Vívás

bélyegkép|jobbra|280px|Igor Turcsin (Oroszország) (balra) és Weston „Seth” Kelsey (USA) párbajtőrözők küzdelme a 2004-es athéni olimpián bélyegkép|280px|Küzdelem a páston (videó) A vívás technikai jellegű küzdősport. A küzdőtéren (páston) két versenyző vív egymással mérkőzést (asszót). A mérkőzés célja, hogy a versenyzők közül az egyik minél hamarabb elérje a megadott találatszámot (4, 5, 10, 15 találat, tus) vagy több találatot érjen el az adott idő lejártáig, mint ellenfele, így megnyerve az asszót.

50px Amikor két vívó összeméri erejét, mindkettőnek az a célja, hogy az ellenfél érvényes testfelületén szúrással, a kardvívásnál szúrással vagy vágással találatot érjen el. Párbajtőrnél az egész testfelületen érvényes szúrni. A harmadik fegyvernemben, tőrben pedig csak a törzs az érvényes találati felület, tehát végtagok nem. Ugyanakkor arra is törekednek, hogy az ellenfél ne érjen el találatot. Vitás esetekben a fennálló szabályok alapján egy- vagy négytagú ítélkező bizottság (zsűri) dönti el, hogy ki kapja az érvényes találatot. A zsűri érdek nélküli, semleges tagokból áll, és kötelessége, hogy a mérkőző feleknek egyenlő esélyeket, feltételeket biztosítson.

A mérkőzések formái balra|250px|bélyegkép|A terem falán látható a versenyzők eredményeit feltüntető táblázat A mérkőzéseket kieséses vagy körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le. Kieséses rendszer: A jelentkezőket párokba sorolják. A párok meghatározott számú mérkőzéseket vívnak egymással. A vesztesek kiesnek a további küzdelemből, a győzteseket ismét párokba sorolják (csörte). Így megy ez egészen addig, amíg az utolsó két pár marad hátra. Ezek győztesei döntik el a verseny első és második helyezését, míg a két vesztes a harmadik és negyedik helyezést. Ezen versenyformát ma már nem alkalmazzák. Körmérkőzéses rendszer: A versenyre jelentkezők közül, előzetesen csoportokat alakítanak ki, és ezen belül mindenki vív mindenkivel. Az elért győzelmek száma adja a helyezést. Egyenlő számú győzelem esetén a tusarány (adott tusok száma/kapott tusok száma) dönt. A csoport előre meghatározott számú helyezettjei továbbkerülnek, a többiek kiesnek. A továbbjutottakból újabb csoportokat alakítanak, akiknek körvívása után ismét továbbkerülők és kiesők keletkeznek. Így megy ez egészen addig, míg az utolsó 6–9 vívó marad meg (döntő), akiknek körvívása alakítja ki a végső eredményt. Ma már ezt sem alkalmazzák. Csoportverseny : Az egyéni versenyekhez hasonlóan csapatversenyeket is rendeznek. Ezeket is vagy körvívásos, vagy kieséses rendszerben bonyolítják le. Egy-egy csapat 3–6 tagból állhat, és az egyik csapat minden tagja mérkőzik a másik csapat minden tagjával. Háromtagú csapatoknál így 9, négytagú csapatoknál 16, öttagúaknál 25, hattagúaknál 36 mérkőzést vívnak a csapatok. A csapattagok által megnyert mérkőzések száma adja a csapatverseny eredményét. Négyes csapatoknál igen gyakori, hogy mindkét csapat egyenlő számú győzelmet arat. Ilyenkor az a csapat győz, amelynek tagjai kevesebb találatot kap. Ha mindkét csapat egyenlő számú találatot kap a mérkőzés döntetlennel ér véget. Ha az ilyen döntetlenül végződő mérkőzést döntésre kell vinni - például továbbkerülés, vagy az első hely eldöntése miatt, amit minden esetben el kell dönteni -, a csapatonként kijelölt 1-1 fő vív egyéni mérkőzést, és annak eredményét veszik át a csapatok. Kardvívásban: Mindkét csapat 3-3 vívója küzd meg egymással, összesen 9 mérkőzésben (mindenki vív az ellenfél csapat összes tagjával). Az első csörte 5 tusig tart (pl.: 4-5), majd mindkét csapat következő 1-1 tagja átveszi a stafétát, és folytatják a mérkőzést tíz tusig (pl.: 7-10). Majd újabb csere következik, addig folytatják a vívást, míg egyikük el nem éri a 15 találatot (pl.: 15-13). A találkozónak akkor van vége, ha már mindenki fölmérte az erejét az ellenfél csapat összes tagjával. Vagyis akkor, ha valamelyik csapat elérte a 45 találatot. Mindkét csapatnak lehetősége van 1-1 cserére.

