P. Nemeshegyi Péter (Budapest, 1923. január 27. – Budapest, 2020. június 13.)https://www.magyarkurir.hu/hirek/elhunyt-nemeshegyi-peter jezsuita szerzetes, kétszeres, államtudományi és teológiai doktor, egyetemi tanár, dékán. A japán „Szent Kincs Rendjé”-nek, „Arany Sugarak a Nyakszalaggal” kitüntetettje.

Életpályája Önéletrajzi vallomása: „Nem is olyan rossz foglalkozás a papság.”

1944-ben államtudományi doktorátust szerzett a budapesti egyetemen.https://terebess.hu/keletkultinfo/nemeshegyi.html Ugyancsak 1944-ben lépett be a jezsuita rendbe, mert – mint mondta – imponált neki, hogy náluk, a budapesti Jézus Szíve-templomban a mise alatt nem szedtek adományt, nem zavarták meg az áhítatot. A római Gergely Egyetemen teológiai doktorátust szerzett.

1952-ben pappá szentelték Rómában. 1956-ban teológiai doktorátust szerzett a római pápai Gergely Egyetemen. 1956-tól 1993-ig a tokiói Sophia Egyetem Hittudományi karának professzora, kétszeri dékánja volt, s szinte az egész Japán területén tartott, a nem csupán a diákokat, hanem az átlagembereket is megszólító keresztény szellemiségű előadásain a teológiát középpontba állítva a nyugati kultúraelméletről, illetve a nyugati értékrendről is tanított. 1993-tól egy ideig a váci székhelyű Apor Vilmos Katolikus Főiskola (korábban Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola) tanszékvezető tanára, óraadó a Szegedi Katolikus Hittudományi Főiskolán, a Sapientia Szerzetesi Főiskolán és a Károli Gáspár Református Egyetemen. Utóbbi helyen egészen 2015 elejéig tanított. Egy ideig a magyar Patrisztikai Társaság elnöki székét is betöltötte. Hat nyelven beszélt, számos könyv és cikk szerzője. Könyvei magyar, japán, francia, angol, német és koreai nyelven jelentek meg.

A Távlatok jezsuita folyóirat főmunkatársa, a SzívJezsuita Kiadó jezsuita lelkiségi folyóirat munkatársa. A Magyar Patrisztikai Társaság tiszteletbeli elnöke.

A 2002-es A Hídember című történelmi-életrajzi filmben egy esküvői jelenetben tűnik fel mint lelkész. Szintén 2002-ben Fraknói Vilmos-díjjal tüntették ki.

97 évesen hunyt el a budapesti Farkas Edit Szeretetotthonban 2020. június 13-án 5 óra 55 perckor.https://jezsuita.hu/nemeshegyi-peter-sj-atlepett-az-orokkevalosagba/

Írásaiból Nemeshegyi Péter: Hogyan lehetünk boldogok? Nemeshegyi Péter: Vallomás a Szentírásról Nemeshegyi Péter: Hol állunk a Lumen gentium megvalósításával? Nemeshegyi Péter: Európa teste és lelke Nemeshegyi Péter: Feltámadás és élet Nemeshegyi Péter: A szeretetfejlődés A bűn problémája a 21. században Nemeshegyi Péter: A vallások háborút és békét előmozdító szerepe Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes a japán misszióról Jezsuita szerzetes Japánban Jézus társaként a nagyvilágban A világvallások típusai A buddhista és a keresztény lelkiség Jezsuita szerzetes a mosolygó ősharmóniában Nemeshegyi Péter SJ a 32. Általános Rendgyűlésről video Nemeshegyi Péter Mi a kereszténység?

Megjelent könyvei

La paternité de Dieu chez Origène; Desclée, Paris, 1960 (Histoire de la théologie Sér. 4. Bibliothèque de théologie) A Szentháromság (Detti, Róma, 1974) Az Eukarisztia (Detti, Róma, 1975) Mi a kereszténység?; Prugg, Eisenstadt, 1976 Istentől Istenhez; Prugg, Eisenstadt, 1976 A Szentháromság; Tip. Detti, Roma, 1979 Was Christsein heisst; EOS, St. Ottilien, 1979 Le Christ au Japon. Historie et témoignages; Téqui, Paris, 1979 (Terre des hommes) Isten népének szolgái. Az egyházirend teológiája; Tip. Detti, Róma, 1980 (Teológiai kiskönyvtár) Jó az Isten. Élet Krisztusban; Tip. Detti, Róma, 1981 (Teológiai kiskönyvtár) Szeretet az Isten. A Szentháromság-tan; Agapé–Távlatok, Novi Sad–Bp., 1994 (Teológiai zsebkönyvek) Jó az Isten (AGAPÉ, 1994) Szeretet az Isten (AGAPÉ, 1994) Isten népének szolgái. Az egyházirend teológiája; Agapé–Távlatok, Novi Sad–Bp., 1994 (Teológiai zsebkönyvek) Istentől Istenhez; 2. mód., bőv. kiad.; Márton Áron, Bp., 1994 "Ezt tegyétek az én emlékezetemre...". Az eukarisztia teológiája; Agapé–Távlatok, Szeged–Bp., 1994 (Teológiai zsebkönyvek) Ermi furulyája; Korda, Kecskemét, 1995 Mit mond nekünk a II. Vatikáni Zsinat? (Korda Kiadó, 1996) Mi is az – imádkozni?; Korda, Kecskemét, 1997 Mi a kereszténység? (AGAPÉ, 2001) Hogyan lehetünk boldogok? Jézus nyolc mondása a boldogságról; Korda, Kecskemét, 2001 Pipacsok dalolnak. Teológiai és lelkiségi írások; Korda–Távlatok, Kecskemét–Bp., 2003 Vissza a gyökerekhez. Teológiai tanulmányok; Szt. István Társulat, Bp., 2003 Krisztusi emberiesség – keresztény humanizmus (Korda Kiadó, 2004) Hogyan lehetünk boldogok? (Korda Kiadó, 2005) Mi is az – imádkozni? (Korda Kiadó, 2005 / 2013) A szerzetesség teológiája (Korda Kiadó, 2005) Ermi furulyája (Korda Kiadó, 2006) A szeretet útja (Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 2006) Jézus és... (Korda Kiadó, 2007) Hazavár az Isten. Nemeshegyi Péterrel beszélget Marton Árpád; Kairosz, Bp., 2008 (Miért hiszek?) Fecskeszemmel. Új tanulmányok; Kairosz, Bp., 2009 John Henry Newman vándorútja (Szent István Társulat, 2010) Istenkereső ember, emberkereső Isten (Jezsuita Könyvek, 2012) Mozart, Isten szeretetének muzsikusa. Nemeshegyi Péter SJ előadás-sorozata Mozartról; szerk. Fülöp Zsuzsanna; Kairosz, Bp., 2012 (Jezsuita könyvek Isten és tudomány) + CD "Megesett rajtuk a szíve". A Jézus Szíve tisztelet alapjai a Szentírásban; Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya–L'Harmattan, Bp., 2012 (Jezsuita könyvek Jezsuita füzetek. Lelkiségi írások) Számadás a reményről (Jezsuita Könyvek, 2013) A szeretet útja (Jezsuita Könyvek, 2013) Isten éltető jóságában. Találkozás a jezsuita lelkiség gyökereivel; Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Bp., 2014 (Jezsuita könyvek Jezsuita füzetek. Küldetésben) "Tárt karokkal várnak ránk...". Életinterjú Nemeshegyi Péter jezsuitával; beszélgetőtárs Kiss Péter; Jezsuita, Bp., 2016 (Jezsuita könyvek. Arcélek) Holdfényben. Legújabb tanulmányok; Jezsuita, Bp., 2019 Ferenc pápa az úr imádságáról. Mi Atyánk aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; ford. Nemeshegyi Péter; Jezsuita, Bp., 2019 A kelet-ázsiai vallások története; szerk. Vámos Péter; KRE–L'Harmattan, Bp., 2020 (Károli könyvek. Monográfia)

Ezen kívül számos tanulmány, cikk, kötet írója vagy társszerzője, A Szív lelkiségi, kulturális és önismereti folyóirat szerkesztőségének tagja.

Letölthető munkái Nemeshegyi Péter: Mi a kereszténység? – Letöltés Nemeshegyi Péter: Szeretet az Isten – Letöltés Nemeshegyi Péter: Istentől Istenhez – Letöltés

Tantárgytematikák, tételsorok és előadásjegyzetek az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oldalán

Jegyzetek

Rádiós beszélgetés Nemeshegyi Péterrel https://archive.tilos.hu/mp3/tilos-20140827-100225-120000.mp3

Videófelvételek Nemeshegyi Péter: Egy csepp japán (előadás) – Youtube.com, Közzététel: 2013. aug. 10. Nemeshegyi Péter: A japán lélek (előadás a buddhista főiskolán) – Youtube.com, Közzététel: 2014. jún. 30. Prédikáció – Youtube.com, Közzététel: 2014. aug. 1. Beszélgetés a 95 éves Nemeshegyi Péterrel 1/2 – Youtube.com, Közzététel: 2018. szept. 8. Beszélgetés a 95 éves Nemeshegyi Péterrel 2/2 – Youtube.com, Közzététel: 2018. szept. 8. Beszélgetés a 96 éves Nemeshegyi Péterrel – Youtube.com, Közzététel: 2019. márc. 10.

További információk Prof. Dr. Nemeshegyi Péter SJ oldala Nemeshegyi Péter köszöntése Nemeshegyi Péter jezsuita japán kitüntetése PÁRBESZÉD – MAGYAR JEZSUITA PORTÁL Apor Vilmos Katolikus Főiskola oldala AGAPÉ Ferences Nyomda és Könyvkiadó Faludi Ferenc Akadémia Nemeshegyi Péter az IMDB (Internetes Filmes Adatbázis) oldalán Studia in honorem P. Nemeshegyi S.J. Oblata a collegis et discipulis; Corvinus, Bp., 1998 (A hét szabad művészet könyvtára) A jóság íze. Nemeshegyi Péter 85. születésnapjára; szerk. Boros István; Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác, 2008 https://jezsuitakiado.hu/cikkek/mi-hajnal-emberei-vagyunk/ „Minden jól végződik majd” – Nemeshegyi Péter kilencvenöt éves

Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar jezsuita szerzetesek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar teológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar írók Kategória:Fraknói Vilmos-díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Magyar cserkészek Kategória:Magyar emigránsok Olaszországban Kategória:Magyar emigránsok Japánban Kategória:Magyar poliglottok