Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) magyar főnemes, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, erdélyi fejedelem, birodalmi herceg (Reichsfürst).Teljes címe latinul: Franciscus II. Dei gratia Sacri Romani Imperii & Transylvaniae princeps Rakoczi. Partium Regni Hungariae Dominus & Siculorum Comes, Regni Hungariae Pro Libertate Confoederatorum Statuum necnon Munkacsiensis & Makoviczensis Dux, Perpetuus Comes de Saros; Dominus in Patak, Tokaj, Regécz, Ecsed, Somlyó, Lednicze, Szerencs, Onod etc.
Ugyanez 1707-ből magyar nyelven: Mi, második Rákóczi Ferenc, Isten kegyelméből a’ Római Szent Birodalomnak s Erdély országának fejedelme, Magyar ország részeinek ura és a székelyek főispánja, a’ szabadságért öszveszövetkezett Magyarországnak vezérlő fejedelme, munkácsi s makovicai herceg, Sáros vármegyének örökös főispánja és Sárospataknak, Tokajnak, Regécnek, Ecsednek, Somlyónak, Lednicének, Szerencsnek, Ónodnak örökös ura etc. (Teljes címe latinul: Regni Hungariae Pro Libertate Confoederatorum Statuum).
A marosvásárhelyi országgyűléstől (1707) a Pater Patriae azaz: a haza atyja címet is használta. 1704-ben Gyulafehérvárott erdélyi fejedelemmé választották, és így ő volt az utolsó, aki betöltötte ezt a tisztséget. 1705-ben a szécsényi országgyűlésen a dux & princeps címeket kapta, amely „vezér és fejedelem” jelentésű, és a magyar történetírás hagyományos értelmezése szerint ezzel megválasztották „a haza szabadságáért összeszövetkezett magyar rendek vezérlő fejedelmévé”.
Neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharccal, melyben a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól. E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország vezérlő fejedelmévé, aminek tökéletesen megfelelt, mivel Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt, azonkívül dédapja és nagyapja, I. Rákóczi György és II. Rákóczi György, továbbá apja, I. Rákóczi Ferenc is erdélyi fejedelem volt (I. Rákóczi Ferenc névlegesen volt erdélyi fejedelem: megválasztották erre a tisztségre, de azt ténylegesen nem gyakorolta). Bár a magyar rendek a koronát is felajánlották neki, ezt visszautasította, helyette a vezérlő fejedelem ideiglenes címet választotta. A katonai hangzású "vezérlő fejedelem" megnevezés utalt a cím ideiglenes jellegére, mivel Rákóczi a Habsburg-ellenes szabadságharc idejére kívánta csak viselni. Címének megválasztásával egyértelmű üzenetet küldött Magyarországnak, hogy a Habsburg-ellenes függetlenségi háború nem személyes karriervágya és ambíciói kielégítése céljából indult.
Szabadságharca azonban nem érte el a kívánt eredményt. A magyarság szemében ma is tiszta lelkű és becsületes vezetőként él tovább, mivel a szatmári békekötés után a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, és végig kitartott a magyar függetlenség ügye mellett. A szabadságharcot lezáró szatmári béke, a bukás ellenére is kompromisszummal zárult, amely megakadályozta Magyarország beolvadását a Habsburg Birodalomba, és a rendi alkotmány, ha látszólagosan is, de fennmaradt 1848-ig.
Latin nyelvű jelmondata szállóigévé vált:
Származása, családja bélyegkép|balra|150px|Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnő bélyegkép|balra|150px|Rákóczi fiai, balról György és József (a kép eredeti felirata téves) bélyegkép|210px|II. Rákóczi Ferenc lovasszobraBudapesten a Kossuth-téren (1935) 210px|bélyegkép|Benczúr Gyula (1844-1920): Rákóczi elfogatása a nagysárosi várban (1869) balra|210px|bélyegkép|Rákóczi 1703-ban bélyegkép|210px|Rákóczi arcképe Tobias Kärgling 1812-es festményén 210px|bélyegkép|Rákóczi emlékiratainak 1739-ben, Hágában megjelent első kiadása Édesapja, I. Rákóczi Ferenc még fia csecsemőkorában meghalt. Nagyapja, déd- és ükapja, I. és II. Rákóczi György, valamint Rákóczi Zsigmond egyaránt erdélyi fejedelmek voltak. Édesanyja, Zrínyi Ilona. Testvére Rákóczi Julianna.
Egyetemi tanulmányait követően az ifjú Rákóczi (sógora, Aspremont Ferdinánd gróf tanácsára) önállóan döntött házasságáról, s az udvar engedélye nélkül feleségül vette Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnőt, akinek apja Károly hessen–wanfriedi őrgróf (1649–1711) és anyja Alexandra Julianna leiningen–dagsburgi grófnő (1651–1703) volt. Az esküvőt 1694. szeptember 26-án tartották a kölni dómban, s a párt maga a választófejedelem, József Kelemen kölni hercegérsek adta össze a főoltár előtt. (Rákóczi felesége nagynénje, az orléans-i hercegné révén rokonságba került XIV. Lajos francia királlyal is.)
A házasságból három gyermek született: Lipót (1696. május 28. – 1699. szeptember) József (1700. augusztus 17. – 1738. november 10.) György (1701. augusztus 8. – 1756. június 22.)
(Sarolta Amália 1706. november 16-án még egy kislánynak adott életet, aki azonban csak néhány hetet élt, s akinek bizonyosan nem Rákóczi volt az édesapja.)
Neveltetése Alig volt három és fél hónapos, amikor apját elvesztette. Az árva fiú anyjának szeme fénye volt, aki férjének halála után két gyermekével anyósához költözött Munkácsra, ahol egészen az 1677. év végéig maradtak. Báthory Zsófia, aki férjének halála után visszatért a katolikus hitre, fiát, I. Rákóczi Ferencet is áttérítette; így II. Rákóczi Ferenc már katolikus családba született, és ebben a szellemben is nevelték.
Mint árvát, édesanyja, Zrínyi Ilona szerette volna gyámsága alá venni, I. Lipót császár tanácsosai azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy Rákóczi és nővére gyámsága Lipótot illeti, főképp mert a gyermek apja végrendeletében fiát Lipót király pártfogásába ajánlotta.
Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a Rákóczi árvák gyámságát – Lipót főgyámsági jogának fenntartása mellett – anyjukra ruházzák. A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc várában lakott, majd 1680-tól (a nagyanya halála után) végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte.
Rákóczi hároméves korában már lovagolni tanult, és ötéves volt, amikor anyja – saját felügyelete mellett – neveltetését hét évre férfiak, Kőrössy György kamarás (udvarmester) és Badinyi János gondjára bízta. Egyes tárgyakban más oktatói is voltak. A Rákóczi-házzal összeköttetésben álló előkelő családok gyermekeiből játszó- és tanulótársakat válogattak melléje. Ferenc szelíd volt, engedékeny, nem volt hajlama a zsarnokoskodásra, de azért úgy viselkedett, hogy tekintélyét már fiatalkorában is folyton megtartsa. 1682-ben édesanyja levetette az özvegyi fátyolt, és június 15-én Thököly Imrével a kuruc hadak vezérével házasságra lépett. Azontúl az ifjú Rákóczi Ferencet is gyakran elvitték magukkal hadi táborokba, így beleláthatott a kuruc sereg mindennapjaiba. A törökök hadjárata 1683-ban Bécs ellen megbukott, és ezzel Thököly szerencsecsillaga is hanyatlóban volt, aki nem avatkozott a gyerekek nevelésébe, inkább a politikával foglalkozott. A törökök kudarca keresztülhúzta a „kuruc király” terveit is, az Oszmán Birodalom bizalmatlansága vele szemben megnőtt. Rákóczit ekkor személyes céljaira kívánta felhasználni, és kezesként Konstantinápolyba küldte volna; anyja azonban nem akart megválni fiától.
Kis idő múlva a török Váradon Thökölyt el is fogta. Munkács kivételével egész Felső-Magyarország Lipót birtokába került, a Rákócziak javainak legnagyobb részével együtt. A császáriak elfoglalták Sárospatak várát; a Rákóczi-ház ottani kincstárát feltörték és több milliónyi akkori forint értékű aranyat, ezüstöt elkoboztak. 1685 novemberében Antonio Caraffa gróf, majd Caprara gróf császári tábornok ostrom alá fogta Munkácsot is. Zrínyi Ilona elszántan védte a várat és az ostrom, megszakításokkal, szinte három évig tartott. Rákóczi, a 12 éves gyermek is ott forgolódott a bástyákon, bátorítva, lelkesítve a vitézeket. Miután Zrínyi Ilona férjétől hasztalan várt segítséget, végül 1688. január 17-én kénytelen volt feladni a várat Caraffának. A kapituláció után a Rákóczi árvák összes javait visszaadták, ők maguk azonban atyjuk végrendelete értelmében I. Lipót gyámsága alá kerültek. Zrínyi Ilonával együtt Bécsbe kísérték őket, ahonnan csak a császár engedélyével távozhattak.
Lipót a gyermekek neveltetésének felügyelőjévé Kollonich Lipót horvát bíboros, akkori németújhelyi püspököt, a későbbi esztergomi érseket jelölte ki. Kollonich az 1688. március 27-én Bécsbe érkezett Rákóczi-családból, Rákóczi nővérét, a 16 éves Juliannát, személyesen vitte magával a Szent Orsolya-rend kolostorába, Rákóczit pedig jószágigazgatója lakására. Négy nap múlva búcsút kellett vennie az ifjúnak édesanyjától, akit soha többé nem látott, mert ugyanakkor a bíbornok rendeletére a csehországi Jindřichův Hradecbe (Neuhaus) indították útnak, hogy a jezsuiták ottani kolostorában neveljék, ahol április 8-án vették fel a szintaxistákszintaxisták: a hatosztályos jezsuita és piarista gimnázium 4. osztályának tanulói. Nevüket fő tárgyukról, a latin mondattanról (syntaxis) kapták (Magyar Katolikus Lexikon) közé «comes R.» névvel. Itt sokat szenvedett, a rideg, szeretet nélküli környezetben. Miután a zárdából Badinyit is elküldték, Rákóczi teljesen elszakadt régi környezetétől. Ezentúl többnyire tanáraival érintkezett, mert korán kifejlődött tudásvágya, s örömest társalkodott idősebbekkel, mint tanulótársaival. A klastrombeli nemesi konviktus tagjai között kétségkívül a legnagyobb figyelem tárgya volt; ezért például a ház szélütött főnöke is vele szeretett sakkozni.
1690-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait; az év augusztusában a prágai Károly Egyetemre ment, de ott is a jezsuitáknál szállt meg, nevelője kíséretében. Később megengedték, hogy egy, az egyetemhez közelebbi magánlakásba költözzenek. 1691-ben nővérét feleségül vette gróf Aspremont Ferdinánd. 1692-ben Zrínyi Ilonát kiváltotta férje, az asszony a fiát is magával akarta vinni Törökországba, de ezt nem engedték meg, sőt azt sem, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Aspremont neje nevében követelte a törvényes leány(birtok)negyed kiadatását; de ezt Kollonich ellenezte. Ebből per támadt, melynek úgy vetettek véget, hogy Aspremont császári pátenst eszközölt ki Rákóczi Bécsbe jövetelére és nagykorúsítására. Az ekképp 1692-ben önállósított Rákóczi első dolga volt, hogy testvéries egyezségre lépjen nővérével. Lipót meghagyta neki, hogy tapasztalatszerzés végett utazzék Itáliába, ahová 1693 tavaszán el is indult és egy évig tartózkodott ott, többnyire Rómában, ahol főként a művészet remekeit tanulmányozta, és e tárgyban még leckéket is vett.
Rákóczi már egyetemre járt, amikor a Törökországban élő Thököly felajánlotta: ha feleségét kiengedik hozzá, szabadon bocsát egy elfogott császári tábornokot. I. Lipót kelletlenül, de beleegyezett a cserébe. Azt azonban nem engedte meg, hogy Rákóczi elbúcsúzhasson édesanyjától. Az ifjú tervezett házasságát is meghiúsította a bécsi udvar. Nem csoda, hogy a fiatal főúr szívből gyűlölte a Habsburgokat. Barátja, Bercsényi Miklós gróf is arra biztatta, hogy lépjen anyja örökébe, és szálljon szembe a császárral.
A Thököly-felkelés után 1694 elején Bécsbe, majd Magyarországra utazott, hogy május 25-én elfoglalja Sáros vármegye örökös főispáni székét. Abban az évben a Rajna mellékére ment, a Franciaország ellen harcoló császári sereghez; ekkor Kölnben megismerte a hessen–wanfriedi őrgróf leányát, Hessen–Wanfriedi Sarolta Amáliát, és őt az osztrák udvar fondorkodása ellenére, szeptember 25-én feleségül vette. Jó ideig a sárospataki várban, Szerencsen, majd eperjesi házában és azon kisebb váraiban lakott, amelyek nem voltak megrakva osztrák katonasággal. Egyébiránt a közügyekbe nem avatkozott be, csak magánéletet élt. A császáriak persze nem bíztak benne, ahogy egyébként a magyarok sem. 1696-ban megszületett első fia, akit a keresztapául felkért I. Lipót nevére kereszteltetett.
1697-ben nagy nehezen elérte, hogy a római szent birodalmi hercegi rangot, ha utódaira nem is, de legalább az ő személyére elismerjék. Lipót, aki ekkor már tíz éve nem hívott össze országgyűlést, Kollonichék abszolutisztikus szellemében kormányzott. Az országban az elégedetlenség nőttön nőtt.