Gombos Ferenc Albin (eredetileg Gombos Ferenc, 1892-től 1895-ig Gombos Albin, később gyakran Gombos F. Albin) (Ambrózfalva, 1873. október 3. – Budapest, VI. kerület, 1938. december 25.)Halálesete bejegyezve a Bp. VI. ker. állami halotti akv. 1582/1938. folyószáma alatt. magyar történész, pedagógus, író, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A középkori Magyar Királyság és Európa történetének kutatója, korabeli forrásainak feltérképezője volt, több jelentős forráskiadvány gondozása fűződik a nevéhez. Miklósy Ilona (1873–1958) színésznő, író férje. 220px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben Életútja Gombos István és Szathmáry Magdolna fiaként született. Középiskolai tanulmányait Makón kezdte meg, majd 1889-től (az V. osztálytól) a Temesvári Piarista Gimnáziumba járt. A VI. osztály után, 1891-ben belépett a piarista rendbe. A noviciátusi évet 1891/1892-ben Vácott töltötte. Keresztnevét az egyszerű (ideiglenes) fogadalom letételekor, 1892. augusztus 28-án változtatta Ferencről Albinra. A gimnázium felső két osztályát szerzetesnövendékként a rend kecskeméti gimnáziumában végezte, ahol 1894-ben érettségizett. Ezt követően a piarista tanárképző intézet, a Kalazantinum hallgatójaként kezdte meg felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen, de már az első félév végén, 1895. február 5-én kilépett a rendből.A kolozsvári Kalazantinum története 1894–1916, s. a. rend. Sas Péter, Budapest, 2009 (Magyarország piarista múltjából, 4), 89, 94.
1900-ban megszerezte történelem–földrajz szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelét. 1898-tól a brassói főreáliskolában, 1906-tól a Budapesti VII. Kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban, 1919-től 1934-es nyugdíjazásáig pedig a Budapesti Középiskolai Tanárképző Intézet gyakorlógimnáziumában volt középiskolai tanár.
Munkássága Tudományos pályája során elsősorban a középkori Magyarország és Európa történelmével foglalkozott, különösen jelentősek forráskiadványai és kresztomátiái. Lefordította Paulus Diaconusnak a longobárdokról a 8. század végén írt történeti művét (Historia gentis Langobardorum), munkatársaival magyarra ültette és magyarázó jegyzetekkel kiadta Liudprand 10. századi, valamint Freisingi Ottó 12. századi történeti krónikáit. Nevéhez fűződik a hazai középkorkutatás egyik legjelentősebb segédanyaga, az Árpád-korra vonatkozó forrásszövegek négykötetes – részint halála után megjelent – gyűjteménye. Teljesítményének értékére némi árnyékot vet a tény, hogy Rokay Péter történész 1985-ben a forrásgyűjtemény 2096. számú tételéről bebizonyította, azt maga Gombos koholta. Külön is foglalkozott a honfoglaló magyarság kalandozásaival, I. (Szent) István korának, valamint a Budai Nagy Antal-féle erdélyi parasztfelkelésnek a forrásaival.
1901 és 1914 között szerkesztésében jelentek meg az Athenaeum kiadónál a Középkori Krónikások című sorozat kötetei, 1937–1938-ban pedig a millenniumi Szent István-emlékkönyv szerkesztésében is részt vett mint a Szent István Emlékkönyvbizottság előadója. 1911–1912-ben a Századok című történelmi folyóirat szerkesztője volt.
Jelentős tevékenységet fejtett ki az ismeretterjesztés területén, 1909-től az Uránia Tudományos Társaságban tartott tudományos felolvasások kötetekbe gyűjtésének és szöveggondozásának történész szakszerkesztője volt. Somorjai Gombos, Serédy Kálmán és Lupi bácsi álneveken a magyar és a világtörténelem egyes korszakait áttekintő ismeretterjesztő füzeteket és kézikönyveket állított össze a tanulóifjúság számára, valamint ifjúsági regényeket és műmeséket is írt.
Az 1920-as évektől aktív tagja, tisztje volt a budapesti piarista gimnázium cserkészcsapatának (2. sz. B.K.G.), rendszeresen táborozott velük, és ilyenkor különösen „mesélő lócája” tette népszerűvé a fiúk között.Budapesti kegyestanítórendi gimnázium értesítője, 1938/1939.
1938. december 25-én délután 3/4 3-kor hunyt el.
Társasági tagságai és elismerései 1925-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1937-ben rendes tagjává választották. 1936-ban a Szent István Akadémia rendes tagja lett, és választmányi tagként részt vett a Magyar Történelmi Társulat munkájában is.
Főbb művei Az 1437-ik évi parasztlázadás története különös tekintettel a jobbágyi viszonyokra, s a huszitizmusnak hazánkban való elterjedésére. Kolozsvár. 1898. Online hozzáférés Paulus Diaconus: A longobardok története. Brassó. 1901 Online Liudprand történeti munkái. Budapest. 1908 (Gaal Lajossal és Jurkovich Emillel) Freisingi Ottó krónikája. Budapest. 1912 (Irsik Józseffel és Vajda Györggyel) Online Freisingi Ottó: I. Frigyes császár tettei. Budapest. 1913 Online A honfoglaló magyarok itáliai kalandozása (898–904). Budapest. 1927 (akadémiai székfoglalója) St. Étienne dans l’historiographie européenne du moyen âge. Budapest. 1937 Catalogus fontium historiae Hungariae aevo ducum et regum ex stirpe Arpad descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCXI I–IV. Budapest. 1937–1943
Ismeretterjesztő kézikönyvei Lupi bácsi földrajzi ismereteket terjesztő elbeszélései a magyar ifjúság számára I–XV. Budapest. 1900–1905 A magyar nemzet története I–XII. Budapest. 1909 Az ókor története. Budapest. 1911 A középkor története. Budapest. 1911 Az újkor története 1492–1798. Budapest. 1911 A legújabb kor története a francia forradalomtól napjainkig. Budapest. 1911 Keresztes hadjáratok. Budapest. 1915 A lovasság. Budapest. 1915 Európa és a többi világrész főbb államainak politikai és gazdasági földrajza. Budapest. 1915 Világtörténelem I. Budapest. 1917 Szent László a lovagkirály Budapest. 1925 Történelmi olvasókönyv. Budapest. 1926 Magyarország története az amerikai magyarok számára. Budapest. 1928
Ifjúsági művei A Robinsonok királya. Budapest. 1910 Hájas Muki kalandjai. Érfalvi történetek. Budapest. 1912 Hájas Muki mint Robinson Crusoe. Budapest. 1914. Online hozzáférés Hájas Muki a ládában. Tengeri kalandok. Budapest. ? Szent László piros rózsája: Legendás történetek az ifjúság részére. Budapest. 1924 A grönlandi titok. Budapest. 1928 Hóharmat: Székelyföldi regék és mesék. Budapest. 1930 Bujdosó király. Budapest. 1935
Jegyzetek
Források
Magyar katolikus lexikon IV. (Gas–Hom). Főszerk. Diós István. Budapest: Szent István Társulat. 1998. Online elérés
További információk Lukinich Imre: Gombos Ferenc Albin. Századok, 1939 Rokay Péter: A középkori magyar történelem egy nem létező forrása. Magyar Könyvszemle 1985. 1. sz. 57–58. o.
Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1938-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Magyar piarista szerzetesek Kategória:Piarista diákok Kategória:Magyar cserkészek Kategória:MTA-tagok Kategória:Római katolikus magyarok Kategória:A Szent István Tudományos Akadémia tagjai Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek