Az FC Petržalka 1898 (alapításkori magyar nevén: Pozsonyi Torna Egyesület) szlovák labdarúgócsapat, székhelye Pozsonyban található. Eddig két alkalommal nyerte meg a szlovák labdarúgó-bajnokságot, két alkalommal hódította el a szlovák kupát, illetve egy alkalommal diadalmaskodott a szlovák szuperkupa döntőjében.
A klubot 1898-ban alapították, kezdetben játszott a regionális magyar bajnokságban. Létrehozása óta a szlovák bajnokság élvonalában szerepelt, egészen a 2009/2010-es szezonig, amikor is utolsó helyezettként kiestek az első osztályból. A klub legnagyobb sikereit a 2000-es évek közepén érte el, Vladimír Weiss edzősége alatt. A klub megnyerte a Corgon Liga címet 2005-ben és később kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörben, ahol elérte a legnagyobb sikerét a szlovák klub.
2008-ban a klub a bajnokságot és a kupát is megnyerte, de a következő szezonban a legtöbb játékos, mint Saláta Kornél, Ľuboš Kamenár, Aleš Urbánek, Tomáš Oravec, Patrik Mráz elhagyta a klubot.
Névváltozások 1898 – Alapítás Pozsonyi Torna Egyesület 1919 – Pozsonyi Torna Egyesület 1953 – Kovosmalt Bratislava 1956 – Spartak Kovosmalt Bratislava 1963 – TJ Považské Strojárne Bratislava 1965 – Spartak Sklárske stroje Bratislava 1974 – TJ SKS Bratislava 1976 – TJ ZTS Petržalka 1986 – Egyesült a TJ Internacionál Slovnaft Bratislava és lett az új neve TJ Internacionál Slovnaft ZŤS Bratislava, de szétváltak 1990-ben. 1990 – TJ ZŤS Petržalka 1990 – (Később) 1. FC Hydronika Petržalka 1991 – 1. FC Petržalka 1993 – FK Artmedia Petržalka 2005 – FC Artmedia Bratislava 2007 – FC Artmedia Petržalka 2009 – MFK Petržalka 2010 – FC Petržalka 1898
2005–06-os európai kampány 175pxA csapat, amely játszott a Bajnokok Ligája 2005–06-os idényében.További játékosok: Branislav Obžera, Pavol Staňo, Daniel Tchuř, Roman Konečný, Luis Fabio Gomes és Martin Mikulič
Az UEFA-bajnokok ligájában 2005–06-ban indult a csapat. Itt a Kairat Almaty, Celtic és Partizan Belgráddal nézett szembe a szlovák bajnokcsapat. Megverték az első körbe a kazah FC Kairat Almatyt 4-3-as összesítéssel. Azonban 2005. július 27-én először történetében legyőzte a 2003 UEFA-kupa döntős 1967 Európa Kupa-győztes Celticet. 5-0 vereséget mért a skótokra a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének első mérkőzésén. A megdöbbent kelta csapat ezt a hátrányt nem tudta ledolgozni, a visszavágón 4-0 lett az eredmény. 2005. augusztus 23-án a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörébe legyőzte a Szerb Partizan Belgrádot 4-3-ra tizenegyesekkel miután az első és a második mérkőzés is 0-0-ra végződött, így lett a második szlovák klub az 1. FC Košice után aki a hőn áhított Bajnokok Ligájában szerepel. A siker még inkább figyelemre méltó mivel az Artmedia Bratislava teljes éves költségvetése alig több mint 1 millió £.
Az Artmedia a Bajnokok Ligája mérkőzéseit, a Tehelné pole-ba játszotta, mert a saját stadionjuk, ami Petržalkán található, nem felelt meg az UEFA előírásainak.
2005. szeptember 28-án az Artmedia történelmet írt azzal, hogy első szlovák csapat volt, amely pontot szerzett a Bajnokok Ligája csoportkörében. A másik híres momentum, mikor 2-0-ról fordítottak a 2004-es Bajnokok Ligája-győztes Porto ellen Balázs Borbély, Peter Petráš és Jan Kozák góljaival, 3-2 arányban legyőzve ezzel a Portót hazai pályán.
A csoportjukban a harmadik helyen végeztek, a harmadik hely elegendő volt az UEFA-kupa induláshoz. A német Markus Merk játékvezető a Porto ellen kétszer is adhatott volna büntetőt, de nem akarta észrevenni a hibákat, amelyeket az Artmedia játékosai ellen elkövettek a büntetőterületen belül.
2005 decemberében a kapus Juraj Čobej egy bonyolult műtéten esett át, megpróbáltak eltávolítani az agyából egy rosszindulatú daganatot. Szerencsére teljesen felépült, és már a 2006/07-es szezonban szilárd talajon állt a kapuba az első fordulóban.
Az Artmedia elvesztette a hazai mérkőzését az UEFA-kupában a bolgár Levszki Szófia ellen 1-0 és 2-0 arányban.
Miután a sikeres szezont zárt a csapat, az edző Vladimír Weiss távozott a klubtól az orosz FC Saturn Ramenskoehoz. Ezzel véget ért a Weiss Artmedia kalandja. Több játékos elhagyta a klubot, többek között Ján Ďurica az FC Saturn Ramenskoe, Balázs Borbély az 1. FC Kaiserslautern, Blažej Vaščák Treviso FBChez igazolt.
Sikerek Szlovák bajnokság Győztes (2): 2005, 2008 Szlovák kupa Győztes (2): 2004, 2008 Szlovák szuperkupa Győztes (1): 2005
Játékoskeret
* a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.
Átigazolások Érkezett szezon ország név jött egyéb2007/08Radoslav Agustin Inter Bratislava2007/08Prince Ofori MSK Žilina2007/08Ákos Szarka Slovam Bratislava junior2007/08Vladimír Pončák FK Senica2007/08Tomáš Hanzel FK Spartak Trnava Távozott szezon ország név távozott egyéb2007/08Daniel Tchuř FC Baník Ostrava2008/09Ján Kozák SK Slovan Bratislava2007/08Jan Buryán B-csapat2007/08Dušan Sninský B-csapat2007/08Branislav Vukomanovič B-csapat2007/08Pavol Staňo Polonia Bytom2007/08Balázs Borbély Politehnica Ştiinţa Timişoara2007/08Kornél Saláta SK Slovan Bratislava2009/10Pavol Ďurica FK DAC 1904 Dunaszerdahely2007/08Ľubomír Reiter visszavonult
Stadion
A Petrzalka az MFK Petržalka hazai stadionja, mely Pozsony kerületében található Petržalkán. A létesítmény 9 445 fő befogadásra alkalmas.
Ismertebb játékosok Nirnsee Gyula Ján Kozák Peter Petráš Branislav Obžera Juraj Halenár Marek Krejčí Filip Šebo Štefan Maixner Vladimír Kinder Daniel Tchuř Anton Šoltis Ján Ďurica Juraj Čobej Balázs Borbély Milorad Bukvić Vladimír Hrivnák Ondrej Debnár Tomáš Medveď Milan Strelec Atilla Pinte Karim Géudé Vladumir Kinder Sebastian Lopez Mauricio Ratto Kornél Saláta Marián Čišovský Vratislav Gajdos Martin Durica Pavol Durica Pavol Farkas Ivan Žiga Vladimir Weiss Péter Fieber Jozef Juriga Alexander Végh Thomas Oravec Thomas Majtan Henrich Benčìk Aleš Urbánek Radek Dousodil Zbynék Prošpech Alés Hellerbrand Radek Krejčik Daniel Tuchuř
UEFA-bajnokok ligája Szezon Bajnokság Forduló Nemzet Csapat Otthon Idegenben Össz. 2005–06 UEFA-bajnokok ligája1. selejtezőkörKairat Almaty0–24–14–32. selejtezőkörCeltic FC5–00–45–43. selejtezőkörFK Partizan0–00–04–3pQ csoportkörInternazionale 0–1FC Porto 3–2Rangers FC 0–0Rangers FC 2–2Internazionale 0–4FC Porto 0–0 p 11-es párbajba jutott tovább a Artmedia. Q – Kvalifikálva a 2005–2006-os UEFA-bajnokok ligája csoportkörébe
H Csoport TeamPldWDLGFGAGDPts Internazionale641194+513 Rangers FC61417707 Artmedia613259-46 FC Porto612389-15
13 September 2005Rangers FC3–2FC PortoIbrox StadiumArtmedia0–1InternazionaleTehelné pole2005 Szeptember 28Internazionale1–0Rangers FCSan SiroFC Porto2–3ArtmediaEstádio do Dragão2005 Október 19FC Porto2–0InternazionaleEstádio do DragãoRangers FC0–0ArtmediaIbrox Stadium2005 November 1Internazionale2–1FC PortoSan SiroArtmedia2–2Rangers FCTehelné pole2005 November 23FC Porto1–1Rangers FCEstádio do DragãoInternazionale4–0ArtmediaSan Siro2005 December 6Rangers FC1–1InternazionaleIbrox StadiumArtmedia0–0FC PortoTehelné pole
Jegyzetek
További információk Az Artmedia Petržalka hivatalos oldala
Kategória:Szlovák labdarúgócsapatok Kategória:1898-ban alapított labdarúgócsapatok Kategória:Pozsony