Lakatos László, Kellner (Budapest, 1881. július 17. – Nizza, 1944. február 13.) író, újságíró, műfordító.

Élete Budapesten született Kellner Jakab kereskedő és Weisz Regina gyermekeként zsidó családban. Bankhivatalnokból lett újságíró, író. 1903-tól a Pesti Hírlap, a Magyar Nemzet, a Pesti Napló munkatársa, majd a Világ szerkesztője volt. 1910-ben felvették a Petőfi szabadkőműves páholyba. Első színdarabját 1916-ban a Nemzeti Színház mutatta be. Ugyanebben az évben feleségül vette Gelléri Mór és Schőn Regina lányát, Jolánt. Színdarabjai külföldön is sikereket arattak. 1923–24-ben az Unió színházainak dramaturgjaként tevékenykedett. Ezt követően az Est-lapok újságírója, a Magyarország szerkesztője volt. A második világháború kitörése után származása miatt Franciaországba emigrált. Még 1939-ben elhagyta Párizst, és Nizzába költözött, ahol 1944. február 13-án egy légitámadás során szívembólia következtében meghalt.Lakatos György, "Pro Memoria — Lakatos László", Irodalomtörténet 17/67. évf. 1. sz. (1985), 161 o.

Művei

Panoptikum (karcolatok, Budapest, 1912) Mély húron (elbeszélések, Budapest, 1913) Egy pesti leány története (regény, 1913) A francia menyasszony (elbeszélések, Budapest, 1913) Tavaszi játék (regény, Budapest, 1914) Egy pesti lány története (regény, Budapest, 1914) Konstantinovics Konstantin (történet egy galíciai kisvárosból, Békéscsaba, 1916) Az idegen leány (vígjáték, 1916) A bécsi táncosnő (színmű, 1916) Hamupipőke (regény, 1918) Egy válópör története (regény, Budapest, 1918) A császár partraszállt (színmű, 1919) Férj és feleség (színmű, Budapest, 1919) A pók (elbeszélések, 1920) A menyasszony (színmű, 1920) A fakír (dráma, Budapest, 1921) Négy frakk (komédia, Budapest, 1923) Nehéz idők (rajzok, karcolatok, jelenetek, 1924) Kék Hawai (színmű, 1924) A teve (regény, Budapest, 1925) Pajtásházasság (színmű, Budapest, 1928) Cézár csodálatos élete (regény, 1929) Tizennyolcévesek (komédia, 1929) Angóra macska. Könyv a nőről (regény, Budapest, 1929) Valaminek történni kell (vígjáték, Drégely Gáborral, 1929) Lipótváros (színmű, Vígszínház, 1931) Magas cé (vígjáték, 1932) FIatalember a békében. Írás az emberekről (Budapest, 1933) Helyet az ifjúságnak (színmű, Fodor Lászlóval, 1933) A gazdag ember (vígjáték, 1935) A királyné (színmű, 1935) Láz (színmű, Budapest, 1937) Ange et Venus (színmű, 1937, bemutatásra halála után került sor) Bosszú (kisregény, 1941)

Műfordításai Niccodemi: Tökmag (1923) Louis Verneuil: Masa pénzt keres (1925) Winsloe: Lányok az intézetben (1935) Ferrero: Róma nagysága és hanyatlása (első kötet)

Irodalom Schöpflin Aladár: Nyugat (1925, 1936) Bóka László: Magyar mártír írók antológiája (Budapest, 1947) Lakatos György: Pro memoria Lakatos László (Irodalomtörténet, 1985)

Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon – Lakatos László Reményi Gyenes István: Ismerjük őket? Zsidó származású nevezetes magyarok. Ex Libris Kiadó, Budapest, 2000. 103. o.

További információk Berényi Zsuzsanna Ágnes: Szabadkőműves páholyok Budapesten. Bp., Heraldika Kiadó, 2006. Blaha Lujza emlékalbum. Szerk. Porzsolt Kálmán. Bp., Blaha Lujza Emlékbizottság, 1927.

Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. Bp., Tarsoly Kiadó, 2001. Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. Bp., Béta Irodalmi Rt., 1937. Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. Don Péter: Magyar zsidó históriák. Anekdota lexikon. Szerk. és életrajzi lexikonnal kieg. Raj Tamás. Bp., Makkabi, 1997. Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929. Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Nemzet; 1981. szept. 1. (Lakatos Gy.) Irodalomtörténet; 1985 (Lakatos Gy.)

Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Pesti Hírlap (1878–1944) vezetői, újságírói Kategória:A Magyar Nemzet (1899–1913) vezetői, újságírói Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:Öngyilkos költők, írók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek