A budapesti 141-es jelzésű autóbusz Kelenföld vasútállomás és a Savoya Park között közlekedik. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.

Története

1977. január 3-ától a 41Y busz 141-es jelzéssel közlekedett. 1992. november 30-án az Egérútnak az Olajbogyó utca és Péterhegyi út közötti 1988-ban elkészült első szakaszán és a kelenvölgyi Hunyadi Mátyás úton át az Albertfalva vasútállomás nyugati oldalán lévő Mustár utcáig hosszabbították.

2008. augusztus 21-én útvonalát meghosszabbították a Balatoni útig (Háros utca), amely az 58-as busz végállomása is. A 141-es busz útvonala a XXII. kerületben azonban eltért az 58-asétól. A járatnak betétjárata is közlekedett 141A jelzéssel a régi 141-es busz végállomásáig és csak csúcsidőben járt felváltva. A 2009-es paraméterkönyv bevezetésekor a 141A betétjárat megszűnt.

A vonalon közlekedő járművekre 2009. június 1-jétől csak az első ajtón lehet felszállni, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultság meglétét.

Az M4-es metróvonal átadása után a Balatoni úton közlekedve éri el a korábbi Háros utca végállomását (új neve: Jégmadár utca), innen a Leányka utcai lakótelepig korábbi útvonalán közlekedik, a végállomása pedig a Savoya Parkhoz került. A Borszéki utcában található megállókban nem áll meg. Az átszervezés utáni kimaradó kelenvölgyi megállókat az 58-as busszal lehet megközelíteni.

2016. május 26. és június 1. között a vonalon közlekedett egy VDL Citea LLE 120 tesztbusz is.http://static.bkv.hu/ftp/ftp/tesztbuszok/vdl_citea_lle_120.pdf

Útvonala Savoya Park felékeretnélküli|250pxKelenföld vasútállomás M vá. – Zelk Zoltán út – Péterhegyi út – Egérút – Balatoni út – Háros utca – Dévény utca – Ostor utca – Pannónia utca – Tóth József utca – Mária Terézia út – Leányka utca – Kitérő út – Szerémi út – Feltáró út – Savoya Park vá. Kelenföld vasútállomás feléSavoya Park vá. – Feltáró út – Fehérvári út – Kitérő út – Leányka utca – Kossuth Lajos utca – Tóth József utca – Pannónia utca – Széchenyi utca – Háros utca – Balatoni út – Egérút – Péterhegyi út – Zelk Zoltán út – Kelenföld vasútállomás M vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Kelenföld vasútállomás Mvégállomás |27 |align=left| |- |6 |Régi vám |21 |align=left| |- |9 |Antalháza |18 |align=left| |- |10 |Balatoni út / Háros utca |17 |align=left| |- |11 |Jégmadár utca |16 |align=left| |- |11 |Liszt Ferenc út |15 |align=left| |- |12 |Komáromi út |14

|13 |Hűség utca |13

|14 |Római utca |12

|15 |Dévény utca |∫

|∫ |Húr utca |11

|17 |Wesselényi utca |∫

|∫ |Gyűszű utca |10

|18 |Ostor utca |∫

|∫ |Promontor utca |9

|19 |Széchenyi utca |8

|20 |Komló utca |7 |align=left| |- |21 |Tóth József utca |6 |align=left| |- |23 |Városház tér |4 |align=left| (Budafok megállóhely) |- |24 |Savoyai Jenő tér |3 |align=left| |-bgcolor=FFE4C4 |colspan=5|A barna hátterű megállót csak vasárnap késő este, illetve ünnepnapokon érinti. |-bgcolor=FFE4C4 |25||Savoyai Jenő tér(Törley tér)végállomás||0 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|A szürke hátterű megállókat vasárnap késő este és ünnepnapokon nem érinti. |-bgcolor=DFDFDF |26 |Leányka utcai lakótelep |2 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |29 |Savoya Parkvégállomás |0 |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest XI. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XXII. kerületének közlekedése