Varsány (szlovákul: Varšany) község Nógrád vármegyében, a Szécsényi járásban.

Fekvése Északról Szécsény, keletről Rimóc, délről Nógrádsipek, nyugatról Csitár, illetve Iliny határolja. A településtől, amely a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geoparkhoz tartozik, nem messze fut a Darázsdói-patak. A 22-es útról Szécsénynél dél felé letérve érhető el a 2122-es úton, majd az abból Nógrádsipek felé kiágazó 21 132-es úton. Érinti a település közigazgatási területét a Szécsényből Rimócra vezető 21 133-as út is, de a belterületi községrészeket nem közelíti meg.

Története Régészeti ásatások szerint Varsány területe már a honfoglalás korszaka előtt is lakott volt. Egyes vélekedések szerint a település területén húzódott végig a középső neolitikus zselizi népcsoport telepe. Más ásatások során gazdag kerámia- és eszközanyag leletek kerültek elő agyagkitermelő és élelemtároló gödrökből.Csáky Károly: Nógrádi tájakon, Madách, 1992, 135. o.

Varsány Árpád-kori település. Nevét az oklevelek 1219-ben említették először Vosyan (ez az "As-yan"-ból származik, Az "As"-ból, a jász etnonimájából) alakban írva. Nevét az itt letelepedett, a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott jász (alán) után kapta, melyből néhány család ezen a környéken telepedett le.M. Szabó Gyula (szerk.): Nógrádi kincsestár, Nógrád Megye Önkormányzata, Salgótarján: 2009, 132. o. Etimológiai szempontból eredete az egyes számban használt alán elnevezés, amelyet asián, osian, illetve többes számban Asiani (alánok) szóra lehet visszavezetni, s ez azonos a jász népnév eredetijével, mely török közvetítéssel került a magyar nyelvbe.dr. Kasza Sándor (szerk.): Magyarország kisrégiói: Szécsény, Hollókő és térsége, Ceba Kiadó, 1997, 106. o. A vármegyében ez idő tájt két Varsány nevű település is volt.

1295 körül a Varsányi család birtoka volt. Varsányi Fekete (Niger) István és Mihály fiai Cherep Miklós, András és Péter Csák Mátéhoz csatlakoztak, ezért Károly Róbert király 1319-ben falvaikat: Varsányt és Fülest elkobozta és Szécsényi Tamás aradi és hasznosi (becsei) várnagynak adta, s ezt Tamás vajda részére 1324-ben meg is erősítette.

A település 2012-ben Arany Rózsa-díjat kapott a Virágos Magyarországért versenyen, 2015-ben a Magyarországi Falumegújítási Díj Pályázaton a fenntarthatóságáért végzett tevékenységéért kapott elismerést.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Bárány Dénes (független) 1994–1998: Bárány Dénes (független) 1998–2002: Kiss Zoltán (független) 2002–2006: Kiss Zoltán (független) 2006–2010: Kiss Zoltán (független) 2010–2014: Pintérné Kanyó Judit Erzsébet (független) 2014–2019: Pintérné Kanyó Judit Erzsébet (független) 2019–2024: Kanyó Judit (független) 2024– : Kanyó Judit Erzsébet (független)

Népessége A település népességének változása:

Etnikai megoszlás 2001-ben a település lakosságának 96%-a magyar, 4%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

2011-ben a lakosságból 1549 ember magyarnak, míg 240 fő cigánynak vallotta magát.A 2011-es népszámlálás Nógrád megyei népességi adatsora

2022-ben a lakosság 95,9%-a vallotta magát magyarnak, 8,8% cigánynak, 0,1-0,1% szlováknak, ukránnak, görögnek és németnek, 1,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (4,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).

Vallási megoszlás A település lakosságáról az első népszámlálásokig nem tudunk pontos forrásokat közölni, általában a különböző adóösszeírásokból és az egyházi feljegyzésekből következtethetünk a helyi népességre, de számos kritérium áll fenn.

1731-ben a rimóci plébánia településein készült egy felmérés, amelyből kiderül, hogy Varsány lakossága ekkor 263 fő volt, s mindannyian római katolikusok voltak.Pálmány Béla (szerk.): Varsány: egy palóc falu évezrede. Varsány Község Önkormányzata, Varsány: 2000, 75. o. 1755-re a helyi lakosság száma 435 főre emelkedett: 432 római katolikus és 3 evangélikus élt a településen.Pálmány Béla (szerk.): Varsány: egy palóc falu évezrede. Varsány Község Önkormányzata, Varsány: 2000, 76. o. A település lakosságszámának és felekezeti megoszlásáról a 18. század második felétől vannak pontosabb adataink. 1789-ben 738 római katolikus élt a településen, mellettük a református hitű Lisznyai Damó nemesi család élt. 1802-ben 847 fő élt, 819 római katolikus, 6 evangélikus, 3 református és 19 zsidó.Pálmány Béla (szerk.): Varsány: egy palóc falu évezrede. Varsány Község Önkormányzata, Varsány: 2000, 79. o.

