Klemm Antal (eredetileg Klemm ImreAz Antal szerzetesi név felvételét követően 1945-ig kizárólag Klemm Antal néven, 1945 után szórványosan Klemm Imre vagy Klemm I. Antal néven is publikált, de az életrajzi lexikonok és az utókor az általa teljes formában nem használt Klemm Imre Antal – sőt, helyenként Klemm Antal Imre – neveken említik.; Léka, 1883. szeptember 1. – Pécs, 1963. december 23.) nyelvész, finnugrista, bencés szerzetes, a nyelvtudományok doktora (1957), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1927) tagja. A finnugor nyelvek összehasonlító mondattani kutatása területén kifejtett munkássága rendkívül jelentős, a magyar nyelv mondat- és szószerkezeti sajátosságainak történeti alakulását felvázoló monográfiája napjainkig hiánypótló munka. 1923-tól 1955-ig Magyarország különböző egyetemein oktatott a magyar és az összehasonlító finnugor nyelvészet egyetemi tanáraként.

Életútja Klemm Mihály kocsmáros és Szeiszer Mária fiaként született. Középiskolai tanulmányait a bencések kőszegi és soproni gimnáziumaiban végezte, majd 1902-ben érettségizett. Még ebben az évben belépett a Szent Benedek-rendbe. 1907-es pappá szenteléséig a Pannonhalmi Főapátsági Főiskolán tanult. Ezt követően, 1907–1908-ban a Budapesti Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1908-ban magyar–latin–német szakos tanári oklevelet szerzett, 1909-ben pedig finnugor összehasonlító nyelvészetből védte meg bölcsészdoktorátusát. 1908 és 1910 között a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban a magyar mellett finnugrisztikát oktatott, 1909–1910-ben több ízben külföldi – brüsszeli, laibachi (ma Ljubljana), római és stockholmi – egyetemeken folytatott nyelvészeti tanulmányokat. 1910-től a pannonhalmi bencés tanárképző főiskola tanára lett, 1911-ben és 1913-ban Finnországban, Szentpéterváron, Párizsban és Londonban hallgatott nyelvészeti stúdiumokat.

1923-ban magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen mint a magyar történeti mondattan előadója, de pannonhalmi tanári állását is megtartotta, sőt, 1930-tól a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen is oktatott finnugrisztikát nyilvános rendkívüli tanárként. 1932-ben pannonhalmi és budapesti katedrájától egyaránt megvált, amikor a pécsi tudományegyetemen véglegesítették a magyar és finnugor összehasonlító nyelvtudomány nyilvános rendes tanáraként. Az 1937/1938-as tanévben a bölcsészettudományi kar dékáni tisztét is betöltötte. 1940-től, a pécsi bölcsészkar Szegedre költöztetésével az alföldi város egyetemén oktatott mint a magyar és finnugor nyelvtudomány, 1946-tól mint a magyar nyelvészet nyilvános rendes tanára. 1950-től 1955-ös nyugdíjazásáig pedig az általa szervezett magyar nyelvészeti tanszék vezetését bízták rá. Az 1944/1945-ös tanévben a szegedi tanintézmény prodékáni feladatkörét is ellátta.

Munkássága Fő kutatási területe az összehasonlító finnugor nyelvészet volt, azon belül is a tudományos érdeklődése az egyes nyelvek mondattani vonatkozásaira irányult. A mordvin, a osztják (hanti) és a vogul (manysi) nyelv kiváló ismerője volt, életének legnagyobb vállalkozása – a halála miatt befejezetlenül maradt – összehasonlító finnugor mondattani szintézis volt. Szintaktikai vizsgálatai belül különösen nagy figyelmet szentelt a finnugor nyelvek tárgyas ragozási rendszerének, a létige mondatalakító szerepének és a tagadásnak, de tanulmányozta a finnugor nyelvek hang- és alaktantörténetét is. Az első világháború során foglyul ejtett mordvin katonákat gyűjtött Pannonhalmára, akiktől eredeti népi szövegeket jegyzett le, illetve vett hanglemezre a Bécsi Egyetem számára.

Finnugor mondattani kutatásai vezették el a magyar nyelv behatóbb mondatelméleti vizsgálatához, amelynek során közép- és újkori nyelvemlékek és egyéb források alapján háromkötetes munkájában vázolta fel a magyar szintaxis változásának történetét (Magyar történeti mondattan, 1928–1942). Jelentősek a névtan és a szótan területén végzett munkái, emellett általános nyelvészettel és nyelvfilozófiával szintén foglalkozott, eklektikus értelmezésében a nyelv pszichológiai-logikai-történeti produktum.

Társasági tagságai és elismerései Tudományos eredményei elismeréseként 1922-től a Szent István Akadémia rendes tagja volt, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1927-ben választotta levelező tagjai közé. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, s levelező tagságát csak 1989-ben, posztumusz állították vissza. Több hazai és külföldi tudományos társaság munkájában részt vett: választmányi tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, 1925-től a helsinki Finnugor Társaság tagja, 1938-tól az akkor alakult Észt Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Munkásságáért 1921-ben az MTA Sámuel-jutalmát, 1925-ben a Szent István Akadémia Fraknói-nagyjutalmát nyerte el.

Főbb művei Főbb publikációi a Magyar Tudományos Művek Tárában.

72 o. 55 o.

164 o. (1927-ben elhangzott akadémiai székfoglalója) 219 + 156 + 278 o.

20 o. 13 o.

59 o.

Jegyzetek

Források

További irodalom

Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar finnugristák Kategória:Magyar bencés szerzetesek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Pécsiek Kategória:Pécsi tudósok Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:A Szent István Tudományos Akadémia tagjai