Mukk József magyar operaénekes (tenor).
Életpályája Zenei alaptanulmányait Aszódon, a zenei általános iskolában végezte, ahol kilencévesen kezdte hangszeres tanulmányait, cselló szakon. 1978-ban felvételt nyert a Szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol felfigyeltek rendkívüli énekhangjára, így a középiskolát két tanszakon végezte: cselló és magánének szakon. A szakmai érettségit követően elvégezte a ZTI Tanárképző Főiskola magánének tanári szakát. 1987–1991 között a Zeneakadémián tanult, Sólyom-Nagy Sándor osztályában. 1989-ben III. helyezést ért el a grazi Schubert-dalversenyen, 1990-ben pedig Rómában, a Bucchi-dalversenyen. 1992-ben a Szegedi Nemzeti Színházban debütált Mozart Varázsfuvolájának Taminójaként. Az Magyar Állami Operaházhoz 1991-ben került ösztöndíjasként, majd 1992-től mint magánénekes. Európa-szerte rendszeresen koncertezik, és számos lemezfelvétele jelent meg magyar, német és olasz kiadóknál.
Díjai, elismerései 1990 – Magyar Előadóművészek Társasága – Nívódíj 1991 – Magyar Előadóművészek Társasága – Nívódíj 1992 – Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj 2009 – Aszód díszpolgára
Főbb szerepei Ifj. Johann Strauss: A denevér – Alfréd Erkel: Hunyadi László – V. László Bizet: Carmen – Remendado Donizetti: Szerelmi bájital – Nemorino Puccini: Manon Lescaut – Edmund Lehár: A denevér – Alfréd Mozart: Titus kegyelme – Titus Mozart: A varázsfuvola – Tamino Kurt Weill: Mahagonny városának felemelkedése és bukása – Tobby Higgins Mozart: Szöktetés a szerájból – Belmonte Mozart: Don Giovannin- Don Ottavio Mozart: Idomeneo – Idomeneo Schubert–Berté: Három a kislány – Schubert Verdi: Falstaff – Fenton Rossini: Sevillai borbély – Almaviva gróf Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Dávid
Források Adatlapja az Operaház honlapján
Mukk József honlapja
Kategória:Tenorok Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Bartók–Pásztory-díjasok Kategória:Gödöllőiek Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek