A budapesti 160-as jelzésű autóbusz Békásmegyer, HÉV-állomás és az Óbudai rendelőintézet között közlekedik. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.

Története

2000-ben Halottak napi sűrítőjáratként 160-as jelzéssel közlekedett busz a Békásmegyer, Újmegyeri tér és a Gábor Dénes Főiskola között, érintve az Óbudai temetőt.

2008. szeptember 6-án a 60-as autóbuszvonal kettéválasztásával, és egyik felének a megszűnő Békás-busz nevű vonallal történő összekötésével jött létre a 160-as busz. 2008. november 1-jén és 2-án 160A jelzésű temetői járat közlekedett a Batthyány tér és Óbuda vasútállomás között.

2016. január 16-ától a budai fonódó villamoshálózat átadásakor útvonala jelentősen rövidült, a Batthyány tér helyett csak az Óbudai rendelőintézetig közlekedik. A belváros a 17-es és 19-es és a 41-es villamosokkal érhető el a Bécsi út / Vörösvári út megállóból. A 160-as buszon szóló buszok közlekednek, első ajtós felszállási renddel.

2016. november 5-étől hétköznap 8 és 20 óra között, hétvégén pedig 9 és 20 óra között az Óbudai rendelőintézettől induló buszok érintik a Szent Margit Kórházat.

2018. április 6-ától 15-éig a Bécsi úti villamosok pótlásának segítése miatt a Kolosy térig meghosszabbított útvonalon járt.

2020. november 2-án Békásmegyeren útvonala módosult, a Hősök tere és a Táncsics Mihály utca érintésével közlekedik a 143-as és a 186-os buszok megszűnése miatt.

Útvonala Békásmegyer felékeretnélküli|300pxÓbudai rendelőintézet vá. – Vörösvári út – Váradi utca – Bécsi út – (Szent Margit Kórház, forduló – Bécsi út –) Pomázi út – Aranyhegyi út – Pusztakúti út – Dózsa György utca – Nád utca – Hollós Korvin Lajos utca – Dózsa György utca – Ezüsthegy utca – Táncsics Mihály utca – Ország út – Békásmegyer H vá. Óbudai rendelőintézet feléBékásmegyer H vá. – Ország út – Pusztadombi utca – Égető utca – Táncsics Mihály utca – Ezüsthegy utca – Dózsa György utca – Hollós Korvin Lajos utca – Nád utca – Dózsa György utca – Pusztakúti út – Aranyhegyi út – Pomázi út – Bécsi út – Vörösvári út – Óbudai rendelőintézet vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !colspan=2|Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0||Békásmegyer Hvégállomás||29||25 |align=left| |- |∫||Doboz utca||28||24 |align=left| |- |0||Pusztadombi utca||∫||∫ |align=left| |- |1||Égető utca||∫||∫ |align=left| |- |2||Táncsics Mihály utca||∫||∫ |align=left| |- |3||Gulácsy Lajos utca||27||23 |align=left| |- |3||Templom utca||26||22 |align=left| |- |4||Hősök tere||25||21 |align=left| |- |4||Zemplén Győző utca||25||21 |align=left| |- |∫||Nád utca||23||19 |align=left| |- |5||Kert sor||22||18

|7||Csillaghegy H||20||16 |align=left| |- |8||Forrásliget lakópark||19||15 |align=left| |- |9||Mészkő utca||18||14 |align=left| |- |9||Ürömhegyi lejtő||17||13

|10||Aranyhegyi lejtő||16||12 |align=left| (Óbuda vasútállomás) |- |11||Óbudai autóbuszgarázs||15||11 |align=left| |- |13||Óbudai temető||14||10 |align=left rowspan=2| |- |14||Óbudai temető||∫||∫ |- |15||Kubik utca||13||9 |align=left| |- |17||Bojtár utca (↓)Bojtár utca (Bécsi út) (↑)||12||8 |align=left| |- |18||Orbán Balázs út||10||6 |align=left| |- |19||Laborc utca||∫||∫ |align=left| |- |∫||Bécsi út / Vörösvári út||9||5 |align=left rowspan=2| |- |21||Bécsi út / Vörösvári út||8||4 |- |∫||Perényi út||6||3 |align=left| |- |∫||Váradi utca||5||2 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|A Szent Margit Kórházat csak hétköznap 8 és 20 óra között, illetve hétvégén 9 és 20 óra között érinti. |-bgcolor=DFDFDF |∫||Szent Margit Kórház||3||∫ |align=left rowspan=2| |-bgcolor=DFDFDF |∫||Szent Margit Kórház||2||∫ |- |∫||Váradi utca||colspan=2|1 |align=left| |- |22||Óbudai rendelőintézetvégállomás||colspan=2|0 |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest III. kerületének közlekedése