250px|bélyegkép|Orbán Viktor a Fidesz 2018-as választási győzelmét követően
A Nemzeti Együttműködés Rendszere, röviden NER, a 2010-ben a Fidesz által hivatalosan meghirdetett magyarországi politikai program és az abból kialakult politikai-kormányzati korszak megnevezése. A kifejezést eredetileg a Fidesz–KDNP pártszövetség 2010-es választási győzelme után fogadott politikai nyilatkozat használta. A kormányzati értelmezés szerint a 2010-es országgyűlési választás új politikai felhatalmazást és új társadalmi megállapodást hozott létre, amelynek célja a rendszerváltás utáni két évtized lezárása, az állam újjászervezése, a nemzeti szuverenitás erősítése és a gazdasági kormányzás új alapokra helyezése volt.
A kifejezés jelentése az évek során kitágult. A közéletben, a politikatudományi irodalomban és a publicisztikában a NER nemcsak a 2010-es politikai nyilatkozatra, hanem tágabban az Orbán Viktor vezette, 2010-2026 között tartott kormányzati korszak intézményi, gazdasági, médiapolitikai és társadalomszervezési modelljére is utalt. A 2026-os országgyűlési választás és az azt követő kormányváltás után a fogalom részben történeti korszakmegjelöléssé, részben az Orbán-kormányok alatt kialakult intézményi és gazdasági örökség megnevezésévé vált.
A NER megítélése erősen vitatott. Támogatói szerint a 2010 utáni rendszer politikai stabilitást, alkotmányos újrakezdést, családpolitikai és nemzetpolitikai fordulatot, gazdasági felzárkózást és nagyobb állami cselekvőképességet eredményezett. Kritikusai ezzel szemben a fékek és ellensúlyok gyengülését, központosított hatalomgyakorlást, az intézményesített korrupciót, azaz a közpénzek és piaci pozíciók kormányközeli körök felé terelését, a médiarendszer torzulását és a választási verseny egyenlőtlenségeit emelték ki. A nemzetközi értékelésekben is megjelentek kritikus minősítések: az Európai Parlament 2022-ben Magyarországot „választási autokrácia hibrid rezsimjeként” írta le, míg a Freedom House 2025-ben az országot „részben szabad” kategóriába sorolta.
Elnevezése A „Nemzeti Együttműködés Rendszere” kifejezés a 2010-es kormányváltás utáni politikai nyelvben jelent meg. A Fidesz–KDNP politikai értelmezése szerint a 2010-es választás nem pusztán kormányváltást, hanem szélesebb társadalmi felhatalmazást jelentett. A hivatalos nyilatkozat a választást „a szavazófülkékben” végbement politikai forradalomként („fülkeforradalom”) értelmezte, és a következő időszak feladatát a nemzeti együttműködés intézményesítésében jelölte meg.
A NER rövidítés később önálló politikai jelölővé vált. Kormányzati és kormányközeli használatban a nemzeti szuverenitásra, az együttműködésre, a polgári-nemzeti politikai tábor megszervezésére és a 2010 utáni kormányzati teljesítményekre utalt. Kritikai használatban ezzel szemben az Orbán-kormányok alatt kiépült központosított politikai-gazdasági hatalmi szerkezet, a kormányközeli üzleti körök és a médiarendszer összefonódásának rövid megnevezésévé lett. A két használat közötti különbség miatt a fogalom gyakran nem leíró, hanem értékelő-politikai jelentést is hordoz.
A köznyelvben és a sajtóban a NER-hez több gúnyos vagy kritikai szóalak is kapcsolódott. Ezek közül a legismertebbek közé tartozik a „NER-lovag” kifejezés, amelyet rendszerint a kormányzati megrendelésekből vagy állami döntésekből jelentősen megerősödő vállalkozói körökre használtak. Az enciklopédikus tárgyalásban ezek a szóalakok elsősorban a politikai nyelv változásának példái, nem pedig önálló intézményi kategóriák.
Előzmények és 2010-es létrejötte A NER politikai hátterét a 2000-es évek végének magyarországi válságai adták. A 2006-os politikai válság, az államháztartási egyensúly problémái, a 2008-as pénzügyi válság, a devizahitelezés társadalmi következményei és a pártrendszerrel szembeni bizalomvesztés együtt járultak hozzá ahhoz, hogy a 2010-es választás rendkívüli politikai felhatalmazást eredményezett. A Fidesz–KDNP a 2010-es országgyűlési választáson kétharmados parlamenti többséget szerzett, ami lehetővé tette az alkotmányos és intézményi szerkezet jelentős átalakítását.
Orbán Viktor a választás után a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megszületéséről beszélt. A kormányzati értelmezésben a NER arra a gondolatra épült, hogy az 1990 utáni politikai berendezkedés nem tudta megoldani az ország szerkezeti problémáit, ezért új alkotmányos, gazdasági és társadalompolitikai keretre van szükség. E felfogás szerint a 2010-es felhatalmazás nemcsak a kormányzás jogát, hanem a politikai rendszer átalakításának jogát is magában foglalta.
Az ellenzéki pártok és több jogvédő, politológiai és publicisztikai értékelés ezzel szemben már kezdetben arra figyelmeztetett, hogy a kétharmados többség ilyen értelmezése a pluralista alkotmányosság szűküléséhez vezethet. A vita lényegében arról szólt, hogy a 2010-es választási felhatalmazás milyen mértékben jogosítja fel a kormányt a közjogi és intézményi szerkezet átfogó újratervezésére.
A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata Az Országgyűlés 2010. június 14-én fogadta el a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot. A nyilatkozatot a kormánypárti képviselők támogatták; az ellenzéki pártok nemmel szavaztak vagy tartózkodtak. A döntésről szóló korabeli tudósítások szerint a dokumentum elfogadása a kormányoldal számára az új politikai korszak szimbolikus alapító aktusa volt, míg az ellenzék egy része vitatta a nyilatkozat tartalmát és a benne megfogalmazott történeti értékelést.
Az 1140/2010. (VII. 2.) kormányhatározat elrendelte, hogy a nyilatkozatot az államigazgatási szervek épületeiben ki kell függeszteni, és felkérte a többi közintézményt is a csatlakozásra. A rendelkezés politikai vitát váltott ki. Támogatói szerint a kifüggesztés az új korszak közös értékeinek jelképes megjelenítése volt. Bírálói szerint az állami épületekben kötelezően megjelenő politikai nyilatkozat pártpolitikai jelképet vitt be az államigazgatás terébe.
A nyilatkozat és a kifüggesztés ügye azért vált tartósan emlékezetessé, mert jól kifejezte a NER körüli alapvető értelmezési különbséget. A kormányoldal számára a dokumentum a 2010-es választói felhatalmazás ünnepélyes megfogalmazása volt. Kritikusai számára viszont annak jele, hogy a kormánytöbbség a saját politikai önértelmezését az állam egészének nyelvezetévé kívánta tenni.
A kormányzati önértelmezés A NER kormányzati önértelmezése több visszatérő elemre épült. Ezek közé tartozott a nemzeti szuverenitás hangsúlyozása, a 2010 előtti politikai és gazdasági korszak kritikája, az állam cselekvőképességének megerősítése, a családpolitika és népesedéspolitika központi szerepe, a határon túli magyar közösségekkel való intézményes kapcsolat bővítése, valamint az a tétel, hogy a magyar gazdaságban nagyobb arányban kell megjelenniük hazai tulajdonú szereplőknek.
Kormányközeli és nemzeti-konzervatív szerzők a NER-t olyan politikai blokképítésként értelmezték, amely a rendszerváltás utáni liberális konszenzust váltotta fel. E felfogás szerint a 2010 utáni rendszer nem ideológiai doktrína, hanem gyakorlati államszervezési és társadalompolitikai válasz volt a korábbi korszak válságaira. A Századvég Alapítvány korai értelmezése szerint az absztrakt ideológiai viták helyére a „nemzeti ügyeket” szem előtt tartó, pragmatikus kormányzás lépett.Fodor Gábor – Fűrész Gábor – Giró-Szász András: Az ideológiák vége – A Nemzeti Együttműködés Rendszere. Századvég Alapítvány, 2010.
A kormányoldali értékelések gyakran a 2010 utáni gazdasági eredményeket, a foglalkoztatás bővülését, a családtámogatási rendszer kiterjesztését, az adórendszer átalakítását, a rezsicsökkentést, a stratégiai ágazatok magyar tulajdoni arányának növelését és a határon túli magyarok állampolgárságának egyszerűsített megszerzését emelték ki. A NER támogató értelmezéseiben ezek a lépések a nemzeti önrendelkezés, a társadalmi stabilitás és a gazdasági szuverenitás erősítésének eszközeiként jelentek meg.
