A mennyiség egy mérés eredményére vonatkozó kifejezés, mely a dolgok számát, irányát, számosságát határozza meg, vagy dolgok csoportjának, gyűjteményének megnevezést ad a számossága alapján (például tucat). Többnyire a mennyiséget számmal jelöljük (mérőszám), amelyet egy mértékegység követ (ha szükséges), majd ezután megemlítjük magát a dolgot, aminek mennyiségét meghatározzuk. A pontos fogalmazáshoz mindkét részre szükség van.
Példák egy alma, két alma, három alma, ahol az egész szám mellé nem kell mértékegységet (darab) írnunk 1,76 liter tej 500 ember
Egy szám önmagában nem mennyiség, mint ahogyan a mértékegység sem. Amikor egy dologról van szó, használhatunk számnév helyett határozatlan névelőt is (pl.: egy autó – a magyarban ez nagyon hasonlít a számnévre), és ez akkor is igaz, amikor csoportos dologról beszélünk (pl.: egy tucat tojás, egy pár fácán).
A mennyiség egy nagyon egyszerű fogalom annak meghatározására, hogy „A nagyobb, mint B”. Az idézett példában egy olyan kifejezést mutattunk, amiből következik, hogy A-nak nagyobb mennyiség áll rendelkezésére valamiből (mint például tömegből vagy tehetségből), mint B-nek; ha A-t és B-t egy rendezett listába tesszük, akkor A B után fog következni emelkedő lista esetén (és fordítva csökkenő esetén).
A nyelvészetben a mennyiség utalhat időtartamra, lásd: hosszúság (fonetika). A mássalhangzók nagyobb mennyiségét kettős betűnek nevezzük, a magánhangzók hosszabb kiejtését hosszú magánhangzónak. Az angolban nincsenek hosszú magánhangzók, de például a finnben és a magyarban megkülönböztethetőek a két hosszúság (rövid és hosszú), az észt még ennél is differenciáltabb, három szintet ismernek (rövid, hosszú és nagyon hosszú).
Kapcsolódó szócikkek fizikai mennyiség
Kategória:Fizikai mennyiségek Kategória:Elemi matematika