bélyegkép|jobbra|350px|Pannonia legfontosabb városai és a pannoniai limes Pannonia a Római Birodalom egyik provinciája volt. Északról és keletről a Duna, nyugatról Noricum – kezdetben kelta királyság, majd római provincia – határolta, déli határa a Száva folyótól mintegy 30–50 kilométernyire délre húzódott. Nyugati határa a Borostyánkő út védelmi igénye miatt idővel nyugatabbra tolódott és így állandósult. Területe a mai Kelet-Ausztriát, Szlovákia Dévény-Pozsony környéki részét, Észak-Szlovéniát, valamint a Kárpát-medence délnyugati részét, azaz Magyarország nyugati felét (Dunántúl), Észak-Horvátországot, Észak-Szerbia egy részét (Macsói körzet és a Vajdaság szerémségi körzete), valamint Bosznia-Hercegovina északi sávját foglalta magába.
Története a kezdetektől a provincia feladásáig A rómaiak előtti lakosság
A 727-ben ismeretlen szerző által írt Liber Historiae Francorum című legenda szerint Trója elestét követően (időszámításunk előtt 2300 körül) 12 000 Priam és Antenor által vezetett trójai Pannoniába költözött és ott Sicambria nevű várost épített.
A területre az i. e. 4. századtól kelta hódítók érkeztek, korábbról konkrét népeket nem ismerünk, csak régészeti kultúrákat. A dákok az i. e. 50-es években Erdély felől előrenyomulva először a szkordiszkuszokat győzték le, majd i. e. 50 körül a Patissos (Tisza)IV. / IIb. Középeurópai kelták folyó mellett lefolyt véres ütközetben a boiokat és tauriszkuszokat. Ettől kezdve a Dunántúl bizonyos területei dák befolyás alatt álltak, Burebista halála után (i. e. 44) királysága szétesett, a dák fennhatóság megszűnt. Az illírek és pannonok a Szávától délre eső területeken éltek, tőle északra különböző kelta törzsek, akik megérték a római foglalást.
Az i. e. 1. századig a rómaiak nem nagyon foglalkoztak Pannoniával, „a pannonok földjével”. A római szerzők barbárnak, civilizálatlannak írják le a vidéket. Pannonia pontos földrajzi képét illetően is rengeteget tévedtek, a területet övező érdektelenség miatt. Például úgy képzelték, hogy a Duna egyik ága az Adriai-tengerbe, a másik a Fekete-tengerbe ömlik („bifurgatios”). Csak az i. e. 1. századra kezdett Pannonia a rómaiak számára is fontossá válni, a térségbe irányuló fokozódó kereskedelmi tevékenységük következtében. Pannonia ugyanis szárazföldi hidat képzett a Balkán és Itália között, illetve itt húzódott az ókor egyik fontos kereskedelmi útvonala, a borostyánút.
Pannonia tartomány meghódítása több részletben történt, i. e. 35 és i. sz. 49 között. Először, i. e. 35-14 között csak a Balatontól nyugatra lévő területeket foglalták el római csapatok, stratégiai megfontolásból, mivel itt húzódott a borostyánút. Augustus uralkodása alatt, i. e. 14-9 között került sor a Dráva-Száva közén élő kelta-pannon törzsek (szkordiszkuszok, breukok, amantinok) leigázására északon a Dráva, keleten a Duna vonaláig.
Az újonnan szerzett területekre Illyricum provincia részeként tekintettek a rómaiak. I. sz. 6-9 között zajlott le a pannon-dalmata lázadás, amelyet Augustus mostohafia, a későbbi Tiberius császár vert le. Ezt követően, i. sz. 10-ben az eddig meghódított pannon-kelta területen Illyricum Inferior néven önálló provinciát alakítottak ki.
A területen jelentős római hadsereg állomásozott a germán törzsek újkeletű fenyegetése miatt, akik ekkoriban költöztek Maroboduus vezetésével a markomannok és kvádok Boihaemum-ba, a Duna-vidékre, a mai Nyugat-Szlovákia területére. A rómaiak első hadjáratukat i. sz. 9-ben indították ellenük. Ám Augustus germaniai ambícióit a teutoburgi vereség derékba törte, így a római légiók visszahúzódtak a pannon területre. 30 körül jelentek meg a szarmaták a Duna-Tisza közén, így szükségessé vált a keleti határrész megerősítése is. A Dunántúl keleti részét 46-49 között szerezték meg a rómaiak, Claudius uralma alatt. A megnövelt területű provincia nevét Illyricum Inferior helyett ekkor hivatalosan is Pannoniára változtatták.
Pannonia külső tartomány volt, ezért császári helytartó (legati augusti propraetor) irányítása alatt állt. Fővárosa Carnuntum (ma Bad Deutsch-Altenburg) volt. Pannonia területén három légiónyi helyőrség állomásozott. Ez a tény, illetve az Itáliához való közelsége igen fontos szerepet rótt a provinciára. Először a 68-69-es polgárháború idején mutatkozott császárállító tényezőnek a provincia helyőrsége, ugyanis ők segítették hatalomra a Flavius-dinasztia első uralkodóját, Vespasianust.
Az 1. század végére konszolidálódott a római fennhatóság a területen. Domitianus császárságának idején fejeződött be a pannoniai védelmi vonal, a limes építése – válaszul a sorozatos germán betörésekre. A limes a tartomány északi és keleti határán, a Duna vonalában húzódott.
A provincia irányítói nem törekedtek gyors romanizációra. A katonai telepektől és hadi utaktól távolabb eső helyeken a rómaiak jelenléte a 2. századig alig volt észlelhető. Sokáig megmaradt a régi törzsi szervezet. A Duna vonalát őrző légiók és útbiztosító alakulatok állományát javarészt szintén a helybeli lakosság szolgáltatta.
Pannonia területén több fontos kereskedelmi és hadi út húzódott, ezek közül a legismertebb a Földközi-tenger medencéjét a Balti-tengerrel összekötő borostyánút.
A kettéosztott Pannonia – első virágkor thumb|200px|Traianus határmódosítása Kr. u. 106-ban 300px|thumb|A markomannok elleni pannoniai háború ábrázolása a római Marcus Aurelius-oszlopon. Traianus császár idején, 106-ban a tartományt kétfelé osztották. Pannonia Inferior (Alsó-Pannónia) székhelye Aquincum lett, míg Pannonia Superior (Felső-Pannónia) székhelye Carnuntum maradt. A két terület határvonala Nagy Károly korában a Rába (Narrabo) folyó volt.
Traianus császár innen vezette a daciai hadjáratot is Decebal ellen, jelentős sikerrel. Dacia meghódítása után (107) szarmaták betelepültek a jazigok mellé a Duna-Tisza közére. A 2. század folyamán a szarmaták betörtek a provincia területére is, ám Hadrianus sikeresen visszaverte a támadásukat.
Hadrianus és Antoninus Pius császárok uralma alatt, a 2. század első felében élte Pannonia (Inferior és Superior) az első virágkorát. Gazdasági, demográfiai és infrastrukturális fejlődés jellemzi a korszakot. A katonaság fokozott jelenléte elősegítette a romanizálódás folyamatát, elterjedt a római államvallás, a római császárkultusz, a latin nyelv és írás, a latin szokások. Több villa, municipium és colonia létesült a korszakban.
A terület a birodalom védőbástyájának szerepét látta el, különösebb gazdasági és kulturális jelentősége nem volt. A két provincia lakosságának nagy része katonáskodással foglalkozott. Volt időszak, amikor 4 légió is állomásozott a területen.
A germán-szarmata támadások kora
A 2. század második felétől az északi határon megtelepedett germán törzsek és a kelet felől fenyegető szarmaták egyre nagyobb fenyegetést jelentettek a pannoniai területre és a Római Birodalomra nézve. A birodalom keleti határán is nőtt a pártus fenyegetés, és 161-ben háború robbant ki: a Pártus Birodalom elfoglalta Armeniát és Syriát – kereskedelmi jelentőségük miatt. Marcus Aureliusnak 166-ra sikerült legyőznie a pártusokat, ám ehhez több tartományból, így például Pannoniából is ki kellett vonnia több cohorsot.
A pillanatnyilag védtelenné váló pannoniai területeket 166-ban elözönlötték a germán törzsek. A germánok betörésének az is oka volt, hogy az északi germán törzsterületeken a vandálok, gótok, burgundok („szabad germánok”) mozgolódásai délebbre hajtották a többi germán törzset, így a markomannok, kvádok, hermundurok, naristák bebocsátást kértek a provinciákba, ám ezt megtagadták tőlük. A megtagadás után e germán törzsek átkeltek a Dunán és erőszakos földfoglalásokba kezdtek, illetve elfoglalták Brigetio légiótáborát, felgyújtották Aquincumot és feldúlták a Duna-vidék településeit. Elözönlötték a két Pannoniát, az Alpok vidékét és 171-ben már Aquileiát fenyegették.
A római ellentámadás 172-ben indult, Marcus Aurelius császár személyesen vezette a hadjáratot. A markomannokhoz és kvádokhoz időközben csatlakoztak a longobárdok és vandálok is, illetve a szarmaták elözönlötték Dacia területét. 174-75-re sikerült visszaszorítani a germánokat a Duna túlsó partjára, illetve sikerült kiverni a szarmatákat Daciából, 180-ra pedig sikerült teljes vereséget mérni a barbárokra, ám a háborút már Commodus (180-193), Marcus Aurelius fia fejezte be.
A rómaiak komoly békefeltételeket szabtak: a legyőzött törzsek kötelesek voltak kiüríteni a Duna bal parti sávját, itt római erődök épültek. A hadifoglyokból colonusok lettek, s feltöltötték velük a markomann háborúkban és a 167-69-es pestisjárványban megcsappant pannoniai lakosságot. A háború komoly pusztítást végzett a tartományokban, ám azok a háború után fokozatosan újjáéledtek. Commodus majdnem másfél évtizedes uralma alatt javítómunkálatok, kisebb építkezések, katonai építkezések történtek, s – hála a betelepített hadifoglyoknak – demográfiai növekedés is történt.
Második virágkor bélyegkép|balra|Septimius Severus a pannoniai légióknak köszönhette uralmát bélyegkép|jobbra|250px|Carnuntum romjai (ma Petronell, Ausztria) Commodus meggyilkolása (192. december 31.) után a markomann háborúk egyik idős hőse, a pannoniai Helvetius Pertinax lett a császár, ám három hónappal később őt is meggyilkolták. Pertinax halála után négy császárt választottak: a praetorianusok Didius Iulianust, a pannoniai légiók Septimius Severust, a britanniaiak Clodius Albinust, a syriai légiók pedig Pescennius Nigert. Severus, aki legközelebb tartózkodott Rómához, Pertinax bosszúállójaként elsőként vonult be csapataival a fővárosba, s leszámolt a császár gyilkosaival, köztük Didius Iulianusszal is. Severus ezután megegyezett Clodius Albinusszal, s minden erejével Pescennius Niger ellen fordult, akit 195-ben Issosnál sikeresen legyőzött. 197-ben Lugdunumnál vereséget mért a másik usurpatorra, Albinusra is, így vetélytárs nélkül maradva Septimius Severus lett a Római Birodalom új császára (193-211).
A Severus-kor alatt Pannonia és a pannoniai légiók kiemelt figyelemben részesültek, mivel ők segítették hatalomra Septimius Severust. Komoly építkezések kezdődtek a provincia területén, több település municipiumi rangot kapott és Aquincum colonia lett. Ekkoriban jelentős gazdasági prosperitás tapasztalható, keleti kereskedők (szír, zsidó) betelepüléséről is tudunk. Ez volt Pannonia második virágkora. Caracalla idején határmódosítás történt: 216-ban Brigetiót és területét (a légiótáborral együtt) Pannonia Inferiorhoz csatolták, így mindkét pannoniai tartományban két légió állomásozott. Caracalla idején kisebb határvillongások is zajlottak a trák getae törzsekkel. 235-ben meggyilkolták Severus Alexandert, s ezzel kihalt a Severus-dinasztia.
Katonacsászárok kora Mivel a lakosság militarizálódott, a pannoniaiak különösen nagy súlyt képviseltek a 235-284 közötti véres fél évszázad, a katonacsászárok korának trónviszályaiban. Az itteni légiók Septimius Severus után is többször emeltek trónra vagy buktattak meg császárokat. Ez a korszak volt a birodalom történetének egyik legmélyebb pontja: belpolitikai és gazdasági válság volt, illetve barbár betörések gyengítették a határokat – többek között a pannoniai határokat is. A 3. század második felére tehető a gótok keleti-nyugati terjeszkedése is, melynek során megszállták Daciát, és így azt a rómaiaknak fel kellett adniuk 271-ben, ezzel megszüntetve Pannonia keleti ütközőzónáját.
A dominatus kora bélyegkép|jobbra|300px|A négy részre osztott Pannonia