A japán videójáték-fejlesztő, kiadó és forgalmazó cég. Legismertebb videójátékai a Final Fantasy, a Dragon Quest és a Kingdom Hearts szerepjáték-sorozatok. Több játékból is 10 millió példány felett kelt el világszerte, míg a legsikeresebb Final Fantasyből a 115 millió darabot is meghaladták az eladások. A Square Enix székhelye Sindzsukuban, Tokióban található. A cég közel 4000 alkalmazottat foglalkoztat.
A Square Enix a Square és az Enix egyesülésével jött létre, miután 2003. április 1-jén az Enix megvásárolta a Square-t. Az egyesülés után a Square több vezetője is hasonló pozíciót kapott az új cégben, az alkalmazottak 80%-át a Square korábbi alkalmazottai tették ki. A Square volt elnöke, Vada Jóicsi az új cég vezetője, az Enix volt elnöke, Honda Keidzsi az alelnöke, az Enix alapítója és a Square Enix legnagyobb résztulajdonosa, Fukusima Jaszuhiro pedig tiszteletbeli elnöke lett.
2008 októberében a Square Enix két külön vállalatba szervezte a vállalatirányítást és a videójáték-gyártást. A Square Enix átalakításra került egy holdingcéggé Square Enix Holdings Co., Ltd. néven, míg a videójátékokhoz kapcsolódó feladatokat a Square Enix Co., Ltd. látja el. 2017-ben a cég bevétele több mint 250 milliárd jen volt.
A Square Enix Holdings a tulajdonában van az arcade játékokat gyártó Taito Corporation, amely olyan játékokról ismert, mint a Space Invaders, a Bubble Bobble és a Darius. A Square Enix felvásárolta a Tomb Raider-, a Deus Ex és a Hitman-sorozatokról ismert brit Eidos Interactive-ot is, melyet 2009-ben beleolvasztottak a Square Enix Europe-ba, hogy a játékait a Square Enix neve alatt adhassák ki.
Története Enix
Az Enixet 1975. szeptember 22-én alapította Eidansha Boshu Service Center néven Fukusima Jaszuhiro építészből lett vállalkozó. Az Enix elsősorban olyan játékok kiadására összpontosított, amelyeket kizárólag a céggel partnerségben álló vállalatok fejlesztettek. Ezek közül az egyik legsikeresebb a Chunsoft által fejlesztett Dragon Quest konzolos játéksorozat volt. A fejlesztő személyzet legfontosabb tagjai többek között Nakamura Kóicsi rendező, Horii Júdzsi író, Torijama Akira művész és Szugijama Kóicsi zeneszerző voltak. A Famicom alapú RPG játéksorozat első tagja 1986-ban jelent meg, és a Japánban eladott 1,5 millió példányával a Dragon Quest vált a cég legjövedelmezőbb franchise-ává. Annak ellenére, hogy az Enix régi versenytársa, a Square kizárólag Sony PlayStationre fejlesztett, az Enix 1997 januárjában bejelemtette, hogy Nintendóra és Sony konzolokra is kiadja játékait. Ez jelentős növekedést jelentett mind az Enix, mind a Sony számára. 1999 novemberében az Enix a Tokiói Tőzsde 1. szekciójában szerepelt, jelezve, hogy „nagyvállalatként” működik.
Square
A Square-t Mijamoto Maszafumi indította el 1983 októberében az apja tulajdonában álló Den-Yu-Sha villamosenergia-hálózat építő cégének számítógépes játékszoftverekkel foglalkozó részlegeként. Mivel a játékfejlesztést akkoriban rendszerint csak egy programozó végezte és a játék minden elemét számítógépes nyelvvel alkották meg, Mijamoto az elsők között volt, aki úgy gondolta, hatékonyabb, ha képzett grafikus tervezők, programozók és történetírók együtt dolgoznak a projekteken, kihasználva a számítógépek fejlődése adta lehetőségeket.
1986 szeptemberében a részleg önálló cégként vált ki és Mijamoto vezetése alatt a Square Co., Ltd. nevet vette fel. Miután több, Famicomra kiadott játékkal sem ért el sikereket, székhelyét Uenóba helyezte át 1987-ben. Itt fejlesztette a Final Fantasy szerepjátékát, melyet az Enix 1986-os azonos műfajú Dragon Quest játékának sikere inspirált. Final Fantasy eladott példánnyal már sikeres volt, és Square vezető franchise-ává vált, a sorozatnak folyamatosan jelennek meg új darabjai.
A Final Fantasy franchise mellett számos ismert címet jegyez a cég, mint a Chrono Trigger, a Chrono Cross, a Secret of Mana, a Legend of Mana, a Xenogears, a Brave Fencer Musashi, a Parasite Eve, a Saga Frontier, a Romancing Saga, a Vagrant Story, a Kingdom Hearts (Disney Interactive-vel koprodukcióban) és a Super Mario RPG (Mijamoto Sigeru felügyelete alatt készült). 1994 végére a kiváló minőségű szerepjátékok elismertté tették a Square-t. A Square egyike volt azoknak a vállalatoknak, amelyek Nintendo 64-re terveztek fejleszteni és kiadni játékokat, de az olcsóbb gyártási költségek miatt a CD-alapú konzolok, mint a Sega Saturn és a Sony PlayStation mellett döntöttek. Az egyik ilyen játék volt a Final Fantasy VII, mely 9,8 millió eladott darabbal a második legjövedelmezőbb PlayStation-játék.
Egyesülés A Square és az Enix egyesítését 2000 óta fontolgatták, de a Square első mozifilmjének, a Final Fantasy – A harc szellemének 2001-es pénzügyi kudarca után az Enix vonakodott végrehajtani azt, míg a Square pénzt veszített. A Square a Sonyhoz fordult tőkeinjekcióért, ami 2001. október 8-án 18,6%-os részesedést szerzett a Square-ből. A Final Fantasy X és a Kingdom Hearts sikere után a cég anyagi helyzete rendeződött, és a történetének legmagasabb működési árrését könyvelte el a 2002-es pénzügyi évben. 2002. november 25-én bejelentették, hogy a Square és az Enix korábbi egyesülési tervei hivatalosan folytatódnak, azzal a céllal, hogy kölcsönösen csökkentsék a fejlesztési költségeket és versenyezzenek a külföldi fejlesztőkkel. Vada Jóicsi, a Square elnöke és vezérigazgatója a következőképp magyarázta: „Az egyesülésről azért hoztuk meg a döntést, hogy további örömöt szerezhessünk a játékosoknak és a fennmaradásunk érdekében. Az Enix kiváló vállalat. A Square helyzete teljesen rendeződött, ami azt jelenti, hogy az egyesülés akkor következik be, amikor mindkét cég a csúcson van”. Honda Keidzsi, az Enix elnöke hozzátette: „Mivel a játékipar nagy változásoknak néz elébe, szeretnénk egyesíteni a Square fejlesztőinek tehetségét és az Enix külső erőforrásait, hogy olyan játékokat készítsünk, amelyekre a játékosok világszerte felfigyelnek. Vada és én régóta azt gondoljuk, hogyha a két cégünk együtt dolgozna, képesek lennénk valami nagyon érdekes dolgot készíteni. Szeretnék olyan játékokat előállítani, amelyeket az emberek rendkívülinek gondolnak.”
Néhány résztulajdonos aggodalmát fejezte ki az egyesüléssel kapcsolatban, nevezetesen a Square eredeti alapítója és legnagyobb részvényese, Mijamoto, aki az összevont cégek lényegesen kisebb százalékát tudhatta magáénak. Más kritikákat vetett fel Ója Takasi a Deutsche Securitiestől, aki kételyeinek adott hangot egy ilyen egyesülés előnyeiről: „Az Enix kiszervezi a játékfejlesztést és kevés a házon belüli alkotója, míg a Square mindent maga csinál. A kettő kombinációja nem ad negatív tényezőket, de operatív együttműködés útján keveset hoz.” Mijamoto aggodalmait végül megoldották az egyesülés árfolyamának megváltoztatásával úgy, hogy minden Square-részvényt 0,81 Enix-részvény helyett 0,85 részvényre váltottak, és az egyesülés így zöld utat kapott. Az egyesülést 2003. április 1-jén vitték véghez, e napon jött létre a Square Enix. Az egyesülés után az új cég alkalmazottainak 80%-át a Square korábbi alkalmazottai tették ki. A Square több vezetője is hasonló pozíciót kapott az új cégben. A Square volt elnöke, Vada Jóicsi az új cég vezetője, az Enix volt elnöke, Honda Keidzsi az alelnöke, az Enix alapítója és a Square Enix legnagyobb résztulajdonosa, Fukusima Jaszuhiro pedig tiszteletbeli elnöke lett.
Az egyesülés eredményeképp a Square Co., Ltd. beleolvadt Enixbe. 2003 júliusában az egyesítési folyamat részeként a Square Enix áthelyezte székhelyét Jojogi, Sibuja, Tokióba, amit 2012-ben Sindzsuku, Tokióba költöztetett.
Felvásárlások és leányvállalatok A Square és az Enix 2003-as egyesülése után a Square Enix számos céget vásárolt fel és számos leányvállalatot hozott létre. Hogy megerősítse jelenlétét a vezeték nélküli piacon, 2004 márciusában felvásárolta a UIEvolution mobiltelefonalkalmazás-fejlesztő céget, amit 2007 decemberében eladott és 2008 januárjában megalapította helyette a Square Enix MobileStudiót, hogy a mobiltermékekre összpontosítson. 2005 januárjában a Square Enix megalapította a Square Enix Chinát, hogy érdekeltségét Kínára is kiterjessze. Ez év szeptemberében a Square Enix felvásárolta a Taito Corporation játékfejlesztő- és kiadócéget, ami arcade játékairól volt híres, mint a Space Invaders és a Bubble Bobble sorozat. A Taito otthoni és hordozható játékokkal foglalkozó részlegét 2010 márciusában beolvasztották a Square Enixbe. 2008 augusztusában a cégnek hasonló tervei voltak a Tecmo videójáték-fejlesztővel, de a Tecmo visszautasította a felvásárlási szándékot.
2009 februárjában a Square Enix bejelentette az Eidos Interactive holdingcége, az Eidos plc felvásárlását több játékfejlesztő leányvállalatával együtt. Az Eidos egy Egyesült Királyságbeli székhelyű kiadó, legismertebb sorozatai a Tomb Raider, a Hitman, a Deus Ex, a Thief és a Legacy of Kain. Az Eidos felvásárlása 2009 áprilisában fejeződött be, és novemberben a kiadót összevonták a Square Enix európai kiadószervezetével, létrehozva a Square Enix Europe-ot. Az összevonás során több cégnél leépítések voltak, a Battlestations (Midway és Pacific) játékairól ismert budapesti székhelyű Eidos Hungaryt pedig bezárták.
2011 márciusában a Square Enix újabb mobilfejlesztő stúdiót alapított Hippos Lab néven, amit 2012-ben még egy követett, a Square Enix Montréal. 2013 júniusától 2015 januárjáig Smileworks néven Indonéziában is működtetett egy mobilstúdiót. A cég következő leányvállalata a Shinra Technologies, egy felhőalapú játékszolgáltatást nyújtó cég volt, ami 2014 szeptemberétől 2016 januárjáig állt fent. 2015-ben a Square Enix új stúdiót hozott létre, a Tokyo RPG Factoryt, aminek fő munkája az I Am Setsuna (Project Setsuna) volt. 2017. február 21-én jelentették be egy új stúdió, a Studio Istolia megalakulását. A stúdiót Baba Hideo vezeti és a Project Prelude Rune RPG játékon dolgoznak.
Felépítés Square Enix, Inc. Square Enix Co., Ltd. (Japán) (Székhelye: Tokió Sibuja a Shinjuku Bunka Quint épület) Gangan Comics Square Enix Mobile Studio Hippos Lab Tokyo RPG Factory Studio Istolia Luminous Productions DigiCube (megszűnt) Taito Soft Corporation (megszűnt) Smileworks (megszűnt) Square Enix, Inc. (Észak-Amerika) (Székhelye: Kalifornia El Segundo a 999 North Sepulveda Boulevard) UIEvolution (megszűnt) Shinra Technologies (megszűnt) Square Enix Ltd. (Európa / PAL területek) (Székhelye: Anglia London Islington borough a Castle House második emelete) Square Enix Europe Eidos Interactive (megszűnt) Beautiful Game Studios Crystal Dynamics Eidos Montreal Eidos Shanghai Square Enix Montréal Square Enix Collective IO Interactive (megszűnt) Eidos Hungary (megszűnt) Square Enix (China) Co., Ltd. (Székhelye: Peking, Haidan körzet a Golder Plaza 610-es szobája"Corporate Locations ) Square Enix Holdings Co., Ltd. Taito Corporation Taito Art Corporation (megszűnt) Taito Tech Co., Ltd. (megszűnt) SPC‐NO.1 Co., Ltd (megszűnt) PlayOnline
Az Enix és a Square egyesülése napján megszűnt vállalatok és leányvállalatok Enix Corporation – Jogutódja a Square Enix, Inc. Enix America Inc. Square Co., Ltd. Squaresoft, Inc. Square L.A., Inc. Square Electronic Arts L.L.C. – A Square (70% tulajdon) és az EA (30% tulajdon) cégek közös vállalkozása, ami a Square játékait adta ki Amerikában. 2003. április 1-jén megszüntették. Electronic Arts Square K.K. – A Square (30% tulajdon) és az EA (70% tulajdon), ami az EA játékait adta ki Japánban. 2003. április 1-jén megszüntették. Square Europe, Ltd. – Square európai részlege. 2003. április 1-jén átnevezték Square Enix Europe, Ltd.-ra, majd 2004-ben Square Enix, Ltd.-re. Square Enix Webstar Network Technology (Beijing) Co., Ltd.
A Square Enix fejlesztőrészlegei A Square Enix 2013 decemberében átstrukturálta a fejlesztőrészlegeit, az addig 10 részleget 12-re növelve. Egy-egy részleg egyszerre több projekten is dolgozhat, a stábtagok átjárhatnak egyik részlegből a másikba.