Hosszú-tavi menedékház (informálisan Rabló menedékház, szlovákul Zbojnícka chata) magashegyi menedékház a Magas-Tátrában, Szlovákiában.

Elhelyezkedése A Nagy-Tarpataki-völgy felső részében, a Hosszú-tó felett, 1960 m-es tengerszint feletti magasságban épült kicsiny magashegyi menedékház, amely mind turista, mind hegymászó szempontból központi helyen áll.

Története 1907-ben magyar erdészmérnök állíttatott itt egy vadászházat, majd kisebb javítások után 1910-ben átadta a turistaközönségnek.

Az eredetileg egy helyiségből álló, két ablakkal áttört lejtős tetővel és födetlen verandával ellátott házikó a zergevadászok részére készült. A turisták is használhatták mint kényszerszállást, sőt mint illemhelyet is. A nem lakályos ház falán egy lengyel felirat jelent meg: Trupiarnia (hullaház). Az államfordulatig a magyar kincstár tulajdonában volt, majd 1924-ben a csehszlovák állam a Csehszlovák Turista Klubnak (KČST) adta bérbe, s az épületet kibővítette. A ház ekkor még csak a nyári hónapokban volt nyitva a látogatók részére, annak ellenére, hogy a környékén a tavaszi hónapokban jó síterep volt. 1933. április 8-án egy héttagú csoport felment a házba, hogy lakhatóvá tegye a sízők részére. Éjszakára ketten maradtak: Dezider Palkovič és Peter Tomčik. A sok takaró ellenére az éjszaka nagyon fáztak, s Peter Tomčik megállapította, „itt fönt csak rablók lakhatnak”. Rövidesen egy felirattal lepte meg a társaságot Zamkovszky István. Szénnel egy kartonra a következőket írta: „Zbojnícka chata” (Rabló-menedékház), és a bejárat fölé helyezte a táblát. Másnap a völgy aljában a Zerge menedékháznál is elhelyezett egy táblát a „Zbojnícka chata KČST” (a Csehszlovák Turista Klub Rabló-menedékháza) felirattal. A klub elnöksége eleinte ellenszenvvel fogadta az elnevezést, mondván: ez rontja a látogatottságot, de végül elfogadták, hiszen a Nagy-Tarpataki-völgyben több földrajzi név viseli a „rabló” elnevezést.

Az 1924-es bővítéssel alakult ki a mai turistaház, amelyet 1984-től tataroztak. 1986. november 8-án nyitották meg újra a turisták előtt. 1998. június 15-én tűzvész pusztította el. A menedékház jelenlegi tulajdonosa, a Slovenské Karpaty vállalat az 1999. év végére újjáépítette a tűzvészt megelőző formájában.

Szálláshelyek bélyegkép|jobbra|250px|A Hosszú-tavi menedékház

Turistaszállás "B" kategória. Közös hálótermében 16 ágy, de szükség esetén 35 vendéget is befogad. Egész évben nyitva.

Megközelítése Ótátrafüredről vagy a zöld Fájl:Szlak zielony.svg jelzésen (50 p), vagy siklóvasúttal a Tarajkára, innen a piros jelzésen Fájl:Szlak czerwony.svg (Magisztrála), amíg azt a kék 18px jelzés keresztezi. Ezen tovább a menedékházig. A Tarajkáról 3 óra.

Túravidéke A Közép-oromtól a Nagyszalóki-csúcsig a Nagy-Tarpataki-völgyet körülvevő csúcskoszorú.

Jelzett turistautak A Sziléziai menedékházhoz, a Felkai-völgybe a Rovátkán át: a kék 18px jelzésen, a Lengyel-nyereg alatt balra elágazó zöld Fájl:Szlak zielony.svg jelzésig. Ezen tovább a Lengyel-nyergen át a szállóhoz. 3 óra. Javorinára a Rovátkán át: a kék 18px jelzésen, majd tovább a kék jelzésen a Poduplaszki-völgybe és Javorinára, 7 óra. A Kis-Tarpataki-völgybe, a Téry menedékházhoz a Vörös-torony-hágón át: a sárga Fájl:Szlak żółty.svg jelzésen, 3 óra.

Források Dr. Komarnicki Gyula: A Magas-Tátra hegymászókalauza, Késmárk-Budapest, 1926. Dr. Komarnicki Gyula: A Magas-Tátra hegyvilága, Szerk. átdolg. és kieg. Bucsek Henrik, Sport Lap- és Könyvkiadó, 1978 ISBN 963 253 284 8 Adamec, Vladimir: A Magas-Tátra. Turistakalauz, Sport Kiadó, Pozsony, 1969 Soós Ferenc: Magas-Tátra turistakalauz, Bíbor Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 9639103683 Scheirich László: A mi Magas-Tátránk, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2005 ISBN 8089032559 Klaus Gattinger: A Magas-Tátra, Kornétás Kiadó, Budapest, 2006 ISBN 9639353388 Nagy Árpád: 250 Tátrai túra, Kornétás Kiadó, Budapest, 2007 ISBN 9789639353626 Daniel Kollár-Ján Lacika-Roman Malarz: A szlovák és a lengyel Tátra, DAMAJA, 1998. Julius Andrási - Witold H. Pariski: Válogatott hegymászóutak 1972; Magyar kéziratos fordítás, Vörös Meteor Hegymászóklub, 1978; Bucsek Henrik: A magyar hegymászás története 1873-ig, (Hegymászó Híradó, 1973., 3. szám, 3-11. o.)

További információk A Hosszú-tavi menedékház honlapja Részletes magyar nyelvű ismertető a menedékházról

Kategória:A Magas-Tátra menedékházai Kategória:1910-ben átadott építmények Kategória:Szlovákia 20. századi építményei