Fehér Ferenc (Nagyfény, 1928. augusztus 3. – Újvidék, 1989. július 31.) vajdasági (jugoszláv) magyar költő.
Élete Az észak-bácskai dűlőföldek mögött megbúvó tanyai cselédházban született, egy ottani zsellércsalád ötödik, legkisebb gyermekeként. Az elemi és a polgári iskolát Topolyán végezte, 1944-ben a verbászi, 1945 elején a szabadkai gimnáziumba iratkozott, itt érettségizett (1949), majd az újvidéki Tanárképző Főiskola magyar szakos hallgatója lett.
1949-1952 között az Ifjúság Szava/Ifjúság irodalmi rovatának szerkesztője volt. 1952-1953 között a Testvériség-Egység Könyvkiadóban dolgozott. 1953-1959 között az Újvidéki Rádió munkatársa volt. Ezután egészen 1988-ig a Magyar Szó munkatársa, szerkesztője volt.
Munkássága 22 könyve jelent meg életében, 4 szerbhorvát és szlovén nyelven, egy pedig kétnyelvű kiadásban. Minden jugoszláviai magyar lapban és folyóiratban publikált, közreműködött a rádióban és a televízióban, a magyarországi szemlékben, újságokban, versei megjelentek szerbhorvátul, szlovénul, macedónul, szlovákul, románul, ruszinul és angolul.
Hirtelen halála előtt egy évvel 1988-ban vonult nyugdíjba. Élete utolsó évtizedeiben Doroszlón élt.
Munkái Verseskötetek Jobbágyok unokái (1953) Álom a dűlőutak szélén (1956) Övig a földbe ásva (1959) Színek és szavak – Boje i reči (Miroslav Antić-tyal közös kétnyelvű kötet, 1960) Az én nyuszim (1961) Bízó szerelemmel (1962) Esővárók (1964) Delelő (1966) Szeptemberi útravaló (1968) Egy kiskirály kunyhójából (1972) Vasfű (1973) Szívemben nyugvó tengerek (1978) Szeptemberi útravaló; 2. bőv. kiad.; Forum, Újvidék, 1983 Akác és márvány. Válogatott versek; Forum, Újvidék, 1989 Erdőtlen erdő. Válogatott versek és kommentárok; vál., kommentárok összegyűjt. Bori Imre; Forum, Újvidék, 1995 Fehér Ferenc–Léphaft Pál: Újév az erdőn; Forum, Újvidék, 2001 Krumpli Karcsi és társai. Zsengék; szerk., kieg., tan., jegyz. Dér Zoltán; Szabadegyetem, Szabadka, 2001 (Életjel könyvek)
Összegyűjtött versek Madarak folyója. Harminc év verseiből; Forum, Novi Sad, 1978
Műfordítások A madár árnyéka. Harminc év versfordításaiból; Forum, Novi Sad, 1978
Publicisztikák Hazavezérlő csillagok (naplójegyzetek, 1970) A kőkecske titka (ifjúsági regény, 1972) Szabadkai diákéveim (emlékezés, 1972) Egyazon ég alatt (esszék és jegyzetek, 1984) Vállalt világ. Esszék és jegyzetek; Forum, Újvidék, 1988 (Kilátó könyvek)
Díjai Híd Irodalmi Díj (1966) Bazsalikom Műfordító Díj (1975) Szenteleky Kornél Irodalmi Díj (1985) A Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1985)
Források Gerold László: Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon, Forum, Újvidék, 2001 Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2003 Vajda Gábor: A magyar irodalom a Délvidéken Trianontól napjainkig, Bereményi Könyvkiadó, Budapest, 1995 Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Bori Imre: Fehér Ferenc; Forum, Újvidék, 1978 Fehér Ferenc költő, író, műfordító; szerk., összeáll. Németh Gábor és Sallainé Kővágó Rózsa; Nagy Lajos Városi-Járási Könyvtár, Kalocsa, 1981 (A kalocsai Nagy Lajos Városi-Járási Könyvtár bibliográfiai sorozatai) Györe Géza: Fehér Ferenc-bibliográfia; JMMT, Újvidék, 1991 Harkai Vass Éva: Sárszegtől délre. Négy portré; Lavik 92–Timp, Topolya, 2009
Külső hivatkozások [ A magyar irodalom története] [ Magyar életrajzi lexikon]
Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Vajdasági magyar költők, írók Kategória:Újvidékiek Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Szó (1944–) vezetői, újságírói