Pamela Denise Anderson (Ladysmith, Brit Columbia, 1967. július 1. –) kanadai származású amerikai színésznő, modell és televíziós producer.
Élete és pályafutása 1989-ben fedezte fel a Labatt kanadai sörgyár egy focimérkőzés alkalmával, ahol a márkát reklámozó pólót viselte. A cég alkalmazásában sört kezdett reklámozni. Nem sokkal később a Playboy címlapjára is felkerült, majd 1990-ben az év playmate-je lett. A férfimagazin borítóján ő szerepelt a legtöbbször: tizennégy alkalommal.
Megjelenését mellplasztikával, illetve kollagéninjekciókkal tette még vonzóbbá, eredetileg barna haját pedig kiszőkítette.
Első komoly televíziós szerepét a népszerű amerikai Házi barkács sorozatban kapta (1991–1993). Befutott sztár C. J. Parker szerepében a Baywatch című sorozatban lett (1992–1997).
1996-ban jelent meg egész estés filmje a Barb Wire – A bosszúálló angyal, mérsékelt sikerrel. Ezt követően saját televíziós sorozatában, a V.I.P. – Több, mint testőrben játszott főszerepet (1998–2002). 2005–2006 között a Felpolcolva című szituációs komédiában szerepelt. Cikkeket ír a kanadai Elle magazinnak, valamint 2003–2004-ben a Stripperella című rajzfilmsorozatban a címszereplő szinkronhangjaként szerepelt.
Magánélete 1989 óta él Kaliforniában, 2004-ben lett amerikai állampolgár. Két gyermeke van: Brandon (1996) és Dylan (1997). Mindkét gyermekét tervezett otthon szüléssel hozta világra.
2002-ben hozta nyilvánosságra, hogy Hepatitis C-vírussal fertőződött meg, saját tudomása szerint valószínűleg férjével, Tommy Lee-vel közösen használt tetoválótű révén.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1991 The Taking of Beverly Hills pomponlány 1994 Sárkányvirág Snapdragon Felicity Orosz Helga Jó zsaru, rossz zsaru Raw Justice Sarah Hegyi Barbara1996 Meztelen lelkek Naked Souls Britt Hegyi Barbara Barb Wire – A bosszúálló angyal Barb Wire Barb Wire / Barbara Kopetski Timkó Eszter 2002 Scooby-Doo – A nagy csapat Scooby-Doo önmaga 2003 Pauly Shore halott Pauly Shore Is Dead önmaga Horrorra akadva 3. Scary Movie 3 Becca Mics Ildikó 2006 Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika Borat: Cultural Learnings of America for Make Benefit Glorious Nation of Kazakhstan önmaga Balogh Erika 2007 Egy szőkénél jobb a kettő Blonde and Blonder Dee Twiddle Hegyi Barbara 2008 Superhero Movie Superhero Movie Láthatatlan lány Szabó Gertrúd 2011 Hollywood & Wine Jennifer Mary 2013 Jackhammer grupie 2015 Connected Jackie 2016 The People Garden Signe 2017 The Institute Ann Williams Baywatch Baywatch Casey Jean Parker Csonka Anikó SPF-18 Pamela Anderson 2022 18 & Over Sheriff Rogers 2023 Pamela közelről (dokumentumfilm) Pamela: A Love Story önmaga 2024 Az utolsó táncosnő The Last Showgirl Shelly Major Melinda 2025 Csupasz pisztoly The Naked Gun Beth Davenport Sajgál Erika
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1990 Charles in Charge Chris 1 epizód1991 Egy rém rendes család Married with Children Cashew 1 epizód Married People Terri 1 epizód Top of the Heap Romona 1 epizód 1991–1997 Házi barkács Home Improvement Lisa visszatérő szereplő (23 epizód) 1992 Days of our Lives Cindy visszatérő szereplő 1992–1997 Baywatch Baywatch C.J. Parker 1994 Halj meg velem! Come Die with Me: A Mickey Spillane's Mike Hammer Mystery Velda 1995 Baywatch: Forbidden Paradise C.J. Parker 1997 A dadus The Nanny Heather Biblow-Imperiali 2 epizód 1998–2002 V.I.P. – Több, mint testőr V.I.P. Vallery Irons 1999 Futurama Futurama Dixie (hangja) 2 epizód 2002 Texas királyai King of the Hill Cyndi (hangja) 1 epizód2003 Baywatch: Hawaii esküvő Baywatch: Hawaiian Wedding C.J. Parker Less Than Perfect Vicki Devorski 1 epizód 2003–2004 Stripperella Stripperella Stripperella / Erotica Jones (hangja) 13 epizód 2005 Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő 8 Simple Rules Cheryl 2 epizód 2005–2006 Felpolcolva Stacked Skyler Dayton 2013 Package Deal Dr. Sydney Forbes 4 epizód 2017 Sur-Vie Raquel Rose
Magyarul megjelent művei bélyegkép|180px|2003-ban Star. Szex és Hollywood; ford. Nagy Zsolt; Ulpius-ház, Bp., 2005
Díjak és jelölések Golden Globe-díj (2025) jelölés: legjobb női főszereplő (filmdráma) – Az utolsó táncosnő
Screen Actors Guild-díj (2025) jelölés: legjobb női főszereplő – Az utolsó táncosnő
Arany Málna díj (1997) díj: legrosszabb új sztár – Bosszúálló angyal jelölés: legrosszabb színésznő – Bosszúálló angyal jelölés: legrosszabb páros – Bosszúálló angyal
Jegyzetek
További információk
Hivatalos oldala
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Kanadai színésznők Kategória:Finn-amerikaiak Kategória:Orosz-amerikaiak Kategória:Vegánok