Antonio Gramsci (Ales, Szardínia, 1891. január 22. – Róma, 1937. április 27.) olasz marxista filozófus, nyelvész, újságíró, író és teoretikus, az Olasz Kommunista Párt egyik alapítója, parlamenti képviselő, az Ordine Nuovo című hetilap alapítója és szerkesztője. Hevesen kritizálta Joszif Visszarionovics Sztálin politikáját és a sztálinizmust, filozófiai alapokon utasította el a sztálini típusú politikát, valamint a Szovjetunión kívül elsőként ismerte fel a veszélyt az SZKP-n belül dúló hatalmi harcokban és Sztálin egyeduralmi törekvéseiben.
Élete Gyermekkor Gramsci a Szardínia szigetén fekvő Alesben született. Apja, Francesco Gramsci görög-albán származású kistisztviselő volt, anyja, Peppina Marcias szárd felmenőkkel bírt. Gramsci a család hét gyermeke közül a negyedik volt. Kiskorában kiesett dajkája kezéből, ezért púpos és alacsony növésű lett, de törékeny testalkata ellenére nem volt se zárkózott, se búskomor gyermek.
Kedvenc olvasmányai közé tartoztak Emilio Salgari kalózregényei és Daniel Defoe „Robinson Crusoe”-ja. Ismerte a tengerészek nyelvjárását és mestere volt a hajómodell-készítésnek. Portyázásai alkalmával mindig kis „túlélő készletet” vitt magával, mely egy marék búzaszemből, és viaszosvászonba csomagolt gyufaszálakból állt. Elmélkedő hajlama már ekkoriban megnyilvánult: „Mennyire tetszett nekem gyermekkoromban a Tirso völgye odalent a San Serafino alatt! Órákon át üldögéltem egy sziklán és bámultam azt a tavacskát, amelyet a folyó a szakadékos mélységben, éppen a templom tövében alkotott.” – írta egyik visszaemlékező levelében.Lombardo Radice, L. – Carbone, G.: Atonio Gramsci élete. Szikra, 1952. 8–9. old.
Hétéves korában apját bebörtönözték sikkasztás miatt, s csak 1904-ben bocsátották szabadon. Ettől fogva anyja egyedül nevelte gyerekeit. Gramsci, miután 1902-ben elvégezte az általános iskolát, a család hirtelen nehézzé vált anyagi körülményei miatt kénytelen volt két évig a ghilarzai telekkönyvi hivatalban dolgozni. Tanulmányait egyéni úton folytatta. Egy 1932-ben sógornőjének küldött levelében így írt erről az időszakról: „Tizenegy éves koromban kezdtem dolgozni. Napi tízórai munkával, beleértve a vasárnapi délelőttöket is, kilenc lírát kerestem havonta (ami egyébként napi egy kiló kenyeret jelentett). Iktatókönyveket cipelgettem, amelyek súlyosabbak voltak nálam, s éjszaka sokszor sírdogáltam, titokban, mert minden tagom fájt.”idézi: Lombardo Radice, L. – Carbone, G.: Atonio Gramsci élete. Szikra, 1952. 11. old.
Középiskolái
thumb|left|Gramsci 1906-ban
1905-ben beiratkozott a Santu Lussurgiuban lévő gimnáziumba. Ekkor kezdte olvasni a szocialista sajtót, például az „Avanti!”-t, amit Gennaro bátyja küldött neki Torinóból, aki katonai szolgálatát töltötte ott. 1908-tól a középiskolát Cagliariban folytatta, ahol Gennarónál lakott. Bátyja a Szocialista Párt helyi szekciójának a titkára volt. Gramscit apja igen rendszertelenül támogatta, így ezek az évek súlyos nélkülözésben teltek, amiről számos neki írt méltatlankodó levele tanúskodik.
Valószínűleg a súlyos megpróbáltatások is hozzájárultak, hogy egészségi problémái alakultak ki, melyek egész életét végigkísérték, s fokozatosan súlyosbodtak. Ekkoriban találkozott először Marx műveivel, de megismerkedett az olasz szellemi élet olyan reprezentánsainak írásaival is, mint Gaetano Salvemini, Giuseppe Prezzolini és Benedetto Croce. Igen mély benyomást tett Gramscira a szardíniai szegénység és elmaradottság. Palmiro Togliatti – aki egyébként szintén Szardínián született, – így emlékezik: „Az ifjú Gramsci mélységesen igazságtalannak érezte azt a tényt, hogy az olasz nemzetben effajta hasadás van, amely egyfelől olyan tartományokra osztja az országot, mint például Szardínia, Szicília és Dél-Itália többi tartományai, amelyektől mintha egyenesen megtagadnák a fejlődés lehetőségét.”idézi: Lombardo Radice, L. – Carbone, G.: Atonio Gramsci élete. Szikra, 1952. 13. old. Korai közéleti aktivitására jellemző, hogy már ekkor részt vett a Szardínia helyzetét tárgyaló vitákban. 1910-ben jelent meg első cikke a „L’Unione Sarda” című regionális újságban.
