Nicolas Lapierre (Thonon-les-Bains, 1984. április 2. –) francia autóversenyző, sportigazgató. Négyszeres Le Mans-i 24 órás verseny LMP2-es kategória győztes.

Pályafutása 180px|jobbra|bélyegkép|Az Oreca csapatában a 2009-es Le Mans-i 24 órás versenyen 1993-ban gokartozással kezdte autóversenyzői karrierjét. 2000 és 2002 között Formula Renault sorozatokban versenyzett. 2004-ben harmadik lett a Formula 3 Euroseriesben.

Részt vett az A1 Grand Prix első szezonjában, ahol Alexandre Prémat társaként megnyerte Franciaországnak a bajnoki címet. Premat hét, míg Nicolas hat futamot nyert meg a szezon alatt, és végzett az első helyen Svájc és az Egyesült Királyság csapata előtt.

Nicolas 2005 és 2007 között a GP2 szériában versenyzett. Első évében a tizenegyedik-, 2006-ban pedig a kilencedik helyen zárta az évet. 2007-ben két győzelmet szerzett és a tizenkettedik helyet szerezte meg az összesítésben.

2007-ben és 2009-ben rajthoz állt a Le Mans-i 24 órás autóversenyen. Első versenyén tizenhatodikként ért célba, a 2009-es futamon pedig ötödik lett.

A 2010-es szezonban ismét az Oreca-Matmutnál versenyzett, ezúttal egy Peugeot 908 HDi FAP-t vezetve. Második lett a Le Mans-széria versenyzői bajnokságában, miután pole-ból nyert Algarve-ban. Le Mans-ban Oliver Panis és Loïc Duval társaként vasárnap reggelig küzdött a dobogós helyekért, amikor is egy jelentős olajtűz miatt a csapat kiesett.

2012-ben a Toyota gyári pilótája lett az újonnan megalakult FIA World Endurance Championship (WEC) programjuk részeként, ahol ő és Alexander Wurz a Toyota TS030 Hybrid #7-es autójában kaptak helyet. Motorhiba miatt kénytelenek voltak feladni a 2012-es Le Mans-i 24 órást, de így is az összetett bajnokság 3. helyét szerezték meg, mivel São Paulóban, Fujiban és Sanghajban is diadalmaskodni tudtak.

2013-ban Wurz-cal és a japán Nakadzsima Kazukival együtt maradt a WEC-ben. A szezon az első felében kihívásokkal telinek bizonyult. Az autó Spa-ban megállt, és két versenyre sem sem nevezték be az egységet. Azonban a japán győzelem és egy második hely Kínában visszahozta a csapatot a negyedik helyre a tabellán. 2014 volt Lapierre utolsó szezonja a Toyotánál. A WEC-szezon első négy versenyén Anthony Davidson és Sébastien Buemi mellett indult. Silverstone-ban és Spa-ban elért erős eredmények, vagyis két győzelem, míg Le Mans-ban elért összetett 3. pozíció a tabella 6. helyére volt elég. Lapierre az USA forduló és egy 3. hely után távozott a gárdától, majd a japán gyártó a szezon felét a továbbiakban két pilótával csinálta végig.

2015-ben visszalépett az LMP2-es kategóriába, és a WEC három versenyén vett részt a KCMG-vel Richard Bradley és Matthew Howson mellett, Nick Tandy helyett, aki a Porsche-val kapcsolatos kötelezettségei miatt hiányzott. Mindhárom futamát a dobogón végzett az osztályban, amit egy Le Mans-i kategóriagyőzelem kiemelt. Ugyanebben az évben a TDS Racing által szervizelt Thiriet csapatnak versenyzett az európai Le Mans-széria (ELMS) utolsó fordulójában, amelyet megnyert. Végül a túraautó-világbajnokság (WTCC) utolsó négy versenyén is rajthoz állt a Lada tagjaként.

A 2016-os kiírásban az LMP2-es Signatech Alpine-nál ment a WEC-ben, ahol egy Le Mans-i kategóriasiker mellett domináns teljesítménnyel az LMP2-es osztály bajnoka lett Gustavo Menezes és Stéphane Richelmi partnereként. A 2017-es WEC-évadra is maradt az Alpine tagja, viszont korábbi csapata, a Toyota visszahívta a Spa-i és a Le Mans-i versenyekre. Miután visszatért Alpine-hoz, öt egymást követő dobogós helyezést ért el, és futamot nyert Austinban.

