Az Alejandro Lady Gaga amerikai énekesnő dala a The Fame Monster (2009) című harmadik középlemezéről (EP), amely a The Fame (2008) című debütáló stúdióalbumának újrakiadása. A Gaga és RedOne által írt és készített dal 2010. április 20-án jelent meg az EP harmadik kislemezeként. Az Interscope Records a Dance in the Dark című számot szánta az EP harmadik kislemezének, miután az Alejandro kezdetben csak korlátozottan került sugárzásra, de Gaga ragaszkodott az utóbbihoz. Zeneileg egy közepes tempójú szintipop dal, Europop és latin pop stílusjegyekkel, amely Vittorio Monti olasz zeneszerző Csárdás című hegedűdarabjának egy részletével indul. A dalt Gaga férfiaktól való félelme ihlette, és arról szól, hogy búcsút int latin-amerikai szerelmeinek, Alejandrónak, Robertónak és Fernandónak.
Egyes kritikusok dicsérték a szám fülbemászó voltát és a produkciót, míg mások azt kifogásolták, hogy nem túl eredeti, főleg az ABBA és az Ace of Base popzenekarok hatása miatt. A retrospektív kritikák a dalt Gaga egyik legjobbjaként értékelték. Az album megjelenését követően a dal az Egyesült Királyságban és Magyarországon is felkerült a slágerlistákra. Kislemezként való megjelenésekor a cseh, finn, mexikói, venezuelai, lengyel, orosz és román slágerlisták élére került, az USA-ban, Ausztráliában, Kanadában és Svédországban pedig a Top 5-be. Egy 2017-es folyóiratban, amely a fülbemászó zeneszámok dallamainak szerkezeti mintáit vizsgálta, az Amerikai Pszichológiai Társaság az Alejandrót a világ egyik legfülbemászóbb dalának nevezte.
A hozzá tartozó videóklipet, amelyet Steven Klein divatfotós rendezett, Gaga meleg barátai és a meleg szerelem iránti rajongása ihlette. A videóban férfi katonákkal táncol egy kabaréban. Néhány jelenetben Gaga apácaként jelenik meg, egy ágyon fekszik, és leereszt a torkán egy rózsafüzért. Az ágyon egy félmeztelen férfi is látható, aki géppisztolyt tart az egyik kezében. A kritikusok dicsérték a videó ötletét és sötét természetét, és az 1980-as évek popművészeinek munkáihoz hasonlították. A Katolikus Liga bírálta, hogy Gaga vallási szimbólumokat használt benne. A visszatekintő kritikusok a videóklip témái közül kiemelték a BDSM-et, az antifasizmust, a szexuális erőszakot és a vallást. Gaga előadta a dalt az American Idol kilencedik évadában, valamint az évek során számos koncertturnéján és rezidencia show-ján.
Háttér és kiadás Lady Gaga és RedOne írta és készítette az Alejandro című dalt; ők dolgoztak a hangszerelésen és a háttérvokálokon is. RedOne egyedül végezte a hangszerelést, a programozást és a felvételi folyamatot, a hangmérnöki munkában pedig Eelco Bakkerrel dolgozott együtt. A dalt Robert Orton keverte és Gene Grimaldi maszterelte. Johnny Severin végezte a hangvágást. Az Alejandro felvételei az amszterdami FC Walvisch stúdióban készültek.
Az Interscope Records a Dance in the Dark című dalt tervezte kiadni harmadik kislemezként a The Fame Monster (2009) című középlemezről (EP) – Gaga debütáló stúdióalbumának, a The Fame (2008) újrakiadásáról. Gaga saját választása, az Alejandro kezdetben gyenge rádiós lejátszást kapott, és nem tartották életképes választásnak. Gaga és kiadója közötti vitát követően az Alejandrót választották harmadik kislemezként. Saját Twitterén keresztül tett üzenetével egyértelműsítette a helyzetet: „Az Alejandro megy a rádióban. Basszus, annyira jól hangzik, megcsináltuk, kis szörnyecskék.” A kislemez hivatalosan 2010. április 20-án került a rádiókhoz az Egyesült Államokban. A Fuse TV-vel készített interjú során Gaga arról beszélt, hogy az Alejandrót a férfiaktól való félelme ihlette. Az NME szerint Gaga vágyik volt szeretőinek szeretetére, de elutasítja őket, mert fél az elköteleződéstől és az elhagyástól.
Kompozíció Az Alejandro egy szintipop dal, amit a Billboard úgy jellemez, mint egy „tomboló, dübörgő Europop számot”. Az Alejandro az olasz zeneszerző, Vittorio Monti Csárdás című hegedűdarabjának egy részletével kezdődik, majd pedig Gaga elkeseredett hangon az alábbit mondja: „I know that we are young, and I know that you may love me/But I just can’t be with you like this anymore, Alejandro.” („Tudom, hogy fiatalok vagyunk és tudom, hogy talán szeretsz engem/De nem tudok tovább így együtt lenni veled, Alejandro.”) A Cambridge University Press által kiadott folyóiratban, amely Gaga „zenei intertextusait” elemzi a The Fame Monster című lemezen, a szerzők, Lori Burns, Alyssa Woods és Marc Lafrance úgy írták le a hangját ebben a szakaszban, hogy „tömörített és megszűrt, hogy távoli, de mégis célirányos hatást keltsen”. A szám ezt követően vált az europop stílusra jellemző ütemekre. Gaga problémásnak írja le a kapcsolatát, és tudatja szerelmével, hogy döntést kell hoznia: „You know that I love you, boy/Hot like Mexico, rejoice!/At this point I've got to choose/Nothing to lose.” („Tudod hogy szeretlek, fiú/Forrón, mint Mexikó, hát élvezd!/Ezen a ponton választanom kell/Nincs mit veszítenem.”) A dal végére mindhárom férfinak – Alejandro, Fernando és Roberto – kiadja az útját, és végleg szakít velük.
A Sony/ATV Music Publishing által a Musicnotes.com oldalon közzétett kotta szerint a dal egyenletes 99-es percenkénti leütésszámmal rendelkezik, b-mollban íródott. Gaga hangterjedelme F#3-től G4-ig terjed. A szám a versszakokban a Hm-D-F#m-Hm-D-F#m akkordmenetet követi. Az Alejandrót az Ace of Base és az ABBA, különösen az utóbbi 1975-ös Fernando című dala inspirálta. Burns, Woods és Lafrance úgy vélték, hogy a meleg közösségen belül népszerű Fernando című dalra való hivatkozással Gaga a kirekesztett kisebbségek jogainak szószólójaként azonosítja magát. Ezt erősíti a latin popdalok hatása a refrénben, különösen Shakira Whenever, Wherever és Madonna La Isla Bonita című dala, amelyek kereskedelmi sikert arattak az LMBTQ közösségben. Összehasonlítva a dalt az Ace of Base Don’t Turn Around dalával – amely egy férfi szeretője által elhagyott nő történetét meséli el – Burns, Woods és Lafrance hozzátette, hogy az Alejandro megváltoztatja ezt a koncepciót, ahol Gaga kezdeményezi a szakítást. Mint ilyen, a dal Gaga elkötelezettségét mutatja a feminizmus és a „felszabadító” előadóművészet iránt. Eve Barlow a Vulture-tól dicsérte Gaga szókimondó feminizmusát a dalban, amit a „don’t want to kiss, don’t want to touch/Just smoke my cigarette and hush” „(nem akarok csókolózni, nem akarok érintkezni/Csak elszívom a cigarettámat és elhallgatok)” szöveg példáz.
A European Journal of Media Studies című folyóiratban Anne Kustritz azt írta, hogy az Alejandro megmutatta, hogy Gaga „véget nem érő szemiotikai játékot” alkalmaz. Úgy érezte, hogy az Alejandro, Roberto és Fernando nevek, a „Mexikó” szó és a rövid spanyol szöveg megerősíti, hogy a dal Latin-Amerikában játszódik, vagy Gaga szeretője latin-amerikai. Kustritz úgy vélte, hogy ezeken az eseteken túl a dal nem sokat mond Mexikóról, Latin-Amerikáról vagy a kultúrák közötti kapcsolatokról. Kustritz megzavarodott attól, hogy a dalban állandóan változik a nézőpont az „én”-ről „te” és „ő”-re, Kustritz megjegyezte, hogy bizonyos mondatok bevezetik a témákat, de nem építik tovább őket, és „csupán megjelennek, mint részeges lírai bolondos kitöltések. Úgy tűnik, hogy a szavakat nem azért helyezték el az Alejandróban, mert jelentést közvetítenek, hanem azért, ahogyan hangzanak.”
Kritikai fogadtatás és elismerések Az Alejandro korai kritikai fogadtatása vegyes volt. A dalt nyárbarát számnak (BBC), „buja dicshimnusznak egy szerelemhez, amely 'forró, mint Mexikó'” (MTV News), „ragyogóan fülbemászónak, megtévesztően egyszerűnek és csodálatosan melankolikusnak” (MusicOMH), valamint könnyűvérűnek (NME és Los Angeles Times) nevezték. Robert Copsey, a Digital Spy munkatársa dicsérte a szám dallamait, „rendkívül fülbemászónak”, a szöveget pedig „sóvárgónak” nevezte. Vegyes kritikában Jon Blistein az L Magazine-tól azt írta, hogy az Alejandro és a Monster, egy másik szám a The Fame Monsterről, „félig-meddig tisztességes klub/pop dalok a maguk nemében – és sokkal jobban szervezettek, mint a Bad Romance –, de nem tűnnek teljes gondolatoknak”.
A kritikákban gyakran szerepeltek összehasonlítások más művészekkel, különösen az ABBA és az Ace of Base munkásságával. A Slant Magazine és a Rolling Stone véleménye szerint a dal elragadóan tisztelgett az ABBA előtt. Az AllMusic és a Pitchfork kritikusai egy ABBA-dal modernizált változataként jellemezték. Az ötből ötcsillagos értékelésben Copsey felismerte a hasonlóságokat a La Isla Bonita és az Ace of Base dalaival, de úgy érezte, hogy Gaga „a saját utánozhatatlan csavarját is hozzáadta”. A dalt a Don’t Turn Aroundhoz és a Fernandóhoz hasonlítva Lindsey Fortier a Billboardtól hozzátette: „A dal végére Alejandro, Fernando és Roberto nem az egyetlenek, akiket elküldtek – a hallgató közvetlenül mögöttük táncol ki”. Mathieu Deflem szociológus elutasította a dalt érő kritikákat, mint „ABBA-koppintást”, mivel szerinte a szintén svéd RedOne szándékosan utalt az együttesre. A dal egyéb összehasonlításai között szerepelt Madonna 1987-es Who’s That Girl című kislemeze" és a refrénben Shakira is.
Néhány vélemény negatív volt. Sarah Hajibagheri a The Times-tól „fájdalmas latinos siránkozásnak [és] egy Eurovíziós selejtnek” minősítette a dalt. James Reed a The Boston Globe-tól úgy kritizálta, hogy „egy langyos dance szám”, ahol feleslegesen ismételgeti a dal címét. Nathan Pensky a PopMatters-től úgy érezte, hogy ez „egy olyan dal, amely valójában a semmiből áll, és még csak nem is fáradozik azzal, hogy az ürességében gyönyörködjön”. Elismerve a fülbemászósságát, Pensky úgy vélte, hogy egy egyszerű popdal elkészítése nem volt elég, különösen, ha figyelembe vesszük Gaga többi dalának – a Bad Romance-nek és a Telephone-nak – a minőségét.
A dalt utólag az NME, a The Guardian, a Belfast Telegraph, a Rolling Stone, a Billboard és a Vulture is Gaga legjobbjai közé sorolta. A The Guardian „Gaga egyik legmaradandóbb kislemezének”, a Vulture pedig az egyik legfülbemászóbb popdalának tartotta. A Belfast Telegraph elismerően emelte ki „a megmagyarázhatatlanul európai hangzást” a beszélt szövegben és „a refrén gyilkos hűvösségét”. A Billboard szerint: „Az izzasztó, dübörgő produkció Gaga egyik legegyszerűbb, leghatásosabb hookja alatt fokozódik fel.” A dal 10 éves évfordulóján Mike Wass, az Idolator munkatársa megdicsérte, hogy a dal még mindig „ugyanolyan merészen és addiktívan szól, mint akkoriban”, és arra a következtetésre jutott, hogy „az Alejandro minden eleme tökéletesen összeáll, hogy dance-pop gyönyört hozzon létre”.
Az Alejandro elnyerte az International Dance Music Awards díját A legjobb pop dance számért és a BMI Pop Awardot az év legtöbbet játszott daláért. A dalt jelölték Az év nemzetközi dalának járó Gaygalan-díjra és Az év külföldi dalának járó Rockbjörnen-díjra. Egy 2017-es folyóiratban, amely a fülbemászó zeneszámok dallamainak szerkezeti mintáit vizsgálta, az Amerikai Pszichológiai Társaság az Alejandrót a világ nyolcadik legfülbemászóbb dalának nevezte.
Kereskedelmi teljesítmény