Vágegyháza-Alsózáros – másik nevén Zárosegyháza – (1899-ig Kosztolna, illetve Zárjecs, szlovákul Kostolná–Záriečie) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Trencséni járásban. Vágegyháza és Alsózáros egyesítésével jött létre.

Fekvése Trencséntől 4 km-re délnyugatra fekszik.

Története Területén a késő bronzkorban a lausitzi kultúra települése állt.

Vágegyháza Vágegyháza első írásos említése 1318-ban „Dregma” alakban történt. 1321-ben „Drethma”, 1397-ben „Driethma”, 1409-ben „Driethoma”, 1598-ban „Koztolna Drietoma” alakban szerepel a korabeli forrásokban. A nyitrai püspökség faluja volt, ahol a püspöknek kastélya is állt. 1598-ban malma és 21 háza állt. 1720-ban 6 volt az adózók száma. 1784-ben 18 házában 24 családban 134 lakos élt.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „KOSZTOLNA. Tót falu Trentsén Várm. földes Ura a Nyitrai Püspökség, lakosai katolikusok, fekszik Drietomának szomszédságában, mellynek filiája, határja termékeny, legelője elég, piatza közel.”

1828-ban 22 háza és 219 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, szövéssel, késkészítéssel, szeszfőzéssel foglalkoztak. 1848. október 28-án határában ütköztek meg a honvédek Balthasar Simunich császári tábornok csapataival.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Kosztolna, (Drietoma), Trencsén m. tót falu, a Vágh jobb partján, Trencsénhez 3/4 órányira: 166 kath., 10 zsidó lak. Van egy savanyuviz-forrása, melly mindenben a chocholnaihoz hasonlít, vendégfogadója és serfőző-háza; az uraság számos teheneket is tart. F. u. a nyitrai püspök.”

Tejszövetkezetét 1902-ben alapították. Lakói később a mezőgazdaság és állattartás mellett háziiparral foglalkoztak. A trianoni békéig Trencsén vármegye Trencséni járásához tartozott.

Alsózáros Alsózáros Vágegyháza határában keletkezett a 16. században, a Zárjecsi család birtoka volt. 1598-ban malma és 15 háza állt. 1784-ben 23 házában 30 családban 149 lakos élt.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „ZARJECZ. Három tót falu Trentsén Várm. földes Uraik több Uraságok, lakosaik katolikusok, és evangelikusok, fekszenek Drietomához, Lukihoz, és Dluhepoléhoz nem meszsze, Trentsénhez 3/4 mértföldnyire; határbéli földgyeik közép termékenységűek, lakosaik jó késeket tsinálnak, kallójok is van.”

1828-ban 23 háza és 214 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, szeszfőzéssel, később kosárfonással is foglalkoztak.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Zarjecz, Trencsén m. tót falu, a Vágh jobb partján: 81 kath., 51 ev., 14 zsidó lak. Termékeny határ; savanyuviz-forrás. F. u. többen. Ut. p. Trencsén.”

A trianoni békéig Trencsén vármegye Trencséni járásához tartozott.

Vágegyháza-Alsózáros A község Vágegyháza és Alsózáros egyesítéséből keletkezett 1952-ben.

Népessége

1880-ban Vágegyházának (Kostolná) 175 lakosából 6 magyar és 163 szlovák anyanyelvű, Alsózárosnak (Dolné Záriečie) 171 lakosából 153 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben Vágegyházának (Kostolná) 185 lakosából 1 magyar és 173 szlovák anyanyelvű, Alsózárosnak (Dolné Záriečie) 167 lakosából 9 magyar és 153 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban Vágegyházának (Kostolná) 182 lakosából 4 magyar és 176 szlovák anyanyelvű, Alsózárosnak (Dolné Záriečie) 184 lakosából 2 német, 1 egyéb és 174 szlovák anyanyelvű volt; ebből 141 római katolikus, 33 evangélikus és 10 izraelita vallású.

1910-ben Vágegyházának (Kostolná) 184 lakosából 10 magyar és 166 szlovák anyanyelvű, Alsózárosnak (Dolné Záriečie) 196 lakosából 7 magyar és 187 szlovák anyanyelvű volt.

1921-ben Vágegyházának (Kostolná) 187 lakosából 183 csehszlovák, Alsózárosnak (Dolné Záriečie) 188 lakosából 186 csehszlovák volt.

1930-ban Vágegyházának (Kostolná) 170 lakosa mind csehszlovák, Alsózárosnak (Dolné Záriečie) 242 lakosa mind csehszlovák volt.

1952-ben összevonták a két települést.

1991-ben 1 magyar és 679 szlovák lakta.

2001-ben 351 lakosából 655 szlovák volt.

2011-ben 657 lakosából 645 szlovák volt.

Neves személyek Vágegyházáról származott Vrasda Márton (1810-1868 után) orvos, sebész, katona, nemzetőr orvosszázados. Vágegyházán született Fried Dezső (1895-1936) pártmunkás, katonatiszt.

Nevezetességei Vágegyháza Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1735-ben épült a korábbi templom helyén. A 19. század elején bővítették és klasszicista stílusban építették át. Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére szentelt kápolnája 1924-ben épült.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos oldal Községinfó A község Szlovákia térképén E-obce

Vagegyhaza-Alsozaros