. 8. 8. 9. 10. 12. 12. 12. 12. 13. 14. 14. 15. 16. Catania 16. 17. 20. 18. 18. 18. 18. 15. 17. 19. 19. 19. 19. 19. 19. 20. 19. 18. 18. 19. 18. 18. 17. 17. 17. 16. 16. 16. 15. 14. 14. 14. 13. 14. 15. 15. 16. 13. Chievo 19. 18. 12. 10. 8. 8. 6. 10. 11. 10. 12. 12. 13. 13. 11. 8. 12. 13. 13. 13. 13. 13. 13. 13. 12. 10. 11. 13. 13. 13. 13. 13. 14. 12. 11. 12. 13. 14. Fiorentina 9. 7. 5. 6. 5. 4. 4. 4. 5. 8. 5. 4. 6. 10. 5. 9. 11. 8. 7. 7. 9. 11. 11. 11. 10. 11. 12. 10. 9. 11. 8. 8. 9. 10. 10. 10. 10. 11. Genoa 1. 3. 1. 4. 4. 6. 5. 6. 10. 6. 7. 6. 7. 6. 7. 10. 9. 11. 9. 11. 8. 9. 8. 9. 9. 9. 9. 7. 7. 8. 9. 9. 10. 8. 8. 8. 8. 9. Internazionale 9. 5. 4. 3. 1. 3. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 1. 2. 2. 1. 1. 1. 1. Juventus 5. 2. 2. 2. 2. 2. 3. 3. 3. 2. 2. 2. 2. 3. 3. 3. 3. 3. 4. 5. 6. 6. 7. 6. 4. 6. 5. 5. 6. 7. 6. 7. 6. 7. 6. 7. 7. 7. Lazio 5. 4. 6. 6. 10. 10. 11. 13. 15. 15. 15. 16. 15. 15. 16. 15. 17. 15. 16. 16. 16. 16. 18. 16. 16. 17. 17. 17. 17. 16. 16. 17. 16. 16. 16. 16. 14. 12. Livorno 13. 15. 16. 17. 19. 20. 20. 20. 19. 18. 18. 18. 18. 18. 18. 17. 15. 16. 15. 15. 17. 17. 16. 18. 18. 18. 18. 18. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. Milan 2. 11. 10. 8. 11. 11. 12. 8. 6. 5. 4. 3. 3. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 3. Napoli 16. 8. 14. 14. 17. 14. 15. 14. 9. 12. 6. 10. 9. 11. 9. 11. 6. 4. 3. 4. 4. 4. 4. 4. 6. 5. 7. 8. 8. 6. 5. 6. 7. 6. 7. 6. 6. 6. Palermo 2. 10. 8. 13. 13. 15. 10. 7. 4. 7. 10. 11. 12. 14. 13. 13. 7. 9. 6. 6. 5. 5. 5. 7. 5. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 5. 5. 5. 5. 5. Parma 7. 6. 9. 5. 6. 7. 9. 5. 8. 4. 8. 7. 5. 5. 4. 4. 5. 7. 8. 9. 11. 12. 12. 12. 13. 12. 13. 12. 12. 10. 11. 10. 8. 9. 9. 9. 9. 8. Roma 15. 18. 14. 11. 9. 9. 8. 11. 12. 14. 14. 13. 11. 9. 6. 5. 4. 5. 5. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 2. 2. 1. 1. 2. 2. 2. 2. Sampdoria 2. 1. 3. 1. 3. 1. 2. 2. 2. 3. 3. 5. 4. 4. 8. 6. 10. 10. 12. 12. 10. 7. 6. 5. 7. 7. 6. 6. 5. 5. 7. 5. 5. 4. 4. 4. 4. 4. Siena 16. 8. 11. 15. 15. 17. 17. 19. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 19. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 20. 19. 19. 19. 19. 19. 19. 19. 19. 19. 19. Udinese 7. 14. 7. 12. 7. 5. 7. 12. 13. 11. 13. 14. 14. 12. 14. 14. 14. 14. 14. 14. 15. 15. 14. 15. 15. 15. 15. 15. 16. 17. 17. 16. 15. 15. 13. 13. 12. 15.1 Csapatok / Fordulók Azonosság esetén az egymás elleni mérkőzés dönt. Ennek hiányában fordulhat elő a szezon elején az azonos helyezés. Mivel a Roma és az Inter jutott be az olasz kupa döntőjébe ezért a 35. forduló után biztossá vált, hogy a 7. helyezett is indul az Európa-ligában, valamint az, hogy a 6. helyezett is a rájátszásban kapcsolódik be a sorozatba.
Kereszttáblázat
Gólszerzők