A GHB (gamma-hidroxibutirát vagy gamma-hidroxi-vajsav, a köznyelvben Gina) a hidroxi-vajsavakhoz tartozó szerves vegyület. A természetben előforduló anyag. Egészen kis mennyiségben megtalálható az emberi szervezetben, nagyrészt a központi idegrendszerben, valamint borban, marhahúsban, citrusfélékben és szinte minden állati organizmusban is. Több országban a tiltott kábítószerek közé sorolták.Erowid GHB Vault : Törvényi státusza Ez a szabályozás van érvényben Ausztráliában, Kanadában, a legtöbb európai országban és az USA-ban. A GHB-t a Jazz Pharmaceuticals gyógyszergyártó cég állítja elő nátriumsó formájában, Xyrem néven forgalmazza. A készítményt a kataplexiában, valamint a túlzott nappali álmosságban (narkolepszia) szenvedő betegek kezelésére használják.
A GHB-t az orvoslásban használják még általános érzéstelenítésre, kóros állapotok kezelésére, mint például az álmatlanság, a klinikai depresszió, narkolepszia és az alkoholizmus, valamint a kórosan gyenge fizikai teljesítőképesség (dopping).
Ugyancsak használják bódult euforikus állapot előidézésére (számos országban illegálisan) vagy randidrogként, nemi erőszak elkövetésére (ellenállás-képtelenné teszi az áldozatot a bűncselekmény elkövetésekor). Természetes formában kis mennyiségben az emberi szervezet sejtjei is előállítják és szerkezeti felépítése rokon az egyik ketontestével, a béta-hidroxi-vajsavval.
Kezelésekhez a leggyakrabban só formájában használják. A GHB erjedési folyamat során is keletkezik, ebből adódóan kis mennyiségben egyes borok és sörök is tartalmazzák.
Szukcinil-szemialdehid-dehidrogenáz-hiányban szenvedő betegnél a GHB felhalmozódik a vérben.
Története
Alekszandr Mihajlovics Zajcev volt az első, aki beszámolt a GHB vegyi úton történő szintetikus előállításáról 1874-ben. Az első nagyobb, az emberi szervezetet érintő kutatásokat az 1960-as években végezték a szerrel. Dr. Henri Laborit használta a GABA neurotranszmitter tanulmányozásakor. Hamar felismerte orvosi felhasználhatóságának előnyeit, így többek között a minimális mellékhatásokat és a rövid hatóidőtartamot. Egyetlen veszélye is ekkor vált nyilvánvalóvá: a szűk terápiás dózistartomány, illetve annak a veszélye, hogy más szerekkel kombinált használata súlyos következményekkel járhat: lásd a GHB az alkohol és esetleg központi idegrendszerre ható depresszánsok együttes használata.
A GHB-t széles körben használták Franciaországban, Olaszországban és más európai országokban több évtizeden át mint altatószert, valamint érzéstelenítő hatású szert a szülésnél. Problémát jelentett a vele történő visszaélés lehetősége, ezért az újabb gyógyszerek kifejlesztésével az utóbbi időben jelentősen csökkent az orvosi felhasználása. Évekkel ezelőtt Hollandiában a GHB-t szabadon meg lehetett vásárolni trafikokban mint nemi vágyat fokozó és eufóriát előidéző szert. Mivel több tragikus eseményt is előidézett, jogszabályba foglalták, a trafikban történő árusítása tilalmát. Az egyetlen gyakori orvosi alkalmazásterülete ma a narkolepszia, valamint ritkábban az alkoholizmus kezelése.
2007. november elején Ausztráliában betiltották egy Melbourne-i cég Bindeez nevű (az Egyesült Államokban Aqua Dots néven ismert) népszerű gyermekjátékát, mikor kiderült, hogy 1,4-butándiolt (1,4-B) tartalmaz. Ez az anyag GHB-vá metabolizálódik a szervezetben. Ezt a lágyítót a nem-mérgező 1,5-pentándiol helyett használták a gyöngyök gyártása során. Emiatt három kiskorú gyermek került kórházba a játékgyöngyök lenyelése után. Ezért kivonták a játékokat a forgalomból.
Gyógyszertana
A GHB-nek a központi idegrendszerben legalább két különböző kötőhelye található. A GHB az újonnan jellemzett GHB receptor agonistája, ahol serkentőleg hat. Illetve gyenge agonistája a gátló GABAB receptornak. A GHB egy természetben előforduló anyag, amely az emlősök agyának néhány neurotranszmitteréhez hasonlóan hat. A GHB valószínűleg GABA-ból szintetizálódik a GABAerg neuronokban, és akkor szabadul fel, amikor a neuronok tüzelnek.
A GHB egy triptofánszármazéknak vagy magának a triptofánnak a sejtközi térben történő felhalmozódását okozza, valószínűleg azáltal, hogy megnöveli a triptofán szállítást a vér-agy-gáton keresztül. Bizonyos semleges aminosavak, köztük a triptofán vérszintje is növekszik perifériás GHB-adagolás hatására. Stimulálja a szövet szerotoninszintjét és megnöveli a triptofán szállítását az agy felé, annak felvételét a szerotonerg sejtekben. Mivel a szerotonerg rendszer részt vehet az alvás, a hangulat, és a szorongás szabályozásában, így ezen rendszer GHB nagy dózisú adagolásakor bekövetkező stimulációja alkalmas bizonyos GHB által kiváltott ideggyógyászati események kezelésére.
Ha szájon át adagolják, a GABA önmagában nem jut át hatékonyan a vér-agy-gáton. Mivel a GABA az agyban természetes úton szintetizálódik, így a normálisnál magasabb koncentráció esetén gyorsan metabolizálódna.OTC GABA és a vér-agy-gát
Azonban, ha farmakológiai dózisban adagolják, a GHB agybeli koncentrációja sokkal magasabbá válik, és a GHB aktiválja a GABAB-receptorokat, melyek elsősorban a nyugtatóhatásért felelősek. A GHB nyugtató hatását a GABAB antagonistái blokkolják.
A GHB-receptor szerepe és a GHB-nak a receptorra gyakorolt működések azért a fenti összefoglalóban leírtaknál jóval bonyolultabb. A GHB receptorok az agy számos területén sűrűbben helyezkednek el, beleértve a kérget és a hippocampust. Ezek a receptorok a GHB jelenlétére a legnagyobb affinitással reagálnak. Volt némi korlátozott kutatás ezen GHB receptorok működésének kutatására, s bizonyítékot találtak arra, hogy egyes agyi területeken a GHB-receptor aktiválása a fő ingerlő neurotranszmitter glutamát termelését eredményezi. Azon kábítószerek, melyek szelektíven aktiválják a GHB receptort, a nagy dózisú megvonásukkor fellépő hiánya görcsrohamokat okozhat, akárcsak GHB és a GABA (B) agonistái esetében.
Mind a GHB-receptor, mind a GABA(B) receptor aktiválásának feladata a GHB profiljába tartozik. A GHB hatása a dopamintermelésre kétfázisú: alacsony koncentrációban a GHB-receptor stimulációja dopamin-kibocsátást eredményez. A magasabb koncentráció gátolja a dopamin-kibocsátást a GABA (B) receptorok stimulációjával, és ugyanúgy viselkedik, mint a többi GABA (B) agonista: a baklofén és fenibut. Miután a kezdeti szakaszban gátlás történik, emelkedik a dopamin kibocsátás a GHB-receptoron keresztül. Gátlást, és a GHB által kiváltott dopamin kibocsátás növelését az opioid-antagonisták gátolják lásd: a naloxon és naltrexon. A Dynorphin valószínűleg szerepet játszik a dopamin-kibocsátás gátlásában a kappa opioid receptorokon keresztül.
Ez magyarázza GHB-nak azt az ellentmondásos hatását, amely a nyugtató és a stimuláló tulajdonságokkal egyaránt felruházza. Valamint ez ad magyarázatot az úgynevezett „visszapattanás” effektusra, melyet azok a GHB-fogyasztók tapasztaltak, akik altatóként alkalmazták. Ekkor több óra GHB-okozta mély alvás után hirtelen felébrednek. Ez azt jelenti, hogy idővel, a GHB koncentrációja a szervezetükben lecsökken a GABAB receptor aktiválásának küszöbértéke alá és az alacsony mennyiség aktiválja a GHB receptort, ami az éberségért felelős.
Legutóbb, a GHB-val analóg 4-hidroxi-4-metilpentánsav szintézisével és állatokon történő tesztelésével kutatásokat végeztek annak érdekében, hogy jobban megértsék a GHB hatásmechanizmusát. A GHB analogjainak, mint a 3-metil-GHB , 4-metil-GHB és a 4-fenil-GHB már kimutatták, hogy a GHB-hoz hasonló hatást eredményeztek állatkísérletekben. Ezek a vegyületek még kevésbé kutatottak, mint maga a GHB. Ezen analógok esetében, csak a 4-metil-GHB (γ-hidroxivaleriánsav, GHV) és gyógyszer-előanyaga, a gamma-valerolaktonról (GVL) számoltak be a szer fogyasztásának emberi vonatkozásában. A rendelkezésre álló bizonyítékokat figyelembe véve úgy tűnik, hogy ezek a szerek kevésbé intenzív hatásúak, de jóval mérgezőbbek, mint a GHB, és az esetek többségében hányingert valamint hányást okoznak.
A GHB más gyógyszer-előanyag észter formáival is csak ritkán találkoznak a bűnüldözőszervek, beleértve az 1,4-diacetoxibutánt, metil-4-acetoxibutanoátot, és az etil-4-acetoxibutanoátot. Bár ezekre általában a hatályos törvények analóg módon vonatkoznak azon országokban ahol a GHB tiltott, de azért vannak információk róluk. Jellemző rájuk a késleltetett, de hosszabb ideig tartó hatás. A köztes vegyület 4-hidroxibutiraldehid is a GHB gyógyszer-előanyaga, de mint minden aldehid ez a vegyület is maró és erős illatú valamint kellemetlen ízű. Tényleges felhasználáskor valószínűleg kellemetlen tünetekkel jár, ami többségében súlyos hányingerrel és hányással jár együtt.
thumb|center|600px|A GHB lebontási útja
Szintén fontos megjegyezni, hogy a GHB kimutatott metabolikus lebontási útvonalain mindkét irányban történhet szállítás az anyagok koncentrációjától függően. Mégpedig attól függően, hogy a szervezet saját maga által előállított GHB-ja a GABA-tól vagy a szukcinil-szemialdehid-ből származik. Normál élettani körülmények között a GHB koncentrációja a szervezetben meglehetősen alacsony, és a lebontási utakon az ellenkező irányban halad a szállítás. Azonban, ha a GHB-t szabadidős, illetve egészségfejlesztési célból fogyasztjuk, úgy annak koncentrációja a szervezetben sokkal nagyobb, mint a normál esetben. Ezáltal megváltoztatja az enzim kinetikai jellemzőit, és ezáltal a pályák működésekor a GHB metabolizálódása ritkábbá válik mint annak előállítása.
Alkalmazása a gyógyászatban
A GHB-t az 1960-as évek óta használják általános érzéstelenítésre, altatóként az álmatlanság kezelésére, a depresszió kezelésére, és a sportteljesítmény javítására. Olaszországban Alcover (ATC-kód N07BB) márkanév alatt a GHB használják az alkoholizmus (5–10 mg / kg / nap, 3 vagy több külön adagban) kezelésére, valamint az akut alkoholmegvonásnál közép-és hosszú távú méregtelenítésre.An author/scientist Gian Luigi Gessa has been researching alcoholism and the effects of various drugs to persons afflicted with said disease for the past ten years. His studies in 1998 note that GHB, as a pharmaceutical aid, can be much less toxic and much more effective than the leading pharmaceutical compound (disulfiram). Az Egyesült Államokban az Élelmiszer és Gyógyszerellenőrzési Hivatal lehetővé teszi a GHB használatát Xyrem márkanév alatt a kataplexiában és a túlzott nappali álmosságban, azaz narkolepsziában szenvedő betegeknél.In clinical trials Xyrem significantly reduced cataplexy attacks at a dose of 6000–9000 mg per night. This is around three times the dose used recreationally, but almost all narcolepsy patients in the clinical trials were already stabilized on CNS stimulants such as modafinil; in patients not prescribed modafinil, this dosage could be dangerous and should be reduced appropriately. Also, the prescribing information for Xyrem states that patients should take the dose immediately before going to bed, and then a second dose 3–4 hours later. The maximum dose taken at one time should not exceed 4500 mg. Patients with hepatic insufficiency (compromised liver function) have slower clearance of GHB and require reduced doses, typically half the normal dose. Xyrem oral solution is standardised to 500 mg Na.GHB/1 mL water, buffered to pH 7.5 with malic acid.
Ha a GHB-t nátrium-vagy kálium-só formájában használják, jelentős mennyiségű többlet nátrium- vagy kálium juthat be a szervezetbe, amelyet figyelembe kell venni a szívpanaszokban, valamint a magas vérnyomásban vagy csökkent veseműködésben szenvedő emberek napi táplálékbevitelekor. A nátrium-GHB biohasznosulása jelentősen lecsökken, ha mellette étel bevitelére is sor került. Ezért étkezés után legalább két órát ajánlott várni a gyógyszeradag bevétele előtt. Erős nyugtató hatása van, emiatt a betegeknek nem szabad autót vezetnie vagy nehézgépet kezelni a nátrium-GHB bevétele után legalább hat óráig.