A 2010-es Bardzragujn Humb az örmény labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 19. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 8 csapat részvételével 2010. március 27-én indult, és 2010. november 14-én ért véget. A bajnokságot a címvédő Pjunik csapata nyerte az ezüstérmes Bananc, és a bronzérmes Ulisz előtt. Ez volt a klub 13. örmény bajnoki címe ünnepelte.
Az élvonaltól a pénzügyi nehézségek miatt visszalépő Kilikia búcsúzott, helyét a másodosztály bajnoka, az Ararat vette át.
A gólkirályi címen a bajnokcsapat két játékosa, a brazil származású örmény állampolgár Marcos Pizzelli és Gevorg Gazarjan osztozott 16-16 találattal, az Év Játékosá-nak járó díjat szintén egy Pjunik-játékos, a védekező középpályás Karlen Mkrtcsjan nyerte el.
A bajnokság rendszere A bajnokság tavaszi-őszi lebonyolításban zajlott, mely során a csapatok körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal négyszer játszott: kétszer pályaválasztóként, kétszer pedig vendégként.
A bajnokság végső sorrendjét a 28 forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület volt.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozták meg: a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma
A bajnokság győztese lett a 2010-es örmény bajnok. A szabályok értelmében az utolsó helyezett csapat esett volna ki a másodosztályba, azonban ezt a Kilikia visszalépését követően nem vették figyelembe, így tényleges kieső nem volt.
Változások a 2009-es szezonhoz képest A 8. helyezett Ararat kiesett, helyét a másodosztály bajnoka, az Impulsz foglalta el.
Részt vevő csapatok
Csapat Székhely Stadion 2009 Bananc Jereván Hanrapetakan Stadion 4. Gandzaszar Kapan Gandzaszar Stadion 5. Impulsz Jereván Dilidzsan városi stadion 1. (II. o.) Kilikia Jereván Hrazdan Stadion 7. Mika Jereván Mika Stadion 2. Pjunik Jereván Hanrapetakan Stadion 1. Sirak Gjumri Gjumri városi stadion 6. Ulisz Jereván Hrazdan Stadion 3.
Végeredmény
|rowspan="2" style="background-color: #fafafa;"|
Eredmények Az 1–14. forduló eredményei
A 15–28. forduló eredményei
A góllövőlista élmezőnye Forrás: ffa.am .
16 gólos Marcos Pizzelli (Pjunik) Gevorg Gazarjan (Pjunik)
12 gólos Eduardo Du Bala (Bananc)
10 gólos Ednei (Mika)
9 gólos Szamvel Melkonjan (Bananc) Mkrtics Nalbandjan (Sirak)
Nemzetközikupa-szereplés Eredmények Csapat Kupa Forduló Ellenfél 1. mérk. 2. mérk. Össz. PjunikBajnokok Ligája 2. selejtezőkör Partizan 1–3 0–1 1–4 MikaEurópa-liga 2. selejtezőkör Rabotnicski 0–1 0–0 0–1 BanancEurópa-liga 1. selejtezőkör Anórthoszi 0–3 0–1 0–4 UliszEurópa-liga 1. selejtezőkör Bné Jehuda 0–0 0–1 0–1 Megjegyzés: Az eredmények minden esetben az örmény labdarúgócsapatok szemszögéből értendőek, a dőlttel írt mérkőzéseket pályaválasztóként játszották.
UEFA-együttható A nemzeti labdarúgó-bajnokságok UEFA-együtthatóját az örmény csapatok Bajnokok Ligája-, és Európa-liga-eredményeiből számítják ki. Örményország a 2010–11-es bajnoki évben 0,250 pontot szerzett, ezzel a 49. helyen zárt.A 2010–11-es szezon nemzeti labdarúgó-bajnokságokra vonatkoztatott együtthatói uefa.com (elérés: 2011. május 14.)
Csapat Bónusz Pont Átlag Pjunik 0 0 2 0 0 0 0,000 0,000 Mika 0 1 1 0 0 0 0,000 0,500 Bananc 0 0 2 0 0 0 0,000 0,000 Ulisz 0 1 1 0 0 0 0,000 0,500 Összesen 0 2 6 0 0 0 0,000 1,000 0,250
Jegyzetek
További információk Hivatalos oldal , , Eredmények és tabella a Soccerwayen Eredmények és tabella az rsssf.com-on
Örmény 1 Kategória:Örmény labdarúgó-bajnokságok