Empedoklész (görög Ἐμπεδοκλῆς, Akragasz, Szicília, kb. i. e. 495 – i. e. 435) ókori görög filozófus, orvos, vallási tanító. Legendás misztikum övezi életét és halálát, amit lélekvándorlási tanával maga is propagált.
Hérakleitosz és Parmenidész tanításaiból merítve négyelemes, bizonyos elemeiben a püthagoreusokéval rokon kozmogóniát épített fel. Négy elem: a víz, a levegő, a tűz és a föld keveredéséből tételezte fel a világmindenséget, a keveredés változó arányait és mozgását pedig az ugyancsak anyagi eredetű Szeretet és Viszály hatásának tulajdonította. A világ és az élőlények történetét négy nagy szakaszra osztotta úgy, hogy az egyesülések és a szétválások ellenére az egészet folyamatosnak és állandónak tartotta: az 1. fázis a szfairosz (gömb), itt a Szeretet működik, a 2. szakaszban kezdődik el az elkülönülés, és jönnek lét-re a világok. Állítása szerint mi magunk is ebben a fázisban élünk. A 3.-ban győz a Viszály (neikosz), megszűnik az egy-ség, s a harc uralkodik. A 4.-ben újra megjelenik a Szeretet, és visszaállítja az egy-séget, majd kezdődik az egész elölről vég nélkül. Ez a periodikus oszcilláció, amit Empedoklész tételez, nagyon nagy hasonlóságot mutat a hindu létfelfogásnak a filozófiájával, de ráhatása volt Nietzsche örök visszatérés gondolatára is.
Igyekezett megmagyarázni az érzetek keletkezését és a gondolkodást is. Peri phüszeósz (A természetről), illetve Katharmoi (Tisztulások) című, mintegy 5000 sor terjedelmű tankölteményei töredékesen maradtak fenn.
Élete Empedoklész született i.e. 497.-ben, meghalt 432.-ben. ( Diogenész Laertiosz (VIII. 74) szerint – a 84. olimpiász idején (i. e. 444–441) volt élete teljében, születését ennek alapján tehetjük az i. e. 5. század elejére. ). Életéről keveset tudni. Jómódú akragaszi (ma Agrigento, Olaszország) családba született. Apját Métonnak, apai nagyapját – aki a hetvennegyedik olümpia (i. e. 496–495) egyik győztese volt – pedig ugyancsak Empedoklésznak hívták. Szimplikiosz Theophrasztoszra hivatkozva említi, hogy Empedoklész Parmenidésznek volt csodálója és tanítványa, s még inkább a püthagóreusoknak.Simplicios: In Aristotelis Physica commentaria 25
Diogenész Laertiosz (VIII. 63) számol be Arisztotelész állításáról, miszerint Empedoklész állítólag visszautasította szülővárosának királyi méltóságát. Diogenész Laertiosz egy másik, forrás megjelölése nélkül előadott megjegyzése (VIII. 66) szerint az, hogy három évvel megalapítása után feloszlatta az Ezrek egyébként ismeretlen gyűlését, annak bizonyítéka, hogy szimpatizált a demokratikus törekvésekkel.
Ugyancsak Diogenész Laertiosz feljegyzései szerint Empedoklész halálát misztikum övezte: egyesek szerint „égi világosság” rabolta el, más elbeszélés szerint tűzbe vetette magát. A legismertebb történet azonban arról szólt, hogy istenné válásának bizonyításául Empedoklész az Etna kráterébe vetette magát. Bronz szandálját állítólag megtalálták a kráter szélén. Olyan történet is ismeretes, hogy lovas balesetben halt meg.Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete VIII 74–75
Művei Nem tudni bizonyosan, hány művet írt. Diogenész Laertiosz A természetről és a Tisztulások című művek mellett – mindkettőjük terjedelmét ötezer hexametersorban állapította meg – megemlít egy hatszáz soros Orvosi értekezést, továbbá említést tesz Empedoklész tragédiaszerző tevékenységéről is. Arisztotelész szerint 43 tragédiát és néhány politikai tanulmányt is írt.Luciano De Crescenzo: A görög filozófia rendhagyó története. Ford. Peredi Mária. Tercium Kiadó. 1995. A hexameteres verselés melletti döntése valószínűleg egyrészt Parmenidész befolyásának tudható be, másrészt – különösen a Tisztulásokban, az ember bukásáról szóló részekben – pedig Hésziodosz epikus stílusának, amelynek ugyancsak sokat köszönhetett Empedoklész.
Két fennmaradt művének a címe – A természetről és a Tisztulások – valószínűleg nem eredetiek. A fennmaradt töredékek az eredeti művek egyötöd részét sem érik el, ennek ellenére a többi preszókratikusénál Empedoklész töredékei terjedelmesebbek, így több értelmezési alapot is biztosítanak. A töredékek értelmezését megnehezíti, hogy nem tudni pontosan, melyikük melyik könyvből származik, miként ahogy problémás a költeményekben elfoglalt sorrendjük meghatározása is.
Természetfilozófiája bélyegkép|jobbra|250px|Zeusz a „Tűz” egyik exemplifikációja Empedoklésznál
Empedoklész létezői: a négy elem Empedoklész természetfilozófiai gondolkodásában „minden dolog négy gyökerének” az őselemeket tartotta: a Thalész által megnevezett vizet; az Anaximenész által megnevezett levegőt, a Hérakleitosz által megnevezett tüzet, és ezekhez negyedikként a földet adta. A négy gyökér formális bevezetésével a töredékben találkozunk:
Az ok pedig, amiért Empedoklész pontosan négy elemet jelölt meg alapelemnek és nem többet vagy kevesebbet, valószínűleg abból adódott, hogy a természetben megfigyelhető dolgok négy halmazállapotban fordulnak elő: cseppfolyós (víz), szilárd (föld), gáznemű (levegő), tűz (ami egy külön kategóriát alkot). A négy gyökér legfontosabb tulajdonságairól, arról a parmenidészi alapkikötésről, miszerint a nemlétezőből nem jöhet létre létező és fordítva, a fragmentum 30. és 35. soraiban olvasható: az elemek nem keletkeztek és nem is pusztulnak el soha. Empedoklész tehát minden változtatás nélkül elfogadta Parmenidész nemlétezőről szóló tanítását, ezért ő is a létező egységéről beszél. Egységről abban az értelemben, hogy van a létező, és rajta kívül nincs semmi. Arisztotelész feljegyzése szerint, Empedoklész volt az első gondolkodó, aki négy elemet állított létezőnek, s bár a püthagoreusok már az i. e. 5. század végén felismerték az elemek négyességét, azonban ők nem tekintették végső princípiumoknak őket. Annak ellenére, hogy tudjuk, nézeteik jelentős befolyást gyakoroltak Empedoklész gondolkodására, nem mondható meg teljes bizonyossággal, hogy melyikük volt az első ezen elmélet kimunkálásában. Azonban a négyesség gondolata akár Homéroszig (i. e. 8. század) visszavezethető. Műveiben felismerhető a világ négyes tagolása: az olümposzi istenek világa (levegő), az emberek világa (föld), Poszeidón birodalma (víz) valamint Hadész alvilága, melyet a homéroszi leírás alapján a tűzzel lehetne párosítani.Ld. Hérakleitosz Grammatikosz: Homérika problémata
Mindebből látható, hogy az ókori görög emberek körében a világ négyességének gondolata nem volt idegen. Elődeivel ellentétben Empedoklész azonban nemcsak állította elemek létezését, hanem bizonyította is: a víz, a tűz és a föld empirikusan érzékelhető dolgok, ezért létezésük bizonyítása nem igényel különösebb erőfeszítést, azonban nem így van ez a láthatatlan, tapinthatatlan levegővel. A levegő létezését a lopótök segítségével, a korában időmérésre használt klepszüdrával bizonyította: ha a klepszüdra egyik végét befogva, vízzel teli edénybe süllyesztjük, a víz mindaddig nem fog behatolni, amíg az ujjunkat a felső nyíláson tarjuk. Az, hogy a víz addig nem hatol be a lopótök belsejébe, amíg az ujjunkat el nem vesszük a másik végéről, bizonyítja, hogy nem üresség/semmi van benne, hanem valamilyen létező elem: a levegő ().
Az empedoklészi elemek egy másik fontos tulajdonságát Arisztotelésztől tudjuk meg: a négy gyökér nemcsak, hogy örök létező, de változatlan is, azaz nem alakul át egyik a másikba, vízből nem lesz levegő, vagy tűz, vagy föld és fordítva sem. Ugyancsak ezen a helyen arról is tájékoztat Arisztotelész, hogy Empedoklész a négy elemet egymással egyenlőnek állította. Arisztotelésznél, akinél a kozmosz elképzelhetetlen az ellentétek léte nélkül, lehetetlennek tartotta Empedoklész elemei közötti egyenlőség fennállását. Ugyanis – állítja Arisztotelész – az összehasonlítható dolgokban kell lennie valami azonosnak, ami alapján egymáshoz tudjuk mérni őket. De ha a mennyi vonatkozásában mégsem hasonlíthatók össze, abban az értelemben, hogy ennyiből meg ennyiből ennyi meg ennyi lesz, akkor a képességeik szerint kéne, hogy összehasonlíthatók legyenek: „például hogy egy kotylényi víz és tíz kotylényi levegő egyenlő mértékben képes hűteni” (Bognár László fordítása). Ha pedig mennyiségileg sem összehasonlíthatók, akkor egy valamilyen másik hasonlóságnak kell lennie a két dolog között, mint például: amilyen fehér ez, olyan meleg az. Az „amilyen… ez és ez” típusú összehasonlítások alanyai, a milyen tekintetében hasonlóknak, a mennyi tekintetében pedig egyenlőeknek kell lenniük, Empedoklész elemei azonban különböző természetűek, így nem beszélhetünk ilyen típusú összehasonlíthatóságról sem. Ezek azok az okok, amiért Arisztotelész szerint képtelenség az empedoklészi elemek egyenlőségéről beszélni.