Torino Egyetemi évek 1911-ben befejezte a gimnáziumot, majd ugyanezen év októberében elnyerte a torinói Carlo Alberto Kollégium szegény gyerekeknek kiírt ösztöndíját és novemberben Palmiro Togliattival együtt beiratkozott a torinói egyetem bölcsészkarára. Itt ismerkedett meg, s barátkozott össze Angelo Tascával, a torinói ifjúszocialista mozgalom vezetőjével, akivel egy rövid ideig együtt is lakott.http://www.internationalgramscisociety.org/about_gramsci/chronology.html Valószínűleg az ő személyes hatásának nagy szerepe volt abban, hogy egyetemi évei alatt belépett az Olasz Szocialista Párt torinói szervezetébe. Fejlődésében fontos tényező lehetett az is, hogy már az egyetemre kerülésének első hónapjaiban közelről megtapasztalhatta Olaszország legfejlettebb munkásközösségének osztályharcát. Például 1911-ben és 1912 tavaszán a torinói fémipari munkások három-három hónapos sztrájkot folytattak, melyből az utóbbi részleges sikert eredményezett: a munkáltatók a sztrájk hatására kénytelenek voltak kollektív szerződést kötni velük.Mario Montagnana: Egy torinói munkás visszaemlékezései. Kossuth Könyvkiadó, 1961. 11–13. old. E háttértényező fontosságát azért is szükséges hangsúlyozni, mert egyetemi évei alatt Gramsci maga is egyre jobban bekapcsolódik a gyakorlati harcba.
Gramsci később egyedül bérelt egy kis szobát az egyetem közelében, s elszigetelten élt, súlyos anyagi és fizikai gondok közepette. „Emberkerülő medve lettem kívül-belül.” – írta nővérének.idézi: Lombardo Radice, L. – Carbone, G.: Atonio Gramsci élete. Szikra, 1952. 20. old. Gyönge egészségi állapotáról tudósítanak alábbi, szintén nővérének írt sorai: „Három esztendő óta nem volt egyetlen olyan napom se, hogy ne fájt volna a fejem és ne szédültem volna.” Különösen a nyelvtudomány iránt érdeklődött, kutatásokat folytatott a szárd dialektusról. Tanára volt a neves nyelvész, Matteo Bartoli, aki nagy reményeket fűzött Gramsci nyelvtudományi tehetségéhez és az olasz irodalom tudósa, Umberto Cosmo, velük közeli, mondhatni, baráti kapcsolatba került.
1912-13-as tanévben a bölcsészeti tanulmányok mellett jogi tárgyakat is tanult, ám rossz egészségi állapota megakadályozta, hogy levizsgázzon. Egy közös római jogi kurzuson került újra közel Togliattihoz, akivel együtt írtak egy dolgozatot Szardínia társadalmi struktúrájáról. 1913 őszén, amikor Szardínián az első választásokat tartották az általános választójog alapján, igen mély benyomást tett rá, hogy az a parasztság tömeges részvételét eredményezte a politikai életben. Az 1913-as évtől tagja lett Olasz Szocialista Párt torinói szervezetének és elkezdett publikálni az „Il Grido del Popoló”Il Grido del Popolo (A nép kiáltása), az Olasz Szocialista Párt torinói szervezetének hatilapja.-ban. Ekkoriban rendszeres olvasója Prezzolini „La Voce” és Salvemini „L'Unità” című újságjának, s foglalkoztatja egy a barátaival indítandó szocialista lap ötlete. 1914 májusában-júniusában, amikor megürül az egyik munkásnegyed szocialista mandátuma, Gramsci és köre javasolta, hogy az elmaradott Dél-Olaszország parasztmozgalmának haladó képviselőjét, Salveminit indítsák, s juttassák parlamenti képviselőséghez. A javaslat jelentősége abban állt, hogy az északi munkásság és a déli parasztság őszinte közeledése érdekében nem támasztottak semmilyen politikai kötelezettségvállalást az indítvány elfogadásához. „Salvemini, bár meghatotta az ajánlat, de nem fogadta el.”idézi: Lombardo Radice, L. – Carbone, G.: Atonio Gramsci élete. Szikra, 1952. 26. old. A kezdeményezés mintegy bizonysága annak, Gramsci már ekkor belátta, hogy a mezőgazdasági vidékek szegénységi problémájának megoldása elválaszthatatlan az egymással mesterségesen szembefordított két társadalmi osztály harci szövetsége nélkül.
