A Weislich-barlang az egyik olyan mesterséges üreg, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, a Pomázon lévő Holdvilág-árokban található. Nem barlang. Turista útikalauzokban is le van írva.

Megközelítés

A Holdvilág-árokban, az időszakos vízesésétől felfelé haladva, körülbelül 50 méternyire, nyugat felé kell elhagyni a völgytalpat. A völgytalpat szegélyező sziklafal takarásából hamarosan feltűnik a kissé távolabb, körülbelül 30 méterre levő, látványos, faragott oldalú sziklacsoport. Ez az úgynevezett Nagy-szikla, amelyben a Weislich-barlang van.

A fehér andezittufából álló Nagy-szikla könnyen felismerhető arról, hogy konkáv derékszögben, körülbelül 10 méter magasságig függőlegesre van faragva, az előterében pedig kőtörmelékkel borított, tálszerű mélyedés van. Az üreg alsó bejárata a faragott szikla délnyugatra néző falában van. Az alsó bejárat egy körülbelül három méter magas és két méter széles, háromszög formájú nyílás. A délkeletre néző fal felső harmadában pedig nyolc darab kaptárfülke látható.

Leírás

Az üreg alsó, három méter magas, két méter széles és háromszög alakú bejárata egy fülkébe vezet, melyből egy 4,1 méter mély, három lépcsővel tagolt, függőleges akna, a lépcsőház vezet lefelé. Az akna falán néhol látszanak még az egykor volt kapaszkodók vas csonkjai, de jelenleg lejutni csak traverzálva, vagy kötél segítségével lehet. A Lépcsőház aknájának az aljából egy majdnem öt méter hosszú, enyhén lejtő folyosó indul északnyugat felé. Az alját vastagon borítják a fentről bedobált kövek, 2–3 méteres fadarabok és a szemét.

A folyosó közel derékszögben csatlakozik be a legalsó szinten levő Fő-folyosóba. Ennek a hossza 11,1 méter, a szélessége változó, középen 2,5 méterre kiszélesedik, míg az északkeleti végén csak egy méteres, a magassága 1,5–1,7 méter. Enyhén északkelet felé lejt. Az alján már kevesebb a kő és fadarab, a szemét, de itt található a felső aknabejárat egykori vasajtajának ledobott lapja. A Fő-folyosó délnyugati végéből egy ovális-ellipszis szelvényű, 14,9 méter magas, közel függőleges, 80–85°-os kürtő vezet a felső bejárathoz. E kürtő falában is lehet még néhány vascsonkot látni, amelyek a korábban létező kapaszkodók maradványai.

Kijutni a kürtőn korábban nem lehetett, mert a külszínhez közeli végébe egy lépcsőfoknak támaszkodó hatalmas, a kürtő szelvényét csaknem kitöltő kő volt. A követ felülről gurították a kürtő nyílásába, mely aztán a két méterrel lejjebb levő lépcsőnél megszorult és csak egy át nem járható rést hagyott szabadon. Azóta a kő ki lett bontva és a kürtő újra járható és mászható.

Az üreg felső, kürtős, ma már átjárható bejáratához a külszínen is eljuthatunk, ha a Nagy-szikla faragott oldalát az azt balról övező meredélyen megkerüljük és nagyjából a kaptárfülkék fölé érünk. Itt a sziklatornyok által körülfogott mélyedésben találjuk a téglalap formájúra faragott nyílást. Mellette az egykori vasajtó kerete is megtalálható félredobva. A nyílásban régebben volt egy méter mélységben egy begurított és megszorult kőtömb.

A felső bejárat jól rejtett helyzetben van. A sziklacsoport aljából végképp nem látszik, de fent, a tornyok között is csak közelről lehet észrevenni. Ez a rejtettség valószínűleg nem véletlen, talán védelmi, menekülési célokat szolgált. Érdekesség még a kürtő nyílásától északra levő, magasabb sziklatorony oldalába faragott görög betűs Krisztus monogram. Ez hasonlít az Y-ágú-barlang elágazásánál levő jelhez.

Továbbá, a nem túl régi időben kissé alakítottak rajta, a bejáratait vasajtókkal látták el és kürtőibe vas kapaszkodókat szereltek. Jelenleg igen rossz, szemetes állapotban van. A kürtők miatt sokan ugyan nem járnak benne, de annál többen dobálnak bele köveket, faágakat, üvegpalackokat és mindenféle egyéb szemetet.

A Weislich-barlangot Eszterhás István szerint teljes egészében szerszámokkal alakították ki az Y-ágú-barlanggal és a Vízesés-alatti-barlanggal közel azonos időben, azonos technikával. Üregének térrajza viszont jelentősen eltér az előbbi kettőétől, így talán a funkciója is más lehetett.

Az üregnek azért lett Weislich-barlang a neve, mert egy hiedelem szerint régen itt volt egy Weislich (vagy Veiszlics, Weiszlich, Weiszlics) nevű rabló rejtekhelye. Weislich csak a gazdagoknak ártott. Előfordul az üreg az irodalmában Holdvilág-árki-sziklasir (Bertalan, Schőnviszky 1976), Holdvilágárok barlangja (Schőnviszky 1937), Holdvilágárok-barlangja (Bertalan 1976), Holdvilág-árok-barlangja (Bertalan, Schőnviszky 1976), Holdvilág barlang (Kadić 1920), Holdvilág-sziklaüreg (Kadić 1952), Remete-barlang (Bertalan 1976), Veiszlics-barlang (Hazslinszky 1999), Weisslich-barlang (Mezei, Páli 1955), Weiszlich-barlang (Mezei, Páli 1955), Weiszlich barlang (Mezei, Páli 1955), Weiszlics-barlang (Schőnviszky 1937) és Weiszlik-barlang (Neidenbach, Pusztay 2005) neveken is.

Kutatástörténet bélyegkép|262px|balra|A Weislich-barlang belsejének részlete

Az 1920-ban napvilágot látott, Budapest Duna-jobbparti környéke című kiadványban szó van arról, hogy a Holdvilág-árok sziklakatlana után található egy nagy sziklafal, amelynek tövében, az úttól balra van egy beomlott barlang. A barlang a nép szerint a Kő-hegyig húzódik és Weiszlich rablóvezér búvóhelye volt. A barlanghoz közeli és feljebb, a hegyoldalban fekvő sziklaalakulatok alkalmasak sziklamászás (kéménymászások) gyakorlására, de kőzetük törékeny. Az 1920. évi Barlangkutatásban kiadott könyvismertetésben, amely a Budapest Duna-jobbparti környéke című könyvről szól, meg van említve, hogy a könyvben le van írva a Pilis hegységben található Holdvilág barlang.

Az 1924-ben megjelent, Budapest Duna-jobbparti környéke című kiadványban meg van ismételve az 1920-ban publikált könyv Weislich-barlangot bemutató része. Az 1926–1927. évi Barlangkutatásban szó van arról, hogy az 1923–1924-ben Tasnádi Kubacska András és Véghelyi Lajos által végzett denevér-megfigyelések során barna hosszúfülű-denevér (Plecotus auritus L.) került elő a Pilisvörösváron lévő Holdvilág-árok mesterségesen kivájt üregéből. Az 1929-ben publikált, Thirring Gusztáv által szerkesztett útikönyvben az van írva, hogy a Holdvilág-árok sziklakatlana után lévő nagy sziklafal aljában, az úttól balra található egy beomlott barlang. A nép szerint a Kő-hegyig terjed a barlang. Weiszlich vagy Veiszlics rablóvezér rejteke volt az üreg. A rabló réme volt a vidék gazdagjainak, de nem bántotta a szegényeket. A barlang környékén és feljebb (a hegyoldalban) elhelyezkedő sziklaalakulatok alkalmasak sziklamászó-iskolának (kéménymászások), de törékeny a kőzetük.

A Turisták Lapja 1937. évi évfolyamában kiadott és Schőnviszky László által írt tanulmányban az olvasható, hogy a Holdvilágárok barlangja, más néven a Weiszlics-barlang a Holdvilág-árok vízesésétől kissé felfelé, balra, egy andezittufa sziklafal letörésének alján van. A csúcsos, háromszögalakú nyílás pár métert lefelé egy kis terembe vezet, ahonnan egy másik kürtő is a szabadba nyílik. A kürtőben és még néhány helyen emberi kéz nyomai, lépcsőszerű kivájások figyelhetők meg. Állítólag valamikor Weiszlics rablóvezér tanyája volt. Jórészt eltömődött.

Az 1943. évi Barlangvilágban megjelent tanulmány szerint a Holdvilág-árok vízesésétől nem messze, a szakadék nyugati peremén van egy barlang, a Weislich-barlang és ezért lehet, hogy a vízesés alatt lévő két üreg, a Vízesés-alatti-barlang és az Y-ágú-barlang természetes eredetű. A Holdvilág-árok nyugati oldalában van barlang, jelenleg beomlott állapotban. A nép szerint a barlang elért a Kő-hegyig és egy Weiszlich, vagy Veiszlics nevű rablóvezér rejtekhelye volt, aki réme volt a vidék gazdagjainak, de a szegényeket nem bántotta. Az 1948-ban kiadott, Szegő István által írt útikönyvben az van írva, hogy a Holdvilág-árok sziklakatlana után lévő nagy sziklafal aljában, az úttól balra található egy barlang. A barlang a népmonda szerint egészen a Kő-hegyig nyúlik a hegység gyomrába és egykor Weiszlich rablóvezér rejtekhelye volt. A legújabb ásatások alapján az üreg szakrális hely volt. Még nincs megállapítva, hogy népvándorláskori vagy későbbi idők áldozati helye.

bélyegkép|262px|A Weislich-barlang bejárata

Kadić Ottokár az 1952-es kéziratában leírta a Holdvilág-sziklaüreget (Pomáz), másik nevén Weiszlics-barlangot. A kéziratban arról van szó, hogy az üreg Pomáz határában, a Holdvilág-árokban, a vízeséstől kissé feljebb, balra, andezittufa letörés alján helyezkedik el. Háromszög alakú bejárata néhány méterre lefelé, egy kis terembe vezet. Onnan a szabadba kürtő nyílik. A kürtőben lépcsőszerű kivájások vannak. A szájhagyomány szerint ebben az üregben tanyázott régen Weiszlics rablóvezér. Ma már el van tömődve legnagyobb része. Az ismertetés két irodalmi mű alapján lett írva. Az 1955. évi Természetjárás júliusi számában közölve lett, hogy a Stromfeld-emléktúra egyik állomása a Holdvilág-árok mellett található barlangnál volt, ahová a cikk szerzője, Tokaji Tibor és társai majdnem egyszerre érkeztek a Belkereskedelmi Tanulóiskola 22 tagú csapatával. Az 1955. évi Természetjárás decemberi számában meg van említve, hogy a Holdvilág-árok mélyén, közel a nagy zuhataghoz van egy félig mesterséges barlang, amely a hiedelem szerint régen zsiványtanya volt.

Az 1967-ben napvilágot látott, Pilis útikalauz című könyvben az van írva, hogy a Nagy-Csikóvár oldalába mélyülő Holdvilág-árok vízesése közelében több üreg figyelhető meg. A szakadék nyugati peremén, a hegy oldalában egy nagy, körülbelül 20 méter magas, andezittufa sziklafal alján háromszög alakú nyílás vezet a Weiszlich-barlangba, amely a néphiedelem szerint Weiszlich rablóvezér rejtekhelye volt. A bejáraton át függőleges aknába lehet jutni, amely kis terembe vezet, ahonnan hirtelen töréssel egy másik meredek akna nyílik a szabadba. Az üregben sok helyen figyelhető meg az emberi kéz munkája, tágítás, lépcsőszerű kivájások formájában. A barlang, ha volt is eredetileg természetes ürege, mai formájában jórészt mesterséges.

bélyegkép|262px|balra|A Weislich-barlang kürtőjének bejárata kívülről egy kővel volt eltorlaszolva

Az 1971. évi Archaeologiai Értesítőben lévő, Erdélyi István által írt tanulmányban szó van arról, hogy a Holdvilág-árokban található Nagy-szikla jobb oldali hátsó falából merőlegesen kiálló sziklafalba lett bemélyítve egy teljes egészében emberkéz által vágott barlang háromszögre emlékeztető alakú bejárata. Az üreg mélyére nagy lépcsőfokokon lehet lemenni, majd keskeny folyosón keresztül elérhető egy nagyobb helyiség. Majdnem téglalap alakú ez a helyiség, amelynek túlsó végéből kürtő vezet fel a hátsó sziklafal felső pereméig. Régen a kürtő felső nyílásánál sziklatömbök sorakoztak, ezért egy kis folyosóba torkollott a kürtő. Később ezeknek a sziklatömböknek egy része lehullott az előtérre. A legutoljára leesett sziklatömb a második világháború utáni években hullott le.

A kürtő alsó végénél néhány rovásjel figyelhető meg. A kürtő felső végébe, melyet Sashegyi Sándor vasajtóval zárt le az általa végzett ásatás után, felelőtlen kirándulók (a vasajtót letépve) egy sziklatömböt gurítottak. A kijutást régen a faragott kürtő belső falán kialakított három mélyedés könnyítette meg. Erdélyi Istvánék az 1960-as években végzett feltárások során elkészítették a kürtő aljánál található rovásjelek gipszmásolatait. Itt 5 rovásjel van, amelyek egyszerű jelek kettő kivételével. Jellegük és állapotuk miatt nem úgy tűnik, hogy modern vésetek, de mégsem járt sikerrel megfejtésük. Erdélyi Istvánék találtak a Nagy-szikla barlangküszöbének előterében egy vas csatfibulát. Ez a csatfibula típus valószínűleg a honfoglalás utáni évszázadban is használatban volt. A publikációba bekerült a felső barlang bejárata előtti részen talált csatfibula fényképe.