Az Iron Maiden egy angol heavy metal együttes, a világszerte több mint 180 millió eladott lemezével a műfaj egyik legsikeresebb képviselője. Az együttest Steve Harris basszusgitáros alapította 1975-ben, aki korábban a Gypsy's Kiss és a Smiler együttesek tagja volt. Az 1970-es évek végén kibontakozó New Wave of British Heavy Metal hullámmal kerültek be a köztudatba, debütáló lemezük pedig Iron Maiden címmel 1980-ban jelent meg. Több tagcserét követően arany- és platinalemezek sorát adták ki, a The Number of the Beast (1982), a Piece of Mind (1983), a Powerslave (1984), a Somewhere in Time (1986), és a Seventh Son of a Seventh Son (1988) albumokkal a heavy metal megkerülhetetlen klasszikusaivá váltak, a zenekar pedig kereskedelmi sikereinek csúcsára ért. Az 1990-es években tagcserék és a zenei klíma változása nehezítették az együttes munkáját, de a 2000-es évektől kezdve ismét egyre sikeresebbek.

Az együttes eddig 17 stúdióalbumot, 4 válogatásalbumot, 9 koncertalbumot és 4 korlátozott példányszámú lemezt készített. 2002-ben Ivor Novello-díjat kaptak, pályafutásuk elismeréseképpen pedig a Hollywood's RockWalk őrzi az együttes tagjainak kézlenyomatát. Eddig háromszor jelölték őket Grammy-díjra. 2010-ben megjelent 15. stúdióalbumukról az "El Dorado" című dalért a Best Metal Performance kategóriában kapták meg végül a Grammy-díjat 2011-ben.

Az Iron Maiden zenéje nyomán a heavy metal több altípusa jött létre, többek között a power metal és a speed metal, valamint nagy hatással volt a két gitárt együtt megszólaltató heavy metal hangzásra is. Karrierjük során több mint 2000 koncertet adtak, és gyakran említik őket úgy, mint az egyik legnagyobb hatású metalzenekart a rocktörténelemben.

Az együttes több dala folklóron, filmeken, illetve könyveken alapszik, mint a The Wicker Man,Az angolul wicker mannek (magyarul kb. vesszőembernek) nevezett eszköz egy emberformájú és -nagyságú vesszőfonat volt. Julius Caesar leírása alapján a belsejébe zárt emberáldozat elégetésére szolgált a római kori Gallia területén. a The Prisoner,A The Prisoner a brit BBC tévécsatorna 1967 szeptemberében indult, 17 részes tévéfilmsorozata volt, amely egy kémtörténetre épült. a To Tame a Land,Frank Herbert: A Dűne c. sci-fi regénye 1965-ben jelent meg, ez ihlette a To Tame a Land dalt. a Where Eagles Dare,Az 1968-as Kémek a sasfészekben (Where Eagles Dare) c. második világháborús film nyomán. az Edge of Darkness,A vietnámi háborúról szóló Apokalipszis most c. film alapján. vagy a Rime of the Ancient Mariner.Samuel Coleridge angol költő 1798-ban írt Ének a vén tengerészről (The Rime of the Ancient Mariner) c. költeménye alapján, amelyből konkrét részletek is bekerültek a dalba. Az együttes kabalafigurája Eddie, aki nemcsak a lemezborítókon látható, de a dalszövegekben ugyanúgy felbukkan, mint az együttes koncertjein.

Történet Korai évek (1975-1978) Az együttest Steve Harris basszusgitáros hozta létre, aki 1956. március 12-én született a kelet-londoni Leytonstone-ban. Eleinte profi focista akart lenni, kedvenc csapata a West Ham United volt. 15 éves korára egyre nagyobb szerepet kapott életében a rockzene, ekkortájt a Jethro Tull, a Genesis, a Deep Purple, a Black Sabbath, a Free és a Wishbone Ash voltak a kedvenc zenekarai.Hammerworld magazin - 2010/július-augusztus – Iron Maiden lemezismertető - 22. o. Harris eleinte dobolni akart, de a hangszert túl hangosnak találta, így többek között John Paul Jones, John Deacon és Chris Squire hatására elkezdett érdeklődni a basszusgitár iránt. Eleinte azt tanácsolták neki, hogy akusztikus gitáron játsszon, de Harris nem sokkal később megvette első basszusgitárját, egy 40 dolláros Fender másolatot.

Első zenekara, az Influence mindössze egyetlen koncertet adott, mivel nevüket hamar Gypsy's Kiss-re változtatták. Ezen zenekar felállását azonban nehéz volt egyben tartani, ezért Harris kilépett, hogy csatlakozzon a Smiler együtteshez. Itt az a Doug Sampson dobolt, aki később az Iron Maidenben is felbukkant. A Smiler nagyrészt feldolgozásokat játszott, de amikor saját dalok írására került sor, rendszeressé váltak a viták Harris és a nála jóval idősebb tagok között. Harris ötleteit túl bonyolultnak tartották a többiek, ezért Harris elhagyta az együttest, hogy saját zenekart alapítson. balra|bélyegkép|200px|Az együttest Steve Harris basszusgitáros alapította 1975-ben (a fotó 2008-ban készült) Új együttesét 1975 karácsonyán hívta életre, s az Iron Maiden nevet adta neki. Az Iron Maiden (Vasszűz) nevet a Vasálarcos című Alexandre Dumas regénye alapján íródott filmből kölcsönözte. Állítólag a középkorban volt egy ilyen kínzóeszköz: Iron Maidennek hívták azokat a fémkoporsókat, amelyek belsejében hegyes szegek voltak, így a koporsóba kerülő áldozat azonnal szörnyethalt. Történészek újabb kutatásai szerint viszont emberek kivégzésére ilyen eszközt nem használtak a középkorban.

Mielőtt kialakulhatott volna egy stabil tagság, több mint 12 különböző felállás volt.

Az együttes első felállását Harris mellett Dave Sullivan és Terry Rance gitárosok, Ron Matthews dobos és Paul Day énekes alkotta. Az Iron Maiden első koncertjére 1976. május 1-jén Kelet-Londonban került sor.The History of Iron Maiden Part 1: The Early Days Az első koncertek után Harris egyre inkább kritikus szemmel nézte Paul Day ténykedését, aki a basszusgitáros szerint nem volt eléggé karizmatikus és energikus. Helyére a korábbi Smiler tag Dennis Wilcock került. Mivel Wilcock nagy KISS fanatikus volt, ezért a koncertek alkalmával gyakran használt tüzet és művért. Wilcock felhívta Harris figyelmét egy közeli barátjára, Dave Murray gitárosra. Sullivan és Rance nem nézték jó szemmel Murray meghívását, ugyanis frusztrálta őket egy harmadik gitáros jelenléte. Sullivan és Rance választásra kényszerítették Harrist, hogy vagy ők maradnak, vagy Murray megy el. Harris egy rövid időre feloszlatta a zenekart, majd Dave Murray gitárossal folytatta tovább.

1976-ban Bob Sawyer személyében csatlakozott hozzájuk még egy gitáros, aki ezt követően a Bob Angelo nevet kezdte el használni. Angelo ellentétet korbácsolt Murray és az énekes Dennis Wilcock között. Ezért 1976-ban egy rövid időre Dave Murray elhagyta az együttest. Ezt követően csatlakozott az Urchinhoz, abban Adrian Smith volt a másik gitáros. Hamarosan Ron Matthews is elhagyta a zenekart, helyére Ron Rebel érkezett. Ezt követően Bob Sawyer gitáros hagyta el az együttest, majd Harris újsághirdetés útján talált rá Tony Moore billentyűsre. Moore csak 1977 novemberében volt a zenekar tagja, mindössze egyetlen koncertet adott a zenekarral. A Bridgehouse-ban adott fellépésen Terry Wapram gitározott és Barry Purkis dobolt. 1977 végére Harris mindenkit szélnek eresztett, majd ismét megkereste Dave Murray gitárost, aki az első hívásra visszatért. Kettejükhöz csatlakozott Doug Sampson dobos, akivel Harris egy korábbi Iron Maiden-koncerten találkozott először. A trió felállású együttes ekkor már olyan dalok kezdetleges verzióit játszotta, amelyek az első két nagylemezükön kaptak helyet ("Prowler", "Iron Maiden", "Wrathchild", "Another Life", "Sanctuary", "Transylvania", "Purgatory", "Drifter", "Innocent Exile"). 1978 nyarán még mindig kereste az énekesét a három tagot számláló együttes, mígnem 1978 szeptemberében egy ismerősük beajánlotta nekik Paul Di’Anno énekest.

The Soundhouse Tapes (1978-1979) Paul Di’Anno az első próbán a Deep Purple "Dealer" című dalát énekelte el, valamint két Iron Maiden-szerzeményt, a "Prowler" és a "Wrathchild" címűeket. Di’Anno meggyőzte az együttest, Steve Harris később így nyilatkozott róla: Egyfajta minőség van a hangjában, érdesség vagy nevezd, aminek akarod, ami nagyszerű élt ad neki. Di’Anno első koncertjét a londoni Ruskin Arms klubban adta, ez akkoriban az együttes törzshelyeként is szolgált. Eleinte kevés sikerrel tudtak koncerteket lekötni, mivel a '70-es évek végén a new wave- és a punkelőadók jelentették a klubtulajdonosok és a lemezkiadók számára a fő vonzerőt, de Di’Anno csatlakozásával egyre több koncertet adtak London keleti részén. A saját dalok mellett ekkoriban még bőven játszottak feldolgozásokat is, többek között olyan együttesektől, mint a Montrose, az UFO vagy a Van Halen.

Az együttes koncertjein nagy hangsúlyt fektetett a látványra is, így a korabeli Iron Maiden-koncertek szerves részét képezték a pirotechnikai elemek, de egy kartonból készült maszk is megjelent a színpadon, ami hamarosan az Eddie nevet kapta. Az együttes tervbe vette az első demó rögzítését, de mivel nem volt elég pénzük a stúdióra, ezért 1978. december 31-én, szilveszter éjszaka rögzítették az anyagot, a kevesebb költségek végett. Az anyagra négy dal került felt ("Iron Maiden", "Invasion", "Prowler", "Strange World"). A felvételekre a cambridge-i Spaceward stúdióban került sor. A demó nagy feltűnést keltett, főleg miután Neal Kay heavy metal DJ rendszeresen lejátszotta dalaikat a Soundhouse klubban. A Sounds angol zenei szaklap ismerte fel elsőként a punkhullám kifulladását, ezért 1979-ben már rendszeresen közzétette a Soundhouse slágerlistáját, amelyen az Iron Maiden „Prowler” című dala egyre feljebb emelkedett. 1979 áprilisában már a lista első helyén szerepelt, majd hónapokig tartotta ezt a pozíciót.

Az anyag eljutott Rod Smallwoodhoz is, aki éppen fel akart hagyni a rockbiznisszel, de az Iron Maiden demója annyira ígéretesnek tűnt, hogy meggondolta magát. Smallwood ekkoriban még nem kötött szerződést az együttessel, megvárta, míg ismertebbek lesznek, de mindent megtett annak érdekében, hogy az együttes minél több klubban léphessen fel. Az egyik koncert előtt Paul Di’Anno-t letartóztatták a nála levő bicska miatt, ezért az estén Steve Harris énekelt. 1979-ben Anglia területén olyan fiatal heavy metal együttesek bukkantak fel, mint a Saxon, a Diamond Head, a Def Leppard, a Samson, az Angelwitch, vagy a Praying Mantis, s ezek egyre nagyobb teret kaptak a médiában, többek között az ekkortájt induló Kerrang! magazin által. A jelenséget az újságnál dolgozó Geoff Barton New Wave of British Heavy Metalnak nevezte el. Rod Smallwood, hogy felkeltse a nagyobb lemezkiadók érdeklődését, 1979. október 19-ére egy koncertet kötött le a patinás londoni Marquee klubba.Wall, M. a.g.e. s.98 Smalwood fogadott az EMI kiadó emberével, John Darnley-vel, hogy a koncert telt házas lesz. Az este folyamán több mint 700 rajongó jelent meg, így Smalwood megnyerte a fogadást.

1979-ben több másodgitáros is megfordult a zenekarban, de sem Paul Cairns, sem Paul Todd, sem Tony Parsons nem maradt sokáig. Ekkortájt a Motörhead különleges vendégeként is felléphettek a The Music Machine Camden-ben. 1979-ben jelent meg a Def Leppard, saját kiadásban is sikeresnek bizonyult bemutatkozó EP-je, így az Iron Maiden is ezt a taktikát választotta. 1979. november 9-én postai terjesztésben jelent meg a The Soundhouse Tapes kislemez, erre az 1978 szilveszterén rögzített demó 3 dala került fel ("Iron Maiden", "Invasion", "Prowler"). Az eredeti demón szereplő "Strange World" című dalt azonban nem rakták fel a kislemezre, mert nem voltak elégedettek a minőségével. Az anyag nem várt sikert aratott, pár hét alatt mind az 5000 példány elkelt belőle, de ennek a többszörösét is el tudta volna adni az együttes. A kislemez sikerére az EMI is felfigyelt, így 1979 decemberében szerződtette a zenekart. A szerződést Steve Harris, Dave Murray, Doug Sampson és Paul Di’Anno írta alá, ugyanis ekkor éppen nem volt másodgitárosuk.

Többször is próbálták elhívni Murray barátját, Adrian Smith gitárost, de ő ekkoriban az Urchin tagja volt, és rendre visszautasította a felkéréseket. A Melody Makerben közzétett hirdetés alapján Dennis Stratton lett az együttes gitárosa. Doug Sampson egészségét kikezdte a sok koncert, ezért elhagyta az együttest. Helyére Clive Burr érkezett, aki korábban a Samson heavy metal zenekar tagja volt.

Iron Maiden (1980)