Paul di Resta (Uphall, 1986. április 16. –) brit autóversenyző, a DTM 2010-es bajnoka, 2011-től 2013-ig a Sahara Force India Formula–1-es csapat versenyzője.

Pályafutása 170px|balra|bélyegkép|2007-ben a német túraautó-bajnokság egy futamán Pályafutását gokartozással kezdte. 1994 és 2001 között különböző gokart bajnokságokban szerepelt.

2003-ban és 2004-ben a brit Formula Renault sorozatban versenyzett. Első évében a hetedik, míg a második szezonjában a harmadik helyen végzett. 2006-ban megnyerte a Formula–3 Euroseries bajnokságot, továbbá győzött a Masters of Formula–3 viadalon.

DTM 2007-től a német túraautó-bajnokságban versenyzett. A 2007-es szezonban legjobb újoncként az ötödik helyen végzett. 2008-ban két versenyen lett első és további ötször volt dobogós. Végül a második helyen zárta az évet, négy pont hátrányban a bajnok Timo Scheider mögött. 2009-ben egy győzelemmel és két dobogós helyezéssel a harmadik helyen zárt az összetett értékelésben. 2010-ben továbbra is a DTM-ben szerepelt, ahol sikerült megnyernie a bajnokságot.

Formula–1

2010 thumb|Di Resta tesztelés közben a 2010-es maláj nagydíjon.

Di Resta a Formula–1-es Force India csapat tesztpilótája lett, több nagydíj pénteki szabadedzésén is részt vett.

2011 thumb|Di Resta a 2011-es kanadai nagydíjon.

2011. január 26-án a Force India bejelentette, hogy 2011-ben Adrian Sutil mellett Paul di Resta versenyez a csapatban. Első két világbajnoki futamát a pontszerző 10. helyen fejezte be. Kínában sikerült először a Q3-ba bejutnia, de végül csak a 11. helyen ért célba, majd Törökországban egy bokszhiba miatt kiállni kényszerült a versenyből. Spanyolországban és Monacóban a 12. helyen végzett. Kanadában ütközött Nick Heidfelddel és boxutca-áthajtásos büntetést kapott, majd a 67. körben összetörte autóját. A következő három futamon sem sikerült pontot szereznie. A magyar nagydíjon a hetedik helyen ért célba és 6 pontot szerzett nagyszerű teljesítményével. A következő futamon nem sikerült neki a pontszerzés, mivel a 11. helyen ért célba. Olaszországban a nyolcadik, majd Szingapúrban a hatodik helyen intették le, és ezzel újabb fontos pontokat szerzett. Az utolsó 5 futamból 3 futamon is sikerült neki a pontszerzés.

Di Resta a szezon a 13. helyen zárta 27 megszerzett ponttal. Csapattársa, a német Adrian Sutil 42 pontot szerezve a 9. helyen végzett a világbajnokságban.

2012 thumb|Di Resta a 2012-es bahreini nagydíjon.

2011. december 16-án bejelentették, hogy marad a Force Indiánál, de új csapattársa lesz Nico Hülkenberg személyében. A szezon első versenyén Ausztráliában a tizedik helyen ért célba, mivel az utolsó körben megelőzte Jean-Éric Vergnet és Nico Rosberget. A maláj nagydíjon a tizennegyedik helyre kvalifikálta magát az időmérőn és a versenyen a hetedik helyen ért célba. Kínában tizenkettedik lett. Bahreinben a Q3-ba kvalifikálta magát annak ellenére, hogy a Force India kihagyta a második szabadedzést, mivel előtte az embereikre támadtak bahreini merénylők. A versenyen két kiállásos taktikával a hatodik helyen ért célba. Spanyolországban a tizennegyedik helyen intették le, így nem sikerült pontot szereznie. A szingapúri nagydíjat remek versenyzéssel eddigi karrierje legjobb Formula–1-es eredményét produkálva a 4. helyen zárta. Az abu-dzabi nagydíjon a 39. körben belekeveredett egy négyes karambolba, amiből szerencsésen jött ki és végül a 9. helyen zárta a nagydíjat.

2013 Szezon előtt thumb|Paul Di Resta a 2013-as autójában. A szezonrajt előtt nyilatkozatában elmondta, hogy nagy nyomást helyez saját magára, ugyanis fontos lesz, hogy idén jobb teljesítményt érjen el, mint az elmúlt szezonban. Másik nyilatkozatában kifejtette, hogy őszintén meglepődött, amikor kiderült, hogy ismét Adrian Sutil lesz a csapattársa.

Ausztrál nagydíj Az idény első futamának, az ausztrál nagydíjnak a időmérő kvalifikációs edzése gyorsan száradó nedves pályán zajlott le, de így is a 9. helyről startolhatott, mindössze 1,898 másodperccel lemaradva az első helyezett Sebastian Vettel idejétől. A versenyen kiegyensúlyozott teljesítménnyel végül a 8. helyen végzett közvetlenül csapattársa mögött.

Maláj nagydíj A második futamon, a maláj nagydíjon a meghibásodott kerékanyák miatt a 22. körben fel kellett adnia a versenyt.

2017 A 2017-ben a Williams csapat tartalékpilótája volt. A magyar nagydíjon Felipe Massa a szabadedzések során rosszullétre panaszkodott, betegsége miatt nem tudta vállalni a nagydíjon való részvételt, így Paul di Resta kapta meg a lehetőséget, hogy részt vegyen a Hungaroringen megrendezett időmérő edzésen és a futamon. Az időmérő edzésen a 19. helyen végzett.

Eredményei Teljes Brit Formula Renault eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2003Eurotek Motorsport SNE18 SNE222 BRH6 THR13 SIL13 ROCKi CRO110 CRO29 DON16 DON29 7. 233 Team JVA SNE6 BRH18 BRH26 DON119 DON26 OUL11 OUL22 2004 Manor Motorsport THR13 THR2Ki BRH17 BRH24 SIL12 SIL2Ki OUL19 OUL25 THR14 THR2Ki CRO12 CRO26 KNO11 KNO23 BRH11 BRH21 SNE14 SNE25 DON15 DON21 3. 415

Teljes Formula–3 Euroseries eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2005 Manor Motorsport HOC1Ki HOC217 PAU114 PAU2Ni SPA1 SPA25 MON18 MON26 OSC14 OSC24 NOR13 NOR28 NÜR123 NÜR2Ki ZAN114 ZAN25 LAU1Ki LAU2 HOC1Ki <span style="color:white;">HOC2 10. 32 2006 ASM Formule 3 HOC13 HOC2Ki LAU12 LAU23 OSC11 OSC214 BRH11 BRH25 NOR11 NOR218 NÜR12 NÜR213 ZAN11 ZAN214 CAT110 CAT26 BUG11 BUG26 HOC1Ki HOC26 1. 86

Teljes DTM eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2007 Persson Motorsport HOC15 OSC2 LAU2 BRHKi NOR15 MUG3 ZAN14 NÜR6 CAT3 HOC28 5. 32 2008 HWA Team HOC113 OSC4 MUG2 LAU1 NOR5 ZAN7 NÜR2 BRH2 CAT1 BUG2 HOC22 2. 71 2009 HWA Team HOC15 LAU4 NOR7 ZAN6 OSC4 NÜRKi BRH1 CAT7 DIJ2 HOC23 3. 45 2010 HWA Team HOC14 VAL5 LAU2 NOR10 NÜR2 ZAN2 BRH1 OSC1 HOC21 ADR9 SHA2 1. 71 2014 HWA Team HOC14 OSC4 HUN18 NOR15 MSCKi SPL18 NÜR4 LAUKi ZANKi HOC4 15. 36 2015 HWA AG HOC13 HOC222 LAU114 LAU215 NOR1Ki NOR26 ZAN1Ki ZAN214 SPL13 SPL29 MSC114 MSC215 OSC113 OSC26 NÜR112 NÜR22 HOC14 HOC24 8. 90 2016 Mercedes-Benz DTM Team HWA II HOC14 HOC21 SPL17 SPL215 LAU113 LAU221† NOR13 NOR24 ZAN115 ZAN28 MSC12 MSC220 NÜR16 NÜR2Ki HUN1Ki HUN213 HOC110 HOC23 5. 116 2017 Mercedes-AMG Motorsport HOC18 HOC26 LAU116 LAU213 HUN11 HUN26 NOR111 NOR26 MSC114 MSC2 ZAN17 ZAN2Ki NÜR12 NÜR22 SPL111 SPL29 HOC114 HOC216 11. 99 2018 Mercedes-AMG Motorsport REMUS HOC17 HOC29 LAU16 LAU24 HUN1 HUN2 NOR1 NOR2 ZAN1 ZAN2 BRH1 BRH2 MIS1 MIS2 NÜR1 NÜR2 SPL1 SPL2 HOC1 HOC2 3. 233 2019 R-Motorsport I HOC1 HOC2 ZOL1 ZOL2 MIS1 MIS2 NOR1 NOR2ASS1ASS2 BRH1 BRH2 LAU1 LAU2 NÜR1 NÜR2 HOC1 HOC2 16. 21 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette. * A szezon jelenleg is zajlik.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2010 Force India BHR AUSTp MALTp CHNTp ESPTp MON TUR CAN EURTp GBRTp GER HUNTp BEL ITATp SIN JPN KOR BRA UAE — — 2011 Force India AUS10 MAL10 CHN11 TURKi ESP12 MON12 CAN18† EUR14 GBR15 GER13 HUN7 BEL11 ITA8 SIN6 JPN12 KOR10 IND13 UAE9 BRA8 13. 27 2012 Force India AUS10 MAL7 CHN12 BHR6 ESP14 MON7 CAN11 EUR7 GBRKi GER11 HUN12 BEL10 ITA8 SIN4 JPN12 KOR12 IND12 UAE9 USA15 BRA19† 14. 46 2013 Force India AUS8 MALKi CHN8 BHR4 ESP7 MON9 CAN7 GBR9 GER11 HUN18† BELKi ITAKi SIN20† KORKi JPN11 IND8 UAE6 USA15 BRA11 12. 48 2017 Williams AUS CHN BHR RUS ESP MON CAN AZE AUT GBR HUNKi BEL ITA SIN MAL JPN USA MEX BRA UAE — 0 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.

Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör 2018 United Autosports Phil Hanson Filipe Albuquerque Ligier JS P217-Gibson LMP2 288 Kiesett Kiesett 2019 United Autosports Phil Hanson Filipe Albuquerque Ligier JS P217-Gibson LMP2 365 9. 4. 2020 United Autosports Phil Hanson Filipe Albuquerque Oreca 07-Gibson LMP2 370 5. 1. 2021 United Autosports Alex Lynn Wayne Boyd Oreca 07-Gibson LMP2 361 9. 4. 2023 Peugeot TotalEnergies Jean-Éric Vergne Mikkel Jensen Peugeot 9X8 Hypercar 330 8. 8. 2024 Peugeot TotalEnergies Loïc Duval Stoffel Vandoorne Peugeot 9X8 Hypercar

Teljes WeatherTech SportsCar Championship eredménysorozata Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 2018 United Autosports P Ligier JS P217 Gibson GK428 4.2 L V8 DAY SEB LBH MDO DET WGL MOS ELK LGA PET 27. 82 2024 United Autosports USA LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 V8 DAY SEB WGL MOS ELK IMS PET 11. 226

Teljes Ázsiai Le Mans-széria eredménysorozata Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 Helyezés Pont 2018–19 United Autosports LMP2 Ligier JS P2 Nissan VK45DE 4.5 L V8 SHA FUJ CHA SEP 1. 80 2022 United Autosports LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 DUB DUB ABU ABU HN‡ 0‡ 2023 United Autosports LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 DUB DUB ABU ABU 7. 36 ‡ Nem szerezhettek pontokat egy korábban megrendezett privát teszt miatt a Yas Marina Circuiten.

Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata

Év Csapat Osztály Autó Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2019–20 United Autosports LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 SIL FUJ SHA BHR COA SPA LMS BHR 2. 175 2021 United Autosports USA LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 SPA ALG MNZ LMS BHR BHR 16. 23 2022 United Autosports LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 SEB SPA LMS 11. 38 Peugeot TotalEnergies Hypercar Peugeot 9X8 Peugeot 2.6 L Turbo V6 MNZ FUJ BHR 10. 12 2023 Peugeot TotalEnergies Hypercar Peugeot 9X8 Peugeot 2.6 L Turbo V6 SEB ALG SPA LMS MNZ FUJ BHR 8. 51 2024 Peugeot TotalEnergies Hypercar Peugeot 9X8 Peugeot 2.6 L Turbo V6 QAT IMO SPA LMS SÃO COA FUJ BHR * * * A szezon jelenleg is zajlik.

Jegyzetek

Források

Paul di Resta hivatalos honlapja Profilja a driver database.com honlapon Paul di Resta a Formula1.com honlapon Paul di Resta az F1hirek.hu honlapon

Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit Formula–1-es versenyzők Kategória:Williams F1 Kategória:Force India