bélyeg|III. Ahmed szultán 1724. október 10-én fogadja a francia nagykövetet (van Mour festménye) A díván jelentése törökül tanács, gyülekezés, elsősorban pedig államtanács. A szultáni szerájban ülésező államtanácsnak vagy birodalmi tanácsnak tagjai voltak a vezírek, hadbírók és miniszterek. A díván elnöke a nagyvezír volt. Dívánjuk, vagyis tanácsuk volt még a helytartó pasáknak, a kapudán pasának és a janicsár agáknak is.

Típusai afak díváni, szó szerint láb, vagyis álló tanács, főleg háborúk idejében, galaba díván, a sokaság tanácskozása, közgyűlés, hász díván, amelyen csakis az előkelők, vagyis a miniszterek vettek részt, díváni humájun, császári tanácskozás, vagyis a padisah elnöklete alatt folyó titkos tanács, díváni hárb, haditanács díváni kálemi, az a hivatalos helyiség, ahol a nagyvezír rendeletei készülnek, díván durmak, tanácsot állni, vagyis tanács előtt megjelenni. Főleg alantasabb hivatalnokokra, szolgákra alkalmazták, akik mellükön összetett kézzel hallgatják meg azok parancsait.

A tanácsterem neve díván háne, háború idejében esetleg sátor is lehetett.

A díván szó mai modernebb értelme: törvényszék, ítélőszék. Díván afendiszi, a tanács efendije, az a hivatalnok, aki titkári minőségben akár a miniszterek, akár a kerületi kormányzók (váli) mellett működik.

Kapcsolódó szócikk Szultáni szeráj Török porta

Kategória:Oszmán társadalom Kategória:Török szavak és kifejezések