1910-ben 1092 magyar lakosa volt, melyből 1032 római katolikus, 15 evangélikus, 45 izraelita volt. 2011-ben a lakosságból 1491 fő római katolikusnak, 9 fő reformátusnak, 5 evangélikusnak, 3 egyéb közösségbe tartozónak, 20 fő pedig felekezethez nem tartozónak jelölte meg magát.A 2011-es népszámlálás Nógrád megyei vallási adatsora

2022-ben vallásuk szerint 70,9% volt római katolikus, 0,7% református, 0,3% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 0,1% ortodox, 0,2% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 3,8% felekezeten kívüli (23,5% nem válaszolt).Varsány Helységnévtár

Rendezvények A település rendezvényei, amelyeket évi rendszerességgel szoktak megtartani, a hagyományos palóc ünnepségek tradíciójához kötődnek többségében.

Lepényfesztivál 200px|bélyeg|A helyi ételkülönlegesség, a túrós lepény, a fesztivál névadója A helyi ételkülönlegesség, a túrós lepény középpontba állításával 2008. augusztus 23-án rendezték meg első alkalommal a Lepényfesztivált. Az ekkor zajló rendezvények a gasztronómia mellett a művészethez is kapcsolódnak (színtársulatok fellépése, képzőművészeti kiállítások), ahol sok esetben helyiek kapnak lehetőséget műveik kiállítására.Lepényfesztivál. In: Varsányi Hírlap, 2008. tél, 14. oldal A megszervezésből nemcsak az önkormányzat veszi ki a részét, hanem pályázatok, egyesületek és önkéntesek felajánlásai is segítik a rendezést és a lebonyolítást.Lepényfesztivál. In: Varsányi Hírlap, 2009. ősz, 7. oldal

Szent Mihály Napi Palóc Búcsú A Szent Mihály Napi Palóc Búcsú, mint neve mutatja, a település védőszentjének, Szent Mihály arkangyal napjának környékén megrendezett szüreti mulatság jellegű hagyományőrző esemény. Az esemény másik elnevezése a Vendégség. Ennek alapja, hogy régebben ekkor látták vendégül a helyiek a messzire elszakadt rokonaikat. A település egyik legrégebbi, a helyi hagyományokat középpontba helyező rendezvénye. A programok közül elmaradhatatlan a szüreti felvonulás, a kisbíró és a polgármester ünnepi beszéde, illetve a nap végét lezáró tűzijáték.

Muzsikáló templomkert Minden esztendő júniusában megrendezik a Muzsikáló templomkert zenei rendezvényt.

Cigánynap A helyi roma önkormányzat szervezésében minden évben sorra kerül a Cigánynap, melynek során sportesemények és zenei rendezvények is zajlanak, s ezek helyszíne általában a helyi sportpálya. Több neves személy is tiszteletét tette már a rendezvényen. 2006. május 20-án Kozma Imre atya celebrált szentmisét.Cigánynap Varsányban. In: Varsányi Hírlap, 2006. nyár, 7. oldal 2008-ban a Rajkó Zenekar lépett fel, illetve a helyi romákból álló labdarúgócsapat az ORFK csapatával játszott barátságos mérkőzést.Cigánynap. In: Varsányi Hírlap, 2008. nyár, 7. oldal

Nevezetességek Római katolikus templom 300px|bélyeg|A varsányi Szent Mihálynak szentelt templom A település római katolikus temploma a 12. században épült, amely román és gótikus stílusjegyek is jellemeznek. A 18. században átépítették, s ekkor a barokk hatott az épületre, majd ezt követően romantikus stílusban építették át. 1903-ban elkészült a tornya is.M. Szabó Gyula (szerk.): Nógrádi kincsestár, Nógrád Megye Önkormányzata, Salgótarján, 2009, 132. o. A templom korábban egyhajós apszissal lezárt volt, de az 1950-es években a templomot kereszthajóval és nagyobb szentéllyel bővítették. Mai nagyságát 1957-ben nyerte el. 1963-ban, a renoválás során a déli oldali, ősi gótikus kaput kibontották. 1973-ban az új liturgikus előírások szerint belső felújítást hajtottak végre.http://sematizmus.vaciegyhazmegye.hu/plebania.php?id=210 Mai belső elrendezése 1985–86-ban született meg, amikor elkészült a templom teljes nyugati falán megtekinthető, Korga György által alkotott szekkó, amely Krisztus életét jeleníti meg. A templom keleti oldalán a szentségek jelképei láthatók. A Lengyel Rita nevéhez fűződő mennyezet kazettás, s e kazetták Szűz Mária és Jézus szimbólumait jeleníti meg. A főoltáron a névadó Mihály arkangyal képe díszeleg, a főoltár két oldalán Gábriel és Rafael arkangyalok. A templom ablakai a hívek és családok jóvoltából készültek, s szenteket ábrázolnak.Bárány Bernadett: Varsány nevezetességei, műemlékei. In: Varsányi Hírlap, 2002. szeptember, 3. oldal A műemléknek számít. A templomban három harang lakik. A kisharangot Páduai Szent Antal képe díszíti. 1928-ban készült, 1967-ben újraöntötték. A középsőharangot Szent Mihály arkangyal képe ékesíti, és 1922-ben Budapesten F. W. Rincker öntötte. A nagyharang szintén 1928-ban készült Pesterzsébeten Peternell és Kulhanek által.Amit a varsányi harangokról tudni lehet. In: Varsányi Hírlap, 2010. nyár, 1. oldal Tetőfelújítás legutóbb 2003-ban zajlott, jelentős helyi közreműködéssel.Amit a varsányi harangokról tudni lehet. In: Varsányi Hírlap, 2003. szeptember, 6. oldal

A templomkertben került felállításra a második világháború varsányi áldozatainak emléket állító szobor. A Bobály Attila által alkotott emlékművet 2002. október 23-án állították fel. Az alkotást 375 cm magasságú mesterséges dombra helyezték el. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus leírása. "A plasztika többrétegű jelentéstartalma egyaránt idézi az ősi magyar hitvilágot () és a keresztény szenvedéstörténetet". Megvalósulását egy helyi közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium támogatta.Bárány Bernadett: Varsány nevezetességei, műemlékei. In: Varsányi Hírlap, 2002. december, 3. oldal A templomkertben található továbbá egy Lourdes-i barlang, illetve a templom falán egy I. István magyar királyról készült dombormű.

Magyarok Nagyasszonya-kápolna A Szécsénybe vezető úton áll a Magyarok Nagyasszonya-kápolna, mely a 18. században épült, s 1860 környékén jelentősen átalakították,dr. Csongrády Béla (szerk.): Vendégváró, Well-PRess Kiadó, Miskolc: 2000, 67. o. illetve 2011-ben, jelentős lakossági összefogás révén felújították. A kápolna Kisboldogasszony napján (szeptember 8.) ünnepélyes szentmisének ad helyet. Ma magántulajdonban áll.

Harmos-Kiss-kúria 1800 körül, klasszicista stílusban épült épület, amely a település központjában található, ma műemlék. Az épület földszintes, két ablakos, árkádos udvari résszel rendelkezik, teteje kontyolt nyeregtetős. Eredetileg a Harmos, majd a Kiss család birtokában állt.dr. Kasza Sándor (szerk.): Magyarország kisrégiói: Szécsény, Hollókő és térsége, Ceba Kiadó, 1997, 107. o. 1826-ban a Harmos-örökösök voltak tulajdonosai, majd egy Grünbaum nevű bérlője volt. 1920-ban került a Kiss-család tulajdonába. A konyhában található kemencét az 1960-as években bontották le.Bárány Bernadett: Harmos kúria. In: Varsányi Hírlap, 2005. tavasz, 5. oldal Ma magántulajdonban áll.

Falumúzeum 200px|bélyeg|A varsányi Falumúzeum A falu hagyományos palóc életét bemutató épület, a Falumúzeum a település ún. Alvég részében lett kialakítva (Dózsa György út 24.). Az épület 1895-ben épült, s 1997-ben kapta az önkormányzat ajándékba Szép Erzsébettől. Állandó kiállítása a helyi, hagyományos használati eszközökből áll, melyek az adományozó hagyatékából és a helyi lakosság felajánlásaiból áll. Felújítása több lépcsőben haladt, amelyek során a pályázatoknak kiemelkedő szerepe volt. 2000-ben a tetőszerkezet felújítása és a hátsó fal megerősítése valósult meg. 2002-ben a gazdasági épületre és vizesblokk kialakítására használta fel az önkormányzat a nyert pénzt.Bárány Bernadett: Falumúzeumunk külső-belső megszépülése. In: Varsányi Hírlap, 2004. december, 7. oldal

Hagyományőrzők Háza