A Mór–Pusztavám-vasútvonal 12 km hosszú, egyvágányú, nem villamosított vasútvonal az Észak-Dunántúlon. Menetrendi jelzése 5b. Nyomvonalán részben kerékpárút épült.

Története

A vasútvonal szén szállítására épült. Az első szakasza a Zacskó és Tsa. Móri Kőszénbánya Rt. iparvágányaként épült ki 1936-ban Mór állomás és a vállalat szénosztályozója (Zacskó-rakodó) között, felváltva az addigi gőzvontatású kisvasutat. Ezt az iparvágányt előbb az A aknáig, majd 1946-ban a B és C aknáig meghosszabbították. Pusztavámra 1948-ban ért el a vasút. Két évig csak áruforgalomra használták, majd 1950-ben személyforgalomra is alkalmassá tették. A menetrend szerinti személyszállítás napi három vonatpárral 1950. december 1-jén indult meg. Tervben volt a vonal folytatása és összekötése a szintén akkoriban épült, 1950. szeptember 1-jén átadott , azonban ez nem valósult meg.

1967. július 1-jével Árkipuszta megállóhely megszűnt, helyette megnyílt Mór-Újtelep megállóhely. A személyforgalom 1974. október 1-jével szűnt meg az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció miatt, a teherforgalma azonban még évtizedekig megmaradt a szénbányák kiszolgálására. Visszaesését a rendszerváltás után a bányászat leépülése hozta. A pályában károk keletkeztek: bányászati tevékenység miatt a felszín is mozgásba került, ami vágánykivetődést okozott. A lecsökkent teherforgalom miatt nem volt szándék a pálya helyreállítására, ezért az napjainkban járhatatlan. Az utolsó tehervonat 2002-ben közlekedett a vonalon.

A vonal vágányanyaga 48 kg/m-es sínekből áll, hevederes illesztéssel B jelű vasbetonaljakon. Hivatalosan engedélyezett sebessége 10 km/h, tengelyterhelése 20 tonna. Az több helyen elbontott szintbeni közúti kereszteződések közül három helyszínt biztosított fénysorompó. Legtovább a 81-es főút útátjárójánál található maradt meg. Pusztavám állomásépülete áll, viszont lepusztult állapotú. A vágányok az elbontott útkereszteződéseket leszámítva a legtöbb helyen még megvannak.

A vonal vége a Pusztavám vasútállomás után, néhány száz méternyire található Pusztavámi Fűrészüzemnél volt.https://mormost.hu/2019/12/31/regota-nem-utaznak-rajta-mor-pusztavam-vasut-2-resz-banyaszteleptol-pusztavamig-kepekkel/

Jegyzetek

További információk

Mór-Pusztavám vasútvonal A vonal a vasutallomasok.hu-n A vonal adatai a Takt-ban Volt egyszer, ilyen most: Mór-Pusztavám vasútvonal, 1.rész – KÉPEKKEL (mormost.hu, 2019. dec. 28.) Régóta nem utaznak rajta: Mór-Pusztavám vasút 2. rész: Bányászteleptől Pusztavámig – KÉPEKKEL (mormost.hu, 2019. dec. 31.)

További irodalom Lovas Gyula: A székesfehérvári Pályafenntartási Főnökség története In: Vasúthistória Évkönyv 1994 Polonyi Viktor: Elveszett vasútvonalak Közép- és Nyugat-Dunántúl, Rochlitz Bt., Tata, 2024,

Kapcsolódó szócikkek Bodajk–Balinka-vasútvonal Magyarországi vasútvonalak listája

Kategória:Térképvázlatot nem tartalmazó lapok Kategória:Magyarország vasútvonalai Kategória:Mór