Ambrózy Sándor (Budapest, 1903. szeptember 7. – Budapest, 1992. december 15.) magyar szobrászművész, restaurátor, pályája kezdetén ökölvívó és futó.Kókai Imre: A szobornak nemcsak szépsége van. Ország-Világ, 1968. február 7. 6. szám.

Élete 1921–1922-ben a Képzőművészeti Iskolában tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolán Orbán Antal és Szentgyörgyi István tanítványaként folytatta tanulmányait. 1923–1924 között külföldi tanulmányúton vett részt. 1925–1927 között tanársegéd volt a főiskolán. 1930-ban elnyerte a Magyar Ökölvívó Szövetség pályadíját a szövetség emlékplakettjének megtervezésére. „A MÖSz elnöksége annyira meg volt elégedve a művész munkájával, hogy újabb megbízatást is adott neki. A közelgő Európa-bajnokságra az azon résztvevők részére emlékérmet is csináltat a szövetség. Ennek mintáját szintén Ambrózy Sándor készítette el. A plaketten a ring kötele mögött az a pillanat van megörökítve, amikor a bíró a győztes kezét felemelve, annak diadalát hirdeti ki.”Nemzeti Sport, 1930. január 17. 11. szám. 1931 után rendszeresen részt vett az országos tárlatokon. 1940-ben nagy sikert aratott sportágazatokat ábrázoló szobraival a Sportdíjkiállításon, ahol a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az ő és Dabóczy Mihály műveit vásárolta meg.Szépművészet, 1940. 1. szám. Művészeti élet.

Az 1956-ban rommá lőtt budapesti Szent Rókus-kápolna Callmeyer Ferenc tervei alapján végzett helyreállítása során a homlokzati szobrokból 1957-ben többet ő készített el. Szent Imre alakjában titkon Maléter Pál arcvonásait idézte meg.Túl a legendán. Több százan nézték meg az első nap a Szent Imre kiállítást. Fejér megyei Hírlap 2007. augusztus 13. 188. szám. 1959–1960 között a budapesti Szent Anna-templomban restaurátor. Az 1970-es évek közepén az egri dómnál álló, Marco Casagrande által készített Szent István szobrot restaurálta. Nevét az egyes sportágak jellemző mozdulatait ábrázoló művei tették ismertté, melyek közül a Herendi Porcelángyár több alkotást is porcelán dísztárgyként sokszorosított.

Csoportos kiállításai (válogatás) 1932 • Szinyei Merse Pál Társaság Tavaszi Tárlata, Nemzeti Szalon, Budapest 1943 • Művészet az iparban. Üveg és fémipari kiállítás, Országos Magyar Iparművészeti Társulat Székháza, Budapest 1954 • Nyári Tárlat, Ernst Múzeum, Budapest 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest 1961 • Magyar művészet XIX-XX., Moszkva. Művei (válogatás) Horthy Miklós (büszt), 1934Ambrózy Sándor szobrász éppen a kormányzó büsztjét formázza 1934. február 25-én Horthy pedig tengerészegyenruhában ül modellt. Turbucz Dávid könyvének címlapja. Síelő (Herendi porcelán is) Kesztyűt felvevő bokszoló (Herendi porcelán is) Fürdés után (akt, 1931)Téli tárlat a Műcsarnokban. Budapesti Hírlap, 1931. december 20. 289. szám. Szeged-Móravárosi Szent Kereszt felmagasztalása templom Mária oltárának modern Madonnája, 1933Nemzeti Ujság, 1933. június 25. 142. szám. Szent Imre, 1934. (A szentendrei római katolikus fiúiskolában állították fel 1934. február 28-án.)Nemzeti Ujság, 1934. március 4. Női fej, 1936 (kisplasztika).A hetvenöt esztendős Országos Magyar Képzőművészeti Társulat jubiláris kiállítása a Műcsarnokban. Pesti Hírlap, 1936. május 3. 102. szám. Gerelyvető (1940 körül)Sportszobrok kiállítása. Képes sport, 1940. március 5. 10. szám Súlydobó (1940 körül) Futónő (1940 körül)Sportdíjkiállítás. Néptanítók Lapja, 1940. március 15. 6. szám. Sífutó (1940 körül) Énekes István síremléke, Fiumei úti sírkert, 1940.Nemzeti Sport, 1940. július 21. 140. szám.

Köztéri művei Gyümölcsszedők (kő dombormű, 1959, Inota, Béke Művelődési Ház) Két kő dombormű (1964, Nyíregyháza, ravatalozó). A nyíregyházi új ravatalozó épületére hét darab dombormű kompozíció került, amelyek közül kettőt-kettőt Ambrózy Sándor és Palotay Gyula, hármat pedig Stöcken Károly készített.Művészet, 1964. 7. szám Irodalom (mészkő, 1966, Budai Várnegyed, Hunyady udvar). Szent Pál-,A Kortárs magyar művészeti lexikon által említett Szent Pál szobor soha nem volt látható a Rókus-kápolna homlokzatán. István-, László-, Imre-szobrok Budapesten a Szent Rókus-kápolna homlokzatán.Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. Főszerk. Fitz Péter. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1999-2001. Egyéb köztéri műveiből lásd Köztérkép oldalát!Köztérkép, Ambrózy Sándor alkotásai

Művei közgyűjteményekben Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Jegyzetek

Források A Veszprém megyei életrajzi lexikon Kortárs magyar művészeti lexikon. Régi Tankönyvtár Bánóczi Zsuzsanna: Ambrózy Sándor Artportal.hu

Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar restaurátorok Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek