Az Október 5. tüntetések, más néven a Buldózer-forradalom, a 2000. évi szerbiai választások utáni tüntetésekkel kezdődött, majd október 5-én végződött Slobodan Milošević lemondásával.
Előzmények A választási törvény Milošević változatosan Jugoszlávia vagy Szerbia elnöke volt 1986 óta.1986. godine Stambolić je podržao Miloševića u izboru za predsjednika Saveza komunista Srbije (szerbül) Politikusként több tagállam élén állt, először a Szerb Szocialista Köztársaság elnökeként, majd az új Jugoszláv Szövetségi Köztársaságon belül a Szerb Köztársaság elnökeként, legvégül, 1997-ben Jugoszlávia szövetségi elnöke volt.George Szamuely: The Yugoslavian Fairy Tale, 28 May 2004 Habár 1998-ban a Washington Postnak azt nyilatkozta, hogy nem fog indulni a következő választáson,5. oktobar - 10 godina posle (1. deo) (szerbül)A Washington Posttal tartott interjú szövege (angolul) az 1999-es Koszovói konfliktus után egyre rosszabbodó politikai helyzete miatt eldöntötte, hogy hatalmon kell maradnia.The Learning Curve: Student Protests in Serbia, 1991-2000 , Olena Nikolayenko
2000. július 6-án megváltoztatták a választási törvényt, mi szerint a jugoszláv elnök két mandátumot szolgálhatott. Habár Milošević első mandátuma még 2001 júniusáig tartott volna, 2000. július 27-én rendkívüli választásokat hirdetett meg azon év szeptemberére. Feltételezhető, hogy abban a pillanatban elég erősnek érezte magát, hogy nyerjen, mivel az ellenzék szét volt szóródva, és az ellenzéki újságok nagyjából el lettek hallgattatva. A választások után, október végén kitudódott, hogy az államnak nem volt elég készlete a téli fűtésre, ami az áramkorlátozások és más gazdasági katasztrófák mellett valószínűleg kedvezőtlen politikai légkört teremtett volna a rendszeres 2001-es választások előtt.EU Assistance to Serbia
A rendkívüli választások 2000. szeptember 24-ére lettek meghirdetve. Az elnökválasztás mellett a szövetségi és helyi választások is ekkor folytak le.OSCE - 2000 parliamentary elections (Serbia)
A politikai pártok 2000-ben az ország két politikai táborra volt osztva.Milorad Vukašinović: GEOPOLITIČKA ŠIZOFRENIJA U SRBA: SUKOB „DVA PRINCIPA“ (szerbül)
A Milošević-tábor A Szerbiai Szocialista Párt (SPS, Milošević pártja) és a Jugoszláv Bal (JUL, felesége, Mirjana Marković pártja) képviselték Milošević uralmát.Ivica Dačić: SPS ne može da živi od prošlosti (szerbül) Hozzájuk több kisebb párt is csatlakozott, habár azok politikai ereje jelentéktelen volt. Az elvesztett háborúk és a tönkretett gazdaság mellett Miloševićet még mindig sokan támogatták. Ehhez hozzásegített az állami sajtón át működő propagandagépezete, valamint az ellenzéki sajtó elleni törvények és intézkedések.
Az ellenzéki pártok A másik oldalon volt a szétoszlott ellenzék. A legerősebb párt a Szerb Megújulás Párt (SPO),20 godina postojanja SPO-a (szerbül) valamint a Radikális Párt (SRS) volt. Az SPO konzervatív monarchista párt volt, mely az előbbi választásokon általában Milošević után, vagy a 3. helyen végzett. Az SRS az ultranacionalista Šešelj pártja volt. Mindkét párt már vett részt a hatalomban Milošević mellett, vagyis „nem voltak tiszták”. Továbbá Šešelj kijelentette, hogy soha nem fogja támogatni a „NATO-agresszorok” pártjait, vagyis a demokrata ellenzék többségét.
Emellett a maradék ellenzéki párt kész lett volna együttműködni velük, hogy közösen megdöntsék Milošević uralmát. A harmadik legerősebb ellenzéki párt a Zoran Đinđić vezette Demokrata Párt (DS) volt. A DS korábban fellépett közösen az SPO-val, de mindig is ellenezte Milošević nacionalista politikáját, ami miatt nem volt nagyon népszerű a széles népi körökben. A DS körül gyülekezett kb. 20 kisebb párt, és együtt megalakították a Szerbia Demokrata Ellenzékét (DOS).A DOS programja (szerbül)
bélyegkép|200px|jobb|Vojislav Koštunica A Demokrata Párt népszerűtlensége miatt a DOS-t egy olyan személy kellett, hogy képviselje, aki nacionalista volt, de nem volt „piszkos” politikai háttere. Zoran Đinđić mégis felajánlotta az SPO-nak, hogy legyen a DOS vezére, amelyen belül a legnagyobb politikai hatalom jutott volna nekik. Az SPO elnöke, Vuk Drašković, megmagyarázatlan okok miatt ezt megtagadta, és inkább önállóan ment ki a választásokra. A választások során az SPO katasztrofális eredményt ért el, és a párt soha többé nem nyerte vissza jelentőségét.
Az SPO megtagadása után a DOS egy marginális politikushoz fordult: a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) vezetőjét, Vojislav Koštunica-t kérte meg, hogy legyen a mozgalom vezére. A DSS nacionalista politikája, valamint az, hogy jelentéktelensége miatt soha nem kerültek hatalomra, garantálta vezetőjének „tisztaságát”, melyet Milošević propagandagépezete se tudott bemocskolni. Koštunica lett a DOS elnökjelöltje.
További mozgalmak Az országon belül több politikai mozgalom működött, melyeknek különböző céljaik és módszereik voltak.
Otpor A legjelentősebb az Otpor („Ellenállás”) egyetemista mozgalom volt. Az Otpor az 1998-ban történt egyetemi autonómia elnyomása következtében keletkezett, majd a Koszovói konfliktus után egyre erőteljesebb tüntetéseket szerveztek. A mozgalomban tömegesen vettek részt egyetemisták, posztereket, plakátokat ragasztgattak, rezsimellenes graffitiket firkáltak a falakra, ami miatt a rendőrség gyakran verte vagy bezáratta őket. Ahogy a mozgalom egyre nőtt, az állam reakciója ellenük is egyre láthatóbbá vált. Sok emberre döntő hatást keltett, hogy a rendőrség „fiatalokat ver az utcán”.Druga Srbija u Diskrepanciji (szerbül)
Maki lázadói Bogoljub Arsenijević Maki valjevoi szabadfestő volt, ikonokat festett a templomokban.A Vreme folyóirat cikke Makiról, 446. szám , 1999. július 24. Az 1999. július 12-én bombázások után „lázadást” kezdett, és több követőjével megpróbálta elfoglalni Valjevo községházát.Blic.rs Az incidens következtében 3 évi börtönre ítélték. Amikor a börtönbe került, négy rendőr állítólag összeverte, miközben eltörték az állkapcsát. A börtön orvosa kórházba küldte, Maki pedig ezután megszökött a kórházból, leereszkedve a villámhárítón. Ezek után rejtőzködött az országban, időnként felszólalva Milošević ellen. Az ellenzéki sajtó „modern szerb hajdúnak” nevezte.
A vörössapkások Jugoszlávia ebben az időben a maffiaháborúk játszótere volt. 2000. január 15-én megölték Arkan maffiavezért,BBC News - Serbian warlord shot dead majd február 8-án a szövetségi védelmi minisztert, Pavle Bulatovićot.Vesti.rs - Ubijen Pavle Bulatovic Ilyen körülmények között a Jugoszláv Speciális Egység (JSO), az ún. „Vörössapkások”, akik szintén részt vettek ezekben a harcokban, roppant hatalmat gyakorolt a politikai háttérben. A JSO részt vett a Délszláv háborúkban mint különleges egység, több bűntett fűződött nevükhöz, de leginkább kegyetlenségükről voltak hírhedtek. A Milošević-rezsim egyik pillére voltak, feladatuk az lett volna, hogy általános népfelkelés bekövetkeztekor „a népbe lőjenek”. A szerb ellenzék tisztában volt ezzel, ezért kulcsfontosságú volt számukra, hogy ez ne történjen meg. Habár később ezt tagadta, több forrás szerint Zoran Đinđić találkozott a JSO vezetőségével valamikor a szeptemberi választások előtt, ahol megbeszélték, hogy a különleges egység nem fogja támogatni Miloševićet. Jutalmul a választások után nem kutatták volna ki a JSO törvényellenes műveleteit.Blic.rs Később, 2003. március 12-én a JSO egyik tagja lelőtte Đinđićet, miután az mégis kutatásokat kezdeményezett ellenük.Zoran Đinđić weboldala
A politikai és gazdasági légkör Mikor Milošević a Szerb Kommunista Párt elnöke lett 1986-ban, Jugoszláviában és Kelet-Európában liberális mozgalmak kezdtek jelentkezni.Mapping the fall of communism A sajtó egyre szabadabb kezdett lenni, majd a politikai pártokat is engedélyezték. A gazdaság is lassan kezdett áttérni a tervezett, szocialista modellről a piaci gazdaságra. Jugoszláviában ezek a folyamatok már javában mentek, amikor elkezdődtek a háborúk, melyek nagyjából leállítottak mindent.Yugoslavia: THE REFORMS OF 1990
Politikai légkör A Daytoni békeszerződés után Szerbia közvéleményének nagy része egyetértett, hogy Szerbia elvesztette a háborúkat. Ennek következtében az 1996-os helyi választásokon Milošević vereséget szenvedett. Több hónapos tüntetések után, melyben a rendőrség a decemberi télben vízágyúkkal terelte szét a tüntetőket, Miloševićnek el kellett ismernie a választási eredményeket, és átengedte a városokat az ellenzéknek.Novembarski izbori 1996 - smisao i efekti (szerbül)
1997 folyamán növekedni kezdett a sajtóra gyakorolt nyomás, majd 1998-ban meghozták a sokat vitatott Tájékoztató törvényt és Egyetem-törvényt.Zakon o Univerzitetu (szerbül) A Tájékoztató törvény hatalmas összegeket rótt ki azokra az újságokra, melyek „hazugságokat” hirdettek ki. Így például betiltották a legnagyobb ellenzéki napilapot, a Naša Borba-t, „pánikkeltés és defetizmus miatt”.Naša Borba (angolul) A Naša Borba-t több másik újság követte, egyeseket betiltottak, egyesek meg tönkrementek a hatalmas pénzbüntetések után.
