Az épületek hőszigetelése az energiahatékonyság és az épületfizika egyik központi kérdésévé vált, különösen az 1970-es évektől kezdődően. Az 1973-as és 1979-es olajválság hatására világszerte megnőtt az igény az energiafelhasználás csökkentésére és az épületek komfortfokozatának gazdaságosabb javítására. A cél az volt, hogy az épületek fűtési és hűtési energiaigényét minimalizálják, miközben a belső klíma kellemes maradjon.

Az energiaárak folyamatos emelkedése, a Föld fosszilis energiahordozó-készleteinek kimerülése, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem részeként a CO2-kibocsátás csökkentésének szükségessége miatt ma már nem kérdéses az épületek hatékony hőszigetelésének alapvető fontossága. Az ügy jelentőségét alátámasztják az Európai Unió energiahatékonyságra vonatkozó irányelvei, valamint az új építésű és jelentősen felújított épületekre vonatkozó, egyre szigorodó hazai jogszabályi előírások is. Az épületek megfelelő hőszigetelésével jelentős mértékben hozzájárulhatunk a környezetszennyezés csökkentéséhez és az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez.

A világ végső energiafelhasználásának jelentős része, egyes becslések szerint közel fele, fűtési és hűtési célokat szolgál. Egy 2019-es adat szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 40 százaléka (körülbelül 13,3 gigatonna) a szén, az olaj és a földgáz hőtermelési célú égetéséből származott. Ennek az épületenergetikai célú kibocsátásnak a csökkentésére az egyik leghatékonyabb és legköltséghatékonyabb rendelkezésre álló műszaki megoldás az épületek átfogó hőszigetelése.

A hőszigetelés általános értelemben két eltérő hőmérsékletű tér (például a külső környezet és az épület belső tere) között természetes módon fellépő hőátadás (hőáramlás) akadályozása. Ezt jellemzően nagy hőellenállással rendelkező épületszerkezetekkel vagy anyagokkal érik el. Tehát például Magyarország klimatikus viszonyai között a hőszigetelés télen a kinti hideg bejutásának és a belső meleg kiáramlásának gátlását jelenti, azaz a fűtött helyiségek hőveszteségének minimalizálását, míg nyáron a túlzott felmelegedés elleni védelmet szolgálja.

Mivel a nyugalomban lévő levegő kiváló hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik (alacsony a hővezetési tényezője), ezért a különböző épületszerkezetek hőszigetelő képességét jelentős mértékben befolyásolja a szerkezeti rétegek által közbezárt vagy az anyag pórusrendszerében található levegő mennyisége és eloszlása. A hőszigetelés témakörében fontos megkülönböztetni a kimondottan hőszigetelő célra gyártott anyagokat (mint pl. polisztirolhab, ásványgyapot) és azokat a hőszigetelő képességgel rendelkező szerkezeteket, amelyek anyagaik révén nem feltétlenül jó hőszigetelők, de speciális szerkezeti kialakításuk révén (pl. többrétegű üvegezés, légréses falak) hatékonyan csökkentik a hőátadást. Ilyenek például a modern ablakszerkezetek.

Hőveszteség

Megfelelő hőszigetelés hiányában, vagy rosszul kivitelezett szigetelés esetén az épület hővesztesége rendkívül magas lehet. A fizika törvényei szerint a hő mindig a magasabb hőmérsékletű közegből az alacsonyabb hőmérsékletű közeg felé áramlik. Az épületek hőveszteségének mértéke és a hőveszteség megoszlása az egyes épületszerkezetek (falak, tető, ablakok, padló) között nagyban függ a szigetelés meglététől, vastagságától, minőségétől és az épület általános állapotától. Általánosságban elmondható, hogy egy átlagos, szigeteletlen vagy gyengén szigetelt családi ház esetében a hőveszteség hozzávetőleges megoszlása a következő (az értékek tájékoztató jellegűek és épületenként jelentősen változhatnak): 30–40% a külső falakon keresztül 20–30% a tetőn vagy a legfelső födémen keresztül 15–25% a nyílászárókon (ablakok, ajtók) át 10–15% a padlón (talajjal érintkező szerkezetek) vagy a pincefödémen keresztül

Bizonyos tényezők jelentősen módosíthatják ezeket az arányokat. Például, ha egy épület nagy üvegfelületekkel rendelkezik, és a nyílászárók hőszigetelő képessége gyenge (pl. régi, egyszárnyú, rosszul záródó ablakok), akkor az ablakokon és ajtókon keresztül távozó hő az összes hőveszteség akár 40-50 százalékát is elérheti.

A hőszigetelés tervezése és kivitelezése során az egyik leggyakrabban előforduló és legtöbb problémát okozó jelenség a hőhidak kialakulása, valamint a többdimenziós hőáramlás hatása. HőhídMSZ EN ISO 10211:2018 Hőhidak épületszerkezetekben. Hőáramok és felületi hőmérsékletek. Részletes számítások (ISO 10211:2017) olyan helyeken jön létre az épületszerkezetben, ahol a hő könnyebben tud távozni, mint a környező szerkezeti elemeken keresztül. Ennek oka lehet anyagi (eltérő hővezetési tényezőjű anyagok találkozása, pl. vasbeton koszorú a téglafalban), geometriai (pl. épületsarkok, ahol a külső hűtő felület nagyobb a belső fűtő felülethez képest) vagy kivitelezési hiba (pl. szigetelés folytonossági hiánya, hézagok). Többdimenziós hőáramlás alakul ki például sarkokban, éleknél, vagy ahol különböző tulajdonságú építőanyagok csatlakoznak egymáshoz, illetve a nyílászárók beépítésénél (keretek, csomópontok).Dr. Liptay-Wagnerné dr. habil Szücs Judit: Épületfizika II. Építészmérnöki Kar, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Ha az épület külső felületének egyes pontjain a hőátbocsátási tényező jelentősen magasabb (azaz a hőellenállás kisebb), akkor ezeken a helyeken a belső felületi hőmérséklet hidegebb lesz, mint a környező felületeken. Amennyiben ez a hőmérséklet eléri vagy alatta marad a levegő harmatponti hőmérsékletének, akkor a levegő páratartalma kicsapódik a hideg felületen. Ez a nedvesedés számos komoly problémát okozhat. A nedvesség behatolhat a szerkezetbe, rontva annak hőszigetelő képességét és hosszú távon állagkárosodást okozva. Az állandó nedvesség kedvez a penészgombák megtelepedésének, ami nemcsak esztétikai probléma és tovább károsíthatja a falakat, a lábazatot, a padlót vagy akár a bútorokat is, hanem komoly egészségügyi kockázatot is jelent. A penészspórák a levegőbe kerülve allergiás reakciókat, asztmatikus tüneteket és egyéb légzőszervi problémákat válthatnak ki. A páralecsapódás elkerülése érdekében kulcsfontosságú a hőhidak minimalizálása megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel, a belső felületek megfelelő hőmérsékletének biztosítása, valamint a pára szabályozott elvezetése (pl. megfelelő szellőztetéssel vagy páraáteresztő, de légzáró szerkezetek alkalmazásával).

Meglévő épületek hőszigetelési felújításának tervezésekor gyakran alkalmaznak hőkamerás vizsgálatokat. Ezekkel a mérésekkel pontosan feltérképezhető az épület hőtechnikai állapota: azonosíthatók a jelentős hőveszteséggel érintett felületek, lokalizálhatók a hőhidak, és ellenőrizhető a meglévő szigetelés állapota. Az eredmények alapján megalapozottan dönthető el, hogy mely szerkezeteket, milyen típusú és vastagságú hőszigetelő anyaggal szükséges ellátni a kívánt energiahatékonysági szint eléréséhez.

Gyakori hőhidak típusai:

Anyagváltásból adódó (szerkezeti) hőhidak: Ezek ott fordulnak elő, ahol a jó hőszigetelő képességű épületszerkezetet (pl. falazatot) szükségszerűen megszakítják egy rosszabb hőszigetelő képességű, de statikailag szükséges anyaggal vagy szerkezeti elemmel. Ezek a hőhidak lehetnek vonalmentiek (pl. betonkoszorú, áthidaló) vagy pontszerűek (pl. fém rögzítőelemek).

Példák Vasbeton födém vagy koszorú a falazatban Szigeteletlen vagy rosszul szigetelt ablak- és ajtóáthidalók Kiugró erkélylemezek, loggiák födémcsatlakozásai Külső falazaton áthatoló vasbeton pillérek, konzolok Szigetelést áttörő fém szerkezeti elemek (pl. rögzítőcsavarok, falkötő kapcsok) Ablakpárkányok, különösen, ha átmennek a falszerkezeten

Geometriai hőhidak: Ezek az épület alakjából adódnak, olyan helyeken, ahol a külső, hőt leadó felület nagyobb, mint a belső, hőt felvevő felület.

Példák Épületsarkok (külső sarkoknál nagyobb a hőveszteség) Élek, kiugró vagy beugró falszakaszok csatlakozásai

Kivitelezési hibákból adódó hőhidak: Ezek szakszerűtlen tervezés vagy kivitelezés következtében jönnek létre.

Példák Hézagosan rakott hőszigetelő táblák Nem megfelelő átlapolások, illesztések (pl. falszigetelés és tetőszigetelés csatlakozásánál) Szarufák közötti szigetelés nem teljes kitöltése vagy összecsúszása Hiányos vagy sérült lég- és párazáró rétegek Nyílászárók körüli szakszerűtlen szigetelés (pl. ablakkeret és falazat között)

A különböző típusú hőhidak gyakran együttesen jelentkeznek, és hatásuk összeadódhat, jelentősen növelve az épület energiaveszteségét és a páralecsapódás kockázatát.

Hőszigetelő anyagok Bár elméletileg minden anyagnak van valamekkora hőszigetelő képessége, az építőiparban csak azokat az anyagokat nevezzük hőszigetelő anyagnak, amelyek hővezetési tényezője kellően alacsony ahhoz, hogy hatékonyan csökkentsék a hőáramlást. A hőszigetelő-képesség legfontosabb mérőszáma a hővezetési tényező (lambda-érték), jele: λ, mértékegysége: W/(m·K). Minél kisebb egy anyag λ-értéke, annál jobb a hőszigetelő képessége (azaz annál rosszabb hővezető).

A legtöbb elterjedt hőszigetelő anyag hatékonysága azon alapul, hogy szerkezetükben (pórusokban, cellákban vagy szálak között) nagy mennyiségű levegőt vagy más gázt zárnak magukba, amely nyugalomban kiváló hőszigetelő. A gyártási technológiák célja, hogy ezt a levegőt vagy gázt stabilan, kis cellákba vagy szálak közé zárva "csomagolják be", miközben az anyag egyéb tulajdonságai (pl. szilárdság, tartósság, tűzállóság) is megfeleljenek az építőipari követelményeknek, és a gyártási költségek is elfogadhatóak maradjanak.

Számtalan hőszigetelő anyag létezik, de Magyarországon és Európában a leggyakrabban használt típusok a következők: Expandált polisztirolhab lemez (EPS): Közismert nevén "hungarocell" vagy "nikecell". A polisztirol gyöngyök hő hatására történő expandálásával készül, a cellák levegőt zárnak magukba. Elterjedt és költséghatékony megoldás homlokzatok, födémek, padlók szigetelésére. Grafitadalékos expandált polisztirolhab lemez (grafitos EPS): Az EPS továbbfejlesztett változata, amelyhez grafitport adnak. A grafit csökkenti a hőátadást sugárzás útján, így azonos vastagság mellett jobb hőszigetelő képességet (alacsonyabb λ-értéket) biztosít, mint a hagyományos fehér EPS. Extrudált polisztirolhab lemez (XPS): Zárt cellaszerkezetű anyag, amelyet extrudálással állítanak elő. Nagyobb nyomószilárdsággal és rendkívül alacsony vízfelvétellel rendelkezik, ezért elsősorban lábazatok, pincefalak, fordított rétegrendű lapostetők, padlók szigetelésére használják, ahol nedvességhatásnak vagy nagyobb terhelésnek van kitéve. Általában színezik (pl. kék, rózsaszín, zöld) az EPS-től való megkülönböztetés érdekében. Kőzetgyapot (ásványgyapot): Bazaltkő és más ásványi anyagok olvasztásával és szálazásával készül. Kiváló hő- és hangszigetelő, páraáteresztő és teljesen tűzálló (A1 tűzvédelmi osztályú) anyag. Homlokzatok, tetők, födémek, válaszfalak szigetelésére egyaránt alkalmas. Üveggyapot (ásványgyapot): Üveghulladék és homok olvasztásával, szálazásával állítják elő. A kőzetgyapothoz hasonlóan jó hő- és hangszigetelő, páraáteresztő és tűzálló. Könnyű, rugalmas anyag, ezért különösen kedvelt tetőterek, födémek, könnyűszerkezetes épületek hézagkitöltő szigetelésére. Poliuretán hab (PUR/PIR): Két folyékony komponens kémiai reakciójával helyszínen vagy gyárilag előállított műanyag hab. Rendkívül jó hőszigetelő képességgel (nagyon alacsony λ-értékkel) rendelkezik. Gyárilag készülnek keményhab táblák (PIR), amelyeket lapostetők, padlók, homlokzatok szigetelésére használnak, valamint szendvicspanelek töltőhabjaként is alkalmazzák. Egyre terjed a helyszínen szórt poliuretán habbal történő szigetelés is, amely illesztésmentes réteget képez. Fagyapot lemez: Faforgács szálakból, cement vagy magnezit kötőanyaggal préselt táblás anyag. Hőszigetelő képessége elmarad a polisztirolhabokétól és az ásványgyapotokétól, de jó páraáteresztő, hangelnyelő és vakolattartó tulajdonságú. Gyakran használják könnyűszerkezetes épületekben, mennyezeteken, vagy más szigetelőanyagok (pl. polisztirol) külső kérgeként kombinált rendszerekben.