A NER hívei a politikai stabilitást különösen fontos eredménynek tekintették. Érvelésük szerint a kétharmados parlamenti többség lehetővé tette a hosszú távú kormányzati tervezést, a 2010 előtti koalíciós és válságkormányzási minták meghaladását, valamint azt, hogy a kormány ne nemzetközi pénzügyi és intézményi elvárásokhoz, hanem saját választói felhatalmazásához igazítsa döntéseit.
Intézményi és közjogi átalakítások A 2010 utáni korszak egyik legfontosabb fejleménye az alkotmányos és intézményi rendszer átalakítása volt. Az Országgyűlés 2011-ben elfogadta Magyarország új Alaptörvényét, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba. Emellett számos sarkalatos törvény született, amelyek hosszabb távra rögzítették az államszervezet, az igazságszolgáltatás, a választási rendszer, az egyházak, a családpolitika, az önkormányzatok és más területek szabályait.
A kormányoldal szerint az új Alaptörvény és a sarkalatos törvények a történeti alkotmányosság, a keresztény kulturális hagyomány, a nemzeti önrendelkezés és a kormányozhatóság elveit erősítették. A kritikusok szerint viszont a gyors és széles körű közjogi átalakítás csökkentette az intézményi ellensúlyokat, erősítette a parlamenti többség mozgásterét, és hosszú időre bebetonozott egyes politikai döntéseket.
Az Európai Unió intézményei és több nemzetközi szervezet a 2010 utáni években visszatérően vizsgálta a magyar jogállamiság helyzetét. Az Európai Bizottság jogállamisági jelentései különösen az igazságszolgáltatás függetlensége, az antikorrupciós keretrendszer, a média pluralizmusa és a fékek és ellensúlyok működése körében fogalmaztak meg aggályokat. A kormány e bírálatokkal szemben rendszeresen arra hivatkozott, hogy a viták jelentős része politikai természetű, és a magyar választók többségének demokratikus felhatalmazását nem lehet külső politikai nyomással felülírni.
Gazdaságpolitika és társadalompolitika A NER gazdaságpolitikai modelljében a 2010 utáni állam aktívabb szereplőként lépett fel. A kormány csökkentette a személyi jövedelemadó kulcsát, különadókat vetett ki több ágazatra, bővítette a családi adókedvezmények rendszerét, erősítette az állami tulajdon arányát bizonyos stratégiai területeken, és a 2010-es évek közepétől jelentős uniós források, állami beruházások és kedvezményes hitelprogramok mellett ösztönözte a gazdasági növekedést.
Támogatói szerint e gazdaságpolitika eredményeként nőtt a foglalkoztatás, csökkent a korábbi külső pénzügyi sérülékenység, erősödtek a magyar tulajdonú vállalkozások, és szélesebb körben váltak elérhetővé családtámogatási eszközök. Kritikusai szerint ugyanakkor az állami gazdaságszervezés növelte a kormányzathoz kötődő üzleti csoportok előnyét, csökkentette a versenysemlegességet, és az uniós, illetve hazai közpénzek elosztása körül rendszerszintű korrupciós kockázatokat hozott létre.
A társadalompolitikában a kormány a családok támogatását, a munkalapú társadalom eszméjét, a közfoglalkoztatási programot, a demográfiai célokat és a keresztény kulturális identitás védelmét hangsúlyozta. Ezzel szemben bírálói a szociális egyenlőtlenségek fennmaradását, az oktatási és egészségügyi intézményrendszer problémáit, valamint a kormányzati kommunikáció által élesen kijelölt társadalmi törésvonalakat emelték ki.
Média, nyilvánosság és politikai kommunikáció A NER egyik legtöbbet vitatott területe a média és a politikai kommunikáció átalakulása volt. A 2010 utáni kormányok központosított kommunikációs rendszert építettek ki, amelyben a kormányzati kampányok, a nemzeti konzultációk, a közmédia, a kormányközeli magánmédiumok és a politikai hirdetések egymást erősítő szerepet kaptak.
A kormányoldal szerint e kommunikációs modell lehetővé tette, hogy a kormány közvetlenül forduljon az állampolgárokhoz, és világosan képviselje álláspontját olyan kérdésekben, mint a migráció, a családpolitika, az európai integráció, az ukrajnai háború vagy a gazdasági válságok kezelése. A nemzeti konzultációkat a kormány a választói vélemények kikérésének eszközeként mutatta be.