Georgij Valentyinovics Plehanov (), álnevén Beltov (Gudalovka, 1856. november 29. – Terijoki, 1918. május 30.) orosz forradalmár, marxista teoretikus, az oroszországi szociáldemokrata mozgalom egyik megalapítója, az OSZDMP 1903-as, II. londoni kongresszusától mensevik.

Élete és munkássága

A Plehanovval foglalkozó szakirodalomban legelterjedtebb felfogás szerint munkásságának fő vonala három szakaszra bontható. Az első: narodnyik (bakunyinista, lavrovista) korszak, fokozatos eltávolodás a narodnyikizmustól, marxistává válás. A legtermékenyebb, második: marxistává válásától, a Munka Felszabadítása csoport megalakításától 1903-ig, a csoport feloszlatásáig és Plehanov mensevikké válásáig tartó két évtizedes időszak. Míg a harmadik: mensevik korszaka, 1918-ban bekövetkezett haláláig tart.Sziklai László: Plehanov öröksége, Magyar Filozófiai Szemle, 1972. 5–6. szám 548. old.

Pályakezdése thumb|right|Plehanov 1890—1900 körül

Elszegényedett nemesi családból származott. Anyja, Marija Fjodorovna Belinszkaja, V. G. Belinszkij rokona, rendkívüli szellemiségű volt, gyermeke alapfokú oktatását maga irányította. Plehanov a voronyezsi katonai gimnázium után 1873-ban a pétervári tüzérségi szakiskolában folytatta tanulmányait. 1874-ben átment a Bányamérnöki Főiskolába, ahol kapcsolatba került a narodnyik forradalmi ifjúsággal. 1875-ben ismerkedett meg Pavel Akszelroddal, akinek nagy hatása volt abban, hogy csatlakozott a Föld és Szabadság (Zemlja i Volja) nevű narodnyik szervezethez. 1876-ban „rossztanulás” koholt vádjával elbocsátották a főiskoláról. 1876 december 6-án a Zemlja i Volja demonstrációt szervezett a pétervári Kazanyi-székesegyház elé, melyen Plehanov beszédet mondott az összegyűlt, mintegy 400 fős tömeghez. Ebben kifejezte a narodnyikok szolidaritását a száműzött politikai foglyokkal, köztük a már 12 éve száműzetésben élő Csernisevszkijjel. A demonstráció után 31 embert tartóztattak le, Plehanovnak a rendőri üldözés elől el kellett hagynia Oroszországot. Franciaországban hamarosan megismerkedett az idősebb forradalmár nemzedékhez tartozó Lavrovval. Egyik neki írt levele tanúsága szerint ez idő tájt a három legkedveltebb szerzője Lavrov, Marx és Csernisevszkij volt. 1877-ben illegálisan visszatért hazájába, előbb Szaratovban, majd Péterváron fejtett ki forradalmi propagandát, s hamarosan a narodnyikok elismert szónokává vált. 1878-ban a doni kozákok körében folytatott szervező tevékenységet. A rendőrség sorozatos letartóztatásai miatt a „nép közé járás” propaganda taktikája teljes kudarcot vallott, s 1879-ben, a Zemlja i Volja voronyezsi kongresszusa után a narodnyikok két szervezetre szakadtak. A Népakarat (Narodnaja Volja) az egyéni terrort pártolta, míg a Fekete Újrafelosztás (Csornij Peregyel) ezzel szemben az általános népfelkelés előkészítését, a paraszti tömegek forradalmi mozgósítását tekintette elsődleges céljának. Az utóbbi szervezetet Plehanov, P. B. Akszelrod, L. G. Dejcs és Vera Zaszulics vezette. 1879-től a rendőrség körözte Plehanovot, elfogásáért vérdíjat tűztek ki, ezért 1880-ban újra emigrációba kényszerült.