Egy forradalmi ifjúszocialista frakció tagjaként aktívan részt vett a Torinóban két halálos áldozatot követelő „Vörös hét” 1914 június 9-i demonstrációjának megszervezésében. Időközben kitört az I. világháború, s az olasz közéletnek is a legfontosabb kérdése a háborúhoz való viszony lett. Gramsci „Aktív és tevékeny semlegesség” címmel megírta első jelentősebb cikkét a háborúval kapcsolatban (Il Grido del Popolo, 1914. okt. 31.)Ifjúkori írások 1914–1926. MKKE Társadalomelméleti Kollégium kiadása. Budapest, 1987. (Válogatta Szabó Tibor, az előszót írta Szalai Zoltán, ford.: Farkas Mária, Garami Szilvia, Sallay Géza, Szabó Tibor, Vígh Éva) Megjelent 300 példányban. . A cikk vitathatatlan erényei mellett a legszembeötlőbb, hogy Gramsci védelmébe veszi Mussolinit, kinek okt. 18-án az Avanti!-ban „Az abszolút semlegességtől a cselekvő és eredményes semlegességig” című írása nagy vitát kavart szocialista körökben. A politikailag tapasztalatlan Gramscit még megtévesztette Mussolini képmutató, demagóg forradalmi frázisokba csomagolt radikalizmusa, mellyel a megalkuvó szocialista pártvezetést bírálta, pedig a történetírás Mussolini írását úgy tartja számon, mint amiben szerzője mintegy kiterítette nemzeti kártyáit.Ormos Mária: Mussolini. Kossuth Könyvkiadó, 1987. 80. old. v.ö. Mussolini 1914. nov. 15-én indítja el új háborúpárti lapját, az „Il Popolo d'Italia”-t az olasz nagyiparosok anyagi támogatásával. i. m.: 89. old. Gramsci élete szempontjából vizsgálva e korai írást, – ha a fordítás hűen adja vissza az eredetit, – egy figyelemre méltó utalás található, mindjárt a cikk harmadik bekezdésének elején: „Mert a szocialista párt, amelynek mi munkásságunkat szenteljük,...”[kiem. szerk.] – mely bizonyító erejű utalás egy tettvágytól égő ifjú crédójára, hiszen 1914 és 1915 a két sorsdöntő év Gramsci életében, amikor véglegesen megérlelődik benne a döntés, hogy a tudományos pálya helyett életét a munkásosztály forradalmi harcának szenteli.Lombardo Radice, L. – Carbone, G.: Atonio Gramsci élete. Szikra, 1952. 32. old.
A forradalmi gyakorlat felé
thumb|right|Gramsci 1915-ben
1914 decemberében Bartoli professzor arról tudósította az ösztöndíjbizottságot, hogy Gramsci idegkimerültség miatt nem tud eleget tenni vizsgakötelezettségeinek; az ösztöndíját megvonták négy hónapra. 1914–1915 telén Annibale Pastore elméleti filozófiai kurzusait látogatta, ekkoriban ismerkedett meg alaposabban Antonio Labriola, Rodolfo Mondolfo, Giovanni Gentile, s legfőképpen Benedetto Croce nézeteivel. „...a fiatal Gramsci felfogásában határozott kettősség mutatkozik: elméletileg a Croce féle idealizmus, gyakorlatilag a szocialista mozgalom együttes befolyása érezhető.”Szabó Tibor: A fiatal Gramsci gyakorlat-filozófiája. Magyar Filozófiai Szemle. 1978. 4. sz. 461. old. „Gramsci polemikus alkat volt: egyszer azt írta: »Számunkra a vitának óriási a jelentősége, életünknek magának ez az értelme.«” Gramscinak ez a mondata kulcsot adhat annak megértéséhez, hogy mik a gyökerei annak, hogy a későbbiekben a dialektika mesteri művelőjévé, s a vulgáris materializmus elismert kritikusává válhatott.Lucien Séve: Bevezetés a marxista filozófiába. Kossuth Könyvkiadó, 1984. 310–322. „A torinói egyetem filozófia professzora, A. Pastore így foglalja össze az ifjú Gramsci eszmei irányultságát: »Magánórákat adtam neki. Irányultsága eredetileg crocei volt, de már a gyeplőt harapdálta és nem tudta, hogyan és miként szabaduljon tőle. Az intellektuális (eszmei) faktor reális társadalmi értéke és értelme érdekelte. Számot akart vetni azzal a formáló folyamattal, amit a kultúra játszik a forradalom megvívásában...Tehát kiváló pragmatistaként Gramsci akkor főleg azzal foglalkozott, hogy megértse, miként válik az eszme gyakorlati erővé.«” 1915. április 12-én letette utolsó vizsgáját, – bár nem adta fel a reményt, hogy nyelvészetből ledoktoráljon, – s megszakította egyetemi tanulmányait.