A 2000-es MotoGP-világbajnokság volt az 52. gyorsaságimotoros-világbajnokság.
Összefoglaló
A kiegyensúlyozott 2000-es idényt az amerikai Kenny Roberts, Jr. nyerte. A pilóta a szezon során mindössze 4 futamot nyert meg, mert a mögötte lévők közül Valentino Rossi, valamint a harmadik Biaggi és a negyedik Barros is aratott két, az ötödik Garry McCoy pedig 3 futamgyőzelmet. A legjobb újonc ebben az idényben Rossi lett, aki, bár az első 3 versenyen egyaránt elesett, és csak 5 pontot szerzett, végül második lett. A harmadik ausztrál McCoynak kifizetődött a látványos, két keréken csúszó vezetési stílusa, ez három győzelmet hozott neki. Ehhez a szokásosnál nagyobb, 420 milliméteres hátsó gumikat használt. Ezt korábban Kevin Schwantz csinálta már meg.
A címvédő spanyol Àlex Crivillének csalódást keltő szezonja volt, melyet nagyrészt a gyenge NSR-motoroknak köszönhetett. Mindössze egy győzelmet és 2 további dobogós helyezést szerzett, ezzel csak az összetett kilencedik helyén végzett. A csapat szezon már közben kénytelen volt váltani, Rossi például innentől a 2000-es kasztnit használta, 1999-es motorral felszerelve.Scott, M. "Dancing With Dinosaurs," page 46. Motocourse 2000-2001. Richmond, Hazleton Publishing Ltd., 2000.
Versenyek
IdőpontVersenyHelyszín125 cm³ győztes250 cm³ győztes500 cm³ győztesÖsszefoglaló Március 19. dél-afrikai nagydíj Phakisa Arnaud Vincent Nakano Sinya Garry McCoy Összefoglaló Április 2. maláj nagydíj Sepang Roberto Locatelli Nakano Sinya Kenny Roberts, Jr. Összefoglaló Április 9. japán nagydíj Suzuka Ui Júicsi Kató Dajdzsíró Abe Norifumi Összefoglaló Április 30. spanyol nagydíj Jerez Emilio Alzamora Ralf Waldmann Kenny Roberts, Jr. Összefoglaló Május 14. francia nagydíj Le Mans Ui Júicsi Ukava Tóru Àlex Crivillé Összefoglaló Május 28. olasz nagydíj Mugello Roberto Locatelli Nakano Sinya Loris Capirossi Összefoglaló Június 11. katalán nagydíj Catalunya Simone Sanna Olivier Jacque Kenny Roberts, Jr. Összefoglaló Június 24. holland nagydíj Assen Ui Júicsi Ukava Tóru Alex Barros Összefoglaló Július 9. brit nagydíj Donington Park Ui Júicsi Ralf Waldmann Valentino Rossi Összefoglaló Július 23. német nagydíj Sachsenring Ui Júicsi Olivier Jacque Alex Barros Összefoglaló Augusztus 20. cseh nagydíj Brno Roberto Locatelli Nakano Sinya Max Biaggi Összefoglaló Szeptember 3. portugál nagydíj Estoril Emilio Alzamora KatÓ Dajdzsíró Garry McCoy Összefoglaló Szeptember 17. Valenciaíi Nagydíj Valencia Roberto Locatelli Nakano Sinya Garry McCoy Összefoglaló Október 7. brazil nagydíj Jacarepaguá Simone Sanna Kató Dajdzsíró Valentino Rossi Összefoglaló Október 15. csendes-óceáni nagydíj Motegi Roberto Locatelli Kató Dajdzsíró Kenny Roberts, Jr. Összefoglaló Október 29. ausztrál nagydíj Phillip Island Azuma Maszao Olivier Jacque Max Biaggi Összefoglaló
Az 500 cm³ végeredménye
Pozíció 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 Pont 25 20 16 13 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 A kék háttérrel jelzett versenyek esős körülmények között zajlottak.
Poz. Versenyző Motor RSA MAL JPN ESP FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR VAL BRA PAC AUS Pont 1 Roberts Jr Suzuki 10 25 20 25 10 10 25 - 20 16 13 20 20 10 25 9 258 2 Rossi Honda - - 5 16 16 4 16 10 25 20 20 16 - 25 20 16 209 3 Biaggi Yamaha - 13 - - - 7 11 13 7 13 25 13 16 11 16 25 170 4 Barros Honda 13 8 9 11 11 - - 25 2 25 - 6 11 20 9 13 163 5 McCoy Yamaha 25 16 7 - 13 - - 1 - 6 16 25 25 16 - 11 161 6 Checa Yamaha 20 20 11 20 9 20 - 11 5 7 5 4 9 1 13 - 155 7 Capirossi Honda 16 - 4 10 8 25 10 16 13 10 11 3 - - 8 20 154 8 Abe Yamaha 9 - 25 - 20 11 20 6 10 5 - 7 - 13 11 10 147 9 Crivillé Honda 11 - 10 13 25 - - 20 9 - 9 10 - 5 10 - 122 10 Aoki Suzuki 8 11 13 9 5 13 13 3 - 3 8 - 13 4 7 6 116 11 Okada Honda - 10 16 6 2 8 1 5 6 11 6 9 7 7 6 7 107 12 Laconi Yamaha 7 7 2 8 7 9 3 8 4 9 3 11 10 8 5 5 106 13 vd Goorbergh Honda 6 5 3 7 3 5 9 7 11 - 4 8 6 6 1 4 85 14 McWilliams Aprilia - 6 8 - 4 16 4 - 16 - 7 5 - - 2 8 76 15 Gibernau Honda - 9 - - 1 6 - 9 8 8 10 - 8 9 4 - 72 16 Harada Aprilia - 4 - 5 6 - 7 4 - - 2 2 - 3 3 2 38 17 de Gea Modenas 1 2 1 4 - - 8 2 - - - - 5 - - - 23 18 Cardoso Honda 5 3 - - - 3 - - - 4 - - 4 - - - 19 19 Konisi Honda 3 - - 3 - 1 6 - - - - - 2 - - 1 16 20 Le Grelle Honda - - - - - 2 5 - - - - - - - - - 7 21 Rjó Suzuki - - 6 - - - - - - - - - - - - - 6 22 Gimbert Honda 4 1 - - - - - - - - - - - - - - 5 23 Norval Honda 2 - - - - - 2 - - - - - - - - - 4 24= Cadalora Modenas - - - - - - - - - 2 1 - - - - - 3 24= Kajó Honda - - - - - - - - - - - - - - - 3 3 24= McGuinness Honda - - - - - - - - 3 - - - - - - - 3 24= Tomás Honda - - - - - - - - - - - - 3 - - - 3 24= Willis Modenas - - - - - - - - - - - 1 - 2 - - 3 29= Giles Honda - - - - - - - - - - - - 1 - - - 1 29= Gobert Modenas - - - - - - - - 1 - - - - - - - 1 29= Tessari Paton - - - - - - - - - 1 - - - - - - 1 Poz. Versenyző Motor RSA MAL JPN ESP FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR VAL BRA PAC AUS Pont
Konstruktőrök Poz. Konstruktőr Pont 1 Yamaha 318 2 Honda 311 3 Suzuki 264 4 Aprilia 94 5 TSR-Honda 85 6 Modenas 30 7 Paton 1
A 250 cm³ végeredménye
Poz. Versenyző Csapat Pont 1 Olivier Jacque Chesterfield Yamaha Tech 3 279 2 Nakano Sinya Chesterfield Yamaha Tech 3 272 3 Kató Dajdzsíró AXO Honda Gresini 259 4 Ukava Tóru Shell Advance Honda 239 5 Marco Melandri Aprilia 159 6 Anthony West Shell Advance Honda 146 7 Ralf Waldmann Aprila Germany 143 8 Franco Battaini Motoracing Battaini Aprilia 96 9 Sebastián Porto EDO Racing Yamaha 83 10 Macudo Naoki Petronas Sprinter TVK Yamaha 79 11 Jason Vincent Padgetts M/C Sales Aprilia 64 12= Klaus Nöhles Aprila Germany 45 12= Luca Boscoscuro Diesel Vasco Rossi Racing Aprilia 45 14 Fonsi Nieto Antenna 3 Yamaha d'Antin 35 15 Álex Debón Circuito Valencia Aspar Aprilia 32 16= Roberto Rolfo Tino Villa Racing TSR-Honda 26 16= Johan Stigefelt DeeCee Jeans Racing TSR-Honda 26 18 Shahrol Yuzi Petronas Sprinter TVK Yamaha 24 19 Jamie Robinson QUB Team Optimum Aprilia 23 20 David Checa Team Fomma TSR-Honda 23 21 Ivan Clementi Campetella Racing Aprilia 17 22 Sébastien Gimbert Tino Villa Racing TSR-Honda 16 23 Vincent Philippe AXO Honda Gresini TSR-Honda 14 24 Julien Allemand