Az afroamerikai (vagy az Egyesült Államokban gyakrabban: afrikai amerikai; , korábban: Afro-American) kifejezés az Egyesült Államokban élő, de afrikai (főleg fekete-afrikai) származással rendelkező személyekre használatos. Ezen személyek nagy része az egykor Afrikából Észak-Amerikába hurcolt rabszolgák leszármazottai, és az eredeti definíció csak rájuk vonatkozott, de napjainkban már bevándorlókra vagy gyermekeikre is használják a kifejezést.
Az afroamerikaiak az Egyesült Államok harmadik legnagyobb etnikai csoportja a fehér amerikaiak és a latin-amerikaiak után. A legtöbb afroamerikai nyugat- és közép-afrikai felmenőkkel rendelkezik, de vannak, akiknek ősei között ezek mellett még európaiak és indiánok is találhatók.
Az afroamerikaiak története a 16. században kezdődött, amikor Nyugat-Afrikában afrikaiakat adtak el európai kereskedőknek, akik a tizenhárom gyarmat egyikébe hurcolták a megvásárolt rabszolgákat. Miután megérkeztek Észak-Amerikába, európai gyarmatosítókhoz kerültek, és ültetvényeken dolgoztak, főként délen. Azok, akiket ritka esetekben felszabadítottak rabszolgatartóik vagy elmenekültek, független településeket alapítottak. Miután az Egyesült Államokat megalapították 1783-ban, a fekete emberek nagy része továbbra is rabszolga maradt, főleg az ország déli részén, ahol több mint négymillió rabszolgát csak az 1865-ös polgárháború során szabadítottak fel. Ezt követően az afroamerikaiak állampolgárok lettek és szavazatjogot kaptak, de a fehér felsőbbrendűség elméletei miatt továbbra is másodrangú polgárokként kezelték őket. Ez a 20. század végén kezdett el változni: a törvényes szegregációt megszüntették, és a polgárjogi mozgalom is fejleményeket hozott. Ennek ellenére az afroamerikaiak elleni rasszizmus a 21. században is jelen van. 2008-ban Barack Obama lett az ország első afroamerikai elnöke. Mississippi formailag csak 2013 februárjában ratifikálta az amerikai alkotmánynak a rabszolgaság eltörléséről rendelkező kiegészítését, amelyet még 1865-ben fogadtak el.
Az afroamerikai kultúrának nagy befolyása volt világszerte, beleértve irodalomban, képzőművészetekben, az angol nyelvben, filozófiában, politikában, sportban és zenében is. A zenére akkora befolyása volt az afroamerikai közösségnek, hogy szinte minden, Amerikában gyökerező zenei stílus részben vagy egészben tőlük származik, úgymint a dzsessz, a gospel, a blues, a diszkó, a hiphop, az R&B, a soul és az amerikai rock is.
Történelmük
A gyarmatosítás idején A rabszolgaként behurcolt emberek többsége Közép- és Nyugat-Afrikából származott, akiket a rabszolga-kereskedők vagy elfogtak vagy megvásároltak nyugat-afrikai kereskedőktől. Ezt követően az európai rabszolga-kereskedők Észak-Amerikába szállították őket, ahol eladták őket árveréseken.
Az első afrikai rabszolgák Santo Domingón keresztül érkeztek meg a San Miguel de Gualdape gyarmatra (ez napjainkban a dél-karolinai Georgetown megye környéke), amelyet Lucas Vázquez de Ayllón spanyol felfedező alapított 1526-ban. A gyarmat nem maradt fenn sokáig, a gyarmatosítók közötti belső konfliktus alatt a rabszolgák fellázadtak és elmenekültek, indián közösségekbe próbáltak beilleszkedni. De Ayllón és a gyarmatosító spanyolok nagy része meghalt egy járvány következtében, a kolóniát elhagyták. A túlélő gyarmatosítók és a rabszolgák, akik nem menekültek el visszatértek Haiti szigetére.
Luisa de Abrego sevillai fekete szolga és Miguel Rodríguez fehér konkvisztádor 1565-ös házassága St. Augustine-ben az első keresztény házasság, amit a mai Egyesült Államok területén bejegyeztek. balra|bélyegkép|Rabszolgák dolgoznak a 17. századi Virginia területén Az első afrikai emberek, akik az angolok által gyarmatosított területekre érkeztek, „huszonvalamennyi négerek” voltak, akik Jamestownba érkeztek Hamptonon keresztül, 1619 augusztusában, szerződéses szolgaként. Ahogy egyre több virginiai gyarmatosító elkezdte életét veszteni a terület nehézkes körülményei miatt, egyre több afrikai embert hurcoltak be munkaerőként. bélyegkép|276px|Az első rabszolga-árverés Új-Amszterdamban, 1655-ben A szerződéssel rendelkező szolgák (akik nem csak fekete személyek voltak) akár hét évig is fizetés nélkül dolgoztak. Ezeknek a szolgáknak a státusza Virginiában és Marylandben nagyon hasonlított a rabszolgasághoz. Gyakran adták-vették, esetekben kölcsön is adták és testi fegyelmezéssel büntették őket. Rabszolgákkal ellentétben fel lettek szabadítva, mikor szolgálatuk ideje lejárt vagy fel lett vásárolva és gyermekeik nem örökölték meg státuszukat. Mikor szabadon lettek engedve, kaptak egy évnyi ellátmányt és szerszámot, illetve egy kisebb pénzösszeget is, hogy megkezdjék szabad életüket. Az afrikai szolgák termeszthették saját terméseiket és állataikat, hogy megvásárolják szabadságukat. Gyakran volt családjuk és házasságban éltek más afrikaiakkal, indiánokkal, illetve esetekben európai gyarmatosítókkal is.
Az 1640-es és 1650-es évekre több afrikai család is farmtulajdonos volt Jamestown környékén és sokak gazdagok is lettek, megvásárolva saját szolgáikat. 1640-ben a Virginiai Törvényszék elítélt egy néger férfit, John Punchot életfogytiglani szolgaságra, amiért elmenekült Hugh Gwyn farmjáról, ezzel Punch lett az első hivatalos rabszolga a brit gyarmatokon. balra|bélyegkép|275px|Egy 1769-es korabeli szórólap, ami „94 príma, egészséges néger” rabszolga árverését hirdeti Charlestonban (akkor: Charlestown) Spanyol Floridában megesett, hogy spanyolok maszkagí, krík vagy afrikai nőkkel házasodtak, akár szolgák vagy szabadok voltak és gyermekeik kevert rasszú meszticek vagy mulattok lettek. A spanyolok a georgiai gyarmatról próbáltak elcsábítani rabszolgákat, nekik szabadságot ígérve, azért cserébe, hogy katolikusok lesznek. II. Károly spanyol király királyi hirdetményt tett, amiben felszabadított minden rabszolgát, aki spanyol Floridába menekült és megkeresztelkedett. A legtöbben St. Augustine környékére érkeztek, de Pensacola területét is elérték. St. Augustine gyarmatának már 1683-ban is volt egy csak fekete férfiakból álló hadserege a terület védelmére.
A rasszon alapuló rabszolgarendszer nem alakult ki a 18. századig. A Holland Nyugat-indiai Társaság 1625-ben hozta be Észak-Amerikába a rabszolgaságot, tizenegy fekete rabszolga behurcolásával Új-Amszterdamba (napjainkban: New York). A gyarmat összes rabszolgáját felszabadították, mikor a hollandok feladták a területet az angoloknak.
Massachusetts volt az első angol gyarmat, ami törvényesen is bevezette a rabszolgaságot, 1641-ben. 1662-ben Virginia elfogadott egy javaslatot, ami szerint a rabszolga nők gyermekei anyjuk státuszát örökölték meg és nem apjukét. bélyegkép|253px|Egy újsághirdetés, ami tíz dollárt ajánl bárkinek, aki megtalálja és visszajuttatja tulajdonosának a feltüntetett rabszolgát. A rabszolgaság 1865-ös betiltásáig több mint 200 ezer ilyen hirdetés született (még az ország elnökei, George Washington és Thomas Jefferson is adtak ki ilyen újságcikkeket) 1699-ben Virginia elrendelte az összes szabad fekete ember deportálását, ezzel lényegében bejelentve, hogy minden néger, aki a területen marad rabszolgának számít. 1670-ben a gyarmati gyűlés elfogadott egy törvényjavaslatot, ami megtiltotta szabad és megkeresztelt feketéknek, hogy keresztényeket (ebben az értelemben: fehér európaiakat) vásároljanak, de azt nem, hogy embereket tulajdonoljanak „saját nemzetükből.”
Ugyan nem volt cél a rabszolgaság betiltása, spanyol Louisiana területén elfogadtak egy törvényt coartación néven, ami megadta a lehetőséget rabszolgáknak, hogy megvásárolják saját és mások szabadságát is. Ugyan sok esetben ezeknek a szolgáknak nem volt elég pénze, több kormányrendelet is megadta a lehetőséget arra, hogy szabaddá legyenek.
