A Miasszonyunk-templom (Dom zu Unserer Lieben Frau, közismertebb nevén Frauenkirche) München egyik legrégebbi és legnagyobb temploma a történelmi városközpontban. Rangját tekintve 1821 óta a München-Freisingi főegyházmegye főszékesegyháza.
Gótikus stílusban épült, alapkövét 1468-ban rakták le, miután lebontották az 1271-ben elkészült háromhajós román stílusú elődjét. A dóm építési munkálataival Jörg von Halsbachot bízták meg. A boltozat 1477-ben készült el, 1488-ban a két torony, ezeknek a kupolái azonban csak 1525-ben kerültek föl. A háromhajós téglaépületet, amelyet körbefutó kápolnakoszorú övez, a korban rendkívül gyorsnak számító, alig 20 évnyi építkezést követően 1494-ben szentelték fel.
Az épület a világ egyik legnagyobb csarnoktemploma, és az Alpoktól északra található három legnagyobb téglatemplom egyike, a hajó és a kórus alapterülete 3548 m², és közel 20 000 állóhellyel rendelkezik. A belső tér három egyforma magasságú hajóból áll, melyeket csillagboltozat köt össze.A belső tér egykor gazdag berendezéséről még mindig tanúskodik Hans Krumpper jelentős síremléke, amely IV. Lajos német-római császárnak készült, és a déli oldalhajó végében található. A fejedelmi sírboltba lépcső vezet, ott IV. Lajostól kezdve egészen a 20. században elhunyt III. Lajos bajor királyig bezárólag a Wittelsbach-házi uralkodók sírjai találhatóak. A főbejárat és a többi ajtó tervét Ignaz Günther készítette, a berendezések és szobrok egy része a 15. és 16. századból származik.
A München jelképének számító óriási templom hossza 109 méter, szélessége 40 méter, a hajó falai körülbelül 37 méter magasak. A széles körben elterjedt legenda ellenére, miszerint a két torony jellegzetes kupoláinak magassága pontosan egy méterrel különbözik egymástól, ezek szinte azonos magasságúak: az északi torony 98,57 méter, a déli torony 98,45 méter magas. Mivel a városvezetés a belvárosban, a Mittlerer Ring (Középső Gyűrű) területén belül nem engedélyezi a 100 méternél magasabb épületeket, és egy 2004 novemberi népszavazás óta a gyűrűn kívül sem építhetők ennél magasabb épületek a város területén, így a tornyok messziről láthatók, és máig dominálják München látképét. A déli torony lifttel megközelíthető, az északi torony nem látogatható.
Története
Korábbi épületek A 13. században a Wittelsbachok a mai Frauenkirche helyén, akkoriban a fallal körülvett város szélén, egy Mária-kápolnát építtettek. Kezdeményezésükre 1271. november 24-én II. Konrád freisingi püspök plébániajogot adott neki. Konrád ezzel azonban csak formálisan erősítette meg a Wittelsbachok által létrehozott tényállást. A késő román stílusú, háromhajós bazilikális elrendezésű épület nyugati oldalán kéttornyos homlokzat (westwerk) és előcsarnok, keleti oldalán pedig kórus állt. IV. Lajos német-római császár gótikus stílusban újíttatta fel a kórust, és ott emeltetett síremléket 1322-ben elhunyt feleségének, Beatrix von Schlesien-Schweidnitznek, ahová aztán 1347-ben őt is eltemették. Azóta a templom a Wittelsbach-család müncheni ágának sírhelyeként szolgált. Körülbelül 200 éves fennállása alatt a templomot a plébánia gazdag patrícius családjai gazdagon ellátták oltárokkal, festett üvegablakokkal és más adományokkal, amelyeket később az új templomba is átvittek.
A késő gótikus templom építése Az új épület építésének okáról több legenda is kering, például az, hogy Zsigmond herceg egy vadászat során Münchenre nézett, és úgy vélte, hogy a városnak szüksége van egy templomra, amely messziről jelzi a város jelenlétét. Egy másik legenda szerint egy misén az öreg templomban egy lány összeesett és meghalt, mert a hívekkel teli templomból nem tudták időben kivinni. Erre a herceg megesküdött, hogy új, tágasabb templomot építtet, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő. Egy részletesebb történet hasonlóan szól: egy nap a teltházas elődépületben téves tűzriadó volt. München legszebb lányát a templomból menekülő emberek pánikjukban halálra taposták. Zsigmond herceg fiatalkorában egy alacsony rangú lányba szerelmes volt. A lány azonban félelmében elutasította a házasságot, mert nem akarta, hogy úgy bánjanak vele, mint Agnes Bernauerrel, akit alacsony származása miatt kegyetlenül megölt apósa, Ernst herceg. Mivel a templomban balesetet szenvedett lány a herceget szerencsétlen szerelmére emlékeztette, és nem akartja, hogy értelmetlenül haljon meg, a lány emlékére felépíttette a Frauenkirche templomát.
