Heather Graham Pozessere (legismertebb nevén Heather Graham) (Miami-Dade megye, Florida, 1953. március 15. –) amerikai írónő, főképpen történelmi szerelmes regényeket ír, de számos más műfajban is jelent meg könyve (fikció, thriller, krimi). Saját neve mellett a Shannon Drake írói álnevet is használja; ezen a néven írt könyvei Magyarországon Heather Graham név alatt jelentek meg. Több mint száz könyvet írt, melyeket húsznál is több nyelvre fordítottak le.

Élete Heather Graham néven született Floridában. Nem sokkal a középiskola elvégzése után ment férjhez Dennis Pozessere-hez. A University of South Florida egyetemen színház szakon végzett. Dolgozott színházban, háttérénekesként és bárban is. Harmadik gyermeke születése után döntött úgy, hogy nem megy dolgozni többé. Hogy kitöltse az időt, horrortörténeteket és szerelmes regényeket kezdett írni. Két évvel később, 1982-ben sikerült eladnia az első regényét, When Next We Love címmel.

Azóta több mint száz regényt és novellát írt. Leginkább romantikus történeteket ír, történelmi vagy modern környezetbe helyezve, de van vámpír- és karácsonyi története is. Több kiadónak is dolgozott, köztük a Dellnek, a Silhouette-nek és a Harlequinnek. 2003-ban a Romance Writers of America (Amerika Romantikus Írói Társaság) életműdíjjal jutalmazta.

Férjével és öt gyermekével Floridában él; képzett búvár.

Művei Az álarcos (Wicked, 2005) Házaspárbaj (Double Entendre, 1986) Förgeteg (Snowfire, 1991) Rajzold le holtan! (Picture me Dead) Halálos sorozat (új kiadásban: Hollywoodi románc) (Long, Lean and Lethal) Halál a táncparketten (Dead on the Dance Floor) Kék ég, sötét éj (Blue Heaven/Black night) Jó szerencsét! (Forbidden fire) Az ördög kedvese (Devil's mistress) Az észak-amerikai asszonyok sorozat Édes, vad éden (Sweet, Savage Eden) A kalóz kedvese (The pirate's pleasure) Lázadó lélek (Love Not a Rebel) A Florida sorozat A szökevény (Runaway) A fogoly (Captive) A lázadó (Rebel) Az ellenség (Surrender) A boszorkány (Glory) Diadal (Triumph) A Viking trilógia A hódító viking (Golden Surrender) A viking asszonya (The Viking's Woman) Farkasok ura (Lord of the wolfes) A holnap dicsősége (Tomorrow the glory) A Cameron testvérek sorozat A kékkabátos (One Wore Blue) A szürkekabátos (One Wore Grey) Irány a Nyugat! (And One Rode West) A tűz hercegnője (Princess of Fire) A Graham széria Eljő a reggel (Come the Morning) Hódító az éjszakából (Conquer the Night) Derengő hajnal (Seize the Dawn) Ondine (Ondine) Örök szerelem (Every Time I Love You) Rózsák között (Lie Down in Roses) Szerelem és viszály (The King's Pleasure) Távoli menedékhely (Angel of Mercy) Csillag a sötét égen (The Christmas Bride) Romantikus krimik Haláli pasi (Drop Dead Gorgeous) Mindent a szerelemért (For All of Her Life) New Orleans-i éjszakák Szunnyadó parázs Trópusi éjszakák (Night, Sea and Stars)

Magyarul megjelent művei A viking asszonya; ford. Kisné Kálmánczhey Ágnes; Hajja és Fiai, Debrecen, 1992 A szürkekabátos; ford. Bozsó Zoltán et al; Hajja és Fiai (Phoenix Könyvek), Debrecen, 1992 A kékkabátos; ford. Boruzs Erika et al; Hajja és Fiai (Phoenix Könyvek), Debrecen, 1992 A kalóz kedvese; ford. Boruzsné Jacsmenik Erika; Hajja és Fiai, Debrecen, 1993 Édes vad éden; ford. Boruzsné Jacsmenik Erika; Hajja és Fiai, Debrecen, 1993 Irány a Nyugat!; ford. Pintér Zsuzsanna; Hajja és Fiai (Phoenix Könyvek), Debrecen, 1993 Örök szerelem. Szonettkoszorú; ford. Boruzsné Jacsmenik Erika; Hajja és Fiai (Phoenix Könyvek), Debrecen, 1993 A hódító viking; Hajja és Fiai (Phoenix Könyvek), Debrecen, 1993 Farkasok Ura; ford. Vágó Tímea; Hajja és Fiai, Debrecen, 1994 Lázadó lélek; ford. Boruzsné Jacsmenik Erika; Hajja és Fiai (Hati Könyvek), Debrecen, 1994 Az ördög kedvese; ford. Vágó Tímea; Hajja és Fiai (Hati Könyvek), Debrecen, 1994 Szunnyadó parázs; ford. Végh Péter; Hajja és Fiai, Debrecen, 1995 Csillag a sötét égen; ford. Tapodi Rika; Harlequin, Budapest, 1996 (Júlia) Mindent a szerelemért; ford. Csontos Pál, Makray Réka; Hajja és Fiai, Debrecen, 1996 A szökevény; ford. Szaffkó Péter; Hajja és Fiai, Debrecen, 1996 A fogoly; ford. Vágó Tímea; Hajja és Fiai, Debrecen, 1997 Szerelem és viszály; ford. Prácser Hajnalka; Hajja és Fiai, Debrecen, 1998 New Orleans-i éjszakák; Hajja és Fiai, Debrecen, 1998 Az ellenség; Hajja és Fiai, Debrecen, 1998 A lázadó; ford. Fekete Annamária; Hajja és Fiai, Debrecen, 1998 Rózsák között; ford. Kozsup István; Hajja és Fiai, Debrecen, 1998 A holnap dicsősége; ford. Fekete Annamária; Hajja és Fiai, Debrecen, 1998 Távoli menedékhely; ford. Bakay Dóra; Harlequin, Budapest, 1998 (Bianca) A tűz hercegnője; ford. Vágó Tímea; Hajja és Fiai, Debrecen, 1999 Trópusi éjszakák; ford. Prácser Hajnalka; Hajja és Fiai, Debrecen, 1999 A boszorkány; ford. Szaffkó Péter; Hajja és Fiai, Debrecen, 2000 Haláli pasi; Hajja és Fiai, Debrecen, 2000 Ondine; ford. Vágó Tímea; Hajja és Fiai, Debrecen, 2000 Hódító az éjszakából; Hajja és Fiai, Debrecen, 2001 Eljő a reggel; ford. Szaffkó Péter; Hajja és Fiai, Debrecen, 2001 Derengő hajnal; ford. Jászberényi István; Hajja és Fiai, Debrecen, 2002 Halálos sorozat; ford. Lukács Lászlóné; Hajja és Fiai, Debrecen, 2002 Diadal; ford. Lukács Lászlóné; Hajja és Fiai, Debrecen, 2002 Kék ég, sötét éj; ford. Jászberényi István; Hajja és Fiai, Debrecen, 2004 Jó szerencsét!; ford. Várnai Péter; Harlequin, Budapest, 2004 (Arany széphistória) Halál a táncparketten; ford. Hanny Norbert; Harlequin, Budapest, 2005 (A New York Times sikerszerzője) Hollywoodi románc; ford. Kovács Erzsébet; General Press, Budapest, 2007 (Romantikus regények) Házaspárbaj / Förgeteg; ford. Várnai Péter; Harlequin, Budapest, 2008 (A New York Times sikerszerzője) Rajzold le holtan!; ford. Várnai Péter; Harlequin, Budapest, 2008 (A New York Times sikerszerzője. Krimi) Az álarcos; ford. Várnai Péter; Harlequin, Budapest, 2009 (Arany széphistória) Elcsábítva; ford. Szabó Júlia; Harlequin, Budapest, 2010 (Arany széphistória) Örök szerelmem; ford. Várnai Péter; Harlequin, Budapest, 2010 (Júlia különszám) Veszélyes éden; ford. Várnai Péter; Harlequin, Budapest, 2010 (Romana különszám) A vakmerő; ford. Szabó Júlia; Harlequin, Budapest, 2010 (Arany széphistória) Kölcsönzött angyal; ford. Várnai Péter; Harlequin, Budapest, 2010 (Romana különszám) A holnap dicsősége; ford. Fekete Annamária; Hajja és Fiai, Debrecen, 2012

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Amerikai írók Kategória:Amerikai nők Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek