A bolygó olyan jelentősebb tömegű égitest, amely egy csillag vagy egy csillagmaradvány körül kering, elegendően nagy tömegű ahhoz, hogy kialakuljon a hidrosztatikai egyensúlyt tükröző közel gömb alak, viszont nem lehet elég nagy tömegű ahhoz, hogy belsejében meginduljon a magfúzió és ezáltal saját fénye legyen, valamint tisztára söpörte a pályáját övező térséget. A csillagászok már találtak bolygókat más csillagok körül is. Ezek az exobolygók.

Van továbbá olyan elmélet is, amely szerint a csillagközi térben is lehetnek bolygószerű égitestek, amelyek valamely csillagrendszerből lökődtek ki, vagy csillagközi por összesűrűsödésével jöttek létre.Rogue planet find makes astronomers ponder theory. Cnn.com. 2000. okt. 6.

A bolygókkal foglalkozó tudományág a planetológia.

Keletkezése Nem tudni pontosan, hogyan keletkeznek a bolygók. A jelenlegi elképzelés az, hogy egy csillagköd szétesésekor születnek. A csillagköd anyagának egy része, az összesűrűsödés miatt annak közepén protocsillaggá válik, a többi része pedig hatalmas por és gázfelhőként kering körülötte. Ez utóbbit hívjuk protoplanetáris korongnak. A porhalmaz egy része egyes helyeken a térben összesűrűsödik, és a tömegvonzás hatására gömbbé formálódik. Miután egy születő bolygó átlép egy bizonyos méretet (kb. a Hold átmérőjét), olyan nagy lesz a vonzáskörzete, hogy egyre több porrészecskét vonz magához, és egyre gyorsabban gyarapítja saját anyagát.

A kisebb anyagcsomók (ha sok van belőlük), a központi gravitációs pont körül keringve egymásnak ütköznek és összetapadhatnak, ezáltal nagyobb anyagcsomók jönnek létre, amik végső soron bolygókká alakulhatnak.

A Naprendszer bolygói

bélyegkép|jobbra|500px|A Nap, a bolygók és a Pluto méretének aránya egymáshoz képest

Naprendszerünkben a jelenleg elfogadott definíciók alapján nyolc bolygót ismerünk. 2006. augusztus 24-éig a Pluto is bolygónak számított. Ekkor adták meg a bolygó új definícióját és hozták létre a törpebolygó kategóriát, melybe további négy égitestet sorolunk. A bolygók körül lehetnek kisebb kísérőobjektumok, ezeket holdaknak nevezzük.

A Naprendszer bolygóinak három csoportja: Óriásbolygók (Jupiter-típusú bolygók, gázbolygók, gázóriások): Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz; Kőzetbolygók (Föld-típusú bolygók): Merkúr, Vénusz, Föld, Mars; Törpebolygók: Ceres, Pluto, Eris,2006-ig az Eris neve nem hivatalosan Xena volt. Makemake és a Haumea.

Az alábbi táblázat összehasonlítja a három csoport legfontosabb jellemzőit: Jellemző Óriásbolygók Kőzetbolygók Törpebolygók összetétel főleg gáz főleg szilárd anyag térfogat a Földénél nagyságrendekkel nagyobb a Földéhez hasonló kisebb a Merkúrénál, és nagyobb a holdakénál holdak száma több mint egy tucat (és egyre újabbakat fedeznek fel) kettő vagy kevesebb akár öt is (a Plutónál)

Felfedezése a történelem során Feltehetően először az ókori csillagászok fedezték fel az egyébként csillagnak látszó, apró fényeket, amelyek észrevehetően mozognak a csillagokhoz képest. Az ókori görögök hívták ezeket vándorló, bolyongó csillagoknak, és tulajdonképpen minden olyan égitestet, ami nem csillag, bolygónak tekintettek. A kor fejlettebb civilizációi egységesen hittek benne, hogy a Föld a Világegyetem középpontjában áll és az égitestek, a „bolygók” és csillagok körülötte keringenek.

Az ősi civilizációk csak az öt szabad szemmel látható bolygót ismerték, melyeket isteneikről neveztek el. A bolygók létezésének elmélete folyamatosan fejlődött a történelem során. Az ókori vándorló csillagok elképzelésből idővel a modern kor Föld-szerű égitestje lett. A téma kibővült a Naprendszeren kívüli bolygókkal is. A bolygó mint égitest meghatározása rengeteg tudományos kérdést vetett fel. A 19. század végén összesen tizennyolc bolygót tartottak számon a Naprendszerben.

Az ókorban a következő égitesteket tekintették bolygónak, ebben a sorrendben: Hold Merkúr Vénusz Nap Mars Jupiter Szaturnusz

A reneszánsz korban a heliocentrikus világkép elterjedésével jött a felismerés, hogy maga a Föld is bolygó. Merkúr Vénusz Föld Mars Jupiter Szaturnusz

A 19. század közepéig rengeteg, a Nap körül keringő égitestet fedeztek fel, melyeket bolygóként kezeltek. Merkúr Vénusz Föld Mars Vesta Juno Ceres Pallas Jupiter Szaturnusz Uránusz Neptunusz

Ez így volt egészen 1853-ig, amikor a csillagászok széles körben elfogadták a kisbolygó égitesttípust. 1853-tól 1930-ig: Merkúr Vénusz Föld Mars Jupiter Szaturnusz Uránusz Neptunusz

A Plútó, mint bolygó felfedezése után, 1930-tól 2006-ig: Merkúr Vénusz Föld Mars Jupiter Szaturnusz Uránusz Neptunusz Plútó

Napjainkban, a Plútó „lefokozása” után: Merkúr Vénusz Föld Mars Jupiter Szaturnusz Uránusz Neptunusz

Mai Naprendszer a törpebolygókkal együtt: Merkúr Vénusz Föld Mars Ceres Jupiter Szaturnusz Uránusz Neptunusz Pluto Haumea Makemake Eris

A bolygók nevének eredete Ma a Naprendszer bolygói – a Föld kivételével – római istenek nevét viselik: Merkúr: a kereskedelem, az utazás és a tolvajlás istene Vénusz: a szépség és a szerelem istennője Mars: a háború istene Jupiter: a Pantheon főistene és az univerzum teremtője Szaturnusz: a mezőgazdaság istene Uránusz: az ég istene Neptunusz: a tengerek istene.

A törpebolygók nevének eredete: Ceres: a növények római istene Pluto: az alvilág római istene Haumea: a termékenység hawaii istennője Makemake: a polinéz teremtő isten Eris: a viszály és veszekedés görög istennője.

Egyes nyelvekben a hét napjainak elnevezése az istenek nevéből származik, és így társultak az egyes égitestekkel.

A spanyol nyelvben például a hétfő (lunes) a Hold (Luna) napja, a kedd (martes) a Mars (Marte) napja, a szerda (miércoles) a Merkúr (Mercurio) napja, a csütörtök (jueves) a Jupiter (Júpiter) napja, a péntek (viernes) pedig a Vénusz (Venus) napja. De pl. az angol Sunday és Monday elnevezésben is visszaköszön a Sun (Nap) és a Moon (Hold) szó, akárcsak a német Sonntag (die Sonne – Nap) és Montag (der Mond – Hold) elnevezésben. A közhiedelemmel ellentétben a Friday és Freitag nem a free ill. frei szavakra vezethető vissza, hanem Freya germán isten nevére, akit szintén egy égitesttel társítottak.

A különböző bolygók holdjainak neve mitológiai személyektől származik, kivétel az Uránusz "mellékbolygóinak" neve, melyek klasszikus színházi darabok szereplőit idézik. A Naprendszer további kisebb elemei különböző források által kapták nevüket: mitológiai alakokról (Pluto, Sedna, Eris, Varuna és Ceres), felfedezőikről (mint például a Halley-üstökös) vagy a felfedezésükkel kapcsolatos alfanumerikus kódokból.

A bolygók fontosabb jellemzői Az alábbi táblázatban a Nap és a bolygók néhány adata szerepel a Föld megfelelő adatával összehasonlítva.

Típus Név Egyenlítőiátmérő 1 Tömeg 1 Pályasugár(átlagos, CsE) 1 Keringési idő (év) 1 Tengelyforgási idő(nap) 1 Inklináció 2 Atmoszféra Központi csillag Nap 109 332 950 - - 25-35 - - Kőzetbolygók Merkúr 0,382 0,06 0,38 0,241 58,6 3,38° nyomokban Vénusz 0,949 0,82 0,72 0,615 -2433 3,86° CO2, N Föld 1,00 1,00 1,00 1,00 1,00 7,25° N2, O2 Mars 0,53 0,11 1,52 1,88 1,03 5,65° CO2, N2 Óriásbolygók Jupiter 11,2 318 5,20 11,86 0,414 6,09° H2, He Szaturnusz 9,41 95 9,54 29,46 0,426 5,51° H2, He Uránusz 3,98 14,6 19,22 84,01 0,718 6,48° H2, He Neptunusz 3,81 17,2 30,06 164,79 0,671 6,43° H2, He

1 A Föld paramétereihez viszonyított értékek 2 A Nap egyenlítőjéhez viszonyítva 3 A Vénusz ellentétes tengelyforgású a többi bolygóhoz képest, ezt jelöli a mínusz előjel

Bolygók a Naprendszeren kívül

Megjegyzések

Jegyzetek

Források Lefokozták a Plútót. Geographic.hu. 2006. aug. 24.

További információ Johann Dorschner: A bolygók – a Föld testvérei?; ford. Nagy Imre; Gondolat, Budapest, 1980 (Gondolat zsebkönyvek) Bérczi Szaniszló: Kristályoktól bolygótestekig; Akadémiai, Budapest, 1991 Joachim Herrmann: És ez melyik csillag? Csillagok és bolygók felfedezése és megfigyelése. Csillagképek lexikonával; ford. Bognár Viktória; Sziget, Budapest, 2003 Csillagászat. Képes atlasz. Felfedezőúton csillagok és bolygók között; szöveg Adriana Rigutti, csillagtérk. Bernardo Mannucci, ford. Horváth Sándor; Napraforgó, Budapest, 2006 Robin Scagell: Az éjszakai égbolt atlasza. A Hold, a bolygók, a csillagok és a mélység-objektumok; ford. Sipos Nikoletta; Alexandra, Pécs, 2007 Geoffrey Cornelius–Paul Devereux: A csillagok és a bolygók nyelve. Képes útmutató az égbolt misztériumaihoz; ford. Vekerdy János; Saxum, Budapest, 2011 Andrew Cohen–Brian Cox: A bolygók élete. Naprendszerünk bolygóiról; ford. Both Előd; Akkord, Budapest, 2023 Peter Francis: A bolygók. Nyolc új világ földrajza, geológiája, meteorológiája, ford.: Guman István, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988,

Kapcsolódó szócikkek

Nap Naprendszer Csillag Földön kívüli élet

Kategória:Égitestek Kategória:Naprendszer