Christoph Waltz (Bécs, 1956. október 4. –) kétszeres Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas osztrák színész.
Egyike azon kevés színészeknek, akik az összes BAFTA- és Oscar-jelölésükből elnyerték a díjat.
Élete és pályafutása Johannes Waltz és Elisabeth Urbancic gyermekeként született. Nagyszülei színészek voltak, Waltz maga is színjátszást tanult a bécsi Max Reinhardt Szemináriumban, valamint a New York-i Lee Strasberg Theatre and Film Institute-ban. Színházi színészként kezdte pályafutását, játszott Zürichben és a bécsi Burgtheaterben.
Később televíziós színész lett, szerepelt a Derrick, a Két férfi, egy eset és a Rex felügyelő epizódjaiban is, 2000-ben pedig saját filmet rendezett Wenn man sich traut címmel. 2010-ben Quentin Tarantino filmjében, a Becstelen brigantykban nyújtott alakításáért elnyerte a cannes-i filmfesztivál legjobb színészének járó díjat, valamint a legjobb férfi mellékszereplő Golden Globe- és Oscar-díjat.
Magánélete Folyékonyan beszél németül, angolul és franciául. Londonban él.
Első házasságból három gyermeke, míg a másodikból egy leánya született. Egyik fia rabbi Izraelben.tarantino-interjú
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1979 Steiner – Das Eiserne Kreuz, 2. Teil mentős (stáblistán nem szerepel) Andrew V. McLaglen 1981 Kopfstand Markus Veith von Fürstenberg (1.) Feuer und Schwert – Die Legende von Tristan und Isolde Trisztán Veith von Fürstenberg (2.) 1986 Wahnfried Friedrich Nietzsche Peter Patzak 1988 Varázsolj az életedért! Quicker Than the Eye rendőrfőnök Nicolas Gessner 1991 Életet az életért Life for Life: Maximilian Kolbe Jan Sinkovits-Vitay András Krzysztof Zanussi (1.) 1995 Ein Anfang von etwas Herbert Nikolaus Leytner 1997 A mi Urunk testvére Our God's Brother Maksymilian Gierymski Stohl András Krzysztof Zanussi (2.) 1998 Sieben Monde Becker parancsnok Peter Fratzscher Az ivarérett nagyvárosiak különös viselkedése a párzási időszakban Das merkwürdige Verhalten geschlechtsreifer Großstädter zur Paarungszeit Charly Marc Rothemund 1999 Die Braut Károly Ágost Egon Günther 2000 Ártatlan bűnöző Ordinary Decent Criminal Peter F. Nagy Zoltán Thaddeus O'Sullivan Túlélőtúra Falling Rocks Louis Haás Vander Péter Peter Keglevic 2001 Terror az Orient Expresszen Death, Deceit and Destiny Aboard the Orient Express Ossama / Tarik Mark Roper (1.) Szupertitkos küldetés Queen's Messenger Ali Ben Samm Mark Roper (2.) Az elveszett város kalandorai She Michael Vincey Timothy Bond 2003 Bénító vágy Der alte Affe Angst pszichoanalitikus Oskar Roehler Schussangst Johannsen Dito Tsintsadze Herr Lehmann doktor Leander Haußmann 2004 Pact with the Devil Rolf Steiner Allan A. Goldstein 2006 Lapislazuli – A medve szeme Lapislazuli – Im Auge des Bären Czerny Wolfgang Murnberger 2009 Becstelen brigantyk Inglourious Basterds Hans Landa Standartenführer Csankó Zoltán Quentin Tarantino (1.)2011 Zöld darázs The Green Hornet Benjamin Chudnofsky Epres Attila Michel Gondry Vizet az elefántnak Water for Elephants August Rosenbluth Kőszegi Ákos Francis Lawrence A három testőr The Three Musketeers Richelieu bíboros Forgács Péter Paul W. S. Anderson Az öldöklés istene Carnage Alan Cowan Anger Zsolt Roman Polański 2012 Django elszabadul Django Unchained Dr. King Schultz Csankó Zoltán Quentin Tarantino (2.) 2013 A zöld urai Epic Mandrake (hangja) Csankó Zoltán Chris Wedge A zéró elméletkoproducer The Zero Theorem Qohen Leth Csankó Zoltán Terry Gilliam 2014 Muppet-krimi: Körözés alatt Muppets Most Wanted önmaga (cameoszerep) Gubányi György James Bobin Förtelmes főnökök 2. Horrible Bosses 2 Burt Hanson Csankó Zoltán Sean Anders Nagy szemek Big Eyes Walter Keane Kárpáti Levente Tim Burton 2015 Spectre – A Fantom visszatér Spectre Ernst Stavro Blofeld Csankó Zoltán Sam Mendes 2016 Tarzan legendája The Legend of Tarzan Léon Rom Csankó Zoltán David Yates 2017 Tulipánláz Tulip Fever Cornelis Sandvoort Csankó Zoltán Justin Chadwick Kicsinyítés Downsizing Dusan Mirkovic Csankó Zoltán Alexander Payne 2019 Alita: A harc angyala Alita: Battle Angel Dr. Dyson Ido Csankó Zoltán Robert Rodríguez Georgetown Ulrich Mott Christoph Waltz QT8: The First Eight (dokumentumfilm) önmaga Tara Wood 2020 Rifkin fesztiválja Rifkin’s Festival Halál Csankó Zoltán Woody Allen 2021 A Francia Kiadás The French Dispatch Paul Duval Csankó Zoltán Wes Anderson Nincs idő meghalni No Time to Die Ernst Stavro Blofeld Csankó Zoltán Cary Joji Fukunaga 2022 Meghalni egy dollárért Dead for a Dollar Max Borlund Walter Hill Pinokkió Pinocchio Volpe gróf (hangja) Guillermo del Toro (1.) 2023 A mágikus ajtó The Portable Door Humphrey Wells Csankó Zoltán Jeffrey Walker 2024 Öreg róka Old Guy Danny Dolinski Csankó Zoltán Simon West 2025 Drakula Dracula: A Love Tale A pap Csankó Zoltán Luc Besson Frankenstein Frankenstein Dr. Pretorius Csankó Zoltán Guillermo del Toro (2.) 2026 Minyonok és szörnyek Minions & Monsters Max (hangja) Csankó Zoltán Pierre Coffin
Televízió
Rex felügyelő (1996) - Martin Wolf
Fontosabb díjak és jelölések Cannes-i fesztivál 2009 díj: legjobb férfi alakítás (Becstelen brigantyk)
Golden Globe-díj 2010 díj: legjobb férfi mellékszereplő (Becstelen brigantyk) 2013 díj: legjobb férfi mellékszereplő (Django elszabadul)
Oscar-díj 2010 díj: legjobb férfi mellékszereplő (Becstelen brigantyk) 2013 díj: legjobb férfi mellékszereplő (Django elszabadul) BAFTA-díj 2009 díj: legjobb férfi mellékszereplő (Becstelen brigantyk) 2013 díj: legjobb férfi mellékszereplő (Django elszabadul)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Osztrák színészek Kategória:Oscar-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok Kategória:Élő személyek