A „négy gyökér” elnevezései Annak ellenére, hogy Empedoklész a négy „gyökeret” istenek neveivel vezette be – ragyogó Zeusz, életadó Héra, Aidóneusz és Nésztisz – nem jelentette azt, hogy isteneknek is tekintette őket. Ugyanis, mint ahogyan John Burnet is megállapította, nem vallási célokból nevezte isteneknek, nem imádkozott hozzájuk és nem is áldozott nekik. A négy „gyökér” az empedoklészi rendszerben csak elemek, és nem alapelvek – amint ahogyan azt a milétoszi gondolkodók használták. A tanköltemény elején történő istenként történő bemutatásuk, egyrészt arra szolgált, hogy a filozófus rámutasson, mi is az, amit egy istenség hagyományos felfogásában helyesnek tartott, másrészt pedig az, hogy olyan képességekkel és tulajdonságokkal ruházza fel a még definiálatlan elemeket, amelyek képessé teszik őket a megillető tiszteletre. Ugyanakkor az istenek nevei gyűjtőfogalomként is funkcionálnak: mindaz, ami a mitológiából ismert isten hatalomkörébe tartozik, annak az egésze a négy gyökér. Azaz, nemcsak a víz, a tűz, a föld és a levegő, hanem ezek összes dünamiszai is. Ezért van az, hogy a tankölteményben a négy gyökér számos különböző megnevezésével találkozhatunk, pontosabban az adott elem a természetben előforduló különböző formáival, vagy esetenként sajátos tulajdonságaival. Például: tűzzel találkozhatunk úgy is, mint láng és úgy is, mint Nap (Héliosz és Elektor formában is), a víz előfordul, mint Nésztisz, mint tenger, és mint eső is, a levegő, pedig mint Héra és mint ég jelenik meg.
A tanköltemény során az elemek különböző exemplifikációi a következők:
Tűz: ragyogó Zeusz (); elkülönítő és szétbontó hatású, pusztító gyűlölet (); meleg és fénylő Nap (); gyorstagú Nap (); élesnyilú Nap (); földalatti tűz (); szétválasztó () gyors és megszilárdító tűz (); lobogó tűz, világító láng, kifele törő és finom szövésű fény, finom szövésű tűz (); Héphaisztosz (); megsemmisítő tűz (), fénylő Na ()p fékezhetetlen láng (d 11). Víz: könnyező Nésztisz (); összeragasztó és szilárdító, egybefogó szeretet (); sötét és hűvös eső; () tenger [sós víz] (); sokhullámú tenger (); zápor (); a föld izzadsága; () eső (); fában megerjedt víz = bor; () zápor (); ezüstfehér víz; () sötét eső (). Levegő: életadó Héra (); magas (); halhatatlanok (ambrota), meleg, sugaras (); mindent körülfogó nedves levegő és Titán aithér (); hosszú gyökerű aithér (); fénylő levegő (); tömeges, sűrű (); isteni aithér (); messzeterjedő levegő (); felleggyűjtő levegő (). Föld: Aidóneusz (); föld, mint a szilárd dolgok eredete (); cserjés erejű föld (); határtalan mélységű föld (); föld [mint szilárdság] (); , halandót burkoló föld, [föld, mint hús] ().
Az empedoklészi univerzum mozgatórugói: a Szeretet és a Viszály 220px|bélyegkép|jobbra|Empedoklész Akárcsak ahogyan a négy gyökér esetében a tanköltemény során, a két univerzumot mozgató erő esetén is több elnevezéssel találkozhatunk. A mindent egyesítő erő megjelenik, mint Szerelem (Philóteti) (), mint Barátság/Szeretet (Philótes) (), mint Öröm (Gethoszunen) (), mint Aphrodité vagy Küprisz, mint Harmonié (Ármonisz) (), és úgy is, mint szülői szeretet (storgé) (). Tulajdonságai pedig a következők: egyesítő (), hasonlóvá tevő (), ártatlan/kifogástalan (), isteni, összeragasztó/összeállító ().