Az Egyetem-törvény az egyetemek autonómiáját fojtotta meg. Előzőleg az egyetemek elméletileg önállóságot élveztek: külön bíróságuk volt, valamint tilos volt a rendőrségnek belépni az egyetem területére engedély nélkül. Az új törvény az egyetemeket az állam alá rendelte, majd több tanárt kitoloncoltak az intézményekből, vagy fölmondást kaptak.Jovica Thkulja: LAW FACULTY UNDER ATTACK A törvényt több hónapos egyetemista tüntetések követtek, viszont a sajtó elnyomatása miatt kevés visszhangot kaptak, és végül föladták a harcot.
Szerbia gazdasága 2000-ben A Nemzetközi Valutaalap felmérése szerint 2000-ben az egy főre jutó GDP 1160 dollár volt.IMF Serbian GDP/capita Havi fizetésben ez kb. 8000 forintot jelentett 2000. évi értékben (70 DEM vagy 36 euró körül). A munkanélküliség 30% fölött volt, az állami vállalatok többsége, habár nyilvánosan dolgozott, igazából nem termelt semmit. Az áramszünetek mindennaposak voltak. Az emberek kora reggel keltek föl, hogy sorban álljanak kenyérért, tejért, lisztért, tojásért és cigarettáért. Szerbia gazdasági szankciók alatt állt, ami meggátolta a külföldi befektetéseket. Az 1999-es háború után a Miloševići-rezsim többé nem ismerte el a nyugati országok felé tartozott adósságait, ami miatt ezek folyton nőttek. Az általános nyomor viszont nem volt a legfőbb ok a nép elégedetlenségére, hanem inkább a külpolitika terén elért katasztrófák nyomasztották.Time of fear, Slobodan Petkovic, PhD (angolul)
Exit Az első Exit rendezvényt 2000 nyárán tartották meg. Ingyenes volt a belépő, egy hónapig tartott, és több zenész fellépett, valamint filmeket mutattak be. A rendezvény célja a fiatalok animálása volt, hogy támogassák a Milošević elleni választásokat.
Választások 2000. szeptember 24-én folytak le a választások. Az előző hónapok alatt folytatott agitáció miatt szokatlanul magas számban jöttek ki a szavazók, 71,55% körül (az október 10-i hivatalos eredmények szerint, de a választási csalások miatt sok voks el is veszett). A montenegróiak és a koszovói albánok bojkottálták a választásokat, ezért a rezsim úgy vette, mintha nyert volna ezeken a területeken.KOSTUNICA: AKO POBEDIM - NOVI IZBORI
A rezsim által kontrollált Szövetségi Választási Bizottság kijelentette, hogy egyik jelölt sem nyerte el a szükséges 50%-ot, ezért második kört fognak tartani Koštunica és Milošević között. Az október 10-i hivatalos eredmények később bemutatták, hogy Koštunica nyert 50,24%-kal, habár valószínű, hogy ez sokkal magasabb volt.
Több választási csalást jelentettek be. Például az érvényes és érvénytelen szavazatok összege nem egyezett meg az összes szavazatok számával. A szavazóhelyeken leadott szavazatok és az otthonról szavazók összege több volt, mint az összes szavazatok száma. A helyi szinten bejelentett szavazati eredmények különböztek a szövetségi szinten jelentett eredményektől. Egyes választóhelyeken a rezsim ellenőre tollat rejtegetett a keze alatt, és minden ellenzéki szavazólapot áthúzott, így érvénytelenítve a voksot.