1704-ben, Dél-Karolinában létrehozták az első rabszolga-őrségeket, amik fehér férfiakból álltak, akik biztosították, hogy a fekete rabszolgák ne menekültek el. A rabszolgatartók attól féltek, hogy a rabszolgák lázadásokat fognak szervezni, ezért létrehoztak állami milíciákat, hogy fegyelmezzék a rabszolgákat és már idő előtt megállítsanak bármilyen próbálkozást szökésekre vagy lázongásokra.
Az első afroamerikai gyülekezeteket 1800 előtt hozták létre, északi és déli államokban is. 1775-re a gyarmatok 20%-a afrikai származású volt, amivel az angol amerikaiak után a második legnagyobb etnikum lettek.
A függetlenségi háborútól a polgárháborúig
bélyegkép|230px|Crispus Attucks, az amerikai függetlenségi háború első halottja afroamerikai és amerikai indián származású volt Az 1770-es években, szabad és rabszolga afrikaiak is segítették a lázadó amerikaiakat a függetlenségi háború során azzal, hogy küzdöttek a britek ellen, de mindkét oldalon volt szerepük. Az amerikai patrióták legismertebb katonái közé tartozott James Armistead, Prince Whipple és Oliver Cromwell is. A háború után közel 15 ezer fekete lojalista elhagyta az országot a britekkel, ahol Angliába vagy más kolóniákra visszatérve szabad emberek lettek.
Spanyol Louisiana kormányzója, Bernardo de Gálvez az amerikai függetlenségi háború során szabad fekete férfiakat egy milíciába szervezett, hogy megvédjék New Orleans városát. Harcoltak az 1779-es ütközetben, mikor a spanyolok elfoglalták Baton Rouge-t. Gálvez ezek mellett két másik offenzívába is vezette őket, Mobile és Pensacola ellen. Ezek mellett rabszolgákat is toborzott, azt ígérve, hogy felszabadít bárkit, aki komolyan megsérül és a kisebb sérüléseket szerzőknek nagyon olcsóvá teszi szabadságuk megvásárlását. Az 1790-es években Francisco Luis Héctor kormányzó a helyi erődítmények védésére fekete férfiakat toborzott. Az, hogy katonaként szolgáltak, egyenlőbbé tette az egykor rabszolgaként dolgozó férfiakat a terület fehér lakosaival, fegyverviselési jogot és jobb fizetést adva nekik. Ennek ellenére ezek a lépések elidegenítették a rabszolgaként dolgozó feketéket a szabad feketéktől. balra|bélyegkép|222px|Frederick Douglass, abolicionista aktivista A rabszolgaság az amerikai alkotmány része volt, annak első cikkelyében, a háromötödös kompromisszum részeként. A Kongresszus az alkotmány miatt 1807-ig nem tudta törvénytelenné tenni a rabszolgák importálását. A Kongresszus 1793-ban és 1850-ben is elfogadott törvényjavaslatokat, amik garantálták, hogy rabszolgatartók újra elfoghassák rabszolgáikat, ha azok elmenekültek. Azok a rabszolgatartók, akik szolgáikat tulajdonként kezelték, szövetségi bűncselekménnyé tették az elmenekült rabszolgák segítését vagy elfogásuk akadályozását. A rabszolgaság, ami eddigre szinte csak afrikai származású emberekre vonatkozott, az egyik legfontosabb politikai téma volt az Egyesült Államokban. Ennek következtében több konfliktus és kompromisszum is született, mint a Missouri-kompromisszum, az 1850-es kompromisszum és a Dred Scott v. Sandford. bélyegkép|250px|Eyre Crowe Slaves Waiting for Sale – Richmond, Virginia című műve, amin eladásukra váró, új ruhákat viselő rabszolgák szerepelnek A polgárháború előtt nyolc elnök volt rabszolgatartó, amit akkor még védett az alkotmány. 1860-ra 3,5–4,4 millió rabszolga élt az országban, míg nagyjából 488–500 ezer szabad fekete ember. A szabad fekete emberek ellen ettől függetlenül jelen volt a diszkrimináció, amit törvényesen fenntartottak az ország sok államában. Ennek következtében többen is úgy döntöttek, hogy elhagyják az országot és Libériába költöznek. Libéria az Amerikai Gyarmatosító Szövetség gyarmataként született 1821-ben.
A rabszolgák nem csak nagy befektetésnek számítottak, az Egyesült Államok legértékesebb termékét is ők termelték: a gyapotot. Nem csak a Capitolium épületét építették fel, hanem a Fehér Házat és sok más fővárosi épületet is. balra|bélyegkép|300px|A kép, amin Gordon rabszolga szerepel, a rabszolgaság brutalitásának egyik legismertebb ábrázolása