Emigrációban thumb|left|Jules Guesde (1847-1922)

Plehanov 37 évet töltött emigrációban, Svájcban, Franciaországban és Olaszországban. Kapcsolatba került a szociáldemokrácia vezetőivel, Wilhelm Liebknechttel, Karl Kautskyval, Jules Guesde-del, s alaposan tanulmányozta Marx, Engels és követőik korabeli műveit. Ez szellemi fejlődésében ugrásszerű fejlődést idézett elő, minek következtében az 1880-as évek elején meghaladta a narodnyik ideológiát. Ennek egyik bizonyítéka, hogy 1881 végén lefordította orosz nyelvre a Kommunista Kiáltványt. Erről később így nyilatkozik: „Magamról elmondhatom, hogy a »Kommunista Kiáltvány« olvasása korszakot jelentett az életemben. Megihletett, és azonnal úgy döntöttem, hogy lefordítom orosz nyelvre.” Lavrov közbenjárására 1882 januárjában Marx és Engels írt hozzá előszót.Marx Engels Művei, 4. köt. Budapest, 1959. 565. old.

A Munka Felszabadítása (Oszvobozsgyenyije Truda) csoport thumb|right|Vera Ivanovna Zaszulics (1849 — 1919)

1883. szeptember 25-én az egykori Csornij Peregyel genfi emigrációba kényszerült tagjai, Plehanov, P. B. Akszelrod, Lev Dejcs, V. I. Zaszulics, V. N. Ignatov megalakítják a Munka Felszabadítása (Oszvobozsgyenyije Truda) csoportot, mely határozottan bírálja a narodnyik elveket és politikai gyakorlatot, s bejelenti, hogy legsürgetőbb célja a marxizmus eszméinek terjesztése és az önálló oroszországi marxista munkáspárt megteremtése.A Szovjetunió Kommunista Pártjának története. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972. 29. old. A csoport tagjai kapcsolatot tartottak Engelssel és a munkásmozgalom többi vezetőjével.Marx Engels Művei, 36. 37. 38. 39. kötetek, Budapest, 1977–79. Rövid időn belül lefordították orosz nyelvre Marx és Engels következő írásait: „A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig”, „Bérmunka és tőke”, „A filozófia nyomorúsága”, később a „Louis Bonaparte Brumaire 18-ja”, „Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége” és más munkákat. A csoportnak a gyakorlati munkásmozgalomtól való elszigeteltsége ellenére is nagy szerepe volt a marxizmus oroszországi elterjesztésében, az oroszországi szociáldemokrata párt megalakításának előkészítésében.

thumb|left|Pjotr Lavrovics Lavrov (1823 — 1900) 1883. őszén megjelent Plehanov „A szocializmus és a politikai harc” című brosúrája, mely a Munka Felszabadítása csoport első hangsúlyos sajtóbeli jelentkezése volt. Erről a műről Lenin elismerőleg írja, hogy az „Az orosz szocializmus első profession de foi-ja…”Lenin Összes Művei, 4. köt. 291. old. (A Profession de fois-val kapcsolatban. 1899 vége vagy 1900 eleje) A „Népakarat Híradó” szerkesztői, P. L. Lavrov és L. A. Tyihomirov megtagadták a brosúra kiadását, így azt a csoport „A modern szocializmus könyvtára” sorozat első kiadványaként jelentette meg. Lavrov recenziót írt a műről, melyben élesen visszautasította Plehanov kritikáját. Plehanov a „Nézeteltéréseink” (1885) című művében válaszolt Lavrovnak.Plehanov válogatott filozófiai írásai. Kossuth Könyvkiadó, 1972. 611. old. Sziklai László jegyzete. Plehanov e munkájában részletesen elemzi a narodnyik és anarchista nézetek történetét, – Bakunyin eszméinek bírálata azért is különösen szellemes, mivel a 70-es években maga is buntár azaz bakunyinista volt, – továbbá bírálja az eklektikus közgazdasági elméleteket, melyek szerint Oroszországnak nincsenek meg az adottságai a kapitalizmus létrejöttéhez. Konkrét tényekkel bizonyítja a Marx által feltárt általános tőkés törvényszerűségek érvényesülését az oroszországi fejlődésben. Ennek fontos elemei a munkásosztály létszámának gyors növekedése és a falusi földközösség bomlásának megindulása a kapitalizálódás mezőgazdaságba való behatolásának következtében. A mű legfontosabb következtetése a szociáldemokrata párt megalakításának és a politikai harc fontosságának kifejezése.Sziklai László: Plehanov öröksége, Magyar Filozófiai Szemle, 1972. 5–6. szám 545–572. old. Plehanov elküldte könyve egy példányát Engelsnek, aki 60 oldal elolvasása után így írt Zaszulicsnak: „ …büszke vagyok rá, hogy az orosz ifjúság közt van egy párt, amely nyíltan és köntörfalazás nélkül elfogadja Marx nagy gazdasági és történelmi elméleteit és határozottan szakított elődeinek minden anarchista és némileg szlavofil hagyományával. S maga Marx ugyanilyen büszke lett volna erre, ha valamivel tovább él. Ez olyan haladás, amely nagy jelentőségű lesz Oroszország forradalmi fejlődése szempontjából. Marx történelemelmélete szerintem alapfeltétele minden rendszeres és következetes forradalmi taktikának; hogy ezt a taktikát megtaláljuk, csak alkalmazni kell az elméletet az illető ország gazdasági és politikai viszonyaira.”Marx Engels Művei, 36. köt. Budapest, 1978. 304. old. Plehanov a 80-as években két programtervezetet is írt az orosz szociáldemokraták számára, melyek azt bizonyítják, hogy fokozatosan szabadult meg a narodnyik nézetektől.Sziklai László: Plehanov öröksége, Magyar Filozófiai Szemle, 1972. 5–6. szám 562. old.

Plehanov és Engels thumb|right|Engels

1889 júliusában az orosz proletariátus képviseletében részt vett a II. Internacionálé párizsi alapító kongresszusán, ahol fel is szólalt. A kongresszus után Londonba utazott, ahol személyesen megismerkedett Engelsszel. Majdnem egy héten át minden nap hosszú beszélgetéseket folytattak a legkülönfélébb témákról, s a nagy korkülönbség ellenére barátság alakult ki közöttük.D. Valovoj – G. Lapsina: Nevek az emlékoszlopon, Kossuth Könyvkiadó/Kárpáti Könyvkiadó, 1983. 333. old. A későbbiekben rendszeres levelekkel tartották a kapcsolatot, s barátságuk Engels haláláig fennmaradt.

1891-ben „Hegel halálának hatvanadik évfordulójára” címmel cikket írt a Neue Zeit számára német nyelven, mely három részletben (1891. évi 7., 8. és 9. számban) jelent meg, melyet Engels igen nagyra értékelt: „Plehanov cikkei kitűnőek.” – írta Kautskynak.Marx Engels Művei, 38. köt. Budapest, 1977. 230. old. A tanulmányt 1892-ben bolgár majd 1894-ben francia nyelvre is lefordították, oroszul csak 1906-ban jelent meg.Plehanov válogatott filozófiai írásai. Kossuth Könyvkiadó, 1972. 623. old. „Tanulmányával megcáfolt számos Hegelre vonatkozó hamisítást és előítéletet, s jelentősen hozzájárult egy tudományos Hegel-kép kialakulásához.”M. Klein, E. Lange, F. Richter: A marxista filozófia történetéhez, Kossuth Könyvkiadó, 1975. 184. old.

Plehanov és Lenin

Plehanov és Lenin első személyes találkozására 1895 tavaszán került sor, amikor Lenin Svájcba utazott, hogy felvegye a kapcsolatot a Munka Felszabadítása csoport tagjaival. Plehanovra igen mély benyomást tett ez a találkozás, így írt feleségének erről: „Megérkezett ide egy fiatal elvtárs, nagyon okos, nagyon művelt és szónoki képességekkel is rendelkezik. Mekkora szerencse, hogy forradalmi mozgalmunkban ilyen fiatalemberek vannak.”D. Valovoj – G. Lapsina: id. mű, 335–336. old. A találkozás új szakaszt jelent a Munka Felszabadítás csoport tevékenységében, mert a Lenin vezette „Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására” csoport révén szorosabb kapcsolatba kerül az orosz forradalmi mozgalommal. Ez az időszak Plehanov alkotói tevékenységének egyik legtermékenyebb szakasza, melynek főbb állomásait az alábbi művek sora alkotja: „A monista történetfelfogás fejlődésének kérdéséhez” (1895), „Adalékok a materializmus történetéhez” (1896), „Néhány szó a gazdasági materializmus védelmében” 1896), „A történelem materialista értelmezéséről” (1897), „A »gazdasági tényezőről«” (1897), „A személyiség történelmi szerepének kérdéséhez” (1898)

thumb|left|Clara Zetkin és Rosa Luxemburg