A görög ábécét a görög nyelv írására használják az i. e. 9. század vége (vagy a 8. század eleje) óta, egészen napjainkig. Huszonnégy betűből áll, az első és legrégibb olyan ábécé, amely minden magán- és mássalhangzót különálló szimbólummal jelöl. Az ősi görögben egyes betűket számokként is használtak körülbelül az i. e. 2. századtól fogva, ezeket görög számoknak hívjuk (hasonlóan a római számokhoz). A görög ábécé az ugariti és/vagy a föníciai ábécéből fejlődött ki, és alapja sok más írásrendszernek, mint például a latin vagy a cirill ábécé.

Története thumb|250px|right|Korai görög ábécé egy vázán A görög ábécé az első betűkészletek egyike, amelyek többféle írott magánhangzót tartalmaztak. Eredetileg csak az alfát, epszilont, iótát, omikront és üpszilont, később keleti-görög hatásra az ómegát és étát is (hosszú ó és é jelölésére). Hasonlóképpen új mássalhangzókat is bevezetett: a khít, a fít és a pszít.

A fejlődés során egyes betűket meg is szüntettek, ilyen volt a szan, a digamma és a koppa. Ez utóbbi kettő megmaradt az ión számrendszerben, sőt a 900 jelölésére új betűt vezettek be, a szampít. Az ezreseket a betű előtt a bal felső sarokban aposztróffal jelölték.

Eredetileg több változata létezett az ábécének, legjelentősebb a keleti (ión) és a nyugati (khalkidiai) volt. Az athéni dialektus az ión írást használta, ami végül is kiszorította a nyugati változatot, és standarddá vált (i. e. 403). Ettől kezdve a görögök balról jobbra írtak, bár előtte előfordult jobbról balra folyó írás, sőt a vegyes irányú - busztrofedon - folyam is fellelhető.

A középkorban megváltozott az íráskép is, uralkodóvá vált a kisbetűs írás. Ekkor alakult ki a végszigma különálló formája. Ezzel a fejlődéssel szemben a szannak nem található a forrásokban kisbetűs alakja.

Ugyanekkor a kisbetűs - minuszkula - alakokat használták a számok jelölésére is. A 6 jelölésében a sztigma (, ; esetleg, ha ez nem elérhető, a στ kapcsolatát használják) felváltotta a digammát. A 90 jelölésére a modern z alakú koppát (, ) használják.

Az ábécé

A görög betűk és származékaik a következők (kiejtés jelölése az IPAA klasszikus ógörög szavak átírásánál szereplő ´, ^, ` jelek a dallamhangsúlyt hivatottak jelölni. szerint):

Betű Név Kiejtés Szám-érték Ugariti Föníciai Latin Görög Magyaros átírás Kiejtés Klasszikus Modern Archaikus Klasszikus Modern Α α ἄλφα alfa [álpʰa] [ˈalfa]   [a] [a:] [a] 1 𐎀 12px a Β β (ϐ) βῆτα béta [bɛ̂ːta] [ˈvita]   [b] [v] 2 𐎁 12px b, v Γ γ γάμμα gamma [gám:a] [ˈɣama]   [g] [ɣ][e], [i] előtt [ʝ] 3 𐎂 12px g Δ δ δέλτα delta [délta] [ˈðelta]   [d] [ð] 4 𐎄 12px d Ε ε (ϵ) ἒ ψιλόν epszilon [è psiːlón] [ˈepsilon]   [e] [e] 5 𐎅 12px e Ζ ζ ζῆτα dzéta [dzɛ̂ːta] [ˈzita]   [zd], később [zː] [z] 7 𐎇 12px z Η η ἦτα éta [ɛ̂ːta] [ˈita] [ɛː] [h] [ɛː] [i]hangsúlytalanul magánhangzó mellett általában [ʝ] vagy [ç] 8 𐎅 12px ē, e, ê, i Θ θ (ϑ) θῆτα théta [tʰɛ̂ːta] [ˈθita]   [tʰ] [θ] 9 𐎉 12px th Ι ι ἰῶτα ióta [iɔ́ːta] [ˈjota]   [i] [iː] [i] 10 𐎛 12px i Κ κ (ϰ) κάππα kappa [káp:a] [ˈkapa]   [k] [k][e], [i] előtt lágyul 20 𐎋 12px k Λ λ λάμβδα lambda [lábda][lámbda] [ˈlamða]   [l] [l] 30 𐎍 12px l Μ μ μῦ mű [mŷː] [mi]   [m] [m] 40 𐎎 12px m Ν ν νῦ nű [nŷː] [ni]   [n] [n] 50 𐎐 12px n Ξ ξ ξῖ kszí [ksîː] [ksi]   [ks] [ks] 60 𐎒 12px x, (ks) Ο ο ὄ μικρόν omikron [ò mikrón] [ˈomikron]   [o] [o] 70 𐎓 12px o Π π (ϖ) πῖ pí [pîː] [pi]   [p] [p] 80 𐎔 12px p Ρ ρ (ϱ) ῥῶ ró [r̥ɔ̂ː] [ro]   [r], [r̥] [r] 100 𐎗 12px r, rh (szó elején), rrh (kettőzve) Σ σ σῖγμα szigma [sîːgma] [ˈsiɣma]   [s] [s] 200 𐎕 12px s   ς szigma (szóvég) 6 (modern) 𐎒 s Τ τ ταῦ tau [tâu̯] [taf]   [t] [t] 300 𐎚 12px t Υ υ ὒ ψιλόν üpszilon [ỳː psiːlón] [ˈipsilon] [u] [y] [yː] [i] 400 𐎜 12px u, y (mássalhangzók között) Φ φ (ϕ) φῖ fí [pʰîː] [fi]   [pʰ] [f] 500 𐎔𐎈 12px12px f, ph Χ χ χῖ khí [kʰîː] [xi] [kʰ] [ks] [kʰ] [x][e], [i] előtt [ç] 600 𐎃 – ch, kh Ψ ψ ψῖ pszí [psîː] [psi]   [ps] [ps] 700 𐎔𐎒 12px12px ps Ω ω ὦ μέγα ómega [ɔ̂ː méga] [oˈmeɣa]   [ɔː] [o] 800 𐎓 12px o, ô

A klasszikus kor előtti betűk A táblázatban szereplő betűk korán kikerültek az ábécéből, még az úgynevezett „klasszikus” kor előtt. Csak a nagybetűs – majuszkula – formájukat használták, kisbetűs – minuszkula – alakjukat csak később, a középkor során alakították ki.

Görög számok Betű Név Kiejtés Szám-érték ugariti föníciai latin Görög Magyaros átírás Kiejtés klasszikus modern archaikus klasszikus modern Ϛ ϛ στίγμα sztigmaGriechische Palaeographie, Vol. 2. Leipzig: B.G. Teubner, p.238. – [ˈstiɣma] – – [st] 6 𐎆 12px st Ϙ (Ϟ) ϙόππα koppa [kóppa] [ˈkopa] [k] – – 90 𐎖 12px k Ͳ (Ϡ) σαμπῖ szampí – [sampíː] [sː] [ks] [ts] – – 900 – – ss

Bizonytalan vagy későbbi eredetű betűk Betű Név Kiejtés Szám-érték ugariti föníciai latin Görög Magyaros átírás Kiejtés klasszikus modern archaikus klasszikus modern Ϝ ϝ ϝαυ, δίγαμμα vau/digamma [wau] [ˈðiɣama] [w] – – 6 𐎆 12px w Ͱ ͱ ἧτα héta [hɛ̂ːta] – [h] – – - 𐎅 12px h Ϻ ϻ ϻάν szan [sán] [ˈsan] [s] – – - 𐎕 12px s Ϸ ϸ – só – – [ʃ] – – - - - sh

Betűkombinációk és kettőshangzók Betűk Kiejtés Latin átírás archaikus klasszikus modern αι   [] [] æ, ae ει [] [] [] [] i οι   [] [] œ, oe, i (szó végi) υι   [] [] ui ωι   [] [] o αυ   [] [] zöngés hang előtt[] zöngétlen hang előtt au, av ευ   [] [] zöngés hang előtt[] zöngétlen hang előtt eu, ev ηυ   [] [] zöngés hang előtt[] zöngétlen hang előtt eu ου [] [] [] [u] u, ou γγ ²   [] [] ng γκ ²   [] [] szó elején[] egyébként nc, nk γξ ²   [] [] nx, nks γχ ²   [] [] nch, nkh μπ – – [] szó elején[] egyébként mp ντ – – [] szó elején[] egyébként nt ²: Egyes iskolák az agmát (ŋ) önálló fonémának tartják.

Ligatúrák A görög nyelv helykímélés céljából – más nyelvekhez hasonlóan – számos ligatúrát (ikerbetűt) használt a nyomtatás megjelenése előtt. Az egyik legismertebb, az ου (mely egy o betű feletti v-re hasonlít: Ȣ ȣ), amit ritkán még ma is láthatunk. Lásd még: Ou.

Írásjelek A görög írás központozása eltér a latinétól a következőkben:

Görög írásjel Latin megfelelő Görög név Magyar név ; ? erotimatiko kérdőjel . . telia pont · ; ano telia pontosvessző : : ano-kato telia kettőspont , , komma vessző ’ ’ aposztrofosz aposztróf ‿ - enotikon kötőjel

Unicode A Unicode rendszerben a görög karakterek két fő csoportra oszlanak. Az első a „görög és kopt” csoport (U+0370 – U+03FF), mely az ISO 8859-7 szabványon alapul, és lefedi a mai modern görög írás karaktereit. Ezen kívül ez a csoport tartalmazza a görög alapbetűktől eltérő kopt karaktereket is.

A másik csoport ("Kiterjesztett görög"; U+1F00 – U+1FFF) tartalmazza az ógörög és katharevusza politonikus és diakritikus karaktereket.

Görög és kopt  0123456789ABCDEF0370        ͻͼͽ 0380      0390ΑΒΓΔΕΖΗΘΙΚΛΜΝΞΟ03A0ΠΡ ΣΤΥΦΧΨΩ03B0αβγδεζηθικλμνξο03C0πρστυφχψω 03D003E0(Kopt betűk)03F0

Kiterjesztett görög  0123456789ABCDEF1F001F10    1F201F301F40    1F50    1F601F70  1F801F901FA01FB0 1FC0 1FD0   1FE01FF0    

Diakritikus jelek betűvel magában példa leírás U+0300 U+0060 () „varia / tompa ékezet” U+0301 U+00B4, U+0384 () „oxia / tonosz / éles ékezet” U+0304 U+00AF () „makron (hosszúsági jel)” U+0306 U+02D8 () „vrakhü / brevis (rövid hang jele)" U+0308 U+00A8 () „dialütika / tréma” U+0313 () „pszili / felülvonás” (spiritus lenis) U+0314 () „daszia / fordított felülvonás” (spiritus asper) U+0342 () „periszpomeni” (tetős ékezet) U+0343 () „koronisz” (= U+0313) U+0344 U+0385 () „dialütika tonosz” (= U+0308 U+0301) U+0345 U+037A () „hüpogegrammeni” / iota subscriptum

Kapcsolódó szócikkek A görög ábécé átírása

Jegyzetek

További információk

Omniglot.com Theiling.de: a görög betűk gyakorlása A görög ábécé átírásai A görög ábécé a Greek-language.comon Egy másik görög ábécés oldal Görög Unicode források Vau/Digamma Sztigma Héta Szan Koppa Szampí Só

Ábécé