Valójában azonban valószínűleg a népesség növekedése, a müncheni polgárok megnövekedett önbizalma és reprezentációs igényük döntött az új épület építése mellett. Az építkezést Jörg von Halsbach (más néven Jörg Halspach vagy Jörg Ganghofer) végezte, aki egyidejűleg (1470-ben) a régi müncheni városházát is építette. Egy letisztult épület mellett döntött, amelynek díszítése is egyszerű volt. A városi tanács egyetértett ezzel, mivel az építész költségvetési és anyagbeszerzési okok miatt a téglaépület mellett döntött, mivel a közelben nem volt kőbánya.
1468. február 9-én Zsigmond herceg és Tulbeck püspök letette az új Marienkirche alapkövét, 1472-ben pedig lebontották a régi templomot. Az építkezés viszonylag gyorsan haladt. A hatalmas tetőszerkezetet még az épület íves részének megépítése előtt helyezte el Heinrich von Straubing mester. Heinrich 147 nehéz rakományú építőfa-tutajra volt szüksége a tetőszerkezethez, ebből 49 volt tetőfedő és 43 fűrészáru-tutaj, összesen körülbelül 630 köbméter faanyagot használtak fel. A tornyok a toronycsúcsok kivételével, már 1488-ban elkészültek. Így mindössze 20 év alatt elkészült a templom, ami más nagy templomokhoz képest nagyon rövid építési időnek számított. Röviddel a befejezés után Jörg von Halsbach meghalt, és a templomban temették el.
Az építkezés finanszírozásához az egyház először az régi templom már meglévő, bőséges alapítványaira támaszkodhatott, például eladva a telket és az épületeket. Amikor 1479-ben a források kimerültek, IV. Szixtus pápa teljes búcsút ajánlott azoknak, akik 1480 és 1482 között a Laetare vasárnapjától a Judica vasárnapjáig (nagyböjt 4. és 5. vasárnapja) tartó héten Münchenbe zarándokoltak, ott gyónni mentek és egy heti bérüket adományozták az építés céljára. Az így befolyt pénzt, több mint 15 000 rajnai guldent az építkezés finanszírozására fordították. A templom felszentelésére, amely a késő gótikus bajor városi plébániatemplomok hagyományának utolsó főművének tekinthető egyszerű, visszafogott stílusával, valószínűleg 1494. április 14-én került sor Freising herceg-püspöke, Sixtus von Tannberg vagy egy képviselője által. Sixtus hosszú ideig ellenezte az Ilmmünster és Schliersee kolostorok egyesítését, ezért nem volt elragadtatva az új építkezéstől. Az oldalsó oltárokat már a felszentelés előtt bevitték a templomba és újra felszentelték (például a ötvösök Szent Katalin-oltárát már 1471-ben újra liturgikus célokra használták), hogy ott misét lehessen celebrálni. A tornyok csak 1525 körül készültek el a jellegzetes „Welschen Hauben” (olasz stílusú hagymakupolák) felhelyezésével, miután néhány évvel korábban, a landshuti örökösödési háború alatt, a még kupola nélküli tornyokra ágyúkat állítottak fel München védelmének érdekében.
A hagyományosan a város fő plébániatemplomának számító Szent Péter-templommal szemben a Marienkirche felértékelése érdekében IV. Albert herceg 1492-95-ben megalapította a Zu Unserer Lieben Frau kolostort az Ilmmünster és Schliersee kolostorok egyesítésével, amelyekből aztán magával hozatta az új társszentek, Ilmmünsterből származó Szent Arsacius és Schliersee-ből származó Szent Sixtus ereklyéit is. Arsatius ereklyéjének átszállításakor súlyos összetűzésekre került sor a helyi lakossággal, akik nem akarták elengedni „saját” szentjüket.
A felszenteléskor a Wittelsbach-család adományaként a régi részek felhasználásával az ablakok és a legfontosabb oltárképek is elkészültek. 1502-ben Erasmus Grasser befejezte a stallumok építését. A 16. században újabb alapítványokat adományoztak a templom befejezésére és fenntartására. bélyegkép|München 1494-es látképe a Nürnbergi krónikában. Jól megfigyelhető a jelenlegi formáját már elnyerttemplom, viszont a tornyok tetején még bástyaszerű lőállások láthatók. bélyegkép|A templom alaprajza 1701-ből
A kora újkorban A reformáció során 1576-ban Meißenből mentették ki az 1523-ban szentté avatott Szent Benno ereklyéit, mivel azokat egyébként megsemmisítették volna a protestánsok. A csontokat Münchenbe, a Neue Vestébe szállították. A Wittelsbach-ház ezt személyes diadalnak tekintette a protestánsok elleni küzdelemben. 1580-ban végül a ereklyék a Frauenkirchébe kerültek. Nagy tisztelet övezte őket, ami 1601-től a udvar által kezdeményezett új belső építéséhez vezetett. A belső teret barokk stílusban alakították át és újrafestették. 1604-ben Hans Krumpper szobrász megalkotta a Bennobogent, egy diadalívet a kórus bejáratánál, amely öt oltárt ölelt át, köztük Szent Bennoét. A boltívet a tetején egy diadalkereszt zárta le. 1620-ban készült el a monumentális főoltár, amely Mária mennybemenetelét ábrázolta, és Peter Candid műve volt. Az 1622-ben készült, fekete csiszolt mészkőből és bronzból készült síremlék, amelyet többek között V. Albert megvalósítatlan síremlékének bronzfigurái díszítenek, a történelem során többször is áthelyezték, és szintén Hans Krumpper alkotása. A 17. és 18. században fokozatosan minden oltárt új festményekkel és retablókkal láttak el. 1770-72-ben Ignaz Günther új ajtószárnyakat és új domborműveket készített a kóruspadokhoz. Végül 1780-ban Roman Anton Boos szószéke zárta le a nagy átépítést.
Az első pápa, aki Münchenbe látogatott, VI. Piusz volt, aki a sikertelen fordított Canossa-járás után Bécsből érkezett, ahol hiába próbálta megfékezni II. József császár káros egyházpolitikáját. Altöttingből érkezve, Ramsau bei Haagban lépve a Freisingi püspökség területére, a csalódott pápa 1782. április 26-án este ért Münchenbe. Az esős idő ellenére az egész város lakossága kint volt az utcákon.
A pápa 19 óra körül érkezett a Gasteigből az Isar-hídon át a városba. Minden templom harangjai szóltak, a város körül pedig tiszteletbeli ágyúsortűz dördült. Károly Tódor választófejedelem már Ramsau bei Haagban fogadta a Szentatyát, és Münchenbe kísérte, ahol VI. Piusz a rezidencia császári lakosztályában lakott. A pápa 1782. május 2-ig Münchenben maradt. Ez idő alatt déli 12 órakor és este 19 órakor a tükörszoba erkélyéről áldást adott a Schwabinger Gasséban összegyűlt sokaságnak. Április 28-án a theatinerkirchei St. Kajetan-templomban misét celebrált, délután pedig a Marienplatzon egy erre a célra felállított erkélyről áldást adott. Április 29-én misét celebrált a Frauenkirchében, majd meglátogatta az Augustiner- és a Michaelskirche templomot. Május 1-jére a pápa a polgári gyülekezet kérésére megígérte, hogy ellátogat a Bürgersaalba. Kora reggel először München legrégebbi városi plébániatemplomában, a Peterskirchében celebrált misét, majd a Bürgersaalba hajtott. A müncheni polgárok annyira lelkesedtek a pápa iránt, hogy ezekben a napokban több fiút is a szokatlan Piusz névre kereszteltek. A pápa látogatására egy emlékmű emlékeztet a Frauenkirche Szent Margit és Szent György kápolnájában, valamint egy portrémedál a Peterskirche északkeleti előterében.
19. század 1801 és 1927 között a Frauenkirche északi tornyának sisakja képezte a nullapontot az első bajor kataszteri felméréshez a bajor Soldner-koordinátarendszer szerint.
A bajor szekularizáció során 1802-1803-ban a kolostort feloszlatták, és a berendezés egy részét megsemmisítették vagy a bajor állam elkobozta. München azonban a következő egyházi adminisztráció átszervezése során érseki székhely lett, és azóta a plébániatemplomként épült Frauenkirche főszkesegyházzá vált.