A versenyek többségét világbajnoki rendszerben szervezik meg, azaz a vívókat az aktuális ranglista alapján csoportokba sorolják, majd a csoport küzdelmekből továbbjutók, bekerülnek az egyenes kieséses szakaszba (táblára) melyben 128, 64, 32,16, 8 vívó vesz részt, létszámtól függően. A versenyeket nemenként elkülönítve rendezik meg, azaz férfi és női versenyek vannak.

A nemzetközi versenyeken a zsűri és a bíró a parancsszavakat franciául adja ki.

Fegyvernemek Szakágak szerint megkülönböztetnek: kardvívást, tőrvívást és párbajtőrvívást. jobbra|250px |bélyegkép|Párbajtőrözők

Kardvívás:

A találatok adása vágással és szúrással egyaránt történhet, ezért ennek a fegyvernemnek a legnagyobb a variálhatósága, cselekménysora, ebből adódóan szellemisége. Dinamikus volta miatt a kívülálló számára talán a leglátványosabb. A találati felület deréktól felfelé érvényes; ez alatt mélyvágásnak minősül, amit a gép nem jelez. Az elmúlt néhány évben került bevezetésre a kibontakozó félben lévő női ága.

Tőrvívás

Az előző konvenció itt is érvényes; találati felület csak a törzs, amelyet csak szúrással lehet eltalálni. A fej és a karok érvénytelenek, ezt fehér lámpa jelzi, de ez a konvenciót nem szünteti meg; mindenképpen el kell dönteni, ki támadott. Ha a támadó szúrt érvénytelent, nincs találat, ha nem, akkor a védekező fél kapja a tust.

Párbajtőrvívás

Nem konvencionális fegyver; nem számít, melyik fél a támadó, amelyik előbb talál, az adta a tust. Az esélyek kiszámíthatatlansága a fegyver jellegéből adódóan itt a legnagyobb. Csak szúrni lehet, az egész test érvényes. Ha mindkét fél talál, kettős találatnak minősül.

Kard

Francia neve: sabre. A kardvívók fegyvere maximum 105 cm hosszú, ebből 88 cm lehet a rugalmas penge. Egy kard teljes tömege nem haladhatja meg az 500 g-ot. A kard a könnyűlovas harcos szablyájából alakult sport fegyverré a XIX. sz. végén. Jellemző a kardvívás magyar gyökereire, hogy a fegyvernem Nemzetközi Vívószövetség (FIE) által 1913-ban elfogadott alapvető versenyszabályait dr. Nagy Béla alkotta meg 1902-ben. A kard, ellentétben a tőrrel és párbajtőrrel, szúró és vágó fegyver is, azonban a találatokat jellemzően vágással adják. A kardvívásban az érvényes találati felület – a lovon ülő harcost modellezve – csípővonaltól felfelé a felsőtest, beleértve a karokat, illetve a fejet. A kard hasonlóan a tőrhöz konvencionális fegyver, azaz érvényes találatot csak támadásból, védés-visszavágásból vagy tempóvágásból lehet adni, kivétel, ha csak a védekezőnél jelez be a gép, akkor közbeszúrás néven övé a találat. Tekintettel a vágás találati lehetőségére, valamint a viszonylag nagy érvényes találati felületre, a három közül egyértelműen a kardvívás a legdinamikusabb fegyvernem, így a küzdelmek igen gyorsan zajlanak. A vívókard mai formáját olasz fejlesztés eredményeként a XIX.-XX. század fordulóján nyerte el, azóta csak az elektromos találatjelző bevezetése miatt módosítottak rajta kisebb mértékben. A kard rövidebb a szúró fegyvereknél, könnyebb a párbajtőrnél, ami a kardozó számára a vágáshoz és különösen a cselezéshez szükséges gyors penge mozgatást tesz lehetővé. A kard kosara a filmekből jól ismert módon D alakot formálva kunkorodik a markolat végén lévő gomboz, így védve a vívó fegyverfogó kezét a vágásoktól. A kardozó felszerelése abban is eltér a szúrófegyverektől, hogy a találatot a penge és a ruhába, valamint a sisakba szőtt fémszálak közti egyszerű érintkezés jelzi, tehát ellentétben a másik két fegyverrel, a kard végén nincs rugós hegy. A kardvívásban - a technikai nehézségek miatt - a három fegyvernemből utolsóként 1988-ban vezették be elektromos találatjelző gépet, addig egy vezető bíró és két-két oldal zsűri döntött a találatokról. A gép bevezetése ellenére a találatok korrekt megítélése a vezető bíró számára ma is bonyolult feladat, figyelemmel a kard konvenció szabályaira, valamint a küzdelem gyorsaságára.

Tőr

Francia neve: fleuret. A tőrözők fegyvere 110 cm hosszú, ebből 90 cm a rugalmas penge (a „mini”, azaz gyermek méretű pengénél ez kevesebb), melynek végén rugós érintkező található. Az érintkező minimális érzékenysége 500 g, azaz ekkora, vagy ennél nagyobb súlyra ad jelzést. Egy tőr teljes súlya maximum 500 g lehet. A tőr kosara kisebb, mint a párbajtőré, mivel csak a felsőtest a találati felület, a karok és a fej (sisak) kivételével. A markolat itt is csak egyféle lehet, de nem francia, hanem belga (ezt a formájáról "pisztolymarkolatnak" is hívják). A tőrözők is fémszálakkal átszőtt mellényt (lamét) viselnek, ez zárja az áramkört (mikor a tőr végén a gomb benyomódik), ha találatot kapnak – ilyenkor színes lámpa gyullad ki (piros vagy zöld). Ha érvénytelent szúr valaki, az ő oldalán lévő fehér lámpa villan fel (érvénytelen találatnak azt nevezzük, ha a támadó pengéje megcsúszik a védekező laméján, vagy ha érvénytelen felületre szúr). Ebben a vívónemben nincsen együttes találat, mivel különbséget tesznek támadó és védekező között. Tust adhat a támadó; ha a támadás nem talál vagy rövid, a közbetámadó; avagy aki egy tempóval megelőzi ellenfelét a találatban. A találatokat az 50-es évektől találatjelző géppel jelzik a magasabb osztályú versenyeken, azelőtt 5 tagú versenybíróság döntött. A találatjelző csupán a négy oldalzsűrit váltotta föl, a főzsűri dolga a támadó avagy a tempót adó megítélése. A pást 1,5-2 méter széles és 14 méter hosszú.

Párbajtőr

Francia neve: épée. A párbajtőr a tőrhöz hasonló méretű, ám annál nehezebb fegyver. Kosara, mivel az egész testfelület (beleértve a karokat és a fejet) is találati felület, nagyobb, mint a tőré. A penge végén szintén rugós vég található, ami 750 g-nál nagyobb nyomás esetén találatot jelez (a 750 g-ot még ki kell nyomnia a penge hegyének). Mivel nem kell elnyerni a „támadás jogát”, létezik együttes találat, amennyiben az 1/25 másodpercen belül történik. A találatokat már 1933-tól találatjelző géppel számolják, amelyet a budapesti Európa-bajnokságon használtak először. Ellentétben a karddal, ebben a fegyvernemben mi választhatjuk ki a markolat típusát. A két fő markolat a belga- és a francia típus.

Vívófelszerelések A vívófelszerelés alapvetően fehér színű, ami történelmi hagyományokra vezethető vissza. Régen ugyanis, mikor még nem voltak bevezetve az elektromos találatjelző gépek, a mérkőzések a tusok bevallása alapján zajlottak. A pengék végét korommal kenték be, mely találat esetén jól látható nyomot hagyott a fehér ruhán, megkönnyítve ezzel a találatok megítélését. A villanyvívás bevezetése óta ennek a módszernek a szerepe jelentéktelenné vált, ma már csak hagyománytiszteletből viselnek a vívók fehér ruhát.

jobbra|450px

1. Plasztron: a vívó „kabátja”

2. Kesztyű: a fegyvert tartó kezet védi

3. Vezeték: a tőrt/kardot/párbajtőrt, a lamét, esetleg a fejvédet a találatjelzővel összekapcsoló elektromos vezeték

4. Fegyver: itt két párbajtőr látható

5. Vívónadrág: vastag szövésű, térdig érő (térd alatt gumírozott), nadrágtartós nadrág, cipzárral)

6. Fejvéd: a sisak, amelynek „szakálla” a kard és tőrvívásbanTőrvívásban csak a szakáll alsó része fémszálas. fémszálas

7. Hónaljvéd: a mellvéd fölé veszik fel, védi a fegyvert tartó kar hónalját

A képen nem látható, egyéb felszerelések:

Lamé: a tőrözők és kardozók „mellénye”, amelyet a plasztron felett viselnek (fémszálas) Vívócipő: különleges, gömbölyített sarkú cipő Mellvédő: elsősorban a nők által használt védőfelszerelés

FIE jelzésű felszerelés