Regéc község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gönci járásában.

Fekvése A törpefalu a Zempléni-hegység középső részén helyezkedik el, a vármegyeszékhely Miskolctól 64 kilométerre légvonalban, északkeletre.

A közvetlenül szomszédos települések: észak felől Telkibánya, északkelet felől Nagyhuta, kelet felől Háromhuta, dél felől Mogyoróska, nyugat felől pedig Fony. A legközelebbi város a 19 kilométerre fekvő Gönc.

Megközelítése Csak közúton érhető el, Fony vagy Háromhuta (Óhuta) érintésével, a 3716-os úton.

Története Regéc neve szláv eredetű, szarvat jelent. Regécet 1298-ban említik először, de ekkor valószínűleg a település még nem állt, csak a hegyről volt szó.

Nagy Lajos pálos kolostort alapított Szent Fülöp tiszteletére a falutól 1 kilométerre. A kolostor 1612-ben elpusztult, pontos helye jelenleg nem ismert. Feltételezett helye a Regéchez közeli Barát láz-dűlőn, Óhutától 500 méterre, a 3716-os út mentén fekszik.

A várat a 13. században építette feltehetőleg az Aba nemzetség; 1307-ből származik róla az első adat. Egy időben a Rákócziak is birtokolták. II. Rákóczi Ferenc itt élt ötéves koráig. A szabadságharc bukása után az osztrákok több más várral együtt lerombolták. Ekkor a település is elpusztult. 1750-ben több környező településsel együtt Trautson herceg telepítette be újra, német telepesekkel.

Idézetek Regécről

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Kormos István (független) 1994–1998: Kormos István (független) 1998–2002: Kormos István (független) 2002–2006: Kormos István (független) 2006–2010: Kormos István (független) 2010–2014: Kormos István (független) 2014–2019: Bakos Ferenc (független) 2019–2024: Bakos Ferenc (független) 2024– : Bakos Ferenc (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2001-es népszámlálás adatai szerint a településnek csak magyar lakossága volt.A nemzetiségi népesség száma 2001

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 93,8%-a magyarnak, 1,2% bolgárnak, 1,2% németnek, 1,2% ruszinnak mondta magát (6,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 43,2%, református 7,4%, görögkatolikus 29,6%, felekezeten kívüli 6,2% (12,3% nem válaszolt).Regéc Helységnévtár

2022-ben a lakosság 90,5%-a vallotta magát magyarnak, 1,6% lengyelnek (9,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 27% volt római katolikus, 12,7% református, 28,6% görög katolikus, 9,5% felekezeten kívüli (22,2% nem válaszolt).Regéc Helységnévtár

Nevezetességei Regéci vár Római katolikus templom (1904) Görögkatolikus templom (1956)

Zrínyi Ilona szobra a gyermek II. Rákóczi Ferenccel (Nemes Sándor hejcei fafaragó alkotása, 1998, a szoborról Rozványi Dávid verset írt) Regéci Tanösvény

Képgaléria

Jegyzetek

További információk Regéc honlapja Regéc az utazom.com honlapján Felső-magyarországi Várak Egyesülete – Regéc A regéci vár és látogatóközpont projekt oldala

Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Abaúj-Torna vármegye települései Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 5. sz. országgyűlési egyéni választókerület