Kurz Aral Yamaha 13 25 Alex Hofmann Aprilia 12 26 Marcellino Lucchi Aprilia 9 27= Mijazaki Oszamu Yamaha 8 27= Aojama Hirosi Honda 8 29= Nakatomi Sinicsi Honda 7 29= Lucas Oliver Bultó Antenna 3 Yamaha d'Antin 7 31= Hatakejama Jaszumasza Honda 5 31= Ószaki Nobujuki Yamaha 5 33 Jarno Janssen Rizla TSR-Honda 4 34 Gary Haslam Honda 3 35= Adrian Coates QUB Team Optimum Aprilia 2 35= Szekigucsi Taro 32-Antenna 3 Yamaha d'Antin 2 35= David Tomás PR2 Circuito de Almeria Honda 2 35= Jerónimo Vidal Circuito Valencia Aspar Aprilia 2
A 125 cm³ végeredménye
Poz. Versenyző Csapat Pont 1 Roberto Locatelli Diesel Vasco Rossi Racing Aprilia 230 2 Ui Júicsi Festina Derbi 217 3 Emilio Alzamora Telefónica movistar Honda 203 4 Azuma Maszao Benetton Playlife Honda 174 5 Ueda Noboru GiVi Honda LCR 152 6 Simone Sanna Diesel Vasco Rossi Racing Aprilia 132 7 Arnaud Vincent Circuito Valencia Aspar Aprilia 131 8 Mirko Giansanti Benetton Playlife Honda 129 9 Gino Borsoi LAE UGT 3000 Aprilia 112 10 Ivan Goi Fomma Honda 107 11 Lucio Cecchinello GiVi Honda LCR 91 12 Steve Jenkner ADAC Sachsen Honda 73 13 Pablo Nieto Festina Derbi 67 14 Gianluigi Scalvini Bossini Fontana Racing Aprilia 64 15 Ángel Nieto, Jr. Telefónica movistar Honda 56 16 Manuel Poggiali Festina Derbi 52 17 Randy de Puniet SCRAB Compétition Aprilia 50 18 Alex De Angelis Chupa Chups Matteoni Rg. Honda 40 19 Jaroslav Hules Italjet Moto 26 20 Toni Elías Chupa Chups Matteoni Rg. Honda 23 21 Reinhard Stolz RS ADAC Esch Racing Honda 21 22 Max Sabbatani Racing Service Honda 16 23 Marco Petrini Semprucci Biesse Aprilia Aprilia 11 24 Eric Bataille Queroseno Racing Team Honda 10 25 Nakajó Hidejuki Honda 9 26 Juzó Fudzsioka Honda 7 27 Leon Haslam Italjet Moto 6 28 Jakub Smrz Honda 5 29= Adrián Araujo Antinucci Racing Team Aprilia 2 29= Alessandro Brannetti Antinucci Racing Team Honda 2 29= Kikucsi Hirojuki Honda 2 29= Ivan Martínez Aprilia 2 29= Jarno Müller Honda 2 34= William De Angelis Semprucci Biesse Aprilia 1 34= Uezu Kacudzsi Yamaha 1
Résztvevők 500 cm³
RajtszámVersenyzőCsapatMotor 1 Àlex Crivillé Repsol Honda Honda 2 Kenny Roberts, Jr. Telefónica Movistar Suzuki Suzuki 4 Max Biaggi Marlboro Yamaha Yamaha 5 Sete Gibernau Repsol Honda Honda 6 Abe Norifumi Antena 3 Yamaha d'Antin Yamaha 7 Carlos Checa Marlboro Yamaha Yamaha 8 Okada Tadajuki Repsol Honda Honda 9 Aoki Nobuacu Telefonica Movistar Suzuki Suzuki 10 Alex Barros Emerson Honda Pons Honda 11 David de Gea Proton Kenny Roberts Modenas Proton 12 Shane Norval Sabre Sport Honda Honda 15 Konisi Jositeru Technical Sports Honda Honda 17 Jurgen van den Goorbergh Rizla Honda Honda 18 Sébastien Le Grelle Tecmas Honda Honda 22 Sébastien Gimbert Tecmas Honda Honda 24 Garry McCoy Red Bull Yamaha WCM Yamaha 25 José Luis Cardoso Maxxon Dee Cee Jeans Honda Honda 31 Harada Tecuja Aprilia Aprilia 43 Paolo Tessari Paton Paton 46 Valentino Rossi Nastro Azzurro Honda Honda 55 Régis Laconi Red Bull Yamaha WCM Yamaha 65 Loris Capirossi Emerson Honda Pons Honda 99 Jeremy McWilliams Aprilia Aprilia Rjó Akira Suzuki SuzukiJelmagyarázat Hivatalos versenyző Szabadkártyás versenyző Helyettes versenyző
Jegyzetek
Kategória:MotoGP-szezonok