Andrej Nyikolajevics Kononov (Szentpétervár, 1906. október 27. – Leningrád, 1986. október 30.) orosz nyelvész, filológus, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.
Életútja és munkássága A leningrádi Keleti Intézetben fejezte be turkológiai tanulmányait 1930-ban. 1950-től a Leningrádi Állami Egyetem professzoraként oktatott, ezzel párhuzamosan a Keleti Intézet leningrádi szervezeti egységének munkatársa, 1961–1963-ban igazgatója volt.
Tudományos munkássága a török nyelvek általános nyelvészete és története terén volt jelentős. Összeállította a török nyelv addig legteljesebb áttekintést adó monográfiáját, valamint az üzbég irodalmi nyelv nyelvtanát. Behatóan foglalkozott a török nyelvek múltjával, több középkori nyelvemlék – így például a csagatáj Abúlgází Bahádur kán 17. századi, Sandzsara-i Tarákima (’A türkmének családfája’) című munkájának – közreadása és ismertetése fűződik a nevéhez. Turkológiai tudománytörténeti kutatásai is számottevőek, 1974-ben jelent meg szerkesztésében a világ turkológusainak életrajzi lexikona.
1974-től a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, de már 1973-tól a testület turkológiai szakosztályának vezetője volt. 1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, emellett tagja volt a Kőrösi Csoma Társaságnak és a Török Nyelvészeti Egyesületnek (Türk Dil Kurumu) is.
Főbb művei Грамматика турецкого языка, 1941 Грамматика современного турецкого литературного языка, 1956 «Родословная туркмена»: Сочинение Абу-л-Гази хана Хивинского, 1958 Грамматика современного узбекского литературного языка, 1960 Тюркская филология в СССР 1917–1967, 1968 История изучения тюркских языков в России: Дооктябрьский период, 1972
Források
(Téves születési és halálozási dátummal) Az Enciklopegyija Krugoszvet szócikke. Elérés: 2010. április 11.
További információk András Róna-Tas: Andrej Nikolaevič Kononov (1906–1986), In: Acta Orientalia Hungarica XLI, 1987. 321–322. o.
Kategória:Szovjet tudósok Kategória:Orosz nyelvészek Kategória:Orosz filológusok Kategória:Turkológusok Kategória:MTA-tagok Kategória:Lenin-renddel kitüntetettek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Orosz egyetemi, főiskolai oktatók