Az Erdélyi Gazda az Erdélyi Gazdasági Egylet (EGE, 1939-től Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet, EMGE) hivatalos lapja, mezőgazdasági folyóirat, amelyet Kolozsvárt 1869-ben alapítottak. 1945-ig élt, majd 1989 után indították újra.

Működése

Eredetileg kéthetenként, olykor hetenként, 1920 után rendszeresen havonként egyszer jelent meg. 1918 októberétől 1920 júniusáig megjelenése szünetelt. Célja a korszerű mezőgazdasági ismeretek terjesztése, a falu életének vizsgálata, a lapkiadó egyesület mozgalmi életének tükrözése. Alakja, terjedelme és példányszáma a laptulajdonos egyesület 1936-os demokratikus átszervezése után jelentősen növekszik. Főszerkesztője megjelenésétől Szádeczky Lajos, majd 1920 júniusától 1936 áprilisáig Török Bálint, 1936-tól 1942-ig Teleki Ádám, 1943-tól 1944-ig Demeter Béla (1944. október és november havában megjelenése szünetel, az 1944. decemberi számon főszerkesztő nem szerepel). A szerkesztésben 1936-tól kezdve egy 35-40 tagú szerkesztőbizottság működött közre, köztük Sebők Mátyás Péter mezőgazdasági szakíró, főiskolai tanár. Az egyes rovatok legtermékenyebb főmunkatársai 1920 és 1944 között: Antal Dániel, Bikfalvi Ferenc, Bodor Kálmán, Farkas Árpád, Konopi Kálmán, Kós Balázs, Kós Károly, Kuthy Sándor, Nagy Endre, Nagy Miklós, Páter Béla, Ritter Gusztáv, Seyfried-Szövérdi Ferenc, Szász Ferenc, Szász István, Szeghő Dénes, Szentkirályi Ákos, Telegdy László, Tóth Tibor, Veress István, Zalányi Tibor.

A lap szakirodalmi tevékenysége jelentős: 1944-ben már példányban jelent meg, s szinte valamennyi erdélyi faluba eljutott, ahol magyarul olvastak. Könyvsorozat kiadásával is próbálkozott (Az Erdélyi Gazda Könyvtára), de művelődéspolitikai jelentősége inkább az évi mellékletként megjelenő Az Erdélyi Gazda Naptárának volt, amely a mezőgazdasági tárgyú írásokon kívül sok szépirodalmi és tudománynépszerűsítő anyagot közölt. Míg a naptárt még 1947-ben is kiadták, az Erdélyi Gazda utolsó, összevont 1-3. száma Kós Balázs szerkesztésében 1945. április 20-i keltezéssel jelent meg. Önálló mellékletei: Hangya (1920-25), Méhészeti Közlöny (1922-27), A Gazda Jogi Melléklete (1937-39) és Kisállattenyésztő (1939).

Hosszú szünet után 1989 után indították újra, ebben az időben felelős szerkesztője volt Farkas Zoltán András, jeles munkatárs pedig Varga András mezőgazdasági szakíró.

Források

Kapcsolódó szócikkek

Az erdélyi magyar sajtó története

Kategória:A romániai magyarság sajtótermékei Kategória:Kolozsvár kulturális élete