Mészáros Ferenc, (Muzsla, 1919. május 5. – 1977. november 21.) válogatott labdarúgó, hátvéd, edző.
Pályafutása Klubcsapatban 1936-ban a dorogi csapat tagja volt. 1937-től a Tokod együttesében szerepelt. 1941 és 1943 Újpesten játszott. Az 1943–44-es idényben a bajnok Nagyváradi AC játékosa volt. 1944 őszén a Nemzeti Vasas csapatában játszott. 1945-ben rövid ideig ismét Nagyváradon játszott, majd két bajnoki címet szerzett az ITA Arad csapatával. Ezt követően visszatért Budapestre, de hamarosan már Olaszországban, Portugáliában játszott.
A válogatottban 1943-ban egy alkalommal a magyar, 1946-ban három alkalommal a román válogatottban szerepelt.
Edzőként Több országban is megfordult, mint szövetségi kapitány. A Közel-Keleten, 1954-ben Szíriában, majd 1958–59-ben Iránban dolgozott. Latin-Amerikában, 1961-ben Nicaraguában, 1968–69-ben Guatemalában tevékenykedett.
Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1943–44 Román bajnokság bajnok: 1945–46, 1946–47
Statisztika Mérkőzése a magyar válogatottban
Mérkőzései a román válogatottban
Jegyzetek
Források Dr. Demjén László: A Nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban 1941-44 (1989)
Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Muzslaiak Kategória:A Dorogi FC labdarúgói Kategória:A Tokod ÜSC labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Nagyváradi AC labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:Az FC UTA Arad labdarúgói Kategória:A Braga labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Magyar emigránsok Romániában