230px|right|bélyeg|Lapierre és az Alpine autója a 2018-as brit versenyen. A 2018–2019-es WEC „szuperszezonra” Lapierre teljes munkaidőben visszatért az Alpine-hoz, partnere André Negrão és Pierre Thiriet lett. A trió a kampány során végig a mezőny legerősebb triójának bizonyult, hiszen az LMP2-es bajnoki cím felé vezető nyolc futam mindegyikében a dobogón végeztek. Abban a szezonban (mivel két Le Mans-i 24 órást is rendeztek) mindkét győzelmüket Le Mans-ban aratták. 2018-ban Alpine "megörökölte" a győzelmet, miután utólag kizárták az előttük célba ért, orosz G-Drive Racing alakulatát, míg a 2019-es futamon biztos szereplés után nyerték meg, így Lapierre immár négyszeres osztálygyőztes lett Le Mans-ban. A 2019–2020-as WEC-szezonban, 2020 végén a svájci licenszű Cool Racing / CLX Motorsport cégcsoport tagja lett, mint új csapatfőnök és résztulajdonos, az egyik alapító, Alexandre Coigny mellett. Érdekesség, hogy a CLX Motorsport névben, az "L" – Lapierre-t jelent.

2021-ben lépett be a WEC új csúcskategóriájának számító Hypercar osztályába az Alpine-nal Matthieu Vaxivière és André Negrão mellett. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) külön engedélyével indították az Alpine A480-ast, amely valójában még a korábbi LMP1-es szabályrendszer szerint épült, és amely korábban a Rebellion Racing R13-asa volt. Abban az évben, amikor az egyetlen valódi Hypercar-gárda, a Toyota dominált, mind a hat futamon a dobogón végeztek. A francia csapat erős teljesítménnyel tért vissza a 2022-es szezon szezonnyitóján, megnyerve a sebringi lerövidített versenyt. A 2022-es Le Mans-i 24 órásra az FIA visszafogta az Alpine csapatát, hogy kedvezzenek a modernebb Hypercar-oknak. A csapat Monzában nagyon közel került ismét a győzelemhez, de végül kikaptak a #8-as Toyotától.

Mivel a korábbi LMP1-es gépek használatát 2023-ban végleg betiltották, az Alpine visszatért az LMP2-be, Lapierre pedig távozott a WEC-ből és az ELMS LMP2 Pro-Am osztályára összpontosított a Cool Racinggel. Alexandre Coigny és a Peugeot gyári tartalékpilótája, Malthe Jakobsen mellett két Pro-Am-győzelmet könyvelhettek el Spa-ban és Algarve-ban. A trió ugyanebben az alosztályban is részt vett Le Mans-ban is, ahol másodikak lettek a rangsorban.

2024-re az Alpine Endurance Team befejezte a gyári A424-es modell építését és tesztprogramját, így visszatértek az élkategóriába, mint gyártó. Vaxivière és Mick Schumacher mellett vezette a #36-os rajtszámú autót.

2024. október 2-án, 40 éves korában azonnali hatállyal bejelentette visszavonulását a 2024-es WEC-szezon befejezése előtt, így a szezonzárón, Bahreinben már Charles Milesi ült be a helyére. A 2024-es Fuji 6 órás volt az utolsó versenye, ahol a dobogós 3. helyet érte el a gárda. Ezt követően a Cool Racing csapatában betöltött szerepére összpontosított, amely véglegesen is átvette a CLX Motorsport nevet. Két nappal később kinevezték az Alpine sportigazgatójává is 2025-re, a csapatfőnök, Philippe Sinault közvetlen irányítása mellett. Fő feladata a versenyzők és a csapattagok, mérnökök közötti kommunikáció segítése lett.

Eredményei Teljes GP2-es eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Helyezés Pont 2005 Arden International SMRFEANi SMRSPRKi ESPFEA11 ESPSPR9 MONFEAKi EURFEA12 EURSPRKi FRAFEA3 FRASPR5 GBRFEA10 GBRSPRKi GERFEA9 GERSPR7 HUNFEA12 HUNSPR6 TURFEAKi TURSPR13 ITAFEA4 ITASPRKi BELFEAKi BELSPR23 BHRFEA6 BHRSPR20 11. 21 2006 Arden International VALFEA4 VALSPR3 SMRFEA3 SMRSPR7 EURFEA5 EURSPR2 ESPFEAKi ESPSPRKi MONFEAKi GBRFEA GBRSPR FRAFEA FRASPR GERFEA20 GERSPR7 HUNFEAKi HUNSPRKi TURFEA14 TURSPR6 ITAFEA6 ITASPR4 9. 32 2007 DAMS BHRFEA7 BHRSPR1 ESPFEAKi ESPSPRNi MONFEAKi FRAFEA8 FRASPRKi GBRFEAKi GBRSPRNi EURFEA9 EURSPRKi HUNFEAKi HUNSPR14 TURFEA15 TURSPRKi ITAFEA10 ITASPR17 BELFEA1 BELSPR21 VALFEAKi VALSPR21 12. 23

Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör 2007 Team Oreca Stéphane Ortelli Soheil Ayari Saleen S7-R GT1 318 16. 9. 2009 Team Oreca-Matmut AIM Olivier Panis Soheil Ayari Oreca 01-AIM LMP1 370 5. 5. 2010 Team Oreca-Matmut Olivier Panis Loïc Duval Peugeot 908 HDi FAP LMP1 373 Kiesett Kiesett 2011 Team Oreca-Matmut Olivier Panis Loïc Duval Peugeot 908 HDi FAP LMP1 339 5. 5. 2012 Toyota Racing Nakadzsima Kazuki Alexander Wurz Toyota TS030 Hybrid LMP1 134 Kiesett Kiesett 2013 Toyota Racing Nakadzsima Kazuki Alexander Wurz Toyota TS030 Hybrid LMP1 341 4. 4. 2014 Toyota Racing Anthony Davidson Sébastien Buemi Toyota TS040 Hybrid LMP1-H 374 3. 3. 2015 KCMG Matthew Howson Richard Bradley Oreca 05-Nissan LMP2 358 9. 1. 2016 Signatech Alpine Gustavo Menezes Stéphane Richelmi Toyota TS050 Hybrid LMP2 357 5. 1. 2017 Toyota Gazoo Racing José María López Yuji Kunimoto Toyota TS050 Hybrid LMP1 160 Kiesett Kiesett 2018 Signatech Alpine Mamut André Negrão Pierre Thiriet Alpine A470-Gibson LMP2 367 5. 1. 2019 Signatech Alpine Matmut André Negrão Pierre Thiriet Alpine A470-Gibson LMP2 368 6. 1. 2020 Cool Racing Alexandre Coigny Antonin Borga Oreca 07-Gibson LMP2 365 12. 8. 2021 Alpine Elf Mamut André Negrão Matthieu Vaxivière Alpine A480-Gibson Hypercar 367 3. 3. 2022 Alpine Elf Team André Negrão Matthieu Vaxivière Alpine A480-Gibson Hypercar 362 23. 5. 2023 Cool Racing Alexandre Coigny Malthe Jakobsen Oreca 07-Gibson LMP2 317 23. 12. LMP2 Pro-Am 2. 2024 Alpine Endurance Team Mick Schumacher Matthieu Vaxivière Alpine A424 Hypercar 88 Kiesett Kiesett

Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Helyezés Pont 2012 Toyota Racing LMP1 Toyota TS030 Hybrid Toyota 3.4 L V8 (Hybrid) SEB SPA LMS SIL SÃO BHR FUJ SHA 3. 96 2013 Toyota Racing LMP1 Toyota TS030 Hybrid Toyota 3.4 L V8 (Hybrid) SIL SPA LMS SÃO COA FUJ SHA BHR 4. 69,5 2014 Toyota Racing LMP1 Toyota TS040 Hybrid Toyota 3.4 L V8 (Hybrid) SIL SPA LMS COA FUJ SHA BHR SÃO 6. 96 2015 KCMG LMP2 Oreca 05 Nissan VK45DE 4.5 L V8 SIL SPA LMS NÜR COA FUJ SHA BHR 5. 84 2016 Signatech-Alpine LMP2 Alpine A460 Nissan VK45DE 4.5 L V8 SIL SPA LMS NÜR MEX COA FUJ SHA BHR 1. 199 2017 Signatech Alpine Matmut LMP2 Alpine A470 Gibson GK428 4.2 L V8 SIL NÜR MEX COA FUJ SHA BHR 6. 121 Toyota Gazoo Racing LMP1 Toyota TS050 Hybrid Toyota 2.4 L Turbo V6 SPA LMS 2018–19 Signatech Alpine Matmut LMP2 Alpine A470 Gibson GK428 4.2 L V8 SPA LMS SIL FUJ SHA SEB SPA LMS 1. 181 2019–20 Cool Racing LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8SILFUJ SHA BHR COA SPA LMS BHR 9. 103 2021 Alpine Elf Matmut Hypercar Alpine A480 Gibson GL458 4.5 L V8 SPA ALG MNZ LMS BHR BHR 3. 128 2022 Alpine Elf Team Hypercar Alpine A480 Gibson GL458 4.5 L V8 SEB SPA LMS MNZ FUJ BHR 2. 144 2024 Alpine Endurance Team Hypercar Alpine A424 Alpine 3.4 L Turbo V6 QAT IMO SPA LMS SÃO COA FUJ BHR 23. 18

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlapja DriverDB honlapja

Kategória:Francia